Keresztül a Tokaji-hegységen – Rákóczi-túra, 2. szakasz

Itiner:

• Túránk végig, Erdőhorvátitól Telkibányáig a P jelzést követi három kitérőtől eltekintve.
• A regéci várba a PL, a Sólyom-kőhöz a P▲, az Amadévár kilátóhelyére a PL jelzésen térünk le a Rákóczi-túráról.

A túra részletes leírása:

A zempléni vadon peremén

Erdőhorváti központjából, a római katolikus templomtól indulunk északnyugati irányba a P jelzésen. Eleinte a Kassai utcán haladunk, ami régen tényleg Kassára vezetett Regécen és Vizsolyon keresztül, de az S-kanyarból nyugatra, a Kis-Tolcsva-patak völgyébe fordulunk, majd elhagyjuk a település házait. Erdőhorváti kedvező pozíciója és festői környezete ellenére gyéren lakott, pedig már az Árpád-korban említik ezer fő feletti lakossággal. Híres volt boráról és perecéről; mindkettő időtálló és törhetetlen. Tokaj-hegyalja határa ugyanis a falu határában, a Tolcsva patak völgyén felnyújtózva, a Horváti és Komlóska közötti Vég-hegyen húzódik. A filoxéra ezekben a kötött, erdei talajokon tenyésztett szőlőkben végezte a legnagyobb pusztítást az egész térségben. Csaknem az összes tőkét újratelepítették a 19. század végén, hogy a híresen időtálló, és a szállítást jól bíró tolcsvai és erdőhorváti borok a messzi észak lakóinak szomját olthassák. A vásárlóerő azonban a trianoni határokkal elapadt, a 20. században lassú hanyatlásnak indult a régi, dicső bortermelés.

A ropogós horváti perec azonban kelendő maradt; a 20. század elején még több tucat család sütötte a faluban. A környező városokban, vásárokban madzagra fűzve árulták a tenyérnyi, ropogósra sütött karikákat, amelyek közkedvelt csemegéi voltak a környékbelieknek. A perecet az erdőben vagy a szőlőben szárazon elropogtatva, vagy otthon forró vízzel puhítva, túróval keverve fogyasztották.

A hegység elhagyatott vidékén

A falu után egy kilométerrel kettéágazik a völgy és a dózerút is; mi a kettő közötti gerincre a harmadik úttal kanyarodunk fel, megkezdve lassú kapaszkodásunkat a hegyek közé. Cserjés vidéken, régi kaszálók, legelők között jutunk a Szőlő-máj-tetőre. Mögöttünk a Pusztavár jellegzetes, süveg alakú csúcsa és a Tolcsva körüli hegyek magasodnak, a Tolcsva patak kiszélesedő völgyén pedig egészen a Bodrog árteréig lelátunk. Az út eleinte a széles háton vezet, de amint keskenyedni kezd a gerincél, átpártolunk a nyugati oldalra. Ez már a tölgyesek vidéke - bár a göcsörtös tölgyfák elég foghíjasan állnak az egyre meredekebb, köves lejtőn, alattuk sűrű aljnövényzet burjánzik. Néhány felhagyott kaszálót is keresztezünk – a ligetes, facsoportokkal tűzdelt tisztásokról jól látni a szomszédos Baskó feletti magaslatokat.

A dózerútról egy rövid, enyhe hullámmal, a tölgyfák között térünk le az alig pár méterre lévő Király-kúthoz. Egy jelentéktelen kőrakás alól fakad a hasadékvíz, amely nagy érték volt a kaszálójukra tartó lakosok, a tölgyesben legeltető kondások, juhászok, gulyások számára. A dózerúton folytatjuk utunkat, és a ligetes Baski-legelőre érkezünk. A tekintélyes delelőfák között hagyjuk el a patakvölgyet, és egy árok felett erős kaptatásba fogunk. Sűrű erdőben keresztezzük a vízmosást, és egy erdőgazdasági úthoz csatlakozva már tekintélyes bükkök között jutunk a Zabarla-nyeregbe.

Elhagyatott vidéken járunk: a Háromhuta, Regéc, Baskó és Erdőhorváti közötti, több tíz négyzetkilométeres hegységrészt egyedül a P jelzés keresztezi, a kevés túrázón kívül csak a vadak és a favágók, vadászok járják a területet. A relatív zavartalanság eredménye, hogy az erdőségben már farkasok is portyáznak. Ha csendben és figyelmesen járunk, jó eséllyel meg is pillanthatunk néhány vadat.

A Zabarla-nyereg után, a túloldalon lendületesen ereszkedik az út. A Mély-patak forrásvidéke felett egy széles dózerúthoz érkezünk, amin már szintben kerüljük a forráskatlant, majd a Farkas-verem nyergén átvágva rövid ideig a vízválasztón haladunk. Balra tőlünk ugyanis már az Arka-patak ered, jobbra a Tolcsva patak vízhálózata bontakozik ki. Az egyik a Hernádon, míg a másik a Bodrogon keresztül éri el a Tiszát, messze, az Alföld laposán. Itt, a vízfakadásoknál érkezünk az impozáns sziklabérc tövéhez, a regéci Várhegyhez.

A regéci várnál

A különösen meredek, sziklás csúcs a szakemberek szerint egy vulkán kürtőjéből megmaradt andezitlávanyak, amely körül maga a vulkán már lepusztult. Egyes elméletek úgy tartják, hogy itt található a hegység egyetlen vulkáni kalderája, azaz berogyott, erodálódott krátermaradványa: a Regécet övező félmedence.

A P jelzésen előbb egy hangulatos tölgyesben kapaszkodunk fel a Farkas-verem mélypontjáról, majd csatlakozunk a várhoz tartó, murvás úthoz, amit az Országos Kéktúra nyomvonala is követ. A csigavonalban a csúcsra vezető szekérút helyett azonban lerövidítjük a hosszú spirálozást: a PL jelzést (balra) követve egy szilaj rohammal, gyökerekkel támogatott meredek ösvényen vesszük be az erődítményt.

A regéci vár újjáépített öregtornyából a Tokaji-hegység egyik legteljesebb panorámáját élvezhetjük. Nem véletlenül épült pont ide az erődítmény: belátunk a Hernád és a Bodrog völgyébe is, bár ezek a ködös távolban rejtőzködnek. A tájat a Gergely-hegy hatalmas, lekerekedett kúpja uralja, amely a Hernád völgye és az alattunk elterülő félmedence felett terpeszkedik. Tőle keletre vulkáni eredetű kúpok sorozata hullámzik egészen a (takarásban lévő) Bodrog árteréig. Keleten a Sátoros-hegyek jellegzetes, csonka kúpjai törik meg az ellaposodó vulkáni hátak monotonitását. Alattunk hosszan húzódik a Tolcsva patak völgye, alján a hajdani üveggyártásról híres Háromhuta rejtőzik. Tőlünk délre pedig megszámlálhatatlan kúp és tető vész a párás látóhatárba, amelyet a Magoska tekintélyes kúpja zár.

A várból visszatérünk a murvaúton haladó P jelzéshez, ami pár száz méter után ösvényre vált. Egy hosszú tisztásra érünk, alant feltűnik Regéc elnyújtózó házsora. A gyümölcsfákkal szegélyezett út a rét végénél szekérútba torkollik, végül a falu feletti legelőkön átvágva  elérjük Regéc házait.

A Felvidék kapujában

Az álmos hangulatú kis Regécen átvágva, annak északi végén balra térve hagyjuk el a hegyközi falut. A lakott területet körbekerített legelők övezik; a ligetes, facsoportos rétről impozáns látványt nyújt a félmedence túloldalán trónoló, középkori vár. Az egyre sűrűbb cserjés mozaikja a Kovács-dombon egyöntetű tölgyesbe vált. A lankásabb szakaszon megpihenve erőt gyűjtünk a kapaszkodáshoz, és egy nagyívű kanyarral ráfordulunk a felettünk magasodó Nagy-Szár-kő tömbjére.

Róla a hegység egyik legnagyszerűbb kilátása nyílik - sajnos a turistaúttól számottevő távolságra, de a sziklákkal övezett rét messziről hívogatja a kalandvágyókat. Az erdőgazdasági út a köves hegyoldalban egyre meredekebben kapaszkodik, a magasság növekedésével a tölgyes a csúcsrégió bükkösébe vált.

A nyeregben már egyértelműen hegyvidéki klíma uralkodik, tekintélyes bükkök strázsálnak a központi hegységrész határán. Alattunk a Gönci-(Nagy-)patak kiterjedt völgyhálózata a Zempléni Tájvédelmi Körzet legbelső vidéke, amely rengeteg természeti értéket rejt. A nevek is beszédesek: a Medvemarás és a Farkas-domb között található közeli úticélunk, a Sólyom-kő, míg a sziklás túloldal a Medve-Kas nevet viseli. Bár legnagyobb ragadozónk, a barna medve nem települt vissza, csak látogatóba jár át ritkán, de a farkas és a hiúz, no meg a levegő urai, a parlagi és a szirti sas, illetve a vándorsólyom is bizonyítottan lakja a vidéket. A körülöttünk elterülő zóna ugyanis a Tokaji-hegység legnagyobb összefüggő, település nélkül erdősége, ahol szinte zavartalan természetesség honol. A szerteágazó völgyrendszer ráadásul éppen a hegység legnagyobb átlagmagasságú területébe ékelődik. Bár a csúcsok elmaradnak a Milic-csoport 800 méter feletti tetőszintjétől, a minden irányból 700 m feletti hegyekkel körbevett völgykatlan különösen zárt terepet alkot.

A Bán-hegy és a Téglás-kő között egy rövid szakaszon kitekintünk a Szerencs-patak forrásvidékére, a Fehér-kúthoz, ahonnan már láthatóak a felvidéki hegyek, Kassa és a Gömör-Szepesi-érchegység. A dózerút a nyergen átvágva bükkerdőben folytatódik, majd aszfalton ereszkedünk le a fehér-kúti vadászházhoz. A forrás kifolyója már ritkán csordogál, azonban a ház előtti, hegyi rét szélén asztallal, paddal felszerelt pihenőhelyen szusszanhatunk az utolsó nagyobb emelkedő előtt. Innen ugyanis még 150 méter szintet kell megtennünk a Téglás-kő oldaláig, túránk csúcspontjáig.

A rét széli, murvás útról egy erdőgazdasági út ágazik le jobbra a gyertyános-bükkös erdőben, és fokozatosan emelkedik a terebélyes rétegvulkán oldalában. A változó meredekségű tömbön szétszórt, jellegzetes andezitpadok, kővé szilárdult lávafolyások bástyaként veszik körbe a csúcsrégiót. Egy ilyen sziklasávon haladunk keresztül a sűrű bükkösben, és a hegytetőhöz közeledve, a törzsek oszlopcsarnokán át kibontakoznak a Sólyom-kő szürke andezittornyai.

A Sólyom-kő és az Amadévár

A hegytető peremét alkotó andezitbástyasor, a Sólyom-kő természetes erődítménye a sziklamászók fellegvára. A tornyok tetejére a P▲ jelzéssel ellátott erdei ösvény vezet el; a délnyugat felé kitekintő sziklaoromról pedig gyönyörű kilátás tárul elénk. A hegység nyugati szélének impozáns bérce, a Gergely-hegy és a Hernád völgye határozzák meg a tájképet. Előbbi ferde kúpja és közöttünk a Szerencs-patak teknőszerű völgye összefüggő erdőtakaróban nyújtózik Hejce irányba. A falu alatt a Hernád völgye nyitja szélesre a panorámát a látóhatárig: tiszta időben a Bükk ferde platója is felismerhető a délnyugati horizonton, északabbra a Cserehát és a gömöri dombvidék lapos, erdős hátai felett vész el a tekintet. A tekintélyes magasságú kilátópontnak markáns hangulata van, mintha páholyból, egy másik világ kapujából néznénk vissza a Földre.

A P▲ jelzés egy félkört leírva, a hegytető túloldalán érkezik vissza a P jelzéshez, ami a korábban követett dózerúttal tartva a Cicés-rét felé kanyarodik. A hegységre jellemző ez a nyír- és fenyőcsoportokkal ligetes, vegyes erdővel körbevett kaszálórét - talán ezek a foltok idézik leginkább a kárpáti hangulatot. A Cicés-rét túloldalán nyiladék vezet fel a Téglás-kő oldalába, ahol (a hegyoldal irtásában) elérjük túránk legmagasabb pontját. A vadvédelmi hálóval körbevett tisztásról némi kilátásunk még adódik az elhagyott tetőkre, majd éles kanyarral északnak vesszük az irányt, lefelé a gerincen az Amadévárhoz.

Az lapos, erdőgazdaságilag hasznosított vidéket elhagyva az Amadévár gerincét egyre vadregényesebb, mohos sziklákkal, meredek leszakadásokkal szegélyezett, vegyes bükkös fedi. Egy bő kilométert ereszkedünk az elkeskenyedő háton, mire a sziklasávok, árkok és kőfalak tagolta várhoz érkezünk. Az Árpád-kori erődítés már csak nyomokban felfedezhető, a hely hangulata azonban így is markáns: időtálló az a kevély büszkeség, amellyel a vidék felett trónol a sziklaszirt. A PL jelekkel ellátott kis ösvény vezet ki a vár természetes alapját képező, legmagasabbra nyújtózó sziklára, ahonnan belátjuk a Gönci-patak völgyét és a környező lejtőket. Körülöttünk a Tokaji-hegység elzárt, erdős terepe hullámzik; szemben, a 700 méter feletti csúcsokat felsorakoztató gerincen túl, az északi láthatáron a Nagy-Milic masszív tömbje terpeszkedik. Egy szeletet látunk a Hernád völgyéből is, ahol jó időben Kassa és a mögötte sorakozó kárpáti hegyek is feltűnnek.

Az alattunk letörő, meredek sziklafal a jégkorszaki klíma hagyatéka, amely kifaragta a rétegvulkán oldalából a keményebb, kővé vált andezitláva-réteget. E kifagyási formára iskolapélda a bejárt gerinc és a Téglás-kő túloldalán a Sólyom-kő sziklafala.

Ereszkedés az „aranygombos" Telkibányára

A kilátóponttól visszatérünk a P jelzéshez, ami a gerincél mentén alázuhanó nyugati lejtőn kanyarog. Az öreg bükkösből kiérve régi irtás fiatalosában, meredek ösvényen ereszkedünk a Kis-patakhoz. A völgytalpon a meder mellé szegődünk, és már szelídebb terepen, ám igazi vadonban baktatunk. Egy kaszálót keresztezünk, aminek túloldalán fenyvesben vész el a P jelzés ösvénye. Nagy, mohás kövek között, őserdő jellegű, vad vidéken kanyargunk a mélyre vágódó patak szurdokában.

A kacskaringós völgyszorosból kiérve az ösvény határozott erdészeti útra talál, és elhagyja a patakot. A Dobogó-hegy tölgyessel borított oldalában, lankás úton érkezünk a (gönci) pálos kolostor romjaihoz. Az évszázados tölgyek között magasló templom áhítattal tölti meg a kis erdőrészt. A falak közé lépve meglepően épen maradt díszített oszlopfőket, faragott pilléreket, íves mennyezet és kapumaradványt fedezhetünk fel, de a rózsaablak helyére is felfigyelhetünk. A környező települések túrázói, a Magyar Turista Egyesület Hernádvölgyi Szakosztálya állhatatos munkával mentette meg a romokat a 20. század elején. A templom melletti kolostor lakórésze sajnos végleg elpusztult, de méretei és elhelyezkedése alapján több emeletes, kerengőfolyosós, klasszikus kolostorépület lehetett. A maradványok nagy területen, erősen tagolt felszínnel jelzik a szerzetesek hajdani lakhelyét.

A kolostor alatti fiatalosból enyhe lejtéssel érkezünk a Kis- és a Gönci-(Nagy-)patak összefolyásához, a Potácsházhoz. Hosszú ideig hamuzsírt, a szappan- és üveggyártás hamuból előállított alapanyagát főzték itt. Az előállításához szükséges fához a hegység központjában, a bükkerdőkkel övezett Gönci- és a Kis-patak völgyében juthattak hozzá legkönnyebben. A letermelt anyagot a Potácsház elhelyezkedésének köszönhetően nem kellett messzire, a hegyeken túlra elszállítani. A 20. század elején már vasúti pályán hordták ki a törzseket a gönci vasútállomásra - főként vasúti talpfának, tűzifának vagy a bútorkészítéshez.

A Potácsház mögött völgyet követünk, majd átkelünk a Gönci- és az Ósva-patakot elválasztó gerinc nyergén. Ehhez közel 100 méter szintet kell még leküzdenünk a lankás dózerúton (amiről csak a völgyfőben térünk le a nyereg irányába). Túloldalt meredeken ereszkedünk le az egykori bányavárosba, Telkibányára.

A dicső múltra emlékező település ma álmos hétköznapjait éli. A gazdagságot és hirtelen felemelkedést hozó, arannyal hintett kvarctelérek pár évszázad alatt kimerültek. A fénykor a 14-15. században, Károly Róbert uralkodásától Zsigmond király regnálásáig tartott. Később Rákóczi fejedelem indította újra a mélyművelésű bányászkodást a Habsburgok elleni háború pénzelésére; és a tárnák a 19. század végéig működtek.

A Bizsóka hegy oldalában érkezünk meg a sűrű erdővel körbevett temetőhöz, végül az Ezüstfenyő Hotel aszfaltútján csorgunk be a településre. Az Ósva-patakot keresztezve, a katolikus templommal szemben lyukadunk ki a főtérre, ahol a kocsma és buszmegálló is található. A faluban szállás is akad bőséggel, ha másnap folytatnánk a felfedezést a Rákóczi-túrán Füzérre. De a buszközlekedés is viszonylag gyakori a Kassa–Miskolc-vasútvonal irányába, Hidasnémetire.