Szent Katalin-kápolna és ispotály

Telkibánya jelentőségét az Árpád- és az Anjou-korban a nemesércbányászat adta: 1341-ben királyi bányavárosként említik, és gazdag aranylelőhelyeinek köszönhetően a felső-magyarországi bányavárosok szövetségének is tagja volt. Az aranytelérek szépen lassan kimerültek, ezzel párhuzamosan pedig Telkibánya is veszített jelentőségéből, már a 15. század közepén hanyatlásról beszélhetünk.

Az ispotály szempontjából mindez azért fontos, mert gazdag bányavárosként Telkibánya megengedhette magának, hogy egyfajta kórházat alapítson és tartson fenn. Helyén valószínűleg egy fából készült kápolna állt, magát az ispotályt pedig 1369-ben kezdték építeni valószínűleg, és elkészültekor Szent Katalin tiszteletére szentelték. Az ispotályt úgy kell elképzelni, hogy az újonnan emelet kőtemplomhoz csatlakozott egy kétszintes épület, ami az ispotálymester szállása volt, az ápoltakat pedig a templom nagyméretű karzatán helyezték el. 1450-ben Mátyás pap, az ispotálymester már arról írt, hogy „az alapítók gondatlansága miatt” tönkrement az intézmény, és későbbi sorsáról nincs is semmilyen írott forrás.

Az ispotályok a középkorban és a kora újkorban városi, mezővárosi intézmények voltak, minthogy a falusi közösségek maguk gondoskodtak az elesettekről. Valószínűleg inkább szegényházként, mint kórházként működtek, feladatuk a nyomorultak és szegények lelki szükségleteinek kielégítése volt, és ehhez mintegy mellékesen kapcsolódott a betegek ellátásának funkciója.

Az ispotály romjai 1997-ben kerültek napvilágra, a megtalált maradványok alapján lehetett beazonosítani a már említett két épületrészt. Jelenleg a szépen konzervált romok között lehet sétálni, illetve egy új kápolnát is meg lehet csodálni ezen az igazán különleges helyen. Kicsit továbbsétálva a romok melletti rét másik végében egy kis kilátóhelyről lehet letekinteni a falura.

Nyitvatartás

Árak: