Szentbékkálla – Nagyvázsony (OKT 16. napi túra)

Szentbékkállán a Kossuth utcai Kéktúratáblán található bélyegzőhelytől dél felé indulunk el a falu főutcáján. Az országos szintű védettséget élvező lakóépületeken érdemes megfigyelni a településképet egységessé tevő építészeti sajátosságokat: a kötőanyag nélküli kerítéseket, a háromszögletű homlokzat padlásablakait, macskalépcsőit. Egy népiesen díszített homlokzatú épület – a falfülkében Szent József szobrával –, a jelenleg is a család tulajdonában álló, 1825-ban épített Istvándy-ház mellett balra, a község bekötőútjára térünk. Elhagyunk egy közkutat, majd Szentbékkálla egyetlen buszmegállóját, és a település fiatalabb része mellett érünk ki a faluból.

A műút egy pihenőhelynél jobbra kanyarodik, a K jelzések irányt tartva, egy hídon át mutatják az utat. Fehérre meszelt homokkőkereszt mellett haladunk el – Szentbékkálla környékén jó párat találunk, utunk során is érintünk még kettőt. Egy elágazásban az aszfalt és a Kéktúra balra tér, jobbra, a KL jelzéseken az egykori Töttöskál falu csekély templomromjához tehetünk kitérőt. A romok felé haladva nemcsak a Káli-medencére, hanem az annak peremén sorakozó tanúhegyekre, a Badacsonyra, a Tóti-hegyre és a Gulácsra is tiszta rálátásunk nyílik.

A K jelzések szőlők között emelkednek, felettük látszik utunk következő célpontja, a fekete-hegyi Eötvös Károly-kilátó. Szentbékkálla ma is neves (főleg fehér-) bortermelő település; a szőlővel borított hegyoldal eróziójának elkerülése végett teraszokat alakítottak ki, így gátolták meg a talaj lemosódását – utunk több ilyen, jól kivehető egykori bazaltkerítést metsz, mígnem kiér a község külterületére, ma is működő présházak közé.

Elsétálunk az Öreg-hegyi-kút betonfoglalata mellett: az itt felbukkanó víz a délebbre található, jobban karsztosodó kőzetek felől érkezik. A szőlőbirtokosok eredetileg bazaltból épített foglalással és kis fülkével igyekeztek megvédeni a kút tisztaságát. Újabb feszületet elhagyva Szentbékkálla felé nyílik szép kilátás. A K jelzések jobbra térnek, majd dűlőúton érkezünk az erdőbe, amelynek szélén pihenőhelyet hagyunk el, és egykori szőlők helyén felnövő cseres erdőben érkezünk meg a Fekete-hegy 369 m magas csúcsán álló Eötvös Károly-kilátóhoz.

A 19-20. század fordulóján aktív politikusról és íróról elnevezett, vörösfenyőből épített toronyból a Káli-medence legszebb panorámáját élvezhetjük. Balunkon a Hegyes-tű lebányászott csúcsa, jobbunkon a Tapolcai-medence tanúhegyei keretezik a kilátást, a kettő között elterülő lapály a Balaton víztükrére, s azon túl a déli partra vezeti tekintetünket.

A Fekete-hegy peremén indulunk tovább, majd egy balkanyarral elhagyjuk azt, és a hegy földtani és ökológiai szempontból is különleges platója felé vesszük az irányt. Noha a tömb kevésbé látványos, mint a Tapolcai-medence tanúhegyei, mégis a Bakony–Balaton-felvidék vulkáni terület legnagyobb, 15 km² kiterjedésű, bazaltos vulkánján járunk. Egy több millió éven keresztül tartó folyamat során a középidei üledékes kőzetekre először robbanásos kitörések törmelékanyaga, a későbbi, csendesebb szakaszokban láva telepedett. A keményebb vulkáni kőzet „megóvta” a lepusztulástól a Fekete-hegyet, ami így környezete fölé magasodott, s ma meredek déli lejtőivel emelkedik a Káli-medence fölé.

A Fekete-hegy platóján haladva mintha szavannán járnánk: az egykor legelőként hasznosított terület öreg hagyásfái szabdalják az árnyéktalan szilikát-sziklagyep látványát, és a mediterrán klímahatás is délebbi területek hangulatát idézi. A hegyen feltünedező fenyvesek telepítéssel kerültek ide: a túllegeltetett, elvékonyodó talajú területek beerdősítésére használták őket. Szintén említésre méltóak a Fekete-hegy tőzegmohalápjai, amelyek a ma kisebb-nagyobb kúpokként sorakozó egykori lávafolyások közötti mélyedésekben, „lencsékben” összegyűlő csapadékvizekből alakultak ki. Jelenleg hat tavat tartunk számon, ezek közül ma már csak a Monostori-tó környékén találkozhatunk tőzegmohafajokkal, amelyek fő természeti értékét reliktum mivoltuk adja.

A Vaskapu-árok tetejét jelző táblánál metsszük a felső szakaszán vízmosás mélységű árkot. Itt érdemes megállni, és kicsit körülnézni: mivel a Fekete-hegy tavainak vízutánpótlása az erősen ingadozó csapadékmennyiségtől függ, gyakran előfordul, hogy teljesen kiszáradnak, de akár végleg el is tűnhetek. A táblától kb. 100 méterre is ilyen területet látunk: a környezetétől elkülönülő növényzet jelzi az egykori vizes élőhelyet. Az alapvetően lefolyástalan „bazalttálba” a folyamatosan mélyülő, és egyre feljebb „kúszó” Vaskapu-völgy bevágódott, lecsapolva az összegyűlő vizet – ennek a tónak ez okozta a végzetét.

Erdősávon vágunk át, majd újra egykori legelőn haladunk, így érjük el a Monostori-tavat, a fekete-hegyi tavak legnagyobbikát, amelynek helyét vízfelület nem, csak sűrű növényzet, illetve nádas jelzi. A K jelzés jobbkanyarral hagyja el a 20. század kiemelkedő botanikusáról, mohakutatójáról elnevezett Boros Ádám tanösvényt. A hegy északi lejtőin hűvösebb, sötétebb erdőrészletben kezdjük meg ereszkedésünket a Monoszlói-medencébe, balra a fák között már feltünedeznek Balatonhenye házai. A település határában húzódó legelőkön hullámvasutazva érjük el a Kapolcs felől érkező S jelzést. Átvágunk a Botos-hegy déli dolomitsziklagyepén, és Balatonhenye szélén, hangulatos pihenőhelyet találunk, majd a település főutcáját követve érkezünk meg a buszmegállóhoz, a Kéktúra bélyegzőhelyére.

Balatonhenye – Csicsói erdészház

A K jelzések balra, az Akácfa utcán hagyják el Balatonhenye főterét, majd a falu határában húzódó, egykori legelőkön felfelé vezetnek ki a Monoszlói-medencéből. Mediterrán hangulatú karsztbokorerdő övezi utunkat, mielőtt egy szántóföld sarkánál belépünk az erdőbe. A Nagyvázsony–Veszprémi-medencesor fennsíkján járunk, nagy szintkülönbségek nem várnak már ránk. Fenyvesben érjük el a Pirkanc nyergét, a Csicsói erdészházhoz vezető makadámutat, amely jó kerékpározhatóságának köszönhetően a Balaton-felvidéki erdeibicikliút-hálózat fontos „ütőere”. Hangulatos erdőben kanyarogva ereszkedünk le a Hamuházi-rét völgyébe, majd az út felfelé tér. Körülbelül másfél kilométer múlva érkezünk meg az egykori Csicsói erdészház, a mai Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskola melletti pihenő- és bélyegzőhelyre.

Csicsói erdészház – Nagyvázsony

A K jelzések az erdészeti úton maradnak, 1 km megtétele után balra fordulunk, és egy másfél kilométer hosszú nyílegyenes szakasz következik. A monoton menetelés végét a Vigántpetend–Nagyvázsony közútra való kiérkezés jelenti, amelynek túloldalán a Viszont-völgy fennsíkba vágódó árkában folytatjuk az utat. A hűvös mikroklímájú völgyben megjelennek a bükkök, majd hamarosan a tálodi kolostorrom torzójához érkezünk meg, mellette a Kinizsi-forrás betonmedencés foglalatát és pad-asztal garnitúrákat találunk.

Nagyvázsonytól nyugatra, a mai Tálodi-réten terült el a középkori Tálod falu, amelynek közelében alapították Szent Erzsébet tiszteletére emelt kolostorukat a pálosok. A mellette található Kinizsi-forrás ma hangulatos pihenőhely és biztos vízvételi pont – ezt a szerzetesek is kihasználták, akik nem véletlenül ide építkeztek. A kolostor és a falu nagyjából egyidőben, az 1550-es években, a törökdúlásban pusztult el, de a település nyomával több helyen találkozhatunk. Megvannak még például a Vázsonyi-sédre épített egykori gátak maradványai, amelyek halastavak duzzasztójaként szolgáltak, vagy az utunk későbbi pontján érintett Szent Ilona-templomrom.

A Kéktúra kivezet a Tálodi-rétre, amelyen újabb nagy pihenő- és tűzrakó helyet találunk. Pottyantós vécé is tartozik hozzá, amelyet a K jelzések szekérútjától balra találunk. Az ellaposodó völgy alsó szakaszán ereszkedünk a Vázsonyi-séd felé, a fátlan térszín szabad kilátást biztosít a Déli-Bakony jellegzetes épületeire, a kab-hegyi adótoronyra, illetve a lugos-tetői Molnár Gábor-kilátóra.

Utunk a patak – vagy ahogy a Bakonyban nevezik, „séd” – partján folytatódik, a párhuzamosan futó 77-es főút forgalmának zaja betölti a völgyet. Fatábla jelöli az egykori Tálod falu Szent Ilona-kápolnájának romjaihoz vezető rövid kitérőt, majd hamarosan csapáson kapaszkodunk fel a Szent Mihály-domb rétjének idős hagyásfájához. Rövid erdei kanyargás után érkezünk meg a kiemelkedés keleti oldalában álló Szent Mihály-kolostorromhoz.

A Balaton-felvidék egyik leglátványosabb kolostorromja a tájegység legnagyobbika is: az egyhajós templomépület szentélyének viszonylagos épségben megmaradt falai 17 m magasságig „nyújtóznak”, körülöttük a hajdani épületkomplexum feltárt alapjai is látszanak. A Kinizsi Pál által alapított kolostorban temették el a legendás hadvezért, de sírját később kifosztották, és földi maradványait Nagyvázsonyban jelöletlen sírba ásták el. A kolostor rövid életűnek bizonyult: alapításának 70. éve környékén, 1552-ben a török seregek bevették Veszprémet, a környéken zajló dúlások pedig nemcsak Tálodot, hanem Vázsonyt is utolérték.

A kolostortól még 400 métert teszünk meg Nagyvázsony széléig. Balra, a Temető utcán jutunk el a Kinizsi-várhoz, de még mielőtt elérnénk azt, a K jelzések északra, a Kab-hegy felé fordulnak, és rövidesen el is hagyják a települést. A Kéktúra bélyegzőjét a várral szemközt, a Mátyás Udvar Bisztró lépcsőfeljárója mellett, vagy Nagyvázsony főterén, a Kinizsi Söröző kerthelyiségében találjuk.