Várgesztes – Szárliget (OKT 25. napi túra)

Túránk a várgesztesi bolt oldalában lévő bélyegzőnél kezdődik, ennek közelében van a buszforduló és a parkolóhely is. Az Arany János utcán északi irányban indulunk el, majd a település szélén a K jelzéseket követve jobbra fordulunk a horgásztó felé. A tó partján tágas pihenőhelyet találunk számos paddal és asztallal, szezonban pedig a büfésor is üzemel. A tó fölötti sziklasort érdemes már most megszemlélni: a keleti a Zsigmond-kő, ahova rövid kitérővel a Kéktúráról is kilátogathatunk.

A szép fekvésű tavat elhagyva máris a túra első emelkedőjének alján találjuk magunkat: az elkövetkező szűk két kilométeren 270-ről 430 méterre fogunk felkapaszkodni egy árnyas, szűk, helyenként szurdok jellegű völgyben. Ennek felső harmadánál térhetünk ki jobbra a már említett Zsigmond-kőre a K▲ jelzésű ösvényt követve. A fátlan sziklabérc terasza 5-10 m széles, rajta a dolomitos gyepekre jellemző lágyszárúakban gyönyörködhetünk, lenézve pedig madártávlatból láthatjuk Várgesztest, mögötte a kilátás Majktól Várgesztesig terjed, mindezek koronájaként emelkedik a magasba a Gesztesi vár torzója. Az egyenes vonal mentén leszakadó szikla a Vértest északnyugat–délkeleti irányban tagoló, szerkezeti mozgások által kialakított árkok egyikének peremén emelkedik; nyugati folytatása ismert sziklamászó hely.

A fennsíkra érve különösebb emelkedés vagy lejtés nélkül, hol irtásfolton, hol katonás rendet sugárzó szálbükkösben túrázunk. Fák alatt érkezünk meg a Mátyás-kút pihenőhelyéhez, amelynek központi eleme a jókora faszoborral őrzött kulcsosház. A pihenőben fakadó forrás vízhozama változó, akár teljesen ki is száradhat. Körülötte esőbeállók, padok, asztalok és tűzrakó helyek is vannak, a szokatlan erdei komfortot hinta és vécé emeli. A forrás neve a Vértesben gyakran vadászó Mátyás király emlékét őrzi. 1970-ben foglalták, ekkor épült a pihenőhely és a ház is két helyi bányász-természetjáró jóvoltából.

A pihenőhelyet elhagyva kellemes erdei környezetben kanyarodó erdészeti úton, majd gázvezeték nyiladékát keresztezve újabb remek, kiépített pihenőhelyre, a Szarvas-kúthoz érkezünk. A forrás nem működik, padokat, asztalokat és kőből rakott tűzrakó helyet azonban találunk. A pihenőhely „szíve” a bivakkunyhó, amelynek padlásán 2-4 ember fér el kényelmesen, a földszint pedig esőbeállóként (vagy akár fedett táborhelyként) használható. Bár a házat körülfogja az erdészeti aszfaltút, a völgyfő meredek domborzatának köszönhetően semmit nem érzékelni belőle, a helyszín elszigetelt és békés, tökéletes egy erdei éjszakázáshoz. (A ház padlása mindig nyitva áll.)

A továbbra is bükkös dominálta Kéktúra-szakaszon alig 1 km a következő látványosság. A Vitányvár elágazásához ereszkedő turistaút jobb oldalán egy bükkfa odvába vájva találjuk meg Rockenbauer Pál arcképét. Az alkotást ismeretlen művész készítette 15-20 éve a túramozgalom népszerűsítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett filmesről.

Az emlékfa után hamarosan elágazáshoz érkezünk, ahol a KL jelzésű ösvényre balra fordulva kurta kitérőt tehetünk a Vitányvárhoz. Ez a Vértes egyik leghangulatosabb pontja: az erdőben sétálva egyszer csak hatalmas falak bontakoznak ki a fák közül: megérkeztünk a néhai, a Vértest átszelő utat őrző újabb erődhöz, amit vélhetően a tatárjárás után építhettek a Csák nemzetség tagjai. A többször török kézre jutott várat 1597-ben szándékosan robbantották fel, nehogy újra az Oszmán Birodalomé lehessen. Építőkövei a környékbeli épületekben rejtőznek, de így is egészen sok megmaradt belőle. Az elhagyatottságában is romantikus, jókora falmaradványokban ablaknyílások tátonganak, mellőlük szép kilátás nyílik a Kisalföldre.

Utunk a Körtvélyes felé fordul, és kifejezetten hangulatos, öreg bükkökkel tarkított erdei szakasz következik, bár az ösvény egy kisebb tarvágás mellett is elvezet. Átszelünk egy nagyobb mezőt, majd derékszögben balra fordulunk – itt, a fák alatt, balra található az egykori parányi települések temetkezési helye, a körtvélyesi erdei temető. Gróf Esterházy Miklós majorsága, Körtvélyespuszta a közelben állt; lakói mellett ide temetkeztek Csákányospuszta, Szenttamáspuszta és Kapberekpuszta lakói is. Ma a temető és környéke végtelen nyugalmat árasztó, csöndes, árnyas hely, ahol még a legjobban siető túrázó is lelassít. A kis sírkertet derékig érő fakerítés veszi körbe, a sírhelyeket pedig fából, vasból vagy kőből faragott keresztek jelölik. A kerítés külső oldalán találjuk hét, 1945 tavaszán, a II. világháború végén elesett magyar katona közös síremlékét.

A temető mellett a Kéktúra egykori patakvölgybe vezet (előtte balra tehetünk kitérőt a Körtvélyesi kilátóhoz, ami egy irányban kb. 10 perc), ebben folytatjuk utunkat, amely kisvártatva az egész szakasz legszebb természeti környezetébe, a Mária-szakadékba szorul. A meredek esésű turistaút a meder kanyargását követve hatalmas sziklák tövében ereszkedik egy igazi, a Bakony hangulatát idéző szurdokvölgyben. Mint azt a mészkőtömbökön és a falakon burjánzó növényzet tanúsítja, hóolvadáskor vagy nagy esőzések után régen vízesésszerűen zúdult le itt a víz. Manapság ez már nem jellemző, a valaha bővízű Csákányos-patak kiapadt, viszont a rövid, sziklás szűkület így is látványos.

A völgy a csákányospusztai turistaháznál szélesedik ki, az erdő helyét pedig művelt területek, legelők, rétek veszik át. A turistaházban 4 szobát találunk, a földszintiek 6-8 ágyasak, az emeletiekben pedig 10 ágyat lehet foglalni.

Rétek mellett kanyarogva érkezünk meg túránk utolsó történelmi látnivalójához, a pici domb tetején található Csákányospusztai templomromhoz, amely a 13. századi Csákányosegyháza falu egyetlen megmaradt épülete. A tatárjárást követően IV. Béla király segítségükért cserébe az úz harcosoknak adományozta ezt a területet, amely a nevét azok kedvelt fegyveréről, a csákányfokosról kapta. A romhoz nem csak a történelmi légkör miatt érdemes az egészen rövid kitérőt megtenni, de a dombról szép kilátást is élvezhetünk a legelőkre és a mai Csákányospuszta szélső házaira, amelyek között a Kéktúra is vezet a folytatásban. A fölöttünk emelkedő Nagy-Csákány 487 méterével egyébként a Vértes legmagasabb hegye.

Csákányospuszta „főutcáját” keresztezve másszuk meg a túra utolsó emelkedőjét, ahonnan már a Gerecse felé sasolhatunk, majd az 1-es főút irányába ereszkedve még egy hangulatos erdőrészletet szelünk át ottfelejtett betonkockák, bunkerszerű építmények között. A főút menti szakasz után a szárligeti bekötőút burkolt, a kátyuk miatt gyakorlatilag forgalommentes nyomvonalán sétáljuk le a maradék távot. Ez volt az 1918-ban átadott fa- és homokszállító kisvasút töltése – a pálya a II. világháborúban pusztult el. Ennek és a másik szárligeti keskenynyomközű vonalnak kis emlékhelyet szenteltek a Kéktúra mentén, a faluban; itt padok és asztalok biztosítanak pihenési lehetőséget.

Végezetül a vasútállomáshoz érkezünk, a felüljárón átsétálva, az állomásépület oldalán találjuk a Kéktúra utolsó vértesi bélyegzőjét – a háttérben már a Gerecse sziklái emelkednek.