A Nagy-Gerecse vonzásában

Itiner

• Tardos központjából Z / K+ jelzéseken indulunk északkeleti irányba a Rákóczi Ferenc utcán, majd ennek folytatásán, a Bányahegyi úton emelkedve hagyjuk el a községet.
• A Tűzköves elágazásában balra, a K+ jelzésre térve folytatjuk az utat a Nagy-Gerecse oldalában.
• Ösvényünk hamarosan becsatlakozik az Országos Kéktúra K jelzésébe, amelyen balra kanyarodva bandukolunk tovább.
• A Serédi kastély mellett jobbra kiágazó K▲ jezésre fordulunk. Ezen a Nagy-Gerecse hátára kapaszkodunk.
• A főcsúcsot elkerülve, a hegy nyugati oldalán kezdünk ereszkedni, továbbra is a K▲ jelek mentén.
• A hegy aljában a  K+ jelzésű ösvénybe torkollik utunk, amelyen balra térünk, és hamar a Bánya-hegyről érkező dózerút Z jelzésére csatlakozunk, ahonnan a már ismerős Z / K+ jeleket követve érkezünk vissza Tardosra.

Részletes leírás

Tardos

"Tardos legnagyobb kincse a Gerecse hegy alatt lévő márvány bányáiban áll, mellyek olly gazdagok, hogy haszonbérlőik csaknem egész félmagyarországot innen látják el, simítás végett leginkább Almásra és Piszkére hordatván, ugyanez oknál fogva a lakosok is élelmöket leginkább a márványbányákban dolgozással és fuvarozással keresik." - olvasható a 19. század közepi országleírásban, amely jól összefoglalja a környék hagyományos gazdasági szerepét.

Tardos történetét kezdettől fogva a kőbányászat és az ahhoz kapcsolódó tevekénységek határozták meg, ami napjainkra is áthagyományozódott, hiszen a közeli Bánya-hegyen továbbra is fejtik a jura időszaki vörös mészkövet, közkeletű nevén: a vörösmárványt. De az egész szomszédos táj Héreggel és Tarjánnal, le a Duna partra Süttőig, Piszkéig, Lábatlanig, Dunaalmásig szintén főleg a kőből élt, és él részben most is. A kőzetet ugyanis nemcsak lebányászni kell, hanem megmunkálni, valamint szállítani is. Évszázadokon keresztül családok nemzedékei végezték a kőfaragás, szekerezés és fejtés munkáját, hiszen a nehéz és méretes kőlapok szállítása, rakodása speciális tudást és eszközöket igényelt.

A török korban elnéptelenedett környék 18. századi betelepítése magyarok mellett szlovákokkal és németekkel történt, etnikailag mozaikossá alakítva a tágabb vidéket. A három nyelvű kommunikációt tovább színesítette a kőhöz jól értő olaszok megjelenése, akik több hullámban telepedtek meg; a marmoráriók utódai ma is élnek. Az első világháború alatt pedig a Monarchia hadifogolyaiként növelték a taljánok számát a frontról idehozott carrarai márványfejtés szakemberei. Sajátosan kevert szókészlete alakult ki ezek miatt a műveléshez, feldolgozáshoz kapcsolódó megnevezéseknek, kifejezéseknek. A gerecsei községekben az idők folyamán jellemzővé vált a környékbeli minőségi mészkő megjelenése még a parasztházakon is. Nagyobb volumenű bányászatát a Római Birodalom idején kezdték, majd a Magyar Királyság korszakában a kitermelés tovább bővült. Az évszázadok során rengeteg építményhez, szoborhoz, síremlékhez használták fel itthon és külföldön egyaránt.

Az egykoron szlovákokkal telepített Tardos aktív közösségi élettel rendelkezik, van iskolája és óvodája, táncegyüttese, népdalköre, működik könyvtár, közösségi ház, szlovák tájház és a neves turkológus-történész Fekete Lajos emlékháza is itt áll. A falu kultúrájában érdekes színfolt a Rádió Múzeum, amelyet a tulajdonos házában nézhetünk meg, és kb. 120 db, működőképes régi készülékből áll.

A község életét, történelmét meghatározóan befolyásoló vörös mészkő a címerében is megjelenik. A faragáshoz, fejtéshez használt eszközök feltüntetése mellett négy korona is van rajta, melyek áttételesen szintén a kőhöz kapcsolódnak. A legenda szerint Claudius, Castorios, Simpronian és Nicostratos híres kőfaragók voltak Pannoniában, a római időkben. Munkáikkal kivívták Diocletianus császár figyelmét, aki egyre több megbízást adott nekik. Azonban a megkeresztelkedett mesteremberek végül nem voltak hajlandók megfaragni egy római isten szobrát, amiért a keresztényüldözéséről is ismert uralkodó kivégeztette őket. Így elnyerték a vértanúság koronáját, amelyről Quator Coronati ("A négy megkoronázott") néven emlegetik őket, mint a kőművesek, kőfaragók patrónusait. A barokk korban elterjedt magyar hagyomány szerint Tardos környékén szenvedtek vértanúságot. 

Tardosról az egykori bányavasútig

Túránkat a katolikus templomot is hordozó, orsó alakú Templom térről indítjuk, a falun áthaladó országút süttői elágazásából. Száz méteres körön belül találunk élelmiszerboltot, éttermet, kocsmát; ha szükséges, vásároljunk! A főtérről jól rálátni célpontunk, a Nagy-Gerecse lapos hátára, és a közelebbi Bánya-hegy kőfejtőjére. A Z és K+ jelzéseken, a Kemencés fogadó mellett, a Rákóczi Ferenc utca járdáján északkeleti irányba megindulva átkelünk a Bikol-patak hídján és emelkedőbe váltunk. Elhaladunk  a rádió kiállításnak helyet adó ház, majd a polgármesteri hivatal előtt, amelynek bejáratát természetesen vörösmárvány lapokkal borították. A faluban amúgy rengeteg helyen köszön vissza a vöröses kőzet, kerítések, épületek bizonyos részei, emlékművek, szobrok készültek belőle.

Egyre magasabbra hágva, a háztetők fölött immár közlebbről szemléljük a Bánya-hegy fejtésének vöröses kőrengetegét. Közeledve a község széléhez a Bányahegyi út aszfaltján koptatjuk lábbelink talpát, az utolsó házak után pedig makadámútra lépünk. Ha munkaidőben járunk erre, előfordulhat, hogy a szekerek mai utódjaiként közlekedő, nagy porfelhőket kavaró teherautók miatt kell az út szélére húzódnunk. A kőlapokkal, tömbökkel megpakolt járművek a feldolgozóüzemekbe transzportálják a mészkövet.

Tovább kaptatva csakhamar elérjük az erdő szélét, ahonnan érdemes visszapillantani. Jó rálátást kapunk a Bikol-völgybe települt Tardos utcáira, épületeire, és a mögötte kiemelkedő, sűrű erdővel borított Gorba-tető, valamint a távolabbi Öreg-Kovács oldalára. A fák közé lépve sorompó mellett haladunk el, majd néhány perc múlva elérjük a Tűzköves kereszteződését, ahol turista irányítótábla jelzi, hogy le kell térnünk a szállítóútról. Balra a K+ jelzés talajútjára váltva kapaszkodunk tovább, s 500 méter után becsatlakozunk az Országos Kéktúra vonalába.

Nem sokkal az elágazás előtt felismerhetjük az egykori Süttő – Bánya-hegy kisvasút nyomát, amelyen 1917-71 között szállították a vörös mészkövet és faanyagot a Duna-völgybe, a felkéredzkedő turistákat pedig mindkét irányba. A vasút Bikolpusztánál két ágra válva húzódott az erdőben, összesen 24 km hosszan. Sok helyütt megtaláljuk még különféle maradványait, kalandos túrával akár végig is járható sokat látott, a szekerek utáni, de a teherautós fuvarozás előtti korszak emlékeiről mesélő nyomvonala.

Egy vén hárs és a Serédi-kastély

A K jelzéseken balra térünk, innen a Serédi kastélyig ez a szín vezet. Fiatal erdőn át, ösvény szélességű csapáson folytatjuk utunkat, melynek mindkét oldalát helyenként sűrű vadszedres borítja. Ha megfelelő időszakban járunk erre, útközben csipegethetjük a vitamin és lédús finomságot. Átvágva a sarjerdőn, széles szekérútba torkollik csapásunk, ráadásul masszívan megváltozik a környezet: csodálatos szálbükkös fái közé érkezünk. Rövidesen fokozódik a látvány, füves aljú tölgyek keverednek az ezüstös törzsek közé, miközben löszös mélyúton emelkedve a Nagy-Gerecse északi oldalába kezdünk bekanyarodni. A Csonkás-hát kiágazó mellékgerincénél tekintélyt parancsoló, hatalmas tölgymatuzsálem fogad. A régi idők tanúja egyben jelzőpont is: innen megenyhül a terep, a következő 2 km-en kellemes szintúton túrázunk.

A Gerecse hegynek ez az északi, hűvösebb lejtője meredeken szakad le a síkság irányába, a lombozat fátylán keresztül sejteti is magát a panoráma. Egy helyütt feltárul a vidék, kis ablak nyílik a fák között, ahonnan a Duna két oldalán terpeszkedő Kisalföld területhasznosítás miatt eltérő színű mozaikjait, és a Garam-menti hátság dombsorát, a horizonton pedig a barsi, honti vulkanikus hegységeket láthatjuk. A Gerecse-tető felöli oldalon is megélénkül: zöld mohával ízesített hófehér mészkősziklák pettyezik a felszínt. Egy kanyart bevéve az erdő legvénebb fája, a kb. 250 éves Sandl-hárs késztet megállásra, ámulásra. Ágabogas, göcsörtös gyökerű óriás törzsét ugyan már megcsonkolták az idők viharai, de így is méltóságteljesen áll őrt.

Irányt tartva a K jeleken, egy elhanyagolt, benőtt pihenőhely és a már elapadt forrás foglalata mellett haladunk el, majd jobbra hirtelen eltűnik az erdő. Kerítés mögötti tisztáson tornyos, kúriaszerű épület látványán akad meg a szemünk. Az egykori hercegprímási üdülőhöz jutottunk, amelyet 1935-ben az akkori esztergomi érsek, Serédi Jusztinián építettet, róla nevezik Serédi-kastélynak. A Gerecsének ez a környéke évszázadokon át érseki birtok volt, a háborítatlan erdőrész jó helyet biztosított a pihenéshez, elvonuláshoz, átszellemüléshez. Az impozáns építmény 1950-ben az állam tulajdonába került, és gyermeküdülőként funkcionált a 90-es évekig. Ekkor az egyház visszakapta, azóta az esztergomi ferences gimnázium működteti táboroztatás, üdültetés céljából, diákok számára.

Kőfejtők és őskorokodil

Mielőtt folytatnánk túránkat, innen van lehetőség rövid kitérővel megszemlélni egy már felhagyott vörösmárvány bányát. Az üdülőkastély kerítésével szemközt ágazik ki egy turistajelzéssel nem kijelölt erdészeti út, amely a kb. 700 méterre nyíló Kis-Gerecse már nem művelt bányáihoz vezet. Elsétálunk két függőleges aknabarlang, a Tűzköves- és a Jura zsomboly ráccsal lezárt bejárata mellett, és rövidesen a bányaudvar korláttal védett tetejének peremén állunk. Szép kilátást kapunk innen a Kisalföld elnyúló síkságára, és a Duna-völgy felé lealacsonyodó Gerecse rögeire.

Szemben a Nagy-Pisznice fokozott védelem alatt álló fejtőjét látni, amely csak a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével látogatható. Ennek oka, hogy sziklapárkányai a vándor- és a kerecsensólyom költési- és időszakos élőhelyei. A magyar hagyományban szereplő, turulmadárral azonosított kerecsen (bizonyos vélemények szerint a hegység neve is a madár nevéből eredeztethető) a múlt század második felében a kedvezőtlen hatások miatt csaknem eltűnt a Kárpát-medencéből, a vándorsólyom esetében pedig harminc évig nem is jegyeztek fel itthoni költést. Az indított hathatós védelmi program eredményeként már mindkét fajnál örvendetesen növekszik a hazai fészkelő állomány.

Másik (ős)állattani érdekessége a Pisznicének, hogy innen kerültek elő 1996-ban egy addig rendszertanilag nem besorolt őskrokodil fosszíliái. A hüllő kb. 180 millió évvel ezelőtt élt abban a Thetys-óceánban, melynek alján a mostani bánya anyaga lerakódott. A Magyarosuchus fitosi jelentősége, hogy a krokodilok közül a tengeri életmódhoz elsőként alkalmazkodott csoporthoz tartozott. A szenzációs lelet a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg.

Ösvényen leereszkedve a látogatható kis-gerecsei bányaudvarokba testközelből vizsgálhatjuk a fantasztikus formákban álló, színpompás vörös, sárgás és szürke mészkövet. A falak különlegessége még, hogy hazánk legnagyobb kihívást jelentő sziklamászó útjait hordozzák, amelyek létrejötte a fejtési módszernek köszönhető. Hétvégenként nem ritka a sziklákon feljutni próbálkozó sportolók jelenléte.

Irány a főcsúcs!

A Serédi-kastély melletti elágazásban letérünk az OKT útvonaláról, és jobbra a K▲ jelzésű szekérútra kanyarodunk, amely a 150 méterrel fölénk magasodó Nagy-Gerecse platójára vezet. Légvezeték alatt elsétálva, régi erdészház romjai mellett bandukolunk, majd a Jusztinián-pihenő kereszteződésében rátérünk a csúcson álló tévétorony helyenként aszfalttal burkolt üzemi kövesútjára, és az emelkedőt a hegyoldalban harántolva ezen küzdjük le.

A széles tető peremén az elkerített tisztásról égbe nyúló tévétorony tövébe érkezünk. Az 1972-ben átadott, 126 méter magas építményt kerülve megszelídül a terep, és szép, szellős tölgy-bükk-kőris vegyes erdőn keresztül, egy GSM-átjátszó után újabb tisztáshoz kerülünk, ahol a K▲ jelzés balra fordul, és lefelé indul a felnövekvő erdőt védelmező kerítés mellett.

Ha kitérőt tennénk a geodéziai hengerhez, szép, szellős tölgy-bükk-kőris vegyes erdőn keresztül, egy GSM átjátszó után érhetjük el a tisztást, amelyen a csúcsrégió harmadik tornya magasodik. A négyemeletes geodéziai mérőtorony teteje a fák lombkoronája fölé emelkedik, lenyűgöző kilátást kínálva. Talán nem is tudjuk, milyen szerencsések vagyunk, ugyanis rövid időszakokat leszámítva sokáig nem élvezhette a múlt turistája innen a panorámát, sőt a hegy tetejére sem biztos, hogy eljuthatott.

Lapozzuk csak fel a korábbi írásokat, érdekes-tanulságos a turistatörténelem! Az 1940-ben kiadott első részletes Gerecse túrakalauz szerint: a Nagy-Gerecse "szigorúan tilos terület, engedélyt a hercegprímási hivataltól kell kérni". De még ha fel is jutott a korszak túrázója, látványt nem kapott, hiszen "az igen szép lapos tetejének északi szélén volt egy kilátó, de ma már nem lehet használni". 1960-ra változott a helyzet: „A tetőre gyalogroham. De a Gerecse kőrisfával borított teteje nem egykönnyen adja magát. Szív dobog, tüdő zihál, izom remeg. Húsz perc szükséges a viadalhoz. Aztán még egy létrakapaszkodó az ingó-lengő kilátótoronyra, és előttünk a Dunántúl.”

A geodéziai torony még életveszélyes

Hét évre rá, az 1967-es Gerecse útikalauz viszont ezt jelenti: „…kelet felé tartva a Nagy-Gerecse – szálerdő tisztásán álló, de már háromszögelési gúla hiánya miatt kilátás nélküli – magassági pontjához érünk.” Az 1970-es években felépült a tévétorony és a geodéziai betonhenger, aminek örömére megszüntették a csúcson áthaladó jelzett utat, és amúgy is csökkentették a hegység turistaút hálózatát, erdőgazdasági, vadásztatási okokra hivatkozva. Így a kronológiában következő, 1983-as kalauz nem is említ semmi a helyszínről. Az 1990-es években újra kijelölték a főcsúcson áthaladó jelzést, a geodéziai mérőtorony pedig egyre inkább kilátópont funkciót kapott.

Összesen 107 ehhez hasonló építményt emeltek országszerte, földmérési, térképezési céllal. A műholdas távérzékelés elterjedésével azonban feleslegessé, ennek következtében gondozatlanná váltak. Egy részük erősen leromlott, ezért bemenni balesetveszélyes. Azonban ha megvannak a létrák és az emeletek acélpadlói, körültekintően és óvatosan mozogva fel tudunk jutni rájuk, természetesen szigorúan saját felelősségre! Örvendetes, hogy a 2010-es években elkezdődött turisztikai célú felújításuk, és részbeni átépítésük kilátóvá (pl. Csóványos, Pilis-tető). Bízzunk benne, hogy ez a viszonylag jó állapotban lévő torony hamarosan hivatalosan is kilátóvá válik! 

A létrákon saját felelősségre, óvatosan felkapaszkodva príma körpanorámát kapunk odafentről. Messzire ellátni innen, a Gerecse lankáin túl nézve jól tanulmányozhatjuk a környező tájakat. Alattunk a szomszédos Nagy-Pisznice felhagyott bányája sebhelyként vöröslik a hegyoldalban, a Duna szalagján túli horizontot a Börzsöny vulkanikus kiemelkedései zárják, előtérben az esztergomi bazilika látványával. Keleties irányba fordulva a Nagy-Gete mögött emelkedő Pilist látni, valamint a Visegrádi-, Budai-hegység néhány csúcsa bukkan elő, legtávolabb pedig a Dunakanyar feletti Naszály csúcsa kandikál. Délnyugat felé a Vértest s a Bakony domborulatait szemlélhetjük, míg nyugat és észak felé a Kisalföld laposa veszik a párába. Jól kivehető a komáromi híd sziluettje, tiszta időben pedig a síkságot keretező Kis-Kárpátok és a Tribecs vonulatai is felsejlenek a látóhatáron, sőt a selmeci hegyek legmagasabbika, a Szitnya is megmutatja magát.

Lefelé a Gerecséről

Miután jól kinézelődtük vagy kipihentük magunkat, útvonalunk utolsó szakasza áll előttünk: leereszkedni a hegyről. Vissza a tardosi főtérig 4 km a táv, és ezalatt kb. 350 méter szintet süllyedünk változó mértékben, ami túránk leginkább megerőltető részét jelenti. Kezdetben kényelmes a lejtés, fiatal, ligetes erdőn át trappolunk lefelé, amíg kerítéssel övezett újulathoz nem érünk. Sarkánál először jobbra, a következőnél balra térünk, majd megnyugtató öreg tölgyek és bükkök tövében meredek térszínen, köves, gyökérfonatos, az esők által leöblített Gerecse-oldalban ereszkedünk.

Ösvényünk mentén mohával borított méretes sziklák tarkítják az erdőaljat. Leszámítva a terep és a lejtőszög okozta kényelmetlenséget, igazán különleges erdőrészt keresztezünk. A meredély aljában végül az Országos Kéktúra nyomvonalába fonódik jelzésünk, itt balra térve kb. 100 métert megyünk a közös K és K▲ jeleken, majd a K▲ ismét önállósodva jobbra kiágazik. Ezen pár percig baktatunk csupán, aztán a túra elejéről már ismerős K+ jelzésre csatlakozunk, melyen balra fordulva a Z jelzést hordozó bánya-hegyi szállítóútra érkezünk. Innen a közös Z és K+ jeleken sétálva intünk búcsút a Gerecse kúpjának, és térünk vissza Tardos központjába.