Egy mecseki klasszikus a vízesések vonzásában

Itiner

• Az étteremtől balra, a P jelzésen kezdjük a túrát, amelyet a Petnyák-völgy elágazásáig követünk.
• A Petnyák-völgyön a Z jelzésen megyünk végig.
• A Petnyák-völgyből a P+ jelzés mentén teszünk kitérőt a Meleg-Mányi-vízesésig, majd ugyanerre térünk vissza.
• A P+ jelzésen Mánfa határáig, a templom utáni hídig gyalogolunk.
• A híd előtt balra térünk a P◼ jelzésre, amelyen visszasétálunk a Ciframalomig.
• A Ciframalomnál jobbra, a P jelzésre váltva érjük el a Kőlyuki Betérő éttermet.

A túra részletes leírása

Karsztvizek hálójában

A Kőlyuki Betérő étterem mellett, a patakon átkelő P jelzésen indítjuk túránkat, mely a hajdani Ciframalom épületei felé fordít. Innen fenyők árnyékába terel az út, és hamarosan feltűnnek a völgy vízbőségét bizonyító horgásztavak is. Ezek kerítése mentén fut ugyan a keréknyom, de ennek mélyedéseit gyakran feltölti a víz, így járhatatlanná válik - a turistaút ezért az erdőbe fordul, és ott ösvényen kerüli ki a kellemetlen szakaszt. Rövidesen elérjük az eredeti fakadási helyéről elnevezett Bikfa-forrást, melynek különlegessége, hogy vize viszonylag meleg, néha a 14 °C fokot is eléri. Ennek oka a közeli Sikonda hévizének közelsége, mely hatással van néhány környező kút hőmérsékletére is. A Mecsek kőzettestét ezen a területen szerkezeti törésvonalak szabdalják, melyek mentén a mélyben áramló, ott felmelegedő karsztvíz néhol a felszín felé nyomul.

Az út balra fordít, és az egyre szűkülő Nagy-Mély-völgybe vezet. Az erdőalagút sötétjében csobogó patakon zúgók jelennek meg, és a látvány hamarosan óriási, mohos sziklafalakban csúcsosodik ki. Egy vízműnél (és pihenőhelynél) elérjük a Kő-lyuk barlangját, melynek masszív, sötéten tátongó szádájába mély sziklafolyosó hívogat (PΩ jelzés). Csapadékos időszak vagy hóolvadás után a jobb oldali meredélyen látványos vízesés csobog. A ráccsal zárt, természetes barlangszáj mellett ajtó rejti el a fúrt tárót, amely a bent fakadó Gyula-forráshoz vezet - ennek vizét csöveken juttatták ki. Az 1950-es évektől odabent robbantásokkal járatokat tágítottak, járdákat és betongátakat, támfalakat építettek, valamint az egyenletes ellátás céljából 1500 köbméteres tározót alakítottak ki. Ám az igazán meghökkentő megoldás az 1970-es évektől működött: miután festési vizsgálatokkal felmérték a vízgyűjtő határait, az orfűi Vízfő-forrás vizét a szomszédos gerincre szivattyúzták, ahonnan egy természetes víznyelőbe engedve a Kő-lyukba folyatták azt. Midőn az 1980-as évek végére a komlói nehézipar jelentősége csökkent, és a várost a Duna felől is el tudták látni, az itteni vízkivétel megszűnt. (Régebben a barlangot egy legenda nyomán Király likaként ismerték.) A szikla előtti pihenőhelynél fakad a Cserkész- vagy régebbi nevén Eta-forrás, amely csapadékos időszakok, vagy a hó elolvadása után akár percenkénti több száz literes hozamokra is képes - ilyenkor brutális mennyiségű víz hömpölyög le a völgyön, átformálva a medret.

Fölfelé indulunk a Nagy-Mély-völgyön, melynek természetes képét egy vízmű, mögötte pedig gyepes szegélyű, mesterséges, mégis hangulatos patakárokban vándorol a víz. Hordalékfogó küszöbök és vízvezeték maradtak az egykor elvégzett beavatkozások nyomában, melyekkel a komlói nehézipart és a lakosságot szolgálták ki - elszállítva innen a karszt levét. Előrébb eltűnnek az épített elemek, és innentől a völgy képét a patakban megjelenő karsztos formakincs határozza meg. A vízből kiváló édesvízi mészkő a természetes erdőkép és az összezáródó lejtők miatt megannyi lehullott növényi akadályt kérgez be, ezzel lépcsőket, apró gátakat (tetaratákat) alkot, amelyeken zúgókkal és kisebb vízesésekkel bucskázik át a patak. Fahíd ível a szurdokká keskenyedő falakkal párhuzamosan, belógva a patak fölé, túlvégén keskeny ösvény követi a víz útját. Apró sziklagátakon csörömpöl a patak, majd megérkezünk a Petnyák-völgy gázlókkal nehezített csatlakozásához. Az őserdőre hajazó rengeteg kevés fényt enged be a kis katlanba, melyből balra, a Z jelzésre csatlakozva távozunk.

Vízesések birodalma

Jobbra, a patak szintjében fakad a Cirkó-forrás, a turistaút pedig enyhén emelkedő ösvényen tör előre a sűrű növényzet szorításában. Idős bükkök alól bukkanunk ki a völgy kiszélesedő pontjára, ahol a patak zúgása felerősödik: szemközt az Ágnes-vízesés ágai csobognak le egy hatalmas, félköríves sziklakaréjról. Érdemes leereszkedni a 2 méteres vízesés közelébe, és testközelből szemügyre venni a két barna mésztufanyelvet, melyeken lebucskázik a patak: ezeket a vízből kicsapódó oldott mésztartalom építi, hizlalja, felületüket megkopogtatva pedig kongó hangot hallatnak, hiszen üregesek. A kb. 15 ezer éve keletkező édesvízi mészkő ugyanis a víz útjába kerülő akadályokat (ágak, fatörzsek, levelek) kérgezi be, melyek aztán elfoszlanak belőle. A nagy árvizek alámosása, illetve a fagy okozta aprózódás marja a sziklaív testét, mely így áthajlik. Az édesvízimészkő-lerakódás még hosszan kanyarodik a lejtő felé, és teljes tömege a patakból vált ki, így tehát formája a meder vándorlását, a völgy mélyülését jelzi.

Az ösvény a patak mentén, szélesebb völgyszakaszon, főként gyertyánok és bükkök dominálta erdőségben kanyarog. Egy gázlónál elágazásba jutunk, és jobbra, a P+ jelzésen teszünk kitérőt a Meleg-Mány-völgybe. Mérsékelt emelkedőn, sűrű, őserdei rengetegbe vágva araszolunk előre, és bár a növényzet elrejti, a csobogás sejteti, hogy a patak itt is szaporán építgeti mésztufagátjait. Ezek legnagyobbika, a drasztikus hatású Meleg-mányi-vízesés hatalmas torlaszként tűnik fel a völgyben, egy széles, pihenőhellyel felszerelt mélyedésben. Az ősöreg bükkök gyökérfonatai által keretezett sziklalépcső keletkezése összetett folyamat, mely napjainkban is tart, bekérgezve mindent, ami a víz útjába kerül. A lehulló csapadék átszivárog a talajon, közben szénsavtartalma megnő, majd a mészkő belsejébe nyelődik annak repedéshálózatán keresztül. A mélyben magába oldja a karbonátos kőzetek mészanyagát, és a felszínre lépve (a megváltozott viszonyok hatására) szénsavtartalma elillan, ennek nyomán a mész kiválik. Az így lerakódó édesvízi mészkőből igazi lépcsőkolosszus (tetaratagát) épült a Meleg-Mány-völgyben. Ez jelentős esőzések után, vagy a hótakaró elolvadását követően erőteljes vízesésként tündököl legszebb formájában. (Mellette egyébként forrás is fakad.)

Az Árpád-kor szelleme

A sziklaformának hátat fordítva, a P+ jelzésen sétálunk vissza az elágazásba. A völgy neve az egykor a közelben létezett Melegmál faluéból származhat - a Mál, Mán, Mány szó napos hegyoldalt jelentett. A település helyszíne ezért vélhetően valamely déli lejtő lehetett, annál is inkább, hiszen a völgyet domborzati viszonyai miatt nehéz volt megközelíteni - még az 1940-es évek feljegyzései szerint is panaszkodtak a fát kiszállító kocsisok, hogy a nehéz útviszonyok miatt „véresre kellett verniük" lovaikat, hogy kijussanak innen, a hideg téli napokon pedig „minden félórában pálinkát kellett inniuk, hogy ne fagyjanak meg." Minket a P+ jelzés melegít fel, amikor a gázló után, fiatal erdőben vág neki a hegyoldalnak, és a gerincre kapaszkodunk. Fönt erdészeti út simul a hegyhátra, mellette áll a Jószerencsét-vadászház. (Nem csupán a neve, hanem a közeli forrás tárót mintázó kialakítása is bányászati ihletet sejtet.)

Balra tartunk az aszfalton, de nem sokáig követjük, mert méterekkel előrébb jobbra, lefelé hív a jelzés. Erdei úton ereszkedünk a völgybe, amelynek alján szétnyílik a rengeteg, és hangulatos, keskeny rétpászta béleli a mélyedést. Egy erdősávban átkelünk a patakon, végül a Mánfa határában, zöld környezetben álló, egyszerű megjelenésű, mégis valamelyest itáliai benyomást keltő, már ránézésre is különleges templom zárja a völgyi vándorlást. Bár azóta többször is kibővítették (ennek köszönhető aszimmetrikus kialakítása), az épület a 12. század óta áll itt, amikor még a falu is körülvette - utóbbi a törökök pusztítása után már följebb, mai helyén éledt fel. Ezt követően a hagyomány szerint egy elkóborolt bika vezette a helyieket az elfeledett templomhoz, amikor is a szarva beakadt a falakat körbefonó folyondárba, és ahogy szabadulni próbált, mozgásával megkondította a harangot - az állatát kereső gulyás így lelte meg a romokat. A templomot aztán a 18. században egy remete erősítette meg, majd a 20. század folyamán többször is renoválták. Az épületet több száz éves ezüsthársak árnyékolják.

A hangulatos Sarlós Boldogasszony-templomot elhagyva a patakhídig gyalogolunk, majd éppen az előtt balra fordulunk a P◼ jelzésre. Ez házak mögött tér be (balra) az erdőbe, és szép szálbükkös dózerútján, enyhén emelkedve, majd fokozatosan a völgyig süllyedve ér vissza a hajdani Ciframalom gazdasági épületeihez. Innen már jobbra, a P jelzést követve gyalogolunk vissza az étteremhez. A buszmegállókat az út mentén, jobbra találjuk.