Német múltú falvak közt a Vértesben

Itiner

• Várgesztes buszmegállójából a K jelzésen indulunk dél felé az Arany János utcán.
• A falu szélén balra tartunk a S jelzésen.
• A Fáni-völgynél jobbra fordulunk a Z jelzésre.
• A Z◼ jelzésen begyalogolunk Vérteskozmára.
• A S◼ jelzést követjük a K+ kiágazásáig.
• Balra fordulunk a K+ jelzésen.
• Egyenesen folytatjuk az utat a K jeleken Kőhányáspusztáig.
• A K jelzésen gyalogolunk a várgesztesi vár alá.
• A KL jelzésen megyünk föl a Gesztesi várhoz.
• A KL, majd K jelű turistautakon sétálunk vissza Várgesztes központjába.

A túráról részletesen

A Bodzás-völgyön át

Várgesztes központjából a kocsma mellett indulunk kifelé a főutcán. A háztetők mögött-fölött helyenként felbukkan az erdőből éppen kitüremkedő várfal fehér sziluettje. Haladási irányunkban nem is érzékelni, hogy a falut hegyek (illetve magasságuk alapján valójában csak dombok) veszik körül, de az utolsó kereszteződésnél már szembe találjuk magunkat az erdővel. Balra, a S jelzésre fordulunk, és a szélső házsort elhagyva végre tényleg belépünk a rengetegbe. Turistautunk jobbra indul, majd gyengén kanyargó mélyúton kezd emelkedésbe. A Bodzás-árkot idősebb erdő és fiatalos egyaránt kíséri, mígnem tetejére érve egy tarvágással szembesülünk.

Röviden kísérjük az erdei utat, hogy aztán a jelzés jobbra, egy aprócska völgybe tereljen. A túra egyik leghangulatosabb része következik: a meredek falú, mégis alig bemélyült árok alján ágak hevernek, oldalában szintén holtfa teszi menedékessé az erdőt. A szűk vályúban manapság patakot nem találunk, a Vértes sok völgyéhez hasonlóan alighanem ez is korábbi időszakos vízfolyás eredménye.

A Boglári-hegy sziklái alatt

Az árok alján egy újabb tarvágást mellőző erdészeti útra bukkanunk, ezen balra indulva kisvártatva betonútra lépünk. A Fillér-árok olykor nyílegyenes feltáróútját követjük, egy apró tisztás után pedig a Fáni-völgy elágazásához érkezünk. A két völgy találkozásánál, balra kis sziklatorony emelkedik a fák közt, előre jelezve az előttünk álló szakasz mozgalmas formakincsét. Az Ördögszószék sziklájának legendája régre nyúlik vissza: két közösség élt a környéken, az egyik a faluban földművelésből, a másik az erdő rétjén faszén- és mészégetésből élt. Miután papot választottak maguknak, a bíró személyében nem tudtak megegyezni - a vita a két társaság között verekedéssé fajult, a patakokban ömlő vért megérezve pedig az ördögök feljövén a pokolból kiültek a sziklára, és onnan három napig hergelték egymás ellen a férfiakat. Ezután az asszonyok megunták a vérontást, és tömjénfüsttel, templomi kegytárgyakkal, énekléssel elkergették az ördögöket.

Mostanában legföljebb erdészeti gépek zaja töltheti be a bérc alatti elágazást, ahol mi jobbra folytatjuk utunkat, a továbbiakban a Z jeleket követve. Közel 1 kilométert teszünk meg egyenesen, balunkon a Boglári-hegy sziklaletörései tarkítják a lejtőt. Egy fehér, murvás törmeléknyelv az aszfalt szélét nyaldossa: a dolomitjelenségre lehetünk figyelmesek. A hegyoldal magasabb pontján tagolt sziklaszirtet látunk. A jól aprózódó, murvássá váló kőzet betakarja az alatta lévő lejtőt, a lefelé vándorló, utánpótlást kapó törmelék így lassan mozgó szőnyegként fedi be a talajt, ahol útját állja a növényzet terjeszkedésének. Világos színe visszaveri a napsugarakat, ezzel különösen meleg mikroklímát alakít ki, mely csak a melegkedvelő növények megtelepedésének kedvez.

Vérteskozma

Fokozottan védett erdőben járunk, amikor az út éles jobbkanyart tesz, és bár a domborzat miatt nem érzékeljük, már csak egy egészen szűk erdősáv választ el Vérteskozma löszös medencében kialakított, mára ugaron hagyott földjeitől. Rövidesen a település bekötőútjára jutunk, ahol kis, fából eszkábált kapuk formáznak focipályát, és a táj is nagyot változik: Vérteskozma a hegység belső és peremi bércsorai közti, szerkezeti eredetű, részben vetőkkel határolt medencében nyújtózik. A terület ideális volt a megtelepedésre, hiszen a jégkorban szelek által ide teregetett lösz kiváló termőtalaj, és a falu is könnyedén elfért a lankákon.

Végigsétálva Vérteskozma főutcáján lakókkal már alig találkozhatunk (számuk 5 alatt van), inkább üdülőtelepként hivatkozhatunk a településre. Földjeit egy időben csákvári és pákozdi parasztok használták, később az Esterházy-uradalom része lett. Ők telepítettek ide 60 német családot, akiknek jellegzetes, hosszú tornáccal ellátott, fehér falú házaiból sok máig megmaradt. 1946-ban aztán újra nagyot fordult a falu sorsa, amikor a németeket kitelepítették, helyükre később a környező bányák felfutását követve bányászok érkeztek, de ők sem maradtak sokáig az elszigetelt kis zugban. Napjainkban az elsősorban nyugalmat kereső idegenforgalom térhódítása konzerválja Vérteskozmát, melynek egyetlen utcáján a S◼ jelzés vezet végig.

Egy népszerű szent

A Kitelepítettek emlékműve után aszfaltról poros földútra váltunk, hogy a villanyvezeték pásztáját kísérve rövidesen a Szent Vendel-emlékhely elé érkezzünk. Amint azt az információs tábla szövegéből is megtudhatjuk, a 6-7. században élt Vendel a kereszténység tanai iránt érdeklődött gyermekkorában, apja azonban inkább a nyáját bízta rá. Ám később mégis Rómába vezetett útja, ahol ismét állattartónak kellett álljon egy gazda szolgálatában. Csodatételei közé tartozik például, hogy vizet fakasztott a szomjas állatoknak, így a gazda végül elengedte, hogy remeteéletet élhessen. Egyházi pályafutását bencés apátként fejezte be, remetekunyhója környékén alakult ki a mai Sankt Wendel város, melynek nagytemploma zarándokhely.

A 18. században országunkba hívott német telepesek körében népszerű szent hamarosan itthon is ismertté vált az állattartók, csordások, juhászok, pásztorok, kondások védőszentjeként. Vérteskozmai kápolnáját 1836-ban a német lakosság emelte legelőik és az Esterházy-birtok határára. A szomszédos, jelentős német lakosságú falvak (Kozma, Gesztes, Somló) lakóinak sokáig találkozóhelye volt, és bár a vértesi erdőkben hevesen tomboló II. világháborút túltélte, 1969-ben összedőlt. Ma látható emlékhelyét 2013-ban építették.

Háborús frontvonalakon át

Nem sokkal később elhagyjuk a Várgesztes és Vérteskozma közt összeköttetést teremtő, Malom útnak nevezett régi szekérutat, és balra térünk a K+ jelzésre. Egy darabig jellegtelen erdőben vezet a turistaút, sok helyen fiatalosok nőnek a korábbi tarvágások lékjein. Hirtelen megváltozik a táj, amikor öles bükkök közé érünk - a Vértes északi részére jellemző, a hűvös klímát kedvelő erdőtársulás fogja meghatározni utunk fennmaradó részét. Elhagyva egy méretes erdőirtást, jobbra ösvény fúródik az erdőbe. Néhány méterrel odébb kicsiny sírt szúrhatunk ki az aljnövényzetben: márványtáblája szerint a háború végnapjaiban itt húzódó front egyik áldozata nyugszik e helyen. A hegység erdőiben küzdelmes, ádáz test-test elleni harcok zajlottak.

Utunk ösvénnyé szűkül, és keskeny, lefelé tartó völgyben folytatódik. Szép, zárt bükkösben, meredek oldalfalak közt kanyargunk. A hangulatos szakaszt alig-alig éri napfény, mindkét oldalról rövid mellékvölgyek csatlakoznak. A mai szárazvölgyek korábban vágódtak be, amikor a hegység csapadékosabb éghajlata elegendő esővízzel áztatta a lejtőket. Csatlakozik jobb felől a Kéktúra (később erre indulunk majd vissza), mi pedig tovább gyalogolunk a közeli Kőhányáspuszta felé. Kilépve az erdőből ligetes, napverte rétre jutunk, átkelünk egy magasfeszültségű távvezeték alatt, majd a forgalmas Csákvár-Oroszlány műúton. A tektonikai erők hatására vetővonalak mentén besüllyedt hosszanti völgy a Vértes keleti és nyugati részét választja el, a villanyvezetéknél visszafordulva láthatjuk szinte egyenes, markánsan leszakadó falát.

Kőhányáspuszta

A szűk árkon nem csak napjainkban húzódik út, már a római korban is ez jelentette az átjárást a hegyvidék közepén. A 18. században közel hetven földműves és erdei munkás lakta Kőhányást. Az Esterházyak két fontos központját, Majkot és Csákvárt összekötő út mentén 1898-ban épült a birtokosok nevét viselő kápolna - ma felújított állapotban láthatjuk. Falut már nem találunk itt sem, maroknyi lakója mellett csak a turisták használják házait.

Vissza a magaslatokra

Visszafordulva a K jelzést követjük, ismét keresztezzük az aszfaltot és a távvezeték pásztáját, és az erdőben hamarosan letérünk korábban taposott csapásunkról, amikor balra fordulunk a Kéktúrával. Hosszú völgyben emelkedünk az erdészeti gépek által alaposan bemélyített, kihasznált fakihordó úton, az erdő alját széltörések nyomán lehullott fahulladék takarja. A Vértes vadregényes táj helyett inkább intenzíven hasznosított, kellemes hangulatú gazdasági erdő - ezért nem is meglepő, hogy a tetőpontra érve ismét tarvágás hasít ki egy szeletet belőle, utat engedve a napfénynek. Átkelünk a dombháton, és a megszokott környezetben ereszkedünk immár Várgesztes felé.

A Gesztesi vár

Nem vagyunk már messze a falutól, de a túra egyik legmaradandóbb szakasza még előttünk áll: a K jelek jobbra hívnak, mikor is letérnek a keréknyomokról. Köves aljú, különösen szűk, heves esőzések után még ma is megtelő völgyecskében baktatunk. Az időszakos vízfolyás szétteregette a faágakat, és a felszínre mosta az alapkőzetet is. A gyönyörű erdei ösvény végén a Gesztesi vár alá érkezünk, ahol jobb felé indul a KL jelzés, mely a várfalhoz vezet a tágas Vár-rét tisztásán keresztül.

Köztünk és a fal között kerítés áll ugyan, de az egyszerű alaprajzú épületet így is közelről szemlélhetjük. A Csák nemzetség birtokát védő erősséget az őt támogató családtól később mégis Károly Róbert szerezte meg, tartva attól, hogy hatalmára veszélyt jelenthet. Nagy Lajos király az 1300-as évek közepén leromboltatta és vadászkastélyt létesített a helyén, hiszen igen kedvelte a környező, vadban gazdag erdőségeket. További tulajdonosváltások után a pusztuló vár köveit gróf Esterházy József helyeslésével a majki kamalduli szerzetesek remeteházának épületeihez használták fel.

A leromlott állagú épületben a 20. században kétszer is turistaszállás üzemelt, 2014-ben azonban életveszélyessé nyilvánították, ezért ma nem látogatható. Visszatérve a Kéktúrára vagy leereszkedve a falu felé induló, meredek ösvényen, hamarosan Várgesztesre érkezünk. Az ösvény a szélső utcát kíséri a házak alatt, majd éppen ugyanott, ahol órákkal korábban nekiindultunk, most a központ felé vesszük az irányt. Néhány perc múlva a buszmegállóban állhatunk.