Nagyvázsony – Városlőd (OKT 17. napi túra)

Kezdésként érdemes legalább körbejárni a Nagyvázsony oldalában magasodó várat, aminek egyik különös tulajdonsága éppen az, hogy nem a falu felett, hanem a Vázsonyi-séd völgyoldalában áll. A Bakony és a Balaton-felvidék hegyhátai közötti kereskedelmi utat innen is jól lehetett ellenőrizni, de a kis erődítmény elsődleges funkciója nem ez volt: lakótoronynak épült a 15. században, miután a térséget birtokló Vezsenyi (vagy Vázsonyi) nemzetség tagja elvesztette a közeli Zádorvárat. Ahogy évszázadokkal később egy hadmérnök megállapította, a mocsárral is védett erődítmény „ellensége mindjárt az oldalain van: nevezetesen azok a magaslatok, amelyek uralkodnak felette, (...) ezenkívül belőhető is.”

Rengeteg gazdája közül meghatározó Kinizsi Pál, akinek az utolsó Vezsenyi halála után Mátyás király ajándékozta – az ő regnálása alatt volt a vár fénykora. Többször tervezték felrobbantani, ez nem történt meg, de története végére elvesztette jelentőségét, a helybeliek pedig széthordták a köveit. Először az 1950-es években rekonstruálták, a többitől elütő, modern elemeit pedig a 2010-es évek végi felújítása során toldották hozzá.

A Kéktúrához legközelebbi bélyegzőt a vár melletti placc túloldalán, a bisztró falán találjuk, de a Kinizsi Söröző kerthelyiségében is pecsételhetünk. A domboldalról szépen látszik, hova tartunk a következő órákban: szemközt a Kab-hegy kúpja emelkedik. Az alatta elterülő, lapos táj egyszerre sejteti, hogy könnyű dolgunk lesz, ugyanakkor különösebb izgalmakra sem kell számítani.

A Kéktúra erdősávon át ereszkedik a Vázsonyi-séd partjára; a kis vízfolyásból nem sokat érzékelni, leginkább a malom romos épületei utalnak rá, hogy folyóvíz közelében járunk. A balunkon álló épület oldalán stilizált malomkerék látható, amit a benti kiállítótérrel együtt a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatra építettek. A hagyomány szerint Kinizsi Pál itt volt molnárlegény. A Vázsonyi-séd – amit lejjebbi szakaszán Eger-víznek neveznek – völgyében jó pár másik malom romja is sorakozik, ezeket a Vigántpetend és Monostorapáti között kialakított Malmok és források útja tanösvény keresi fel.

Kiemelkedünk a völgyből, és utcán érjük el a főutat, amin átkelve megkezdjük az eleinte igencsak vontatott kapaszkodást a Kab-hegyre. Az erdő széle még messze van, a mezőn lassan, alig emelkedünk, és két dolog határozza meg a látképet: hátrafodulva a völgy túloldalán álló Kinizsi-vár, előttünk pedig a Kab-hegy szétterülő tömbje, tetején a két adótoronnyal. Ritkán ennyire szoros a logikai kapcsolat egy terület formavilága és kialakulása között: a mai Kab-hegy egy 8 millió éve kezdődött, közel 6 millió éven át aktív vulkán maradványa. Tipikus pajzsvulkán, hiszen a híg, bazaltos láva nagyobb robbanások nélkül folyt szét a kráter körül, felépítve a szétterülő, lapos, enyhe lejtőjű alakzatot.

Ezen a terepen fontosabb a monotonitástűrés, mint az edzettség. Egy kisebb cikkcakk után szembefordulunk a csúccsal, és csaknem végig nyílegyenesen törünk felé. Változik közben a táj is, mert belépünk a tölgyesbe, aminek természetszerű viszonyaiba négyzetrácsos nyiladékok ékelődnek. A sakttáblaszerű léniák unalmas mivoltát nevük is tükrözi, hiszen USA-béli nagyvárosokhoz hasonlóan számozva, illetve betűzve vannak: a Kéktúra a 6. nyiladékban emelkedik, metszi a H, a G és az F nyiladékokat. A fölfelé vezető út legszebb zuga egy kisebb fás legelőrét, amit körbevesz az erdő. A meredekség egyre szigorodik, és idővel feltűnik az adótorony és a kisebb tévétorony is szemben. A kab-hegyi „ceruza” a maga 219 méterével ország 4. legmagasabb építménye, de bekapcsolásakor, 1962-ben az ország 2. legmagasabbja volt. Az egyes források szerint 400 km/h-ás szélsebességre tervezett torony az ország közel negyedének szórta a tévéadást; személyzete a melléépített szolgálati lakásokban lakott.

Miután átlépünk a feltáróúton, egy vadvédelmi kerítés átmászásával balra fordulunk, és fiatal, felnövekvő erdőfoltot szelünk át. A hegy nyugati oldalán ismét létráznunk kell egyet, majd bozótost keresztező erdei úton jutunk a csúcs alá. Jobbkanyarral fordulunk rá a célegyenesre, az 599 méteres csúcs végül alaposan megizzaszt: itt, az egykori kráter központjában, ahol a legvastagabb bazaltréteg tornyosult fel, már meredek a lejtő. Visszapillantva viszont szép a kilátás a Déli-Bakony egyéb magaslataira, köztük a kilátójáról felismerhető Lugos-tetőre.

A Kéktúra északra fordulva kerüli el a csúcsot, amire az aszfaltról jobbra letérve, a K▲ jelzésen juthatunk ki. Ez amolyan „kötelező” kitérő, mivel a Kab-hegy délkeleti letörése fölött áll a Kinizsi Pál-kilátó fagúlája, ami az adótorony építésekor elbontott, 1937-ben emelt elődje helyén, 2013-ban készült el. A faemelvény pont elég magas ahhoz, hogy a Déli-Bakony és a Balaton-felvidék erdőségeit végigmérhessük róla, ráadásul a lapos hátak között több ponton feltűnik a Balaton.

A Kéktúrára visszatérve megkezdjük az emelkedőnél semmivel sem rövidebb vagy izgalmasabb ereszkedést. Az aszfaltutat követjük, a széles jobbkanyar utáni egyenes jobb oldalán áll az a kis épület, aminek falán a bélyegzőt találjuk. A kerítés mögötti erdei telep területén az 1950-es években a 17 férőhelyes, forrásvízzel ellátott Kinizsi Pál-turistaház működött.

Kab-hegy – Úrkút

Hosszan követjük az egyenes aszfaltutat, amit az adótorony állítása előtt, 1960-ban épített több mint 2000, direkt ebből a célból idecsődített KISZ-táborozó fiatal – ezért nevezték el Ifjúság útjának. Amikor végre balra irányítanak a K jelzések, újabb, immár (néhol bükk-)erdős egyenes következik, egy darabig. Az erdészeti nyomról visszatérünk az aszfaltra; erről néhány nagyobb, egymás mellé pakolt bazaltkőnél fordulunk egy kerítéshez, amit szűk ösvényen kerülünk. A fenyőkkel kevert, sűrű erdő rejti a Tönkölyös-víznyelőt, ami vulkáni kőzeten ritka jelenség: a Kab-hegy bazaltlávája mészkőre ömlött, és ahol körbefojta a korábbi felszín magaslatait, ott a mészkő „csupaszon” maradt. A csapadékvíz az évmilliók alatt ezt kioldotta, mélyedéseket formálva, majd víznyelőket nyitva a felszínen.

A kerítést elhagyva hangulatos erdei környezetben a lapos terepből kiemelkedő, vízszintes töltésre fordulunk. Ez volt az 1953-ig a Kab-hegy fáit hordozó, illetve a környék egykori bányáit kiszolgáló kisvasút egyik vágányának töltése. Mezők szélén sétálunk el, végül fák közül érkezünk meg Úrkútra, ahol a település nevét ihlető kút mellett padok és asztalok kínálnak pihenési lehetőséget. A faluban a 18. században üveghuta létesült, később a mangánérc bányászata határozta meg a mindennapjait. A Kéktúra bevezet a központba – a buszmegálló mellett, az elágásban álló vendéglő bejáratánál találjuk a bélyegzőt.

Úrkút – Városlőd

Felsétálva az utcán, annak végén kapu jelzi az Úrkúti-őskarszt területét. Lekerekedett sziklák és fenyők között pihenőhely áll, mellette lépcső indul a sötétszürkés mészkőfalak mélyére. A szűk hasadék egykori trópusi karsztterület hatalmas mélyedéseinek maradványa, amit felszínre kerülése után folyók töltöttek fel hordalékukkal – benne mangánérccel. A területet később más rétegek fedték be, de a sötét mészkőkúpok áttörték a felszínt. A fekete anyagot már fazekasok is használták edényeik mázolásához, a helyi üveghuta működésének idején üveget is színeztek vele, de nagyobb volumenű kitermelésére azután került sor, hogy az I. világháborúban, a kőszén keresése során rátaláltak. Mivel (robbantások helyett) nagyrészt kézi szerszámokkal fejtették a mangánércet, az eredeti formakincs megmaradt, és 1951 óta természetvédelmi oltalom alatt áll. (A bakonyi bauxit kutatása és kitermelése során más őskarsztos alakulatokat is találtak, ezeket azonban meddővel feltöltötték.)

A Kéktúra elfordít a lépcsőtől, és mohos sziklakibúvások között vezet ki a hajdani bányagödörből. Röviden sétálunk még Úrkút szélén, végül elkerített legelő mentén hagyjuk hátra a falut. Néhány kis irtásrét után viszonylag fiatal, de szép, zárt bükkösben ereszkedünk be a Csollányos-völgybe, aminek aljára egy tisztásnál érkezünk meg. Mielőtt a Kéktúra balra, a szállítóútra fordulna, jobboldalt, egy hatalmas, ősöreg és kiszáradt tölgyfa alatti padon pihenhetünk egyet (Güszi-pihenő). A völgy neve a csalánból ered, ami arra utal, hogy a nedves, széles völgytalpon már régen szétnyitották az erdőt. A 20. század elején kivasút is működött itt, ma viszont az úton kívül semmilyen építmény nincs a völgyben. A hagyásfás, hosszúkás rétek kellemes láncolata és a két meredek lejtő már az előttünk magasodó Öreg-Bakony (vagy Magas-Bakony) hangulatából nyújt ízelítőt. A sekély mélyedés oldalában a korábbi erdőkitermelések és -telepítések eredményeként van minden: bükk, tölgy, gyertyán és kőris.

Városlőd határában jobbra fordulunk, és réten átvágva érjük el a Torna-patak partját. A meredek lejtő aljában szűk helyen talál utat a Kéktúra ösvénye, a patakot pedig eleinte elrejti a sűrű növényzet, később közvetlenül a csapás mellé szegődik. Bár a település peremén vezet, a faparavánnak, a vegyes, buja erdőnek és a lassan hömpölygő pataknak köszönhetően ez a túra leginkább természetes hatású szakasza (és egyetlen igazi ösvénye). Városlődön átkelünk a síneken, és hosszan sétálunk a településen a pecsétig. Elhaladunk a méretes katolikus templom mellett is, amelynek érdekessége, hogy a karthauzi rend egyik legnagyobb hazai kolostorának alapjaira épült. (Amit pedig a szerzetesek a falutól keletre fekvő, felhagyott Hölgykő várának köveiből kezdtek építeni.) A török pusztítás után sváb telepesek érkeztek a területre, és bár többségüket a II. világháború után kitelepítették, a településképen érzékelhető egykori jelenlétük.

A főutca Városlőd keleti végében elágazik, itt két bélyegzőt is találunk: egyet a kocsma ablakában, egyet az út túloldalán álló információs táblán.