SZIKLAMÁSZÓ HELYEK

Extrém nehéz (9+) út Várgesztesen (Babcsán Gábor, Molyolo Manolo)
Fénykép: Magyar Természetjáró Szövetség

Magashegyeink elvesztése óta, immár egy évszázada főszerepet kaptak a magyar hegymászásban a középhegységeinkben található, relatíve alacsony, 20-40 méter magasságú természetes sziklák és felhagyott, szilárd kőbányák. Jelenleg (a természetvédelmi hatóságok engedélyével) kb. félszáz mászóiskolát használhatunk. Ezek karbantartását, felügyeletét a helyi sportegyesületeken keresztül az Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség koordinálja (információk az mhssz.hu honlapon).

A Dunántúli mászóhelyek szinte kizárólag üledékes, elsősorban mészköves kőzetekből állnak, néhol dolomittal vegyülve. Ezek jól karsztosodott, fogásokban gazdag formakincsűek, gyakran még az erősen áthajló falak is mászhatóak. A kőbányák formakincse a bányászás módjától is függ. A fejtett bányák mind nagyon szilárdak, de jellemzően igen nehéz mászásokat kínálnak (mint pl. a Gerecsében a Kis-Gerecsei-kőfejtő vagy Tardos). A robbantott bányákban is sokszor lehetséges a mászás, de ezek jellemzően sok helyen törékenyek, és mindenhol kitüntetett elővigyázatosságot kívánnak.

A sok dunántúli mászóhely közül az utak számában kimelkedő Budapest határában a Róka-hegy és az Oszoly, a Gerecsében Bajót, Kis-Gerecse és Tardos, a Vértesben Várgesztes, a Bakonyban a Cuha-völgy, Csesznek és a Kő-árok hármasa.

A Mátra, a Zempléni-hegység és a Börzsöny sziklái vulkanikus kiömlési eredetű kőzetek, általában andezitesek. Ezek szép tornyosak, jellemzően vízszintesen tagolt formakinccsel. Hatalmas potenciál van a Bükk mészköves sziklafelszökésein, de ezekből csak néhányat engedélyezett mászásra a nemzeti parki Igazgatóság. A meglévők egytől egyig nagyon szép mászóhelyek, amelyek közül Hámor és Dédes a legjelentősebb. A vulkánikus mászóhelyek sorából a mátrai Bárány-kő és Csóka-kő (Pásztó feletti) csoportja, illetve az abasári Holló-kő figyelemreméltó. Hasonlóan látványos helyszínek találhatók a Zemplénben (Sólyom-kő, Sólyom-bérc), de ezek „eldugott” fekvésük miatt alig látogatottak.

A magyarországi mászóhelyekre általánosan jellemző, hogy jól kiépítettetek, befúrt vagy beragasztott nittek szolgálnak biztosításul, ezért rajtuk relatíve veszélytelen a mozgás. Kisebb számban ún. tradicionálisan biztosítható útvonalak is akadnak: ezeken az elölmászó maga helyezi be az ékeket illetve a kötélgyűrűket a biztosításhoz, ami sokkal nagyobb felkészültséget, tudást kíván.

(Szerző: Babcsán Gábor)

Mászás homokkőfalon az Elbai-Homokkő-hegységben (Utópia, 9c út, Mester Béla és Babcsán Gábor)
Fénykép: Magyar Természetjáró Szövetség

Elölmászás, hátulmászás

A mászás szokásos rendje az, hogy a gyakorlott mászó kötélbiztosítással elölmássza az utat, a kötelét a fix biztosítási pontokon (ezek általában nittek a sziklába fúrva) karabinereken (kicsi, kihosszabbított expresszeken) vezeti át, amely megfogja őt kisebb-nagyobb eséskor. Ehhez természetesen kell egy biztosító ember, aki egy standhoz kikötve biztosítóeszközzel folyamatosan engedi utána a kötelet, és zuhanás esetén stoppolja azt. Az elölmászás tehát komoly felelősséggel jár. A hátulmászó dolga már kényelmesebb, ő ugyanis felülről kapja a kötelet, egy leesés itt sokkal kedvezőbb opció.

A hazai mászóhelyek általában a nemzetközi trendekhez alkalmazkodva úgy vannak kialakítva, hogy az elölmászó az utak tetején kétpontos standokat talál, ahonnan leeresztik az út aljába. A kötél így fennmaradhat a legfelső biztosítási pontban, ezért a következő mászó már felsőbiztosítással (angolul toprope) mozoghat. Ő akár olyan úton is próbálkozhat, amely feszegeti képességeinek határait.

A hazai mászóutak 95%-a bent lévő, fix nittekkel biztosított, megmászásuk biztonságtechnikai tartalma néhány napos szakszerű tréningen vagy tanfolyamon elsajátítható. Az MHSSZ keretein belül működő Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium (MHOK) tagjai és tanfolyamai, vagy a hazai műfalakon tartott komolyabb (nem csak műfalakra korlátozódó) kurzusok ajánlhatók a kezdők számára (honlap: mhok.hu).

A hazai sziklák pár kivétellel csak a természetes mászásra alkalmasak. Néhány hely létezik (pl. az időszaki engedéllyel használható, áthajló Köpűs-kő), ahol az ún. mesterséges mászást is gyakorolhatjuk, melynek során a biztosítóeszközök kapaszkodási lehetőséget is jelentenek, két rövid kötéllétra használatával. A tradicionálisan passzív és aktív ékekkel biztosított útvonalak (általában repedésrendszerek) komoly előgyakorlatot kívánnak, de ezek száma nálunk a kőzet kompakt jellege miatt korlátozott. Mindenesetre szép színfolt, és jó felkészülési alkalom az alpesi terepre.

A megmászás stílusának sok fajtája van, amelyek közül kettőt emelnénk ki. Az on sight mászás ismeretlen útvonalon történő elölmászást jelent, ahol az első próbálkozáskor se esünk le. Igazán rizikós a kötél nélküli ún. szóló-, azaz egyedüli mászás, de ez csak keveseknek ajánlható, nekik is nagy önkontrollal.

Jó edzési lehetőséget jelent az ún. boulderezés, ami relatíve alacsony, max. 3-5 méter magas falakon, tömbökön és tetőáthajlásokban (kis barlangodúkban) történő sziklamászást jelent. Ezt vastag és hordozható szivacslappal (crash-pad) tehetjük biztonságossá. Viszonylag sok kis szikla alkalmas erre hazánkban, a Természetjáró.hu kínálata az Oroszlán-sziklákat mutatja be ezek közül. Ez kellemes mászómozgás, de nagyon jó edzésforma is. Roppant nehéz problémákat is találhatunk a „nevetségesen alacsony”, de fogástalan, általában áthajló sziklákon, amelyekből szerencsére Magyarországon is sok van.

A sziklamászás nehézségi fokozatai

A sziklamászás a hegymászás (alpinizmus) talán legfontosabb, egyben legnépszerűbb ágazata. A mászás nehézsége komplex jellemző, amely a mászóút hosszától kezdve, a lokális nehézségeken, fizikai igénybevételen, koordinációs kihívásokon, biztosítási és pszichés megterhelésen át sok mindent magába foglal.

A sziklamászás numerikusan jellemzett nehézségeit Magyarországon legtöbbször az ún. német (UIAA) nehézségi fokozatokkal jelenítjük meg. Itt a sportos laikusoknak szánt közepes nehézségek a 3-5. fokozatba tartoznak, a 6. fokozat már némi gyakorlatot, edzést, elköteleződést kíván. A 7. fokozat a sportos szint belépője, míg a 9. fokozatot heti többszöri edzés és némi tehetség nélkül elérni, megtartani már lehetetlen.

Gyakran használjuk a mediterrán, francia skálát is. Az átváltások a nehézségi fokozatok közepén: 5b:6-, 5c:6, 6a:6+, 6a+:7-, 6b:7, 6b+: 7+, 6c: 7+/8-, 6c+: 8-,7a: 8, 7a+:8+, 7b:8+/9-, 7b+: 9- stb. Persze mindez függ a mászás jellegétől, hosszától, biztosíthatóságától is. Alpesi terepen egy rosszul biztosított, trad. (azaz tradicionális) és hosszú 5-ös sziklafal megmászása általában nehezebb és komplexebb, mint egy rövid, jól biztosított 7-es sportmászó úté – amilyeneket általában a hazai sziklákon találunk.

A hazai sziklamászás jellemzően ún. sportmászás, ahol ideális körülmények között, rövid utakon próbálkozva nagyrészt a teljesítményre tudunk koncentrálni. Ilyen esetekben a mászás rövidtávú sport, melynek nehézségeit elsősorban a fizikai erő (leginkább az ujjerő) és a mászómozgás koordinációja dominálja. Ha egyre nehezebb útvonalakon szeretnénk feljutni, akkor a kötelező biztonságtechnikai alapok elsajátítása után a mozgáskoordináció és erőnlét (elsősorban az ujjerő, váll és karerő, no meg a hajlékonyság) fejlesztésével kell foglalkoznunk. Erre manapság már jó bázist nyújtanak a műfalak, de a kinti boulderezések is hatékonyak. Ha igazán jók akarunk lenni a hegyek szélesebb világában, akkor jó irányelv, hogy ha változatosan mászunk, azzal edzünk. A mászás nagyon komplex sport, és az ismeretlen kihívások mindig a leginspirálóbbak.

Aligha szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hegymászás természeti élménysport, amelyben a változatosság, sőt a kötéltársaság jelentette felelősség, azaz a bajtársiasság meghatározó. Ez a műfalak mesterséges miliőjében csak korlátozottan tapasztalható meg. A hazai sziklák ugyan kicsinyek, de jó alapot szolgáltatnak a komolyabb kihívásokat támasztó hegyek meghódításához, ahol a kihívások néha túlmutatnak fantáziánkon - fizikailag és lelkileg is.

A sportolók néha túlzottan a fizikai teljesítményre koncentrálnak, pedig a sziklamászás az Alpinizmus világa: tehát természeti sport, ahol a környezetünkkel való harmónia is számít, amelyet teljesítménnyel nem lehet foglyul ejteni. Minél nagyobb sziklákra, hegyekbe készülünk, a mászás annál kalandosabb, élménydúsabb, de veszélyesebb tapasztalat lesz, nem csupán egy sportteljesítmény. A hegyek magasak, fel kell nőni hozzájuk!

(Szerző: Babcsán Gábor)