Séta a háromhutai hegyek vadonjában

Itiner

• Középhutáról a nehezen észlelhető piros C jeleket követjük a Czárán-pihenőig.
• A Czárán-pihenőtől a narancssárga trapéz jelzések mutatják az utat a völgybe.
• Aszfaltúton sétálunk át Óhutára, az erdei iskolával szembeni kávézó teraszához.
• A kávézótól balra, fölfelé indulunk el a ritkás piros T jelzéseken.
• A Forrás-rét felső végén, az Emőke-pihenő mögötti ösvényen csatlakozunk egy erdei úthoz.
• Az erdei útról balra kitérőt teszünk a Róka-pihenőhöz a piros Z jelzéseken, majd visszaereszkedünk.
• Az erdei úton a nagyon ritka piros T jelzések vezetnek le egészen a patakvölgyig.
• A patakon átkelve balra fordulunk a P◼ jelzésre.
• A Zabarla-tető mellett az alig látható piros Z jelzés indul lefelé, ami az aszfaltútig vezet.
• A aszfaltot jobbra követjük, majd az első balra kiágazó, jelzetlen keréknyomot követve jutunk fel a Könnycsepp-tóhoz.
• A Könnycsepp-tótól a P+ jelzések mutatják az utat az emelkedő tetején található elágazásig.
• Az elágazásban balra, a P▲ jelzésen kitérőt teszünk a Barát-pihenőhöz, majd visszatérünk.
• A P+ jelzést követve jutunk fel a Kis-Királyosra, majd azon átkelve le a Király-kúti-patakhoz.
• A patakon átkelve, a túloldali erdei úton jobbra térve jutunk vissza Óhuta szélére.
• Balra fordulva, az autóúton érjük el a középhutai buszmegállót.

A túra részletes leírása

Szokatlan erdőkép

A hutafalvak völgyét két ház között, a kelet felé induló kavicsos zsákutcán hagyjuk el. A völgy szélén folyó patak hídján kelünk át, majd sűrű, fiatal erdőben kapaszkodunk egy felhagyott, lemosódott dózerutat taposva. Az alig észlelhető piros C jelzések vadregényes hangulatú erdőben, egyre több fenyő alatt vezetnek, egy kanyarban az útépítéskor elmart szikla tűnik fel, előterében fűszőnyeg borítja a keréknyomot. A sziklakiszögellés után azonnal jobbra, erdei ösvényre térünk, és gyökeres, kőbordás csapáson, rövid, de extrém meredek kaptatón jutunk fel az Éles-bérc hátára. Az erdő szövetét éppencsak megtörő, vastag mohaszőnyeggel fedett sziklabordán érdemes óvatosan előresétálni néhány lépést, mert így nemcsak a szemközti hegyoldal, de balra a regéci vár is feltűnik.

Innentől jelzéseket nem fogunk látni, de kövessük a szintben vezető, széles, felhagyott erdei utat kelet felé. Öreg lucfoltok sötét folyosóját váltja egy dús füvű rét, a túra során először emlékeztetve a Tokaji-hegység szoros kárpáti kötelékeire. A sokszínű, üde erdő kialakulásának okai a helyi tájhasználat történetében keresendők: a Regéc környéki bükkösöket a 17. század végétől a hegység első üveghutájában, a mai Háromhuta területén égették el. Az üvegolvasztó két évszázad működés után bezárt, majd az 1920-as években a tulajdonos Waldbott-uradalom kisvasutat épített Vámosújfalu felől a völgybe, és drasztikus méretű erdőkitermelésbe kezdett – sokszor a kor szabályait is áthágva. Az erdő csak ott maradhatott meg, ahol a Waldbottok előkelő vendégeik számára vadászatokat szerveztek, például Újhuta környékén. Az 1950-es években pedig a tarra vágott hegyoldalakra sok helyen fenyvest telepítettek, így a környékbeli rengeteg a mai napig feltűnően mozaikos, a hazai átlagnál sokkal szórakoztatóbb élmény.

Az erdélyi szál

Az út egyik kanyarjában balra rét látszik a fák között – itt egy kárpáti hosszú távú túraútvonal narancssárga trapéz jelzése mutatja az irányt ki a tisztásra. A Czárán-pihenő kerekded, füves letöréséről megkapó panoráma nyílik a környező hegyrengetegre a regéci Vár-hegytől a Zsidó-rétet hordozó vonulatig. A fenyők keretezte lejtőkilátó hangulatában a Kárpátokat idézi, így kapta a nevét is: Czárán Gyulának, az erdélyi turisztikai „hőskor" tevékeny szakemberének állít emléket. A neves szakíró és barlangkutató a 19-20. század fordulóján elsősorban az erdélyi Bihar hegységben tevékenykedett. Míg őt emiatt „Galbina fejedelmeként" emlegették (a Galbina egy szurdok a Pádis-fennsík oldalában), ezt a középhutai ösvényt és pihenőt a „helyi Czárán”, Bődi Gábor (1953-2017) alakította ki, akinek nyaralója a faluban állt. 

A petróleumlámpák utolsó mentsvára

Egy fenyőfa alatt eszkábált pad kínál pihenési lehetőséget. Hátat fordítva neki, csúszós, meredek ösvényen ereszkedünk be a sötét, sűrű lucfenyvesbe, amit hangulatos ösvényen szelünk át. Lent kiérünk a középhutai autóútra, amelyen balra indulunk, hogy átgyalogoljunk Óhutára. Bár végig aszfaltot követünk, a falvak közti legelőrétek és a környező hegyek látványa miatt kellemes az útvonal. Háromhutát a 17. század végén Lengyelországból betelepített üvegkészítő mesterek alapították, akik a huta bezárása után is famegmunkálással foglalkoztak. A nehezen megközelíthető, mindentől távoli falufüzérre nem sok figyelem jutott a 20. században – ezt bizonyítja az a tény is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez volt az utolsó „petróleumlámpás falu", azaz olyan település, ahova bevezették az áramot. Közel 100 évvel az ország villamosításának megkezdése után, 1962-ben ért el a vezeték a Tolcsva patak völgyébe.

Félkör a Kárpátokban

Óhuta a völgy szűkebb részén nyúlik el, néhol kissé lépcsőzetes képet mutat, a szépen gondozott, tornácos házak egymás mellett sorakoznak az erdőaljon. A falu központjában, az erdei iskolával szemben kávézó működik, érdemes betérni egy frissítőre, mert a túra nehezebb, második fele következik. A ritkásan, gyengén felfestett piros T jelzések a kávézó elülső oldala mellett terelnek az erdőbe, ahol rövid, de különösen meredek kapaszkodás veszi kezdetét szűk ösvényen. Útközben érintjük a táblával is jelzett Rejtek-rétet, aminek teteje után jobbra fordít az ösvény, és egy kőtörmeléklejtőt átszelve kibukkanunk a Babuka-tó mellé, a Forrás-rétre. Bár az apró, páfrányokkal és fenyőkkel szegélyezett tavat táplálja, a kifolyócsövön már nem folyik át a forrásvíz. Átsétálva a réten, annak tetején öreg bükk alatt áll az Emőke-pihenő (és mögötte egy Trianon-emlékmű), aminek padjáról feltárul a kilátás. A fenyők csúcsai fölött a hutafalvak völgye nyúlik el, mellette magas hegyek sorakoznak. A magashegyi hangulatú helyszín forrását és pihenőjét a turistautat és a pihenőhelyeket kialakító, majd sokáig a rétet is kaszáló Bődi Gábor a saját lányáról nevezte el.

Az útvonal a pihenő mögött, a fák között ér ki az erdei útra, amiről rögtön balra hív egy alig észlelhető piros K jelzés – a leágazó ösvényt a mellé eszkábált korlátról ismerhetjük fel. Meredek kaptatón érünk fel a Róka-pihenőhöz, ami egy mohos kőtörmeléklejtő melletti, a vadtaposástól lemosódott talajú, apró rét a nagy lejtésű hegyoldalon. Ugyanazt látjuk róla, mint a Forrás-rétről, csak éppen magasabbról, és a központi hegységrész magaslatai is tekintélyesebbnek tűnnek.

A ritkás piros T jelzések innentől erdei szintúton folytatódnak a Rókás-tető oldalában – a piktogramokat nem nagyon fogjuk látni, de az út eltéveszthetetlen. Vadregényes, kevert, hol sötét, hol a napfény pásztáitól fűtakarós erdőben, javarészt bükkösben haladunk, előrébb viszont mintha az Alacsony-Tátra turistaútjaira tévedtünk volna, a zöld útpászta mellett jókora, dús lucfenyők strázsálnak. Végül befordulunk a fenyvesbe, aminek kidőlt törzsekkel vadított, kőtömbökkel is meg-megszórt ösvénye patakárok mellett vág sötét pásztát a rengetegbe. Hosszan ereszkedünk, tisztást is átszelünk, a fenyők csak lejjebb maradoznak el, a kárpáti hangulat azonban töretlen. Egy benőtt, szintet tartó útról az ösvény fölfelé kanyarodva hosszúkás legelőt kerül, aljában ház áll. A túloldalt elérve leereszkedünk a völgybe, ahol gázlón kell keresztezni a Mély-patakot.

Legelők nyomában

A patak túloldalán térjünk balra a P◼ jelzésre, ami meredek, szűk csapásként veszi célba a Zabarla-tetőt. Öreg, hangulatos tölgyesben, évszázados hagyásfák között jutunk fel a hajdani fás legelőrétre, ami ugyan kissé elvadult már, még mindig kilátást nyit a környező hegyvidékre. Előrébb elénk kerül a hatalmas kúp tetején trónoló regéci vár is, aminek látványáért érdemes felsétálni a széles, lapos hegytetőre. Jól követhető ösvényen elérhető a Kis-Zabarla-tető sziklás csúcsa is, erről viszont korlátozott a kilátás. (A Zabarla névnek két eredete is lehet: a tájhasználatra utaló zabola, azaz zabolás, vagy a szláv zabar maradványa, ami „fenyvesen túli hely” jelentéssel bír.)

Túránk útvonala a felfelé követett ösvényről nem sokkal a tisztás kezdeti széle után tér le jobbra – figyeljük a telefon képernyőjét, mert a piros Z jelzés alig észlelhető. Az ösvény viszont a magas fűben is mutatkozik, ahogy jobbra a falvak hosszú völgye is, újabb szögből. Végül leereszkedünk a völgybe, ahol az autóúton jobbra fordulunk. Nem sokkal előrébb jelzetlen szekérút ágazik ki balra, kanyarodjunk rá erre.

Rövid emelkedéssel jutunk ki a Könnycsepp-tó és a mellette fakadó, bővizű Pálos-forrás széles rétjére. A tó mellett padok és asztalok, valamint hintaágy állnak, idilli a környezet, érdemes megpihenni. Hajdanán irtásrétként hasznosították a területet, hiszen a szűk völgyből ide tudták felhajtani az állatokat, de a régi gyümölcsösök fái is megvannak még itt-ott. A forrást a 13-14. század fordulóján létesített kolostorban lakó szerzetesek duzzasztották tóvá, hogy halakat tenyésszenek benne. (Bár a mai tavat egy helyi lakos és polgármester létesítette.) A barátok teljes elszigeteltségben éltek itt, hiszen a völgy falvai csak a kolostor pusztulása után keletkeztek. Az épületegyüttest Ferdinánd király hadmestere gyújtotta fel a 16. század közepén, bár később egy rövid időre még visszatértek a szerzetesek. A „regéci pálos kolostor” helyét egészen a 21. század elejéig homály fedte, hiszen a romok eltűntek a helyszínről, kövei vélhetően beépültek a környék házaiba. A maradványokat befedte a növényzet, ezért a mezőgazdálkodás kikerülte – a felnövekvő fák pedig kirajzolták a hajdani rendház helyét, így találták meg az épületet.

Pillantás a túloldalra

A legelőn a P+ jelek kalauzolnak át, és a hegyoldalt elérve balra hívnak. Hosszabb emelkedő veszi kezdetét, mígnem felérve balra térhetünk a P▲ jelzésre. Ez kb. 5 perces kitérővel vezet a Barát-pihenő paddal felszerelt kilátóhelyére a Könnycsepp-tó felett. A hegység nyugati peremének magas csúcsai és a regéci vár uralja a látványt a Huta-völgy hátterében. Visszatérve a P+ jelzésre, hamarosan elérjük a Kis-Királyos hegy elkeskenyedő gerincét, ahol újabb kilátópont fogad. A köves letörés tetején árnyékos padról csodálhatjuk meg a Huta-völgy és a Tolcsva patak völgyének találkozását, valamint a felettük őrködő, meredek lejtőjű hegyeket. A túra egyik legszebb panorámapontja magasan a völgyek felett, félreeső helyen fekszik, végéből pedig a regéci vár is látszik.

Az ösvény öreg tölgyesben kígyózva ereszkedik lefelé, majd erdei úton ér le a Király-kúti-patak völgyébe. Bár a jelzések itt jobbra terelnének, az erdőben álló ház előtti tisztás a kerítés hiánya ellenére is magánterület. Ezért kövessük az erdei utat a közeli gázlóhoz, ahol könnyen átléphetünk a kis hozamú, keskeny patakon. Odaát már széles, murvás úton (jobbra) sétálhatunk vissza Óhuta szélére, ahonnan balra fordulva, az aszfalton jutunk vissza Középhutára, a buszmegállóhoz.