Kárpáti körtúra Komlóska és a hutafalvak határában

Itiner:

• Komlóskáról a Z jelzésen indulunk el északi irányban.
• Még falu szélén, a Gyuri-patak hídja után jobbra váltunk a K+ jelzésre, amit a Kéktúra csatlakozásáig követünk.
• A Kecske-hátat elérve balra követjük a K jelzést a Zsidó-rétig.
• A Zsidó-réttől a K◼ jelzés vezet le Újhuta központjába.
• Újhutáról a Z jelzést követve érkezünk vissza Komlóskára.

A túra részletes leírása:

Komlóska kaszálórétjein

A falu központjából északi irányba indulunk el a Z, majd a patakhíd után jobbra, a K+ jelzésen. Pár száz méter múlva lekanyarodunk a Nagy-Egres- és a Gyuri-patak találkozásához, ahol a két vízfolyás között domborodó háton kaptatunk, és hagyjuk el a falut. Komlóska szélén, a tufában haladó mélyút két oldalán pincék nyílnak a puha kőzetbe. Tokaj-Hegyalja ugyanis karnyújtásnyira van: ha visszatekintünk térben és múltban, Komlóska délnyugati határában, a Bolhás-hegy déli oldalán is műveltek szőlőt, amelynek mára már csak nyomait találjuk.

A mélyút a pincék után kiérkezik a Közép-domb hosszan elnyúló kaszálórétjeihez. A körülöttünk kibontakozó panoráma lenyűgöző: az Egres-patak völgye felett magasodó vulkáni kúpok között a falut körülölelő kaszálók foglalják el a lankásabb lejtőket, ahol a jószágok takarmányát termelték meg a nyár folyamán. A Kárpátokra jellemző gazdálkodási hagyomány különleges ezen az erdősült vidéken. A 17. század végén betelepült ruszinok hozták magukkal e tájhasználati formát, amelyhez a lankásabb területekről kiirtották az erdőt, majd intenzív legeltetéssel, kaszálással akadályozták meg a fák visszatelepülését. Így alakultak ki a falu felett, illetve a nyergekben sorakozó rétek, tisztások, amik napjainkra különleges botanikai értéket képviselnek. A hazánkra kevésbé jellemző hegyi kaszálóréteken ugyanis kárpáti, hegyvidéki fajok telepedtek meg.

Hosszan követjük a Közép-domb tetején vezető utat, amely érdekes, teraszosan kialakított rétek mentén halad a gerincen. Egy bő kilométer után jobbra kanyarodunk a Gyuri-patak forrásvidéke felé, ahol sűrűsödő, fás ligetekben, bokros erdőben oldalazunk. A patakot már a rengeteg által visszahódított területen keresztezzük - itt láthatjuk, ahogy az állattartás felhagyásával, visszaszorulásával az értékes kaszálóréteket egyre inkább bekebelezi az erdő.

Egy tisztás szélén, a hegyoldalban patinás forrásfoglalást találunk. A Fekete-kút buja vegetációval övezett, csörgedező kifolyójánál tiszta hasadékvizet vehetünk, lemosakodhatunk a kaptató felénél. Ennél a pontnál ugyanis már túl vagyunk a szintemelkedés felén; igaz, a nyeregbe vezető út legmeredekebb része épp ezután következik. A Borz-hegy és a Kecske-hát között, a felköríves katlanban felkapaszkodó ösvényen leküzdjük a hátralévő 80 méter szintet, és a gerincen húzódó erdészeti úton csatlakozunk a szintben oldalazó K jelzéshez. 

A „hutai hegyekben", a nyergek kaszálóin

A Kecske-hát oldalában, a Zsidó-rétig tartó másfél kilométeren a K jelzést követjük. Az elágazás után a Hosszú-rét ligetes tisztását érintjük, majd a Kecske-hát fiatalos erdőjét kerülve, a túloldalon a Perhács- és a Zsidó-rét tisztásához érkezünk. A hegygerincen sorakozó kaszálók rendkívüli botanikai értékkel bírnak. Ezt magunk is megtapasztalhatjuk tavasszal és kora nyáron, amikor a mező tarkállik a virágoktól. Kökörcsinek, kankalinok, héricsek, majd a liliomok és orchideafélék tömege mellett számos mezei virág nyílik a nyári idény előrehaladtával.

A Zsidó-rét elején, a nyugati oldal idős bükkösében árnyas pihenőt találunk padokkal, asztalokkal, tűzrakó hellyel. Érdemes itt megpihenni, kiélvezni a magaslati levegőt, a fák árnyékát, a rét látványát, és rendezni sorainkat. Innentől ugyanis lefelé vesszük az irányt, az izzasztó kapaszkodást magunk mögött hagyjuk.

Itt, a Zsidó-rét nyergében a K◼ jelzésen balra fordulunk Újhuta felé. A mezei virágos idillt elhagyva fokozódó meredekséggel ereszkedünk a vegyes erdőben a Tolcsva patak völgye felé. Szemlátomást telepített erdőben haladunk: egy csoport fenyves, majd egy csoport vörös tölgy színesíti az őshonos gyertyános-tölgyeseket, bükkösöket. A környező rengeteget ugyanis többször is letermelték a 18-19. században, a völgyben működő üveghuták fűtésére. A terület későbbi birtokosai, a Waldbottok kísérleti jelleggel jelentős fenyőállományt telepítettek az Újhuta körüli hegyekbe. A sudár fenyvesek hozzájárulnak a kárpáti hangulathoz.

Újhuta határában érkezünk a Tolcsva patak völgyébe, ahol a szállóként üzemelő vadászkastély és parkja előtt érintjük a települést. Ha megszomjaztunk, megéheztünk, Újhuta központja alig pár száz méterre van jobbra, keleti irányban. A buszforduló és a harangláb mögött éttermet, illetve szabadon kifolyó forrást találunk. A települést a 18. században alapították a Kárpátok északi vidékéről betelepített szlovák üvegfúvók és erdei munkások. Eleinte Óhután termelték le az erdőket, hogy a tokaji borvidék üvegpalackjait hamuzsírból és a közelben bányászott kvarcitból előállítsák, majd az ottani faanyag kimerülésével költöztek ide, a Tolcsva felső folyásához. Az egyutcás, bükkösökkel, fenyvesekkel körbevett patakparti település hangulata is erősen a felvidéki falvakéra emlékeztet.

Vissza Komlóskára a Pasika-réten és a Barlang-hegyen keresztül

A települést a délnyugati végén hagyjuk el a vadászkastély parkja után, a déli oldalra felkanyarodó erdészeti úton, a Z jelzésen. A bő 100 méter szintet a meredek lejtőbe vágott, kényelmesen oldalazó dózerúton tesszük meg. A sűrű erdőben nincs kilátásunk, de így is érzékeljük a fák alatt meredeken eltűnő hegyoldalon a vidék vad jellegét. A zárt, sötét rengeteg után egy hegygerincet megkerülve kinyílik a táj, amikor az Újhuta fölötti nyereg vadvirágos kaszálórétjére lépünk.

A Pasika-rét öreg fákkal szegélyezett szélén érkezünk a Komlóska felé átvezető nyeregbe. Itt, a Tolcsva patak és a Nagy-Egres-patak határán, a sűrű tölgyesekkel fedett vulkáni kúpok között rendelkezésre állt annyi lankás terület, hogy a hutafalvak lakossága lekaszálhatta cseppnyi szénáját állatainak élelmezésére. Az erdei környezetet megtörő tisztás hangulatos rétjén még utoljára kiélvezhetjük a hegyi kaszálók virágillatú levegőjét. Innentől ugyanis, a következő három kilométeren egyre fiatalabb erdőkben ereszkedünk vissza Komlóskára.

A rét nyugati szélén vadgesztenyesor kísérte úton lépünk be az erdőbe, és széles szekérút vezet a Barlang-hegy keleti lejtőjén. Félúton a gerinc és a Nagy-Egres-patak között enyhe lejtéssel oldalazunk a völgy természetes esését követve. A mozaikos erdőket főként a tölgy uralja, de néha fenyvesek is megtörik a meditatív monotonitást. Egy hosszanti irtásrét keresztezi utunkat, amely a pataktól egészen a Barlang-hegy nyergéig nyúlik fel. A nyiladék közepén látszik a János-fénia, a helyiek szakrális emlékműve.

A Barlang-hegyet elhagyva kilépünk a tájvédelmi körzetből. Az út egy meredekebb, köves árokban ereszkedik le a Nagy-Egres-patakhoz. Öreg tölgyek között, a Ruszin Kulturális Központnál érjük el a falut. A hangulatos patakparti tisztás színpada és fából készült padok emlékeztetnek az itt élő közösség erős természeti kötődésére. A két patak találkozásától a már ismert úton érkezünk meg kiindulópontunkhoz a település központjában.