Kő-hegyi kavargás

• A Dömörkaputól sétáljunk fölfelé az aszfalton (Z+ jelzés) a hídig, ahol jobbra, a lépcsőre fordulva leereszkedhetünk a vízeséshez.
• A vízeséstől sétáljunk vissza a buszmegálló felé.
• A buszmegálló előtt váltsunk jobbra a Z▲ jelzésre, amely többek közt a Lajos-forrás érintésével vezet a Bölcső-hegyre.
• A Bölcső-hegyről kövessük tovább a Z▲ jelzést az elágazásig, ahol a jelzés jobbra elfordul.
• Ebben az elágazásban tartsunk egyenes irányt a P◼ jelzésre térve, amelyet a Lajos-forrás előtti elágazásig kövessünk.
• A Lajos-forrás előtt váltsunk át a jobbra térő K+ jelzésre, amely a János-forrás mellett ér véget.
• A János-forrás melletti elágazásban térjünk balra a Z jelzésre, amely a kő-hegyi Czibulka János-menedékházhoz vezet.
• A menedékháznál forduljunk balra a S jelzésre, melyet a Vasas-szakadék előtti elágazásban hagyunk el.
• Itt forduljunk jobbra a SΩ jelzésre, ami a Vasas-szakadékhoz navigál.
• A Vasas-szakadéktól kövessük tovább (irányt tartva) a ZΩ jelzést, mígnem csatlakozik a Z jelzésbe.
• Forduljunk balra a Z jelzésre, amely levezet a dömörkapui aszfaltútra.
• Az aszfalton balra térve visszasétálhatunk a Dömörkapuhoz.

A túra részletes leírása

A Bükkös-patak völgykapuja

Túránk a Bükkös-patak völgyéből, a dömörkapui parkolóból indul. Mielőtt nekivágnánk a Lajosforrásra vezető Z▲ hegymenetének, érdemes elsétálni az erdészeti út hídjánál található vízesésig. A zúgó a patak szurdokának egykori képéből őriz egy darabot, amit az 1920-as években kialakított műút és a megindult andezitbányászat alakított át végleg: a felszíni fejtés udvarai bár már beerdősültek, jól kivehetőek az út mindkét oldalán. A vízesés egyébként az út megépülése előtt 6-7 méter magas volt.

Az egykori bányák még jobban felismerhetőek, ahogy a Z▲ jelzésen kapaszkodásba kezdünk. Kis ösvények ágaznak ki a sziklafalak feletti kilátópontokra, ahonnan a fejtés egykori udvarát és a Bükkös-patak völgyét szemlélhetjük. A nagyüzemi bányászat 1923-ban indult el itt, és az 1960-as évekig kitartott. A kinyert követ drótkötélpályán szállították a 6,5 kilométerre lévő HÉV-állomásra, ahol zúzótelep is működött. 

Szintező ösvényen haladva érkezünk a Kőrösi Csoma Sándor-pihenőhöz, ahonnan korábbi kilátópontjainknak megfelelő irányban nyílik panoráma. „Különlegességét” a nagy utazó emlékére 1978-ban állított kőhalom adja, amelyet a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium diákjai hordtak fel ide. Az emlékművön Marsai Ágnes szobrászművész kerámiáját láthatjuk.

Szentendre felett

A kilátóponttól délre fordulunk, szintutunk emelkedőbe vált. 1 km erdei ösvénytaposás után érkezünk meg a lajosforrási Ságvári Endre-menedékház elhanyagolt épületéhez, és a névadó kúthoz, a Lajos-forráshoz. Népszerű kiránduló- és piknikezőhely, és minden bizonnyal találkozunk helyiekkel is, akik éppen literes kannáikat töltik meg a „jó vízzel”.

A szentendreiek évszázadok óta járnak ide „Dobra vodáért” (jelentése szerint jó vízért), ahogy az itt eredő patakot a szerb lakosság elnevezte. 1908-ban készült el a medencés foglalat, a forrás ekkor kapta nevét a vidék tulajdonosáról, Podmaniczky Lajosról. Később Dreher Antalé lett a terület, majd az államosítás után az ő egykori kastélyában alakították ki a Ságvári Endre-menedékházat, amelynek ma csak omladozó, elkerített épületét láthatjuk.

Emelkedésünk nem ér véget, a Z▲ meredek ösvényén kaptatunk tovább a Bölcső-hegy oldalában. Nagyjából fél kilométert teszünk így meg, aztán kijutunk a Bölcső-hegy ikerkúpjainak ellaposodó nyergébe, ahonnan már rövid úton érkezünk fel az 588 m magas csúcsra, és a rajta álló, Jenga-toronyra emlékeztető kilátóhoz.

Tetejéről szép körpanoráma nyílik: észak felé a Visegrádi-hegység tömege, mögötte pedig már a Börzsöny emelkedik. Kelet felé a Duna folyóteraszán elterülő Szentendre nyitja meg a teret az Alföld irányába. Dél felé fordulva a Nagy-Csikóvár és a Kevélyek hátán túl az adótornyáról felismerhető Hármashatár- és Széchenyi-hegy, tőlük jobbra a János-hegy púpja látszik, tovább nézelődve pedig két jellegzetes pont, a Pilis-tető platója és a Dobogó-kő emelkedik.

Petőfi és Napóleon nyomában

A Z▲ jelzésen ereszkedünk le a hegytetőről, metsszük az egykori lom-hegyi rakétabázisra vezető utat, majd Szentendre és Pomáz egykori határát kijelölő határkövek mellett haladunk egy újabb nyeregig. Itt a P◼ szekérútjára térve ereszkedünk vissza Lajosforrásra, bezárva ezzel kis hurkunkat.

Világos tölgyerdőben, a K+ jelzésre váltva kezdünk hosszan tartó, enyhe ereszkedésbe. A Zengő-völgyben futunk össze a szemben érkező Z jelzéssel, melyen balra térünk, és a János-forrás érintése után újra felfelé, a Kő-hegyre tartunk. Vadregényes andezit sziklafalak mellett jutunk fel a sziklagyepes-ligetes platóra. A fennsík szegélyén vezető, kényelmes út nemsokára érinti a Petőfi-pihenő kilátópontját, ahol országzászlót és emlékművet is találunk. Ez utóbbi a költő 1845. szeptember 23-i látogatásának állít emléket.

A sziklás hegyoldal nem túl magas, de meredeken szakad le a Duna-völgy – azaz konkrétan az Alföld – irányába, így aztán távolba nyúlik a panoráma. Fő elemei az alattunk elterülő Pomáz, a Pilis fővároshoz közeli hegyei, a Budai-hegység, illetve maga Budapest egy-két jellegzetes épülete: például a MOL-torony vagy a Száva utcai tévétorony.

A vaskorláton túl, tőlünk pár méterre láthatjuk „Napóleon kalapját”, egy érdekes sziklaformációt, amely tényleg a francia császár fejfedőjére emlékeztet. Kialakulása két, eltérő keménységű kőzetrétegnek köszönhető, amelyek közül a könnyebben erodálódó elkopik az ellenállóbb alól, mely viszont valamennyire védi a „nyakat” a lepusztulástól. Ezeket gombasziklának nevezzük, amelyekből többet is találunk az országban.

A Kő-hegy peremének kávébarna, jól láthatóan egymásra települt sávokból felépülő breccsaormait robbanásos vulkáni kitörések anyaga építi fel. A hajdani tűzhányó palástjának hegylába terült itt el, ahová időnként óriási törmelékárak görögtek le. Az összesült, keményebb tömbök sikeresebben dacoltak a lepusztulással, mint környezetük, ráadásul a Kő-hegy a későbbiekben ki is emelkedett. A legkeményebb kőzetblokkokat az erózió lassan kibontotta környezetükből, és amikor a térségben megjelent a Duna, meredek lejtőket mosott a Kő-hegy oldalaiba, ahol ezért csuszamlások, omlások következtek be. Ilyen leszakadás hagyatéka a Kő-hegy ellenálló sziklasora is. Az alant terpeszkedő lapály a Duna öntésterülete volt az előző évszázadokban; a Szentendre-Pomázi-síkot az 1880-as években csapolták le.

A Kő-hegy tetején és mélyén

Innen már csak pár száz méter, míg pár hajdani légvédelmi üteg mélyedését kerüljük – állítólag 1956-ban lőtte ki őket a szovjet légierő, ezért a gödrök valójában bombatölcsérek. A közelben jelzetlen ösvényeken tehetünk rövid kitérőt a hegy keleti leszakadására, mielőtt megérkezünk a Kő-hegy pad-asztalokkal és tűzrakókkal teletűzdelt tisztására, a Czibulka János-menedékház mellé. A hét minden napján széles étel- és italválasztékkal állnak rendelkezésünkre, de akár bogrács- vagy sportfelszerelést is bérelhetünk, illetve természetesen meg is szállhatunk.

A S jelzésen, az időszakos Kő-hegyi-tó mellett ereszkedünk le a platóról. A lefolyástalan, tálszerű mélyedés az andezittufa lazasága és tömegmozgások hatására alakult ki, különleges élővilágát több mint 100 éve vizsgálják a természettudósok. 2022-ben még új zöldalgafajt fedeztek fel itt az ELTE kutatói, viszont a 2020-as évek közepétől egyre szélsőségesebbé váló aszályok miatt egyre ritkábban van víz a tóban.

Turistaút-csomópontba érkezünk, a S balra, a Csepel-forrás felé tér, mi a SΩ jelzésen jobbra térve a Vasas-szakadék irányába folytatjuk a túrát (e két látnivaló elnevezése árulkodik a Kő-hegyi menedékházat szívesen látogató Weiss Manfréd Művek dolgozóiról), és 200 m múlva, egyre sűrűbb és magasabb erdőben (javarészt már bükkösben) meg is érkezünk oda.

A vadregényes, akár misztikus filmek díszletébe is beillő, szűk szakadékban 30-40 métert tehetünk meg a meredek sziklafalak között – de a felszín alatti részre csak gyakorlottak ereszkedjenek le, ők is csak fejlámpával. A falak keményebb, megkövült lávából, illetve puhább, összecementálódott vulkáni porból állnak, amelyek az egykori vulkáni kitörések egymásutánisága miatt rétegesen telepedtek egymásra. A szakadék a patakok által alámosott, meggyengült lejtő csuszamlásával keletkezett, amikor a vulkáni törmelékárak felépítette szikla elmozdult és szétnyílt. A kőzettömeget nem csak a felszínen rendezte át a tömegmozgás, ezért a mélyben is folytatódnak a járatok. Az üregek fölött sok helyen a föntről lehullott törmelék képez „plafont". Nevét állítólag a kő-hegyi menedékházra is emeletet építő csepeli vasmű turistáitól kapta (ahogy a közeli Csepel-forrás is), de valószínűbb, hogy a vulkáni törmelékeket összecementáló, vöröses színű alkotóelemek állnak a névadás hátterében.

Vissza a patak mellé

A Vasas-szakadéktól a ZΩ jelzésen ereszkedünk le a Sás-völgybe, a Z jelzésű turistaútra. Jobbra a Z● jelzés tér ki, csalfa reményeket ébresztve a Zoltán-forrás felé, amelynek rozsdás foglalata megerősít a közelében kifüggesztett tábla „Nem ivóvíz!” feliratának igazságtartalmában. Szerencsére nem maradunk sokáig vízi látnivaló nélkül: közvetlenül a Bükkös-patak hídja előtt térjünk le balra, jelzetlen ösvényre, amelyen pár méter múlva eljutunk az Anna-völgyi-vízeséshez.

A Bükkös-patak a Visegrádi-hegység legjelentősebb vízfolyása, a 19. században számos malom létesült rajta. A malomkerék meghajtásához szükséges volt a víz erejének maximalizálására, így gyakran csatornákat („malomárkokat”) vagy gátakat építettek rá, amelyek lehetővé tették az ár szabadesését. Minden bizonnyal az Anna-völgyi-vízesés is egy régi malom mesterséges vízrendszerének maradványa.

A túra hivatalos útvonala a Z jelzésen kivezet a dömörkapui műútra, amelynek kopott aszfaltján másfél kilométert megtéve érünk vissza kiindulópontunkra. Mi azonban azt ajánljuk, kövessük a Bükkös-patak menti, hangulatos ösvényt. Ez egy ponton nekivág a hegynek, itt érdemes letérni róla, és a patakon átkelve, árkon-bokron át felkapaszkodni a műútra. Így megspórolunk egy unalmasabb szakaszt.

Dömörkapu közelében, de még nem elérve azt, érintjük a Dömörkapu Rengeteg épületegyüttesét, amely hétvégenként büféként és szálláshelyként is üzemel, kerékpáros tárolót és műhelyt is találunk itt, de változatos kulturális programoknak is helyszínt ad. Tulajdonosa Kollár-Klemencz László zenész és író, illetve felesége, Révai Sára fotóművész és -riporter.

Innen még pár száz méter, és vissza is érkezünk a dömörkapui parkolóba.