Bodajk – Szárliget (OKT-10)

Bodajkról, a Fenyő bisztrótól kezdjük vértesi vándorutunkat az Országos Kéktúrán. A bélyegző a presszóban található, amely ha zárva lenne, találunk egy szabadtéri bélyegzési lehetőséget is a településen. Ehhez a Kéktúrán kell elindulnunk déli irányban, majd szűk 700 m megtétele után, a kastély bejáratánál találjuk meg a második bodajki OKT-bélyegzőt. Igen szép, 18. százdi kálvária alatt vezet el az út, amihez javasoljuk a rövid kitérőt, mert látványos a tetejéről a kilátás!

A Kéktúra a bodajki Hochburg–Lamberg-kastély vagy -vadászkastély mellett is elhalad, amely klasszicista stílusban épült 1837-39 között. A II. világháborúban az épületet teljesen kifosztották, majd 1965-ben turistaszállóvá alakították. Az 1990-es évek elejéig töltötte be ezt a szerepet, ezután magánkézbe került, de a felújítására már csak a 2010-es évek közepén került sor. A kastélyban jelenleg interaktív kiállítás működik, ezt és a kastélyparkot belépőjegy vásárlása után lehet megnézni.

Bodajkot elhagyva átkelünk a vasúton, ezután pedig már földúton haladunk tovább szántóföldek között a Móri-árokban. Ebben a süllyedékben pattant ki 1810-ben a hírhedt móri földrengés, amely a Richter-skála szerint 5,4-es erősségű volt, és halálos áldozatokat is követelt a jelentős anyagi károk mellett. Miközben a kisebb lankákkal tarkított síkvidéki tájon sétálunk a szántóföldek mellett, folyamatosan előttünk tornyosul a Vértes fala, és látványosan közeledünk Csókakőhöz is, így egyre nagyobbnak látszik a vár. Az OKT bélyegzőjét a vár alatti pihenőhelyen, egy fapóznán találjuk. A tágas téren büfék is üzemelnek, van működő kék kút és mosdó is, a Trianon-emlékhely mellett pedig takaros játszótér is gazdagítja a felhozatalt.

Csókakő első számú nevezetessége a 12. században épült vár, amely a 479 m magas Csóka-hegy egyik szélső helyzetű, kitett szikláján áll. 2017-ben újították fel; szabadon, ingyen látogatható. A Kéktúráról csupán kisebb kitérő némi lépcsőzéssel, de igencsak megéri, hiszen az épületen kívül a kilátás is káprázatos, és megnézhetjük benne a kápolnát, illetve az étkezőt és a dísztermet a torony felső szintjén.

A vár elsődleges szerepe a korabeli Magyarország egyik legforgalmasabb útvonalának, a tihanyi alapítólevélben is említett hadi útnak a védelme volt. A török időkben többször is gazdát cserélt, végül 143 évnyi török uralom után, 1687 októberében szabadult fel, ezzel erősségszerepe megszűnt. 

Csókakő – Gánt

A Vértes letörését tagoló, mély Vár-völgyben mászunk fel a fennsíkra. Bár távolról nézve a hegység falként emelkedik ki, ez a kis völgy nem meredek, így hosszú, de nem különösebben fárasztó kaptatás következik. Lent még sűrű erdőben haladunk, majd fölfelé egyre szellősebbé válik a növényzet. A Vértes nyugati részén szintkülönbségek alig várhatók, a túraútvonal jellege az ösvényektől az erdei utakon át az aszfaltos szakaszokig váltakozik, ezek burkolata és minősége is sokszínű. Ugyanígy követik egymást kivágott erdősávok, sűrűbb bükkerdők és hézagos tölgyesek is. A hegység fennsíkját tagoló, néhány hosszanti lefutású völgy egyikének peremére kanyarodva bukkanunk ki a Géza-pihenőhöz, ahol rögtönzött tűzrakó helyet találunk, leülni azonban csak az odagurított farönkökre tudunk. A pihenő a nevét dr. Göblyös Géza fehérvári túravezetőről kapta, a neki emléket állító kőoszlopot 1973-ban építették. Mivel nem vagyunk magasabban a környezetünknél, a kilátás sem grandiózus.

A jelzett út közelében néhány öreg, hatalmas fa is megmaradt, néhány méterre pár szűk kilátás is nyílik, illetve kisebb dolomitsziklák is előbújnak a talajból. A Kéktúra a Juh-völgybe ereszkedik, majd váratlanul tágas tisztásra lyukad ki, ahonnan idő és érdeklődés függvényében egy hosszabb kitérőt is tehetünk a néhai Kápolnapuszta falu maradványához. Ehhez balra kell fordulnuk a K● jelzésű turistaútra, amely a magas falakkal határolt völgyben nyílegyenesen vezet 1,2 kilométeren át.

A turistautak elágazásánál találjuk a falu temetőjét, amely egyben mementó is a sváb falut megsemmisítő háború borzalmainak. Az 1930-as években 16 ház alkotta faluban a II. világháború idején még 62 fő élt; 1945. március 16. azonban véres nap a történetében: a 2. ukrán front zászlóaljának katonái minden 15 évnél idősebb férfit agyonlőttek. A megmaradt lakosság fokozatosan elhagyta Kápolnapusztát, a Másfélmillió lépés Magyarországon stábja 1979-ben már csak egyetlen lakost talált itt. A háza egy darabig még turistaszállóként üzemelt, de ma már ez is csak rom. A falut egykor ellátó Vörösmarty-forrás napjainkban is megvan, de elhagyatott állapotban, kifolyócső nélkül. Mellette pihenőhelyet is kialakítottak, de a padok és asztalok állapota mára igencsak leromlott.

A Kéktúrára visszatérve, a rét keleti végén egy sasbérc újabb látnivalókat rejt, hiszen benne nyílik a Vértes második leghosszabb barlangja, a Gánti-barlang, míg a fölé tornyosuló bércről izgalmas kilátást kapunk a környező tájra. A szikla alatt fából épített, tágas, esőbeállóval is ellátott pihenőhely áll, amely bivakolásra is kiválóan alkalmas.

Gánt határában hatalmas legelő uralja a tájat, jobbról erdősáv határolja a turistautat. Aszfaltos úton sétálunk be Gánt központjába, ahol az OKT bélyegzőjét az étterem falán találjuk. A másik bélyegző az 1984 óta működő Gránás turistaházban található – ehhez be kell mennünk a turistaház udvarába, a pecsétet pedig a villanyóraszekrényben találjuk.

Gánt – Mindszentpuszta 

Gánt ma viszonylag elszigetelt falu, de nem mindig volt ilyen csöndes: 1920-ban Balás Jenő bányamérnök bauxitot talált a déli határában, a következő évtizedre pedig már itt működött Európa legnagyobb bauxitkitermelése. A bányák 1987-ig termeltek, ma az egyik fejtés területén, vörös „színfalak” között tanösvény, tárna és hajdani bányászati eszközök engednek betekintést a múltba. A bemutatóhely végigjárása 1-2 órát vesz igénybe, és a Kéktúráról kb. 3/4 óra alatt érhető el.

Néhány kilométert földúton teszünk meg elkerített legelők között. Régen fakihordó lóvasút nyomvonala volt ez – a Vértes déli lejtői közé több, néhány évre lerakott kisvasúti vonal hatolt be a 20. század első felében. Jobbra marhák legelésznek a dimbes-dombos, pázsitosra „nyírt” területen. Szellős, változatos erdőbe érkezünk, benne néhány nagyobb fenyő is díszíti az utat. Sűrűbb, sötétebb erdőrész következik, közben némi szintemelkedést is le kell gyűrnünk, de a Pap-völgy emelkedői barátságosak. A tető után lejtő következik, alján a mindszentpusztai elágazást találjuk. Itt ki kell térnünk balra, hiszen a Kéktúra bélyegzőjét a mindszentpusztai kulcsosház kerítésén, a kapu mellett találjuk. Mindszentpuszta, amint neve is mutatja, régóta lakott erdei telep – az 1960-as évekig erdei munkásoknak adott otthont. Az 1970-es évektől épületei vállalati kulcsosházakként működtek, közülük hosszabb távon csak egy maradt meg ebben a funkcióban, de 2025-ben már az sem üzemel.

Mindszentpuszta – Kőhányás

Egy darabig még zömében sűrű bükkösben sétálunk tovább változatos állapotú utakon, a széles erdészeti csapásoktól a járhatóság határán lévő kis ösvényekig, és érintünk egy nagyobb rétet is. Közben már fel-feltűnnek a Vértesre jellemző, a bükkfák törzsébe karcolt motívumok, mint a csodaszarvas vagy a magyar korona és címer – ezekre Várgesztes környékéig számíthatunk. Egy hangulatos, zárt völgyben jobb kézre esik a rövid kitérővel elérhető Oroszlánkő, azaz a Csáki-vár romja. A ma már csak falmaradványokban létező erősséget Szabolcs vezér unokája, Csák építtette a Csákvár felé vezető út védelmére a 14. század második felében. Az Oroszlánkő név a Csákok címerállatára, az oroszlánra utal. Pusztulását a török dúlása hozta el 1543-ban.

A következő 3,5 kilométeren változó állapotú erdőségben sétálunk, majd egy markáns lejtő végén érkezünk meg a hegységet északnyugat–délkeleti irányban kettészelő, nagy völgybe, Kőhányáspusztára. A Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaszállás a kis telep központja, itt szállás és étterem is működik. A Kéktúra bélyegzőjét egy fapóznán, a Szent Teréz-kápolna barokk (19. század végi) épülete melletti rét szélén találjuk. A turisztikai központ és a kápolna is az Esterházyak nevét viseli, hiszen a Vértes völgyében átvezető út két fontos központjukat, Majkot és Csákvárt kötötte össze.

Kőhányás – Várgesztes

Kőhányásról a közút melletti ösvényen indulunk tovább észak felé. Egy infótáblán elolvashatjuk a helyi mészégetőipar történetét, illetve egy régi kemence helye mellett is elsétálunk, nemsokára pedig át kell kelnünk a közúton. A Német-völgyben szép szálbükkösben emelkedünk, egy ösvény elágazásánál kisebb pihenőhelyet találunk padokkal és asztalokkal. Meredek völgy sötét bükkös fedte lejtőjéről érkezünk meg a Gesztesi vár alá.

Az aszfaltútról balra letérve, öreg bükkök alatt lépcsőzhetünk fel a hegytető sziklataréjába mélyülő Gesztesi-kőfülkéhez, amelyben 1921-ben helyezték el Szűz Mária szobrát. Az 1950-es években feldúlták, de 2002-ben egy helyi házaspár felújította, és a sziklaüregbe ezúttal Lourdes-i Szent Bernadett szobrát is felvitték.

Nagyobb szintemelkedés árán látogathatjuk meg a KL jelzésű úton a 14. század óta a völgyet őrző Gesztesi várat. Múltja összefonódott a természetjárással: az 1930-as években menedékházat alakítottak ki benne, majd az 1960-as években egyik tornyát turistaszállóvá alakították. Egy elhúzódó felújítás miatt jelenleg az egész épület zárva van. Az Országos Kéktúra egyik várgesztesi bélyegzőjét a vár alatti szakaszon, a Lourdes-i barlanghoz vezető lépcsősor közelében, míg a másik bélyegzőt a buszmegállóhoz közel, a település kisboltjának falán találjuk.

Várgesztes – Szárliget

Várgesztes főutcáját a horgásztó felé fordulva hagyjuk el. A Zsigmond-kő letörése alatt elterülő tó partján tágas pihenőhelyet találunk számos paddal és asztallal, szezonban pedig a büfésor is üzemel. A túlparton nekiveselkedünk egy emelkedőnek; árnyas, szűk, helyenként szurdok jellegű völgyben araszolunk fölfelé. Ennek felső harmadánál térhetünk ki jobbra a már említett Zsigmond-kőre a K▲ jelzésű ösvényt követve. A fátlan sziklabérc terasza 5-10 m széles, lenézve madártávlatból láthatjuk Várgesztest, mögötte a kilátás Majktól Várgesztesig terjed, mindezek koronájaként emelkedik a magasba a Gesztesi vár torzója.

A fennsíkra érve különösebb emelkedés vagy lejtés nélkül, hol irtásfolton, hol katonás rendet sugárzó szálbükkösben túrázunk. Fák alatt érkezünk meg a Mátyás-kút pihenőhelyéhez, amelynek központi eleme a jókora faszoborral őrzött kulcsosház. A pihenőben fakadó forrás vízhozama változó, akár teljesen ki is száradhat. Körülötte esőbeállók, padok, asztalok és tűzrakó helyek is vannak, a szokatlan erdei komfortot hinta és vécé emeli. A forrás neve a Vértesben gyakran vadászó Mátyás király emlékét őrzi.

A pihenőhelyet elhagyva kellemes erdei környezetben kanyarodó erdészeti úton, majd gázvezeték nyiladékát keresztezve újabb remek, kiépített pihenőhelyre, a Szarvas-kúthoz érkezünk. Az elszigetelt, békés völgyfőben álló faházikó padlása mindig nyitva áll, benne a priccseken és a földön 2-4 ember fér el kényelmesen, a földszint pedig esőbeállóként vagy fedett táborhelyként használható.

A továbbra is bükkös dominálta Kéktúra-szakaszon alig 1 km a következő látványosság. A Vitányvár elágazásához ereszkedő turistaút jobb oldalán egy bükkfa odvába vájva találjuk meg Rockenbauer Pál arcképét. Az alkotást ismeretlen művész készítette 15-20 éve.

Az emlékfa után hamarosan elágazáshoz érkezünk, ahol a KL jelzésű ösvényre balra fordulva kurta kitérőt tehetünk a Vitányvárhoz. Ez a Vértes egyik leghangulatosabb pontja: az erdőben sétálva egyszer csak hatalmas falak bontakoznak ki a fák közül: megérkeztünk a néhai, a Vértest átszelő utat őrző újabb erődhöz, amit vélhetően a tatárjárás után építhettek a Csák nemzetség tagjai. A többször török kézre jutott várat 1597-ben szándékosan robbantották fel, nehogy újra az Oszmán Birodalomé lehessen. Építőkövei a környékbeli épületekben rejtőznek, de így is egészen sok megmaradt belőle. Az elhagyatottságában is romantikus, jókora falmaradványokban ablaknyílások tátonganak, mellőlük szép kilátás nyílik a Kisalföldre.

Öreg bükkökkel is tarkított, zegzugos szakasz követezik, majd egy balkanyar után, a fák alatt találjuk a körtvélyesi erdei temetőt. A közeli Körtvélyespuszta és néhány másik közeli erdei telep lakói temetkeztek ide; a kis sírkertet derékig érő fakerítés veszi körbe, a sírhelyeket pedig fából, vasból vagy kőből faragott keresztek jelölik. A kerítés külső oldalán találjuk hét, 1945 tavaszán, a II. világháború végén elesett magyar katona közös síremlékét.

A temető mellől az ösvény hatalmas sziklák közé préselődik: a Bakony hangulatát idéző Mária-szakadék ma már teljesen száraz, de néhány évtizede még rendszeresen zubogott le sziklaképcsőjén egy időszakos vízesés. A völgy a csákányospusztai turistaháznál szélesedik ki, az erdő helyét pedig művelt területek, legelők, rétek veszik át. A nyílt terep kis dombjának tetején található a szép panorámát kínáló Csákányospusztai templomrom, amely a 13. századi Csákányosegyháza falu egyetlen megmaradt épülete. A tatárjárást követően IV. Béla király segítségükért cserébe az úz harcosoknak adományozta a területet, amely a nevét azok kedvelt fegyveréről, a csákányfokosról kapta.

A maradékot már csak „le kell tudni”: sétálunk még az 1-es főút mentén, illetve egy bekötőúton, amely az 1918-ban átadott fa- és homokszállító kisvasút töltése volt, végül megérkezünk Szárligetre. A két egykori kisvasút emlékhelye a Kéktúra mellett áll, a nagyvasút állomása pedig már a szakasz végét, a Gerecse határát jelzi. Az állomásépület oldalán találjuk meg a Kéktúra utolsó vértesi bélyegzőjét.