MTSZ
MTSZ térképportál
Turista Magazin
TuristaShop
Kéktúra
Gerecse50
A kéktúrázás napja
A Bakony
Fedezd fel a Bakonyt!
Fénykép: Farkas Péter, Magyar Természetjáró Szövetség
Ha magunk elé idézzük a Kőris-hegy lejtőinek tömött bükköseit, a Cuha sziklákat ostromló szurdokvizét, Szépalmapuszta lankás legelőit vagy éppen a Baglyas-hegy nap sárgította, kopár hátát, nehéz elhinnünk, hogy egyazon hegyvidékről beszélünk. Éppen ezért szokatlanul találó és pontos a hegyvidék kifejezés. A Bakony talán a legkevésbé egységes hegyi tájunk: zárt, tömör hegység helyett inkább elszigetelt hegycsoportok, széles platók és szelíd lankák laza mozaikja. Nagy kiterjedése miatt szögesen eltérő tájdarabkák alkotják, ezért különösen sokszínű túraterep.
A lankás és kerekded formák miatt első ránézésre talán nem is gondolnánk, de hegységeink sorában a Bakony rejti a legtöbb szurdokot, s ezek közül némelyiknek a hossza is tekintélyes. Összességében a Bakony dombsági jellegű táj, ahol a falvak körül széles legelőkön és szántókon át vezetnek a turistautak, míg az alacsony hegyek csúcsaihoz közelítve kezelt erdőfoltokra számíthatunk. Nemcsak a településhálózat (más hegységeinkhez viszonyított) sűrűsége, hanem a nagyüzemi fakitermelés egyre gyakoribb nyomai is folyamatosan emlékeztetnek rá, hogy a Bakonyban kultúrtájon járunk. Intenzív természetélményt csak egyes elszigetelt területeken (pl. a kevésbé háborgatott szurdokokban, zártabb völgyekben) élhetünk át, a hosszabb vándorlások során pedig előbb-utóbb óhatatlanul „kiépített terepre” tévedünk.
A Déli-Bakonyt kevesebb turistaút érinti, míg a Veszprém–Várpalota-vonaltól északra eső, egyébként látványos, éles letörések határolta, kopár katonai gyakorlóterepet teljesen elkerülik a jelzések. Más hegyvidékeinkhez képest a méretes tarvágások illúzióromboló foltjai sajnos gyakoribbak, és a széles, kevésbé vadregényes erdei feltáróutak aránya is sokkal nagyobb a szűk ösvényekhez képest.
A Bakony egésze a kényelmes kirándulások elsőrangú terepe, ahol faluról falura vándorolva, vagy egy-egy település körül sétálva ismerhetünk meg változatos erdei hangulatokat, meghökkentő méretű szurdokformákat, szélesvásznú panorámákat és emlékezetes völgyeket. A jó elérhetőség, az alacsony magasságok és a sűrű turistaúthálózat pedig könnyen felfedezhetővé teszi az ország legnagyobb kiterjedésű, felettébb változatos hegyvidékét.
SZURDOKOK ÉS SZURDOKTÚRÁK
A Bakony kőzettani felépítése változatos, uralkodóan középidei üledékes kőzetek (mészkő, dolomit, márga, agyag stb.) építik fel, de déli részén terjedelmes bazalttakarók is találhatók. Földtörténetét az üledékképződés és a lepusztulás ciklikus váltakozása határozta meg: tenger- és később édesvízi elöntések idején a kőzetek keletkezése, a szárazulattá válások időszakában azok lepusztulása, áthalmozódása ment végbe.
A hegyvidék alapszerkezete egy oldalirányú nyomás hatására kialakult hatalmas teknő, amelynek testét törések szabdalják. E mélyedés tengelyét fiatalabb kőzetek bélelik, míg a felmagasodó északnyugati és délkeleti peremek felé egyre idősebb rétegeket találni a felszínen (e struktúrának a Balaton-felvidék is részét képezi).
Míg a tengerborítások idején az élővilág lenyomatait sok esetben jól őrző üledékes kőzetek (pl. rudistás, azaz jura–kréta kagylók jellegzetes fosszíliáit tartalmazó mészkő) képződtek, addig a vízszint fölé emelkedett hegytömeg lepusztulásakor fontos ásványkincsek születtek. Szubtrópusi, meleg és csapadékos éghajlaton, a magasba emelt kőzetek málladékaként több lépcsőben jött létre a vöröses színű bauxit, amelyet vízfolyások szállítottak a dolomittérszín mélyedéseibe. Itt később rárakódott kőzetek fedésében őrződött meg. E csapdák leglátványosabb példája az Úrkút mellett található trópusi kúpkarszt mangánércbányászat által feltárt ürege. Ugyanezen az éghajlaton a tengerparti mocsarakban növényi maradványokból barnakőszén keletkezése indult meg. A bauxitlencsék és a szén bányászata hosszú ideig meghatározta a térség iparát.
A Bakony délnyugati részén, a Kab-hegytől az Agár-tetőig ívelő csoportban vulkánosság maradványaival találkozunk. A törések mentén fölfelé nyomult forró, hígan folyó bazaltláva szétterült, befedve a felszín üledékes kőzeteit. A Kab-hegy pajzsvulkánja ennek köszönheti alakját, míg a Pula melletti alginitbánya heves, de kis méretű kitörés emlékét őrzi.
A jégkorszakok során a szél löszt szállított a területre, amelyet főként a hegyközi medencékben, a fennsíkokon és a peremeken találunk meg – ez remek talajt biztosít a mezőgazdaság számára, ezért mindig is kedvezett az ember jelenlétének. Ugyanekkor a tundrai jellegű klímán az uralkodóan az északi jégtakaró felől fújó szelek az egykori Pannon-tó homokját is mozgatták, hogy aztán a Bakonynak ütközve elteregessék azt. Ennek maradványa a Fenyőfő környékén kialakult több 10 m vastag homoktakaró, amelyen az „ősfenyves” zöldell.
Az utolsó évtizedek is jelentősen átformálták a táj képét: a Bakony iparosítására feltáróutak, bányagödrök, méretes külszíni fejtések, „felhizlalt” iparvárosok emlékeztetnek. Napjainkra az éledező idegenforgalom mellett az intenzív fakitermelés jellemző, amely a térség erdőtakaróját néhol csúf tájsebekkel mozaikossá, foltszerűvé ritkította.
Fénykép: Kisida András, Magyar Természetjáró Szövetség
