Séta a Lom-hegy körül, vizek igézetében

Itiner

• A Kisrigó vendéglőtől a K jelzést követjük a Bükkös-patak völgyébe.
• Az ifjúsági tábor előtt balra térünk a K+ jelekre, amik a Lajos-forrásig kalauzolnak.
• A Lajos-forrástól jobbra, a Z▲ jelzésre váltunk, amin a Lom-hegy oldaláig maradunk.
• Jobbra térünk a P+ jelzésre, ami elvezet a Lom-hegy csúcsa alatt.
• Az elágazásban jobbra fordulunk a P jelzésre, ezen maradunk a Sikárosi-rét sarkáig.
• Sikároson jobbra kanyarodunk a K jelzésre, ami visszavezet Pilisszentlászlóra.

A túra részletes leírása

Irány a Dreher-birtok!

A Kisrigó vendéglő Pilisszentlászló és az erdő határán áll, ezért a környéken barangoló erdőjárók fontos bázisa. A parkolóból a K jelzésen távozunk; kijárt, széles dózerúton hatolunk be az erdőbe. Néhány fenyő jelenik meg a gyertyános-tölgyesben, lejjebb vízmosás partján ösvénnyé szűkül a turistaút. Hídon keresztezünk egy rövid patakot, aminek mély, kanyargó árkát aztán tisztes távolságból, magas, leszakadásos partjáról tarthatjuk szemmel. Végül mellé ereszkedünk, és gázlón kelünk át a medrén. Mohos kövek és kidőlt fák színesítik a látványt, feledtetve, hogy pár méterrel följebb aszfaltút kísér - a nagyobb kőgörgetegek alighanem ennek építésekor gurulhattak alá. Egy újabb gázlót, majd a feltáróút átszelését követően megközelítjük a Bükkös-patakot, de mielőtt elérnénk, az ösvény balra fordít - innentől a K+ jeleket követjük.

Az ifjúsági táborban (melynek idősebb párját majd túránk végén érintjük száz méternyire innen) felújított esőbeállók és tűzrakók, valamint a régi padok és asztalok is megtalálhatók. (A tábor túlvégéhez közel, a fák alatt felkereshetjük az időszakosan működő Zergevirág-forrást.) A jelzés a patakpartra irányít, ami gyakorta kihívást jelenthet, hiszen a Bükkös-patak a Visegrádi-hegység legmagasabb részéről kap utánpótlást, ennélfogva bővizűnek mondható, gázlói pedig olykor utunkat állhatják. Híd nincs, csak a keresztben heverő uszadék, illetve nagyobb andezittömbök. A jelzés éppen egy szélesebb - ám éppen ezért sekély - ponton terel át a túlpartra, ahol az ösvény meredek kapaszkodásra kényszerít. Fiatalosból érünk el egy dózerutat, melyen balra tartunk. Visszatekintve néhonnan feltűnnek a Sikárosi-rét déli oldalán sorakozó hátak, de többnyire sötét erdőben baktatunk - egészen egy irtott bükkösig a Solymos oldalában, ahol elhagyjuk a szállítóutat, és jobbra, ismét meredek csapásra váltunk. A Lom-hegy és a Bölcső-hegy összefüggő tömbje számos forrást éltet; közülük viszonylag magasan, kis hozammal működik a terméskővel foglalt Kármán-forrás. Előtte balra kanyarodunk, röviden szintutat követünk, majd egy fiataloson áthatolva a kapaszkodás ideiglenesen véget ér, amikor a lajosforrási turistaház siralmas állapotú épületéhez érkezünk. A felül fával fedett ház még romjaiban is barátságos erdei eleganciát sugároz; nem nehéz elképzelni, milyen hangulatos, zsongó pihenőhelye lehetett (és lehetne) a környékbeli túráknak. A parkoló mellett medencébe fakadó, bővizű Lajos-forrás állítólag Nagy Lajos király vadászatainak is fontos pontja volt, de nevét mégis inkább foglalásakor, a környék erdőterületeit birtokló Podmaniczky Lajosról kaphatta. (Korábban Dobra Voda, azaz „Jó víz" néven emlegették a szentendrei szerbek.)

A forrás és a remek fekvés megtetszett a Dreher-családnak is, akik a területet birtokolták a II. világháború előtt, ezért vadászkastélyt és majorságot építettek a helyszínre. Ők igyekeztek a területen kívül tartani a természetjárókat, akik 1947-től mégis birtokba vehették a területet: az előző rendszer társadalmi egyenlőtlenségeinek „meghaladását" szimbolizáló gesztus értelmében a Természetbarátok Turista Egyesülete formálhatta turistaházzá az egyik melléképületet. 6 évvel később, immár a Turistaházakat Kezelő Vállalat (állami) kezei közt nyílt meg az étteremmel felszerelt, 85 férőhelyes Ságvári Endre turistaház. Később többször is bővítették, pár éven belül pedig buszjárat is elérte Szentendre felől. Aztán a '70-es évektől több üzemeltetőváltás következett, és a ház állapota fokozatosan romlott, az étterem helyébe büfé lépett. Végső időszakában már csak kulcsosházként üzemelt, és iskolai osztályokat fogadott, mígnem 2005-ben végleg bezárt. Felújítása időről időre szóba kerül, de jelenleg nincs tervben.

A Vésnök vidékén

A Lajos-forrás mögött a Z▲ jelzés a Bölcső-hegy csúcsát veszi célba. Eleinte változatos, természetes állapotú pagony fedi a rendkívül meredek hegyoldalt, csak a hajdanán sípályának szánt nyiladék fiatalosa bontja meg az idillt. Fönt sötét kőgörgetegek hevernek szerteszét a hegy lapos orrán, amiből szinte sziklavárként emelkedik ki a csúcs tömbje. A Bölcső-hegy a Cser-hegyhez hasonlóan egykori lávacsatorna maradványa, és szerkezete feltárja egy rétegvulkán jellemző szerkezetét: míg a Lajos-forrás a robbanásokkal felszínre került törmelékes kőzetpásztából, tufából fakad, rá már andezitlávából szilárdult kőzetek települnek. Egy utolsó nekirugaszkodással föl is jutunk az 588 méteres tetőpontra.

A lávakőzetek körítette csúcsponton 2021 ősze óta ismét kilátótorony áll. Különösen szerencsétlen sors jutott az építménynek, hiszen hiába épült fel kétszer is, mindkét esetben csak rövid ideig díszeleghetett a csúcson. 1934 tavaszán a Magyarországi Kárpát Egyesület emelt fatornyot a Bölcső-hegyen, az ékes épület aljában pedig minden oldalról védett menedéket is kialakítottak. Az erdőbirtokos külön engedélyt adott a toronyra és a hozzá vezető ösvényre, mely lezárt területre esett. Azonban 1936-ban az erdő a Dreher-család birtokába jutott, ők pedig nem mutatkoztak a természetjárók barátainak: a törvényi előírások ellenére néhány hónapon belül lezárták a turistautat, és lebontatták a kilátót. A II. világháború után újra felépült a torony, de amikor a közeli Lom-hegy tetején szolgálatba állt a légvédelmi rakétabázis (1981-től), újra elbontották, hogy tetejéről ne lehessen rálátni a katonai létesítményre. Ma egyszerű szerkezetű, éppen a lombok fölé magasodó építmény ékesíti a csúcsot, szűk lépcsőjén és kilátóteraszán egyszerre csak 1-2 ember fér el. Belátni róla a teljes, igen mozgalmas felszínű Visegrádi-hegységet Szentendrétől Dobogókőig, északon a Börzsöny zárja a sort, délen pedig a Budai-hegység hullámzik. Az Északi-középhegység legmagasabb képviselőit, a Mátrát, sőt, tiszta időben a Bükköt is felfedezhetjük a távolban.

A csúcs kőtengerrel behintett környezetétől búcsút véve az idős bükkös helyét fiatalos veszi át, és széles szállítóútra érkezünk. A csomópontból jobbra, a P+ jelzésre váltunk. A Holdvilág-árok patakjának tápláló területét keresztezzük. A csekély magasságok, valamint a csermelyeket is nélkülöző hegyoldal nem is sejtetik, miféle ellenállhatatlan erővel formálta környezetét 1 kilométernyire innen a víz. Röviden kilépünk a feltűnően tágas kocsiútra, mely aztán tovatűnik a Lom-hegy csúcsa felé. A környék uralgó magaslatának lapos tetején a főváros köré épített légvédelmi komplexumok egyike működött 1981 és 1996 között. A „Vésnök" hívójelű rakétabázisra a katonákat (és ellátmányukat) a szentendrei (izbégi) laktanyából szállították föl, és természetesen lezárt terület volt, melyet elkerültek a turistautak. (Sőt: a szomszédos, csaknem azonos magasságú Bölcső-hegy balsorsú kilátóját is azért kellett lebontani, hogy a katonai létesítmény rejtve maradhasson a kéretlen tekintetek elől.) Az omladozó betonépületeket lassan bekebelezi a növényzet, ennek ellenére (vagy éppen ezért) érdekes, posztapokaliptikus látványt, sajátos korlenyomatot nyújtanak. A területre tilos a belépés, az építmények veszélyes állapotúak.

A vizek áztatta medence

Egyre szebb tölgyesben harántolunk a hegyoldalban, hiszen a bázist leplezni hivatott erdőt hosszú ideig nem bolygatták. Kisvártatva ereszkedni kezdünk, és egy elágazásban jobbra térünk a P jelzésre. Perceken belül feljutunk a Lom-hegyi-nyereg útcsomópontjába. A hajdani erdőfelújításokban fontos „szülői szerepet" vállalt, ősöreg tölgyikrek közül már csak az egyik áll. Innen balra térünk a P jelekkel. Gyertyánokkal elegyednek a tölgyek, és mohos kövek borítják a lejtőt, amin lefelé harántol az ösvény. A hangulatos szakasz felhagyott dózerútba csatlakozik; nehéz lépni a kőgörgetegek és az aláhullott, korhadt faágak közt. Egy irtásról kilátunk a Sikáros túlfelén emelkedő hegyekre, majd csakhamar kilépünk az erdőből: a Visegrádi-hegység egyik legszebb zugába, Sikárosra toppanunk: a facsoportokkal tűzdelt, hegyek keretezte medencében széles kaszáló terpeszkedik, gyepét facsoportok pettyezik. A vadvirágos Sikárosi-rét medencéjén keresztülfolynak a környező hegyekről érkező patakok, melyeknek hordaléka kitölti a teknőt, és nedvesen tartja a talajt. Ráadásul egyik szegletében a Szilágyi Bernát-forrás fakad. Ez a környezet biztosított otthont egyes zsurlófajok sokaságának. Mivel a növény kovasavtartalmával tartja távol kártevőit (pl. a legelni vágyó állatokat), alkalmas edények „sikárlására", azaz súrolására - ezért aztán némelyik fajt népiesen sikárként ismerték. Innen eredhet tehát a Sikáros elnevezés. Átszeljük az elszigetelt, nyugodt hangulatú rétet, és ahogy haladunk, egyre közelebb kerülnek egymáshoz fenyőcsoportokkal is tűzdelt szélei.

Sikáros eleinte csak erdőőri laknak adott otthont, de jó fekvésű, vízzel ellátott medencéje lassan idevonzotta a gazdálkodni kívánó embert. Igaz, falu nem alakult ki, a hajdani Bükki-puszta majorságára pedig már csak néhány halomból következtethetünk - ott, ahol jelzésünk kiérkezik a rétre. Az apró telep szörnyű és valamelyest rejtélyes gyilkosság színhelyévé vált: 1947-ben 5 tizenéves fiú vigyázott az állatokra, amikor valaki lemészárolta őket. A tettes aznap a Lajos-forrás közelében 2 másik emberrel is végzett, kilétére sosem derült fény (a korabeli propaganda és a szóbeszéd próbálkozásai ellenére sem). A Bükki-puszta korábban egyébként a környéken jelentős területet birtokló (budapesti) Dreher család tulajdona volt. A házakból talán valamikor az 1950-es években egy hadgyakorlat miatt kiparancsolták a lakókat, akiknek visszatérniük már nem volt hová: az épületek súlyos találatokat kaptak. Hogy pontosan mi (és mikor) történt, arról semmi bizonyosat nem tudni.

Rögtön Sikáros sarkán jobbra fordulunk a K jelzésre, és fák alatt, néhány nagyobb kanyar után érjük el a Szilágyi Bernát-forrást. (Nevét a Természetbarát Turista Egyesület alapítójáról és volt elnökéről kapta.) Hangulatos helyen fakad a víz (sajnos csak bőséges csapadék vagy hóolvadás után, nyáron ne számítsunk rá), nyírfák és fenyők borulnak a kis pihenőhely fölé, a törzsek és lombok függönye mögött pedig a Sikárosi-rét füvét borzolja a szellő. A fák rejtekéből a napfényre (vagy épp a medencét bélelő ködbe) lépve vethetünk még néhány pillantást erre a sajátos hangulatú, békés tájra, majd az erdészházat kerülve a Bükkös-patak völgyének legigézőbb, buja növényzetű szakasza vár ránk.

Újra a Bükkös-patak mentén

Átkelünk egy gázlón, és érintjük a Lenkó-emlékmű obeliszkjét - Lenkó Ede, a TTE tagja e helyen hunyt el egy téli túrán 1917-ben. Bár a patak mélyen befűrészelte magát az ellenálló hegytömbök közé, széles medret épített magának. A völgy alját bélelő hordalékba kanyarokat rajzol a Visegrádi-hegység legmagasabb részének vizei által hizlalt vízfolyás, tomboló áradásainak nyomában komor kőtömbök hevernek. Békés időszakában a kidőlt fatörzsek alatt szivárog, egyik kanyarjában (ahol át is kelünk rajta) gyakorta el is tűnik a víz. Együtt kanyarodunk a párás, buja erdőjű völgy ívével. Az ösvény egy újabb gázlót követően a sáros talajú, de bővizű Kárpát-forráshoz vezet. Az eredeti foglalást a Magyarországi Kárpát Egyesület készítette 1933-ban - a korszellembe illeszkedő módon névadásának célja az avatóbeszéd szerint az volt, hogy „olthatatlan vágyat ébresszen a Magyar Kárpátok visszaszerzésére", ugyanis „minden cseppje a rab Kárpátok könnye".

Fahídon keresztezzük az egyre vaskosabb, vérbeli középhegységi gúnyát öltő Bükkös-patakot, melyet még hosszan kísérünk. A Kárpát-forrás foglalásakor egyébként még Bucsinaként ismerték a vízfolyást, ami különféle szláv nyelveken jelentett zúgást, morajlást, de bükköst is. A hegyvidék bőséggel gondoskodik a szürke andezittömbök utánpótlásáról, helyenként lépcsőzetes, illetve eltorlaszolt medre pedig valóban nem csupán csobogástól, de zúgástól is lármás. (Előtte Apor-, később Malom-pataknak is hívták.)

Nem sokáig maradunk a Bükkös-patak mellett, a hajdani ifjúsági tábor után balra kanyarodunk, és a K jelzésen, a túra elején megismert szakaszon jutunk vissza a Kisrigó vendéglőhöz.