Bánya-hegyi erdészház – Mogyorósbánya (OKT 28. napi túra)

A tardosi bánya széles bekötőútján vezető Z jelzésen érkezünk meg a Bánya-hegyi erdészházhoz, a Kéktúra bélyegzőjéhez. A nyeregpontban található épület jelenleg wellness-szállóként üzemel, árai és szolgáltatásai is ehhez igazodnak, nem kifejezetten túrázókra optimalizált. Éles balkanyarral csatlakozunk rá a K jelzésekre, amelyek az egykori süttői kisvasúttal párhuzamos ösvényen vezetnek. A töltés jól kivehetően húzódik jobb oldalunkon, kisebb-nagyobb hidak maradványa miatt érdemes lehet kitérőt tenni, vagy akár azon megtenni utunk e szakaszát.

Az esztergomi érsekség uradalmán 1915-ben kezdték meg a süttői erdei vasút építését, amelynek célja a Gerecsében kitermelt fa és kő gazdaságos elszállítása volt. A vágányok egészen a süttői átrakodóig vezettek, ahonnan a nyersanyagok nagyvasúton folytatták útjukat. Fénykorában a pályahossz nagyjából 30 km volt, amelyet a Bikolpusztánál elágazó két fővonal – a Bánya-hegyre, illetve Pusztamarótra vezető – mellett rövidebb, kőfejtőket feltáró szárnyvonalak, illetve siklók adtak össze. Az államosítás után meredeken megemelkedett a kisvasút áruforgalma, sőt bevezették a személyszállítást is, ami megkönnyítette a Bikolpusztán és Pusztamaróton élők mindennapjait. 1971-ben az üzem új tulajdonosa, a Magyar Néphadsereg gazdaságtalannak ítélte meg működését, és felszámolta a vonalat.

Keskeny csapáson érünk ki egy szekérútra. Jobbra, fiatal fák takarásában idős tölgy áll, rajta hatalmas felirat: „Gerecse 50” – az évente megrendezett, népszerű teljesítménytúra útvonala e ponttól Pusztamarótig az Országos Kéktúráét követi. Ez szintben kerüli meg a Nagy-Gerecse tömbjét, változatos erdők váltogatják egymást. Elhaladunk egy idős fa, a Sandl-hárs mellett mellett, majd egy irtásfoltra érve észak felé nyílik egészen széles panoráma. Jól látszik a Nagy-Pisznice tájsebe, az évezredeken keresztül fejtett mészkőbánya, amely ma fokozottan védett terület: több védett állat- és növényfaj, például a vándorsólyom, a hajnalmadár vagy a magyar husáng lakóhelye.

Feltűnik a Serédi-kastély kerítése, majd meg is érkezünk az egykori hercegprímási nyaraló, a Kéktúra következő bélyegzőhelye alá. A szocialista időszakban gyermeküdülőként működő épületet 1935-ben építtette Serédi Jusztinián esztergomi érsek, a rendszerváltás után újra egyházi tulajdon lett, jelenleg az esztergomi ferences gimnáziumé. A kastély csak előzetes egyeztetéssel látogatható, mellette (szintén előre foglalandó) turistaszálló működik.

Gerecse üdülő – Pusztamarót

A K jelzés egyenesen vezet tovább, de erősen ajánljuk a balra induló, jelzetlen ösvényt, amely a Tűzköves-barlang és a Jura-zsomboly érintésével a felhagyott kis-gerecsei kőfejtő kilátópontjához vezet. A dolomit karsztosodásával kialakult víznyelők berácsozott, aknaszerű bejáratait elhagyva érünk ki az egykori bányaudvar meredek falai feletti panorámapontra. A Pisznice mellett a Kisalföld szlovákiai felét vehetjük szemügyre: jól kivehetőek a mohi atomerőmű gőzölgő tornyai, a háttérben a Tribecs hegység és a Madaras sziluettje látszik.

Az egykori süttői kisvasút pusztamaróti szárnyvonalához egy rövid kiágazás csatlakozott, amely a kis-gerecsei kőfejtő alatt ért véget. A bányából siklón szállították le a köveket a vasúti sínig, ahol egy kőzúzó is működött. A sikló fékműve, nyomvonala, illetve a kisvasút töltése a kőzúzó talapzatával ma is felkereshető, ám ehhez le kell ereszkednünk a bányaudvarba, s onnan még lejjebb, egészen a Kis-Gerecse hegyoldalának erdőjébe.

A kilátóponttól visszakapaszkodhatunk a Serédi-kastély csomópontjába, de jobban járunk, ha kelet felé vesszük az irányt, és a Kis-Gerecse fő bányaudvarának impozáns sziklafalai mellett térünk vissza a Kéktúra nyomvonalára. A kemény dolomit kiváló terepet biztosít a sziklamászásra, falba fúrt nittek, magnéziatisztító seprűk és létrák jelzik a hely népszerűségét, már amikor nincs tele sportolókkal.

A bányaudvar sziklatömbjei egészen szabályosak, mintha csak emberi kéz szelte volna őket. Pedig a tenger folyamatos elöntései és visszahúzódásai miatt képződött ilyen „padosan” a mészkő, a gerecsei kőfejtők „nagy népszerűségüket” részben ennek is köszönhetik: ezeket mind fejteni, mind szállítani könnyebb volt, mint homogénabb társaikat. Egy kis ormon pad tekint a Nagy-Gete és a Visegrádi-hegység irányába – szép kilátás nyílik innen is.

Visszatérve a K jelzésre, az meredeken ereszkedik. A sziklás hegyoldalban sűrűn bukkannak ki fehér dolomitkövek, az egyikben Mária-kegyhelyet is kialakítottak, mellette padokon pihenhetünk meg. Nemsokára leérkezünk a Vízválasztó nyergébe, ahol újra metsszük a hajdani kisvasút nyomvonalát, majd kátyús-aszfaltos erdészeti úton sétálunk be Pusztamarótra. Bélyegzőt a temető melletti tájékoztató táblán, illetve a Sólyomszem büfé falán találunk.

Az egykor önálló településre érkezve annak ikonikus helyszíne, a történelmi emlékpark fogad. 1526-ban, a mohácsi csata és Buda eleste után a magyar sereg maradéka Pilismarót határában vert tábort. Az őket üldöző török sereg rájuk talált, és szabályos mészárlást rendezett: becslések szerint 20-25000 magyar veszett oda – ennek állít emléket Kovács György szobrászművész templomromra hajazó alkotása.

A főleg almatermesztésből élő település sorsát a süttői kisvasút 1971-es bezárása pecsételte meg. Az addig mobilis, jellemzően a gerecsei kőbányákban vagy a közeli nagyvárosokba bejáró népesség egy csapásra közlekedési kapcsolatok nélkül maradt, így a telep gyakorlatilag elnéptelenedett. A ma üdülőfaluként funkcionáló Pusztamarót fennmaradásában az is közrejátszott, hogy 1978-ban úttörőtábort alakítottak ki területén.

Pusztamarót – Péliföldszentkereszt

Amennyire bővelkedett látnivalókban utunk eddigi szakasza, annyira ingerszegény a Péliföldszentkeresztig tartó vándorlás. Megkerüljük a Vaskapu árkát, majd villanyvezeték egyenes nyiladékában haladunk, ráfordulunk a bajóti műútra, és átkelünk a Domonkos-hegy gerincén. A Péli-föld szántóira kiérve szép kilátás nyílik a Nagy-Getére, a Pilis-tető lapos platójára és a Budai-hegységre, szemben velünk az Öreg-kő aszimmetrikus kúpja nyújtózkodik. Bár közel járunk Péliföldszentkereszthez, a völgyben meghúzódó kis telep „a bozótból ki se látszik” – elhelyezkedése is jelképe a szerzetesi lét lelkiségének.

Műúton érkezünk meg a csendes Péliföldszentkeresztre, elhagyjuk az idősek otthonát, majd a Kéktúra balra, a szalézi rendház felé tér. Irányt tartva a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontot kereshetjük fel, amelynek büféje mellett találjuk az egyik bélyegzési lehetőséget; a másikat a rendház mögötti pihenőnél, közvetlenül utunk szegélyén.

Mivel Péliföldszentkereszt templomában őriznek egy – a hagyomány szerint Krisztus keresztjéből származó – faszilánkot, a 18. században búcsújáróhellyé nyilvánította Eszterházy Imre hercegprímás. Ez után épült meg a kolostor, amelyben kezdetben templomosok, majd nazarénusok és pálosok éltek. 1913-ban került a szaléziak kezébe, akik az államosítás 42 éve után 1992-ben kapták vissza a rendházat és környékét.

Péliföldszentkereszt – Mogyorósbánya

A Kéktúra megkerüli a hangulatos épületegyüttest, majd a rendház mögött jobbra fordul. Murvás, kerekesszékkel is járható út vezet a Szent-kúthoz, amelyen az „örömutat” vagy a „fény útját”, a Via Lucist alakították ki. A kálváriáához hasonlóan 14 stációból álló, ám a Krisztus feltámadása utáni bibliai történéseket megörökítő „keresztút” üzenete pozitívabb és egyértelműbben a jövőbe mutató, mint a Krisztus megfeszítésével záruló „hagyományos” kálváriák. Az ötlet egy szalézi szerzetestől származik, a rend pedig világszerte több helyen alakított ki „örömutakat”.

Elhagyjuk a Szent-kutat és a tisztáson kialakított szabadtéri misézőhelyet, majd szántóföldek határán vesszük az irányt a bajóti Öreg-kő felé. Ahogy közelítünk hozzá, érdemes megfigyelni a sasbérc aszimmetriáját: ennek oka a vízszintesen települt rétegek későbbi megdőlésében keresendő. A hegy lankásabb nyugati oldalán a réteglapokon juthatunk fel a csúcsra, a Kéktúra viszont keleti lábánál halad el, így a balra kiágazó K▲ jelzésen az égnek meredő rétegfejeken, hosszú, fárasztó lépcsősoron tehetünk kitérőt a panorámapontra, ahonnan félkörívben láthatjuk a tájat a Kisalföldtől a Börzsönyön át a Budai-hegységig.

A Kéktúra nyomvonala és az Öreg-kő közötti sziklafalakban a mélyből felszivárgó forró vizek hatására barlangok alakultak ki, ezek egy része szabadon látogatható. A leglátványosabb minden bizonnyal a felszakadt tetejű Jankovich-barlang. A meredek, kemény dolomitfal sziklamászók kedvelt célpontjává is teszi az Öreg-kőt.

A hegy lábánál található pihenőtől még 3 km áll előttünk, míg leereszkedünk a Duna egykori folyóteraszán elterülő Mogyorósbányára, amelynek központjában buszmegállót és a bélyegzőt is találjuk. A település neve eredetileg Mogyorós volt, határában 1825-ben fedeztek fel a kőszenet, amely annyira identitásképző erővé vált, hogy 1907-ben – Tardoshoz hasonlóan – a község neve megkapta a „-bánya” utótagot. Ami nem kopott el: Mogyorósbánya nevében és címerében büszkén viseli örökségét.