Időutazás rétek és romok között

Itiner

• A buszmegállótól a P jelzésen indulunk, amellyel együtt a Kinizsi-vár felé kanyarodunk.
• A Kinizsi-vártól az Országos Kéktúra K jelzését követjük nyugat felé.
• Nagyvázsonyt elhagyva balra letérünk a KL jelzésen a Szent Mihály-kolostor romjához
• Onnan visszatérünk a K jelzésre, és azon folytatjuk a tálodi kolostorromig.
• A romtól visszasétálunk a Z jelzésig, amelyen jobbra fordulunk.
• Ezt követjük Nemesleányfalu határáig, ahol egy ösvény kiágazik jobb felé, a régi temetőhöz. Itt találjuk a Szent Jakab-templom bájos romját.
• Visszasétálunk a Z jelzésre, majd azon gyaloglunk Nagyvázsony központjáig, ahol a P jelzésen jobbra fordulva térünk vissza a buszmegállóhoz.

A túra részletes leírása

Kultúrtörténetinek méltán nevezhető sétánk a Bakony előterében, a Vázsonyi-séd partján fekvő Nagyvázsony központjában, az autóbusz-váróterem buszmegállónál kezdődik. Amíg a P jelzést követve elérünk a híres Kinizsi-várig, érdemes felidéznünk a község színes történelmét: az oklevélben már a 13. század elején említett Nagyvázsony neve minden bizonnyal a Váson családéból eredeztethető, tőlük azonban elvették a birtokot, mert egyik tagjuk, Salamon, nem vett részt II. András hírhedt kereszteshadjáratában. Később mégis visszakerült a leszármazottaik, a Vezsenyiek tulajdonába, de miután Mátyás király itáliai követeként Vezsenyi László meghalt, a nagyvázsonyi birtok a koronára szállt. Mátyás így ajándékozhatta 1472-ben legendás erejű hadvezérének, Kinizsi Pálnak, aki a szájhagyomány szerint épp az itt folyó séd egyik malmában volt molnárlegény, amikor egy súlyos malomkövön feltálalta a királynak azt a bizonyos pohár vizet.

A történészek sajnos nem adnak sok hitelt ennek a szép anekdotának, Kinizsi ugyanis valószínűleg nem errefelé, hanem Bánátban vagy Biharban született, ráadásul nem is paraszti, hanem kisnemesi családba. Annyi azonban tény, hogy a későbbiek során meghatározó szerepet játszott az addigra mezővárosi rangra emelkedő Nagyvázsony fejlődésében. Mátyás jóvoltából értékes birtokhoz jutott hozzá, mert a feltehetően már a kő- és bronzkorban lakott település két, a rómaiak idején és a középkorban is fontos hadiút találkozásánál helyezkedett el. A várat, ahová lassan odaérünk, még a Vezsenyiek kezdték építeni addigi központjuk, a perben elvesztett Zádorvár helyett, Vázsonykő néven. Ők emelték a híres-neves, 25 m magas, ötszintes lakótornyot is, amely ma a legszebb ilyen gótikus emlék Magyarországon. A palota és az impozáns barbakán viszont már a Kinizsi-korszak szülötte.

Kinizsi 1494-ben bekövetkezett halála után alig egy évvel az özvegye, Magyar Benigna feleségül ment kamicsáczi Horváth Márk horvát bánhoz, aki azonban nem sokkal később szintén elhunyt. Következő férje, az erőszakos ember hírében álló, hozományvadász Kereky Gergely korai haláláról az özvegy a vár bástyájának nyaktörő magasságát kihasználva állítólag már maga gondoskodott, amiért utóbb halálra ítélték. Kinizsi emléke előtt tisztelegve végül megkegyelmeztek neki, de a vagyonát – így Nagyvázsonyt is – elvesztette.

Noha sík területre épült, mert elsősorban nem védelmi célra, hanem birtokközpontnak szánták, Vázsonykő várának falai több ostromot is elszenvedtek az évszázadok alatt. 1490-ben az élete során a legenda szerint egyetlen csatát sem elveszítő Kinizsinek kellett visszafoglalnia Miksa herceg osztrák katonáitól, 1554-ben pedig a török szállta meg a Tihany és Csobánc elleni hadműveletek részeként. Jóllehet, egy kis mellékszerepet játszott a Rákóczi-szabadságharcban is, az oly sok sorstársának végzetét okozó szándékos robbantást elkerülte. A pusztulását egyszerűen az okozta, hogy elvesztette a jelentőségét: későbbi gazdái, a Zichyek a szabadságharc elmúltával inkább egy komfortosabb kastélyt építettek maguknak a séd túlpartján, amely az utóbbi évtizedekben szállodaként, illetve a középkori hagyományokat őrző, híres Nagyvázsonyi Lovasjátékok helyszíneként működött.

Mivel a túránk rövid, a várat mindenképpen látogassuk meg! A lakótorony felső teraszáról bámulatos panoráma nyílik a Vázsonyi-medence és a Bakony felé.

A legromantikusabb középkori romok

A vártól az Országos Kéktúra vonalán, a K jelzésen távolodunk el. A település házait magunk mögött hagyva elmerenghetünk egy másik anekdotán is: a helyiek úgy tartják, ide köthető az „otthagyott csapot, papot” mondás, mert Csokonai Vitéz Mihály 1798-ban épp nagyvázsonyi barátjától, a református lelkész, egyébként szintén költő Édes Gergelytől távozott viharos gyorsasággal, amikor értesült múzsája, Lilla házasságkötéséről. A két poéta barátságának emlékét még egy tábla is őrzi a református templom falán, de Petőfi Sándor Csokonai című humoros versének cselekménye, amelyben először jelenik meg a „csapot, papot, mindent felejtett” fordulat, valószínűleg nem itt, hanem Hajdúböszörményben játszódott le.

A vár körül zsibongó tömegből meglepő hirtelenséggel csöppenünk a Szent Mihály-domb erdejének sűrű csendjébe, miután elhagyjuk a község temetőjét. A bal kéz felé nyíló, KL jelzésű ösvény zöld folyosójának végén újabb ősi romokat pillantunk meg. Ahogy kisétálunk a fák közül, lélegzetelállító látvány tárul elénk: a Szent Mihály-kolostor hatalmas templomának gótikus pillérekkel és oszlopokkal megtámasztott légies falai méltóságteljesen, a viharos évszázadok néma tanúiként törnek a magasba a tölgyerdő mélyén. Az ország egyik legromantikusabb kolostorromjánál járunk, amelyet Kinizsi Pál és apósa, Magyar Balázs, családi temetkezési helyként alapított. Az 1485-1486 táján befejezett, feltehetően erődített komplexumhoz egy 31 m hosszú, sokszögzáródású szentéllyel épült templom, valamint egy annak támaszkodó, emeletes kolostor tartozott. Az építkezés költségeit Kinizsi a legenda szerint egy török rab váltságdíjából teremtette elő.

Őt, valamint Magyar Benigna második férjét, Horváth Márkot valóban ide temették végül. A templom falai között felfedezhetjük műkő sírlapjaikat, amelyeket a sírüregek eredeti helyén fektettek le: Kinizsié a szentély alatt, Horváthé egy mellékhajó alatt volt. Örök álmukat azonban nem alhatták háborítatlanul, a helyi földesurak ugyanis 1552-ben, Veszprém eleste után – a szerzetesek addigra rég elmenekültek – maguk robbantották fel a kolostort, nehogy a törökök kezére jusson.

Ekkor a két sírt is betemették a romok, de a 18. században kincskeresők háborgatták a hősök nyugalmát, behatolva nyughelyükre. Kinizsi remekbe szabott, vörös márványból készült reneszánsz sírkövére ezután különösen kalandos utazás várt. A Zichyek gazdatisztjei először beépítették a vár öregtornyának falába, aztán egy magtárban őrizték, mielőtt 1849-ben átszállíttatták a grófi család sárszentmihályi kúriájának kertjébe. Ám a szarkofág domborművének arca útközben letört és elveszett; később az arra kocsizó Deák Ferenc és Tolnay Károly bukkant rá teljesen véletlenül. Mivel nem jöttek rá, hogy mekkora kincs került a kezükbe, Tolnay befalaztatta a kúriájába, amelynek padlásán Darnay Kálmán, a híres régész találta meg és azonosította be Kinizsi kőarcát jó hetven évvel később, 1911-ben. Innen egy időre a budapesti Halászbástya kőtárába került, ahol addigra a sírkő többi részét is tartották – végül 1957-ben a Vázsonykő várát ásató régész, Éri István harcolta ki, hogy a síremlék hazatérhessen Nagyvázsonyba. Ma is ott pihen a vár kápolnájában, míg Horváth Márkét a kőtárban állították ki.

A pálos rendi Szent Mihály-kolostor nevezetes az itt született, értékes kódexekről is. Négy könyv fenn is maradt a 15-16. század fordulójáról, közülük kettőt kifejezetten Magyar Benigna számára készítettek a szerzetesek.

A Vázsonyi-séd partja mentén

A romoktól visszatérünk a K jelzésre, és folytatjuk utunkat a Vázsonyi-séd felé. A Szent Mihály-domb kellemesen hűs gyertyános-tölgyesén áthaladva tágas kaszálórétre lépünk ki a mohával, borostyánnal benőtt fák árnyékából. A Bakony és a Balaton-felvidék találkozásánál járunk; dél felé szelíd lankák nyugtatják a szemet, északon viszont, a szélben hullámzó búzamezőn túl, feltűnik a Kab-hegy 599 méteres csúcsa, és már érezzük a közeli hegység friss leheletét. A büszke hagyásfák vigyázó tekintetével kísérve, ligetek mellett sétálunk át a réten, és érünk a séd partjára. Errefelé a patakokat nevezik így; hajdanán, bővízűbb korában, a Vázsonyi-séd hajtotta a Kapolcsi-völgy híres vízimalmait. Keskeny, mesebeli ösvény kígyózik át a partmenti gyertyános sötétjén, amelynek végén a napsütötte, észak-déli irányú Tálodi-rét fogad minket.

A bal oldalon újabb középkori maradványok rejtőznek az erdőben: a Szent Ilona-templom romjai. A Kecske-hegy északi lejtőjén álló, keletelt, egyhajós, torony nélküli épületet a 13. században emelhették Tálod (Thalad) falu templomaként, feltehetően román stílusban. A falut, amely az itt talált, részint Árpád-kori cseréptöredékek alapján a séd túlsó, északi partján helyezkedhetett el, 1548-ban, a török fenyegetés idején elhagyták a lakói, de a közeli Pulával ellentétben soha nem is telepítették újra. A templom romjait csak 1970-ben fedezték fel, az állagmegóvására 2007-ben került sor. Külön érdekesség, hogy névadója, a 3-4. században élt Szent Ilona (egyébként Nagy Konstantin császár édesanyja) a régészek védőszentje is, mert a hagyomány szerint ő találta meg Krisztus keresztjét.

Az egy részen fenyvessel szegélyezett, csodálatos Tálódi-réten tovább ballagva kitartóan távolodunk a mögöttünk még mindig látható Kab-hegytől. Rövidesen a Z jelzés keresztezi utunkat, de mi még egy kicsit a K jelzésen folytatjuk, hogy újabb romokat csodálhassunk meg. Először a Kinizsi-forrásra épült, tágas kőmedencét vesszük észre; ezt még a kolostor első szerzetesei alakíthatták ki, akiknek az itteni megtelepedését is ez a bővízű forrás tette lehetővé. A kőmedence ugyanis a három szárnyból álló, 36 x 32 m területű, 600 m hosszú fallal körülvett tálodi Szent Erzsébet-kolostorhoz tartozott, és annak északnyugati sarkában állt. A pálosok valószínűleg a 13. század végén költöztek erre a nyugalmas helyre, ahol egy 1324-ben kelt oklevél már kész templomról ír. Mára lényegében csak ennek a magányos homlokfala áll, amelynek a romokat felfedező Rómer Flóris a 19. század második felében még látta a támpilléreit is. A pálosok 1480-ban átadták a kolostort a ferenceseknek, hogy a túránk elején meglátogatott Szent Mihály-kolostorba költözzenek, ám a törököktől tartó helyi urak 1552-ben azzal együtt ezt is felrobbantották. A roskatag homlokfal körül van szalagozva, mert veszélyes megközelíteni, de a védőn föléje hajló fák alatt álló pad tökéletesen alkalmas az elmélyült szemlélődésre.

A fává változott templomocska

A romtól visszasétálunk a Zánkától Nagyvázsonyig vezető, Kinizsi halálának 460. évfordulójára 1954-ben létesített Z jelzéshez, és azon a Tálodi-rét különösen hangulatos déli csücskénél, ahol kiépített tűzrakó helyet is találunk, jobbra térünk. Miután egy kicsiny, inkább csak jelképes rönkhídon átkelünk a soványan csörgedező patak felett, hamarosan kilépünk a bükkök árnyékából, és a Kecske-hegy hátán elterülő réteken sétálunk tovább. Szemben már feltűnnek Nagyvázsony, pontosabban Nemesleányfalu házai, és az evangélikus templom jellegzetes, kettős sisakú tornya.

Nemesleányfalu valaha önálló település volt, Predium Lean néven 1082-ból is van ismert említése. 1448-ban már magyarosan, Leányfaluként hivatkoztak rá, de a török időkben elnéptelenedett, és csak később telepítették újra a nagyvázsonyi vár katonái, akik a falu eredeti helyétől távolabb, a mai helyén építették fel a házaikat, hogy kivonják magukat a földesúr hatalma alól. 1950-ben aztán miniszteri rendelettel egyesítették Nemesleányfalut és Nagyvázsonyt.

Miután a Z jelzés délnek fordul, majd egy kőhídnál újra keletnek, a jobb felé kiágazó, jelzetlen ösvényen elsétálhatunk Nemesleányfalu eredeti helyéhez. Egy temetőt találunk itt, és az öreg, itt-ott már megfáradtan a földre dőlő sírkövek között egy valódi csodát: egy fává változott templomocskát. Olyan, mintha ez a bátor kis épület úgy döntött volna, életre kel, és az idővel dacolva lombkoronát növeszt. A vastag, összetekeredő borostyánkarok valaha fatörzset ölelhettek körül, de mostanra mesebeli keveréklényt alkotva csak az épülettel támogatják egymást, így a sorsuk is végzetes egymásra utaltságban fonódott össze. Mivel ásatás még nem derített fényt a múltjára, a templomról mindössze annyit tudunk, hogy a 12-13. században épülhetett, és a falu védőszentjének, Szent Jakabnak szentelték.

A Z jelzésre visszatérve rövidesen Nemesleányfalura érünk. A településre nemcsak a török időkben, hanem a II. világháború végén is lecsapott a történelem vihara, 1945 tavaszán ugyanis szó szerint két tűz közé került: a németek Tótvázsony, az oroszok Pula felől lőtték egymást, aminek több épület itt is áldozatul esett. A templommal szemközti házban elbújt német katonáknak már nem sikerült elmenekülniük az oroszok elől.

Kiindulópontunkra a Z, majd a P jelzést követve, Nagyvázsony utcáin térünk vissza, hogy bezárjuk a kört.