A vörösmárvány és az őskrokodil nyomában

Itiner

• Héreg központjából a Z jelzésen indulunk északnyugati irányba, és ezt követjük a Bánya-hegyi erdészházig.
• A Bánya-hegyi erdészház mellett jobbra a K jelzésre váltunk.
• A Gerecse-oldal turistaút elágazásában jobbra térve, a K▲ jelzés ösvényére fordulva kapaszkodni kezdünk a Nagy-Gerecse csúcsa felé, majd a legmagasabb pontot elkerülve, a hegy túloldalán a Serédi-kastélyig ereszkedünk.
• A kastély  mellett jobbra ismét K jelzésre kanyarodunk, és a Vizválasztón át Pusztamarótig ezt követjük.
• Pusztamarótról K jelzésen visszajövünk a Vízválasztó elágazásáig, ahol balra a P jelzés útjára fordulunk. Ez vezet túránk végére, héregi kiindulópontunkig, amivel bezárjuk a túrakört.

A túráról részletesen

Héregről a Bánya-hegyre

Túránkat Héreg központjából indítjuk. A faluban működik vegyesbolt, presszó és vendéglő is, mindegyik csupán néhány perces sétára található – könnyen beszerezhetjük, ha szükségünk lenne még valamire az indulás előtt.

A hagyományosan kőbányászatból élő, nagy múltú község (határából számos római kori pénzérme és más lelet került elő) gerincútja a Fő utca, amelyen a P/Z turistajelzések navigálnak északnyugat felé, az erdő irányába. Már innen ismerkedhetünk a falu fölé magasodó Nagy-Gerecse hosszan elnyúló tömbjével, amelyet könnyen beazonosíthatunk a tetőszintről karcsún kiemelkedő TV-tornyáról. A házak között ballagva az aszfalt burkolat rövidesen murvás útra vált, amelyen elérjük a település végét. Az erdészház előtti tisztás irányítótáblájánál balra, a Z jelzésre kanyarodunk, és belépünk a fák közé.

Széles úton keresztezzük a Gyertyánosnak hívott fiatal, ligetes erdőrészt, ahol a névadó fajta tölgyekkel elegyedik. Eddig komótosan emelkedő ösvényünk fokozatosan meredekebbé válása, és az erdő aljat színesítő mohos sziklakibukkanások jelzik, hogy a Halyagos-hegy oldalához érkeztünk. Egy rövid, de meredek kaptatóval fel is caplatunk a kiemelkedésre, ahol középkorú bükkösben, lankásabb terepen haladunk. A Halyagos irányítótáblás elágazásában rácsatlakozik utunk az Országos Kéktúra nyomvonalára, itt jobbra térve K/Z jeleken bandukolunk tovább.

Rövidesen egy méltóságteljes, öreg tölgyfa mellett kiérünk az erdőből, és kicsiny füves területen átvágva, a Tardosról a Bánya-hegy kőfejtőjébe vezető szállítóút kereszteződésben, a Nagy-Gerecse előtti nyeregben találjuk magunkat. Innen kis kitérővel látogatást tehetünk  a vörösmárvány bányába. Mivel ez napjainkban is működő üzem, a kapunál kérdezzük meg az ott dolgozókat, hogy bemehetünk-e!

A vörösmárvány, ami nem is márvány

A köznyelvben vörösmárványnak hívott kőzet valójában nem márvány, hanem nagyon tömör, kemény mészkő. A geológusok Pisznicei Mészkő néven tartják számon, anyaga a földtörténeti jura időszak folyamán (kb. 150-200 millió éve) hullámzott óceán alján rakódott le. A keletkezés helyén ekkor meleg klíma uralkodott, a tengerekben kőzetalkotó mennyiségben éltek a kicsiny mészvázasok. Mivel nem érték akkora hatások, mint a márvány képződéséhez szükséges lett volna, az egykori élővilág lenyomata ma is látható: kerek ammoniteszek, pörgekarúak, tengerililiom és más apró élőlények megkövesedett váztöredékeit, lenyomatait figyelhetjük meg.

A kőzet hatalmas lapokban rakódott le, ezért könnyen fejthető. A természet iszonyú erői által összetapasztott rétegeket légkalapáccsal és robbantással választják el egymástol, majd gépekkel darabokra szelik. A kőzet bordós-barnás-vöröses színét a vas- és mangán-oxidnak köszönheti, amelyek az üledékképződés során kerültek a mészkőbe. Kiváló fényezhetősége, megmunkálhatósága és különleges színe miatt nevezi a köznyelv márványnak, és emiatt is vált már régóta fontos építő- illetve díszitőkővé.

Nagyobb volumenű bányászatát a Római Birodalom idején kezdték, majd a Magyar Királyság korszakában a kitermelés tovább bővült. Az évszázadok során rengeteg építményhez, szoborhoz, síremlékhez használták fel itthon és külföldön egyaránt (pl. krakkói Wawel, bécsi, pozsonyi építmények, óbudai, visegrádi királyi paloták, esztergomi Bakócz-kápolna, pécsi, egri székesegyház, az 1965-ben átadott budapesti Lenin-emlékmű, és a rakpartok egy része is főleg vörös mészkőből készült). Kitermelésének fénykorát a dualizmus évtizedei jelentették, amikor óriási mennyiségben szállították, elsősorban fővárosi építkezésekhez.

A több helyszínes (Tölgyhát, Vöröshíd, Pisznice, Kis-Gerecse) intenzív bányászatot követően napjainkban már csak a Tardos feletti Bánya-hegyen fejtik. A felhagyott fejtők közben az ásvány-, kőzetgyűjtők, fosszíliavadászok, valamint a hegymászók paradicsomává váltak.

A Gerecse két oldalról

A nyeregből a K/Z jelzés dózerúján egy kanyar után a néhai Bánya-hegyi erdészház romjaihoz jutunk. Az épületcsoportot és környékét benőtte a gaz. Kár érte, mert nem is olyan rég még hasznosnak bizonyult: működött, mint munkásszállás, vadásztanya és erdőőri lak. A szebb napokat is látott főépülettel szemközt a, K jelzésen az erdőbe kanyarodunk. Az enyhén lejtő szekérutat az egykori keskeny nyomtávú iparvasút töltése kíséri, amelyen 1917-71 között Süttőre szállították a követ és a letermelt fát, no meg a felkéredzkedő turistákat. A vasút Bikolpusztánál két ágra válva kanyargott az erdőben, összesen 24 km hosszan. Sokhelyütt megtaláljuk még különféle maradványait, sőt egy kalandos túrával akár végig is járható sokat látott nyomvonala, amely a szekerek utáni, de a teherautókkal való fuvarozás előtti korszakról mesél.

Tölgyesben, majd bükkösben kényelmesen gyalogolva érjük el a jobbra kiágazó K▲ ösvényét, amely a Nagy-Gerecse hátára vezet. Túránk legnehezebb szakasza következik, kb. 230 méter szintkülönbség vár ránk. Az izzasztó emelkedőn gyökérfonatos, kőmorzsalékos ösvényen kapaszkodunk; kárpótolhat a megerőltetésért a szép bükkös és a kisebb-nagyobb mohos sziklákkal pettyezett erdőalj látványa. Egy fiatalos kerítése mellett jobbra fordulunk. Innen már megenyhült terepen érjük el a főcsúcs széles platóját, ahonnan szintben vezet tovább utunk.

A tető kitérővel, jelzetlen úton érhető el, rajta négyemeletes geodéziai mérőtorony magasodik a fák lombkoronája fölé, de sajnos tilos és életveszélyes felmászni rá. Pedig messzire ellátni innen: a Gerecse lankáin túl jól tanulmányoznánk a környező tájat. Alattunk a szomszédos Nagy-Pisznice felhagyott bányája sebhelyként vöröslik a hegyoldalban, a Duna szalagján túli horizontot a Börzsöny vulkanikus kiemelkedései zárják, az előtérben az esztergomi bazilika látványával. Keleties irányba fordulva a Nagy-Gete mögött emelkedő Pilist lehetne látni, valamint a Visegrádi-, Budai-hegység néhány csúcsa bukkan elő, legtávolabb pedig a Dunakanyar feletti Naszály csúcsa kandikál. Délnyugat felé a Vértest és a Bakony domborulatait szemlélhetnénk, míg nyugat és észak felé a Kisalföld laposa veszik a párába. Tiszta időben a síkságot keretező Kis-Kárpátok és Tribecs vonulatai is felsejlenek a látóhatáron, sőt a selmeci hegyek legmagasabbika, a Szitnya is megmutatja magát.

A K▲ jelzésen folytatva túránkat a főcsúcs platóján, egy GSM-átjátszó mellett bandukolunk el, mielőtt kiérkezünk a kerítéssel körbevett, méretes tévétorony tisztására. Az 1972-ben átadott, 126 méter magas építményt megkerülve az átjátszóállomás köves üzemi útján kezdünk ereszkedni a Nagy-Gerecse keleti oldalában. A Jusztinián-pihenőt elhagyva egykori erdészház romjai mellett haladunk el, majd a Nagy- és Kis-Gerecse közötti nyeregbe érkezünk, ahol ismét a K jelzésre csatlakozik utunk. Ezen jobbra tartva gyalogolunk Pusztamarót irányába. A kereszteződésből rálátuk a volt hercegprímási kastély patinás, tornyos épületére, amelyet közelebbről is megnézhetünk, sajnos csak a kerítésen túlról.

Őslényektől a medvehagymáshoz

Mielőtt folytatnánk túránkat, érdemes rövid kitérőt tennünk. Inenn ágazik ki egy turistajelzés nélküli erdészeti út, amely a 700 méterre nyíló Kis-Gerecse már nem művelt bányáihoz vezet. Elsétálunk két függőleges aknabarlang, a Tűzköves- és a Jura zsomboly ráccsal lezárt bejárata mellett, és rövidesen a bányaudvar korláttal védett tetejének peremén állunk. Szép kilátást kapunk a Kisalföld elnyúló síkságára és a Duna-völgy felé ellaposodó Gerecse rögeire.

Szemben a Nagy-Pisznice fokozott védelem alatt álló fejtőjét látni, amely csak a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével látogatható, mert sziklapárkányai a vándor- és a kerecsensólyom költési- és időszakos élőhelyei. A magyar hagyományban szereplő, turulmadárral azonosított kerecsen (bizonyos vélemények szerint a hegység neve is a madár nevéből eredeztethető) a múlt század második felében a kedvezőtlen hatások miatt csaknem eltűnt a Kárpát-medencéből, a vándorsólyom esetében pedig harminc évig nem is jegyeztek fel itthoni költést. Az elindított védelmi program eredményeként ma már mindkét fajnál örvendetesen növekszik a hazai fészkelő állomány. A Pisznice másik (ős)állattani érdekessége, hogy innen kerültek elő 1996-ban egy addig rendszertanilag nem besorolt őskrokodil fosszíliái. A hüllő kb. 180 millió évvel ezelőtt élt abban a Thetys-óceánban, melynek alján a jelenlegi bánya anyaga lerakódott. A "Magyarosuchus fitosi" jelentősége, hogy a krokodilok közül a tengeri életmódhoz elsőként alkalmazkodott csoporthoz tartozott. A szenzációs lelet a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg.

Egy csapáson leereszkedve a látogatható kis-gerecsei bányaudvarokba testközelből vizsgálhatjuk a fantasztikus formákban álló, színpompás vörös, sárgás és szürke mészkövet. A falak különlegessége még, hogy hazánk legnagyobb kihívást jelentő sziklamászó útjait hordozzák, amelyek a fejtési módszernek köszönhetően keletkeztek. Hétvégenként nem ritka a sziklákon feljutni próbálkozó sportolók látványa.

A K jelzésen kelet felé indulunk tovább, Pusztamarótot megcélozva. Légvezeték nyiladékát keresztezzük, és a fák alatt fehér mészkőkibukkanások között-mellett lépkedünk. Az egyik sziklafal előtt padot találunk, a kőbe pedig kicsiny fülkéket véstek feszülettel, szoborral: egy erdei Mária-kegyhelynél járunk, ahol akár szusszanhatunk is egyet. Ösvényünk lejtmenetbe vált, ereszkedni kezdünk a Kis-Gerecse oldalában.

A szép tölgyes-bükkösben tavasszal és kora nyáron erős hagymaszagot érezhetünk. Az illat forrása az egész hegyoldalban tenyésző medvehagyma. A reformkonyha-kedvelők körében divatba jött növény neve a néphit szerint onnan ered, hogy a barlangjából kibújó medve először ezt keresi, hogy a hosszú téli álom után kitisztítsa szervezetét.

Nemsokára véget ér lejtős szakaszunk, dózerútba torkollik a csapás, amelyen a P jelzés csatlakozik, és a Nagy-Pisznice – Kis-Gerecse közötti nyeregbe, a Vízválasztóhoz érkezünk. Sorompót kerülünk meg, majd jobbra fordulva a K/P közös jeleken széles erdészeti szállítóúton tesszük meg Pusztamarótig a maradék 1,2 km-es távot. Velünk párhuzamosan egykori töltés kiemelkedését figyelhetjük meg, erre fektették az 1917-71 között működő Süttő-Pusztamarót keskeny nyomtávú vasút sínpárját, amely a Bánya-hegynél látott vonal mellékága volt. Eredetileg iparvasútnak épült, de 1960-ban bevezették rajta a személyszállítást is. Sajnálatos megszüntetéséig turisták tömegeit fuvarozta a Duna völgyétől a hegység belsejébe. Egyik megállója az imént elhagyott Vízválasztó útkereszteződésében létesült.

Pusztamarót

Pusztamarót nagy múltú hegyi telep, a Gerecse egyik fontos turista gócpontja. A középkorban kicsiny község települt ide, a templomosok kolostort, az esztergomi érsek vadászkastélyt építtetett. A török korban minden elpusztult, de a hely később hegyi pusztaként újult meg. Vadászterületi, erdőgazdasági, majd gyümölcstermesztési (alma, szilva) központként működött, fénykorában iskolát, boltot is eltartott, és itt volt a süttői kisvasút egyik végállomása.  Az 1940-ben kiadott Gerecse útikalauz még 76 lakosról ír, azonban a 80-as évkre Pusztamarót elnéptelenedett. Amikor a Másfél millió lépés Magyarországon című kedvcsináló filmsorozat forgatócsoportja 1979 kora őszén ide érkezett, már csak 8 fős lakosságot említettek. A gazdaság szerkezete, irányvonala jelentős változásokon ment keresztül, amikor központi utasításra megszüntették a vasúti kapcsolatot, holott az ekorra  már régóta a helyi táj és tér szerves, alapvető részét képezte. Pusztamarót dolgos hétköznapjaira a temető, valamint a megmaradt épületek emlékeztetnek.

Szerencsére azért elkerülte a teljes enyészetet, és napjainkra üdülőhellyé alakult. Esőbeálló, padok, asztalok nyújtanak turistakomfortot, működik az egykori úttörőtáborból kialakított Sólyomfészek, és szezonálisan nyitva tartó büfét is találunk itt. Kiváló hely arra, hogy továbbhaladásunk előtt pihenjünk, felfrissítsük magunkat, és megismerkedjünk a helyszínnel.

A régi temető melletti míves, szimbólumokkal teli történelmi emlékhely az 1526. szeptember 13-15-i tragikus eseményeknek állít mementót. A mohácsi csatavesztést követően szekértáborban sáncolta el magát a környékbeli lakosság és a sok menekült a törökök elől, akik megostromolták a tábort. Három napos véres, kegyetlen harc bontakozott ki. Győzelmük után az oszmánok a túlélők egy részét is lemészárolták, a források szerint kb. 20 ezer ember veszett oda, sokan pedig rabszíjon végezték.

A gyászos csata egyik név szerint is ismert résztvevője Dobozi Mihály volt. A legenda szerint a vitéz feleségével, Farmos Ilonával lóháton menekült az elbukott ütközetből, a dupla teher miatt azonban egyre csökkent az előnyük az üldözőik előtt. Ekkor az asszony kérlelni kezdte férjét, hogy ölje meg őt, és mentse magát, hiszen egyedül elvágtázhat. Mikor már csaknem beérték őket, Ilona a földre ugrott. Dobozi nem akarta nejét elhagyni, lesújtott rá kardjával, azután pedig utolsó lehelletéig küzdve hősként esett el. Dobozi Mihály nevét közterületek, emléktáblák őrzik, valamint képzőművészeti alkotásokon, irodalmi művekben is megörökítették. A tragikus eseményekre a közeli Emberölőnek hívott erdőrész emlékeztet. 

Király pihenő és visszatérés Héregre

Pusztamarótról az ismerős K/P jelzéseken visszatérünk a Vízválasztó nyergébe, ahonnan a P jelzésen folytatjuk túránkat egészen Héregig. A TV-torony üzemi kövesútján enyhén emelkedve kerüljük a Kis-Gerecse keleti oldalát, lekerített fiatalos sűrűje mentén. Egy irányítótáblával megjelölt visszafordítóban balra letérünk a dózerútról, és talajúton baktatunk tovább. A Kajmát-tető térségét elérve egy közelmúltbeli tarvágásnak köszönhetően feltárul előttünk a kétoldali táj. Balra a hegység rögei között megbúvó Héreg-Tarjáni-medence szántói, erdőfoltjai és művelt területei egy hatalmas kirakójáték elemeihez hasonlóan illeszkednek egymáshoz, éles kontrasztot alkotva a túloldalon emelkedő, erdős Gerecse-oldal látványával. A lombkoronák fölé a TV torony antennája nyúlik.

Hamarosan véget ér a vágásterület, és szép tölgyesben ereszkedünk a Király-kút nagyméretű tisztására. Táborhelynek is kiváló ez a bájos rét: esőházzal, padokkal, asztalokkal, tűzrakó hellyel csábítja hosszabb-rövidebb megpihenésre a vándort. Bővízű karsztforrása különleges boltozatos foglalású, köve vörös mészkő. Elnevezése a hagyomány szerint Mátyás királyra utal, aki gerecsei vadászatai során szívesen pihent meg e csorgó mellett. Magunk mögött hagyva a mezőt tölgyerdőben ereszkedünk tovább az innen már közeli Héreg irányába. A falu szélét az erdészház kerítése mellett érjük el, megkerülünk egy sorompót, és már ismerős úton, túránk kiinduló szakaszán gyalogolunk vissza a község központjába.