Úrkúti-őskarszt

Úrkút határában hatalmas gödör tátong a földben. A Csárda-hegy „Jurassic Parkja" egy mozgalmas formakincsű sziklafolyosó, mely a hegy gyomrában helyezkedik el. Nem kell a felszín alá ereszkednünk, hiszen a természetes csapdában felhalmozódott mangánércet külszíni fejtéssel bányászták. Ennek következtében szerencsére a robbantásos módszereket kerülték a kitermelés során, így napjainkig is megőrződött az a látvány, amely a földtörténeti középidőben jött létre.

Kis képzelőerővel könnyedén felfedezhetjük az alaktani hasonlóságot az úrkúti sziklák és a napjainkban Dél-Kína vagy Kuba területén látható kúpkarsztok közt. (Gondoljunk csak a hatalmas, gömbölyded csúcsú mészkőtornyokra, melyek oldala gyakran kopár sziklafal!) Nem véletlenül: akárcsak ma az említett területeken, úgy ezen a helyen is trópusi éghajlaton történt a kőzetek lepusztulása. A csapadékos klíma drasztikus hatással van a mészkőre: a víz oldja a kőzetet, gyakorlatilag eltünteti azt. Így óriási hiányok, gödrök, lyukak keletkeznek a felszínen. Az intenzív lepusztulás hatására méretes üregek, töbrök képződtek, melyek csapdaként fogadták magukba a vélhetően folyóvízi úton érkező mangánércet.

A terület később, az eocénban tengerelöntés alá került. A tengervíz különféle üledékekkel (agyaggal és mészkővel) fedte be a feltöltődött mélyedéseket. E friss sapka a későbbiekben megvédte az eróziótól a maga alá temetett korábbi felszínt, melyet a 20. században megindult kitermelés tárt fel újra.

A mangánérckészletet a 19. század végén fedezték fel, majd 1920-ban kezdték el fejteni. Az őskarszt értékére szerencsére már viszonylag korán figyelemmel voltak, így 1953-ban védetté nyilvánították.

A falak közt sétálva teljesen bizarr, semmihez sem fogható élményben lehet részünk: lekerekített, hatalmas sziklák fognak közre minden oldalról. A látvány mégsem kietlen, hiszen a hűvös mikroklímájú hasadék tagolt felszínének élein mohák és zuzmók zöldellnek. Mélyére lépcsősorok vezetnek le, melyek a gödröt meg is kerülő tanösvény részei. Bár maga az őskarszt 100 millió éves, a kőzetfelszínen 190 millió évvel ezelőtt, a tengerfenéken élt állatok lenyomatai is felfedezhetők.

A falakat helyenként vöröslő vasas-oxidos réteg fedi. A védett terület részét képezi egy 10 méter magas vetőfal is, azaz egy olyan - a környezetéhez képest - sík felület, mely mentén a kőzettömbök eltörtek és elmozdultak egymáshoz képest.

Nyitvatartás

Árak: