Főhajtás a „mecseki oázis" fejedelme előtt

• Orfűn a S+ jelzést követjük dél felé a falu széléig, majd be az erdőbe.
• Jobbra, a Z● jelzésen teszünk kitérőt a Sárkány-szakadékba.
• A S+ jelzésen térünk vissza a Dózsa György utcára.
• Egyenesen folytatjuk a túrát a Z jelzésen, amit a Lóri-kulcsosház érintésével Vágotpusztáig követünk.
• Vágotpusztáról a Z jelzésen ereszkedünk vissza a Lóri-kulcsosház mellé.
• Jobbra követjük a S◼ jelzést végig a Lóri-völgyön.
• Balra térünk a S jelzésre, amit Orfűn át követünk a malmokig.
• A malmoktól a Vízfő-tanösvény ZT jelzése vezet el a Vízfő-forrásig.
• A Vízfő-forrástól a ZΩ jelzésbe csatlakozunk, amiről a Z jelzésen jobbra térünk a Szilvás közig.
• A jelzetlen Dózsa György utcán csatlakozunk a Kossuth Lajos utcába (főút), amin jobbra, a S+ jelzésen érjük el a buszmegállót.

A túra részletes leírása

Nincsen sárkány

A túrát az Orfűt Péccsel összekötő út mentén indítjuk, és rövid emelkedővel érjük el a 19. századi Szent Márton püspök kápolnát, ami előtt balra, lefelé fordulunk a S+ jelzést követve. Az utca lejtése a patak hídján véget ér; itt jobbra az erdőbe fordulunk, és a vízfolyás árkát kísérve, gyepes ösvényen vesszük célba a Sárkány-szakadékot. Hamarosan jobbra, a patak medrébe hív egy köves csapás, amit a Z● jelek szegélyeznek. A völgy alján tetemes méretű, mohával benőtt sziklagörgetegek hevernek, néhol kidőlt fatörzsek nehezítik az előrehaladást. A hűs levegőjű szakadék nem hosszú, ám annál meglepőbb látvány a lankák között. Az óriási tömbök az alámosott sziklafelszínek leszakadt darabjai, míg a kisebb szemű kavicsszőnyeget az olykor felerősödve tomboló víz szállította ide, mely kitartó munkával fűrészelte be magát a kőzetbe. Az utánpótlás a Jakab-hegy magas tömbjébe hasító Szuadó- és Körtvélyes-völgyekből érkezik, egy víznyelők és források sokaságával lyuggatott karsztterületről - ezért a patakot csak különösen bőséges csapadék után nem fogadja magába a hegység teste. A Sárkány-szakadékban a megegyező nevű forrás található; csövén gyenge sugárral, de folyamatosan érkezik a víz. (A környék forrás- és barlangrendszereinek legendáriumában több helyen is felbukkan a sárkány: közös bennük a helyieket félelemben tartó, a sziklák üregeiben élő rém motívuma. Morgása a karsztos működések hangjainak lenyomata, tombolása pedig az áradó karsztvíz pusztításának ábrázolása lehet.) Érdemes még kicsit feljebb is behatolni a völgybe: sok eső után kisebb zúgókat, vízeséseket is felfedezhetünk - máskor viszont csaknem vagy teljesen száraz az árok.

Térjünk vissza az utcára, ahol a Z jelzést egyenesen követve sétálunk ki a házak közül. Jobbra fordulva tágas kaszálón közelítjük az erdőt; a szegélyén feltűnik a Mecsek Háza, mely a környék barlangkutató tevékenységének és barlangtúráinak bázisa, de szállás és kiállítótér is egyben. Pihenőhelyét vagy szolgáltatásait majd a túra végén is igénybe vehetjük, mert az útvonal éppen itt zárul körré. A ház mellett a turistautat elnyeli az erdő, és hosszú, enyhe emelkedő veszi kezdetét. A gyertyánok uralta, tölgyekkel, hársakkal, de bükkökkel is vegyített rengeteget különböző korú táblák alkotják, a széles szállítóúton eseménytelen séta vár ránk. Csatlakozunk egy kővel kirakott, szilárdabb burkolatú kihordó nyomba, melyet idősebb szálerdő kísér, előrébb, egy tarvágásról pedig feltűnnek a Lóri-völgy peremén magasodó hátak. Kurta ereszkedés végén érkezünk meg a Lóri-kulcsosház kerítéséhez - az egyszerű épület korábban erdészházként hasznosult. A közelben található egy vadászház is, illetve a vasas ízű Lóri-forrás.

Szellemfalu a láthatatlanok árnyékában

Elhagyva a kulcsosházat a fabódé után egy magas aljnövényzetű, vizes völgytorkolat tisztásfoltján át követjük jobbra a Z jelzést, amelyen kitérőt teszünk Vágotpusztára. Egyre mélyülő, sötét árok mentén kaptatunk szűk ösvényen, mígnem az balra kanyarodva a fák közé invitál, majd csatlakozik egy dózerútra. Ezen kanyarogva érkezünk meg a hegyháton ülő Vágotpuszta házaihoz, melyek elnéptelenedésük előtt Baranya megye és a Mecsek legmagasabban (403 m) fekvő települését jelentették. A kis külterületi házcsoport ma Mánfához tartozik. A felújított épületek nyaralókként hasznosulnak. Vágotpuszta a hegységet Pécsről észak felé átszelő, már a rómaiak által is gondozott, fontos útvonal mentén alakult ki, történetének kezdetét egy csárda megnyitásához köthetjük (a 18. század végén). Sváb és magyar családok telepedtek le a fogadó körül, ám a helyszín szebb napjaira nem sok minden emlékeztet már - leginkább a fehér falú harangláb, melynek emléktáblája a telep talán legfontosabb történelmi epizódjának állít mementót.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc végnapjaiban, mintegy 3 héten keresztül a többségében pécsi védőkből szerveződött „partizánalakulat", a „mecseki láthatatlanok" harcosai küzdöttek a szovjet haderővel a hegység erdőiben. Létszámuk néhány száz fő lehetett, és egy időben Vágotpuszta volt az egyik fontos gyülekezőhelyük (itt mintegy 300-an lehettek). Elfogott tagjaik későbbi perirataiban felbukkan a „vágotpusztai eskü", mely szerint vezetőjük (a „Gazda") megeskette őket, hogy halálukig harcolni fognak. A viszonylag jól szervezett, kisebb alakulatokra osztott haderő nem csupán a szovjet sereg előrenyomulását igyekezett lassítani, hanem a megszállóknak minél fájóbb veszteségeket okozva próbálta bemutatni, hogy létezik még ellenállás (szemben az állami híradásokkal). Bár a Láthatatlanok elhagyni kényszerültek Vágotpusztát, később, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem érkezik nyugati segítség, mégis visszatértek ide, és vezetőjük feloldozta őket az esküjük alól, egyben fel is oszlatta a szervezetet. Emlékükre kopjafát is állítottak - érdekesség, hogy máig megőrződött nevüket a kádári propaganda aggatta rájuk, ezzel igyekezvén kicsinyíteni jelentőségüket.

Vágotpuszta feltűnő épülete a festett falú Valden- és Énok-ház, mely egy 12. századi eredetű, Provence-ban alapított vallási felekezetnek állít emléket: a valdensek pápa- és egyházellenesek voltak. Egy időben a faluban volt háza Kiss Lajos pécsi természetjárónak, aki a mecseki kulcsos- és turistaház-hálózat kiépítésének és üzemeltetésének vezéralakjaként híresült el, és itt, saját otthonában is kulcsosházat működtetett. Vágotpusztát ugyanarra hagyjuk el, amerre megközelítettük, és visszaereszkedünk a Lóri-völgybe.

Eltűnt lovak és felszívódott rákok nyomában

A ház előtt ezúttal jobbra térünk, és a S◼ jelzésen sétálunk tovább. A Lóri-völgy neve megőrizte az egykor fakihordásra használt lóvasút (azaz lóré) emlékét, ám ma a turistaút vadregényes természeti díszleteket tár fel. Eleinte sűrű, sekély mélyedést követünk, előrébb viszont jócskán bevágódott árok szel a hegyek testébe. Az ösvény több ízben is keresztezi a medret, melyben csapadékos időszak után helyenként zúgókat, máshol apró medencefüzéreket alkot a víz. A néhol sziklákkal és görgetegekkel tarkított völgy oldalról rövid vízmosásokat fogad - ez a túra legszebb szakasza. Alsó szorosát a Nagy-kő-oldal kíséri, amelynek közelében pásztorok szállásai sorakoztak egykor, de a helyi hagyomány szerint a honfoglalás idején lóáldozatokat is bemutattak a közelben. Ahogy elmaradnak a gázlók, balra kanyarodunk (immár a S jeleket követve), és bár a fák eltakarják, a Toplica patakot kísérjük (a benne élt rákoknak köszönheti a nevét Mecsekrákos, Orfű településrésze). Neve meleget jelent, hiszen vizét régen hőforrás táplálta, amit az 1950-es évek uránkutatásai apasztottak el. Orfűn palackoznak egy azonos nevű (Toplica), enyhén szénsavas ásványvizet, melyet a kútból nyernek ki. Hamarosan a Béke utcát követjük a falu szélén, és a patakot átlépve, balra láthatjuk a forrásházat.

Parkos környezetben érkezünk a településközpontba, ahol éttermek (köztük az ország tájegységeinek hagyományos kemencetípusait felvonultató vendéglátóhely) és boltok is találhatók. A jelzéssel együtt itt balra kanyarodunk, és főként üdülőházak közt sétálva, a hegyaljon érünk ismét „zöldbe". Egy kanyar után jobbunkon szétnyílik a növényzet, és az Orfűi-tó (avagy a „Kis-tó") csillan meg a nádparaván és a völgyzárógát mögött. A tórendszer első állóvizét 1962-ben duzzasztották föl; horgászati célokat szolgál, de déli partján strand is működik. Túloldalán a település fölé magasodó (kilátóval ellátott) Balázs-hegy magasodik, ezen a felén pedig a Mecsekerdő igényes faházai kínálnak különböző komfortfokozatú szállásokat.

Malommúzeum

A betonút elhalad a kunyhók mellett, megkerül egy mély fekvésű rétet, és megérkezik a tradicionális malomipart bemutató épületegyütteshez, melynek fő ékessége első ránézésre a papírmalom, oldalában a kerékkel. Az épület a hirdi papírmalom rekonstrukciója, mely valójában nem is működhetett itt, hiszen a növényi alapanyagot nemcsak nagy erővel kellett préselni, hanem különösen tiszta vízben szükségeltetett áztatni - e körülményeket csak nagyobb hegyvidéki folyók mentén lehetett megtalálni. A vízerekkel átszőtt, kellemes park középső háza az évszázadok óta itt álló hengerszékes malom, mely egészen az 1950-es évekig őrölte a gabonát. Egy igazi ipartörténeti mérföldkő, melynek feltalálása Mechwart András nevéhez kötődik, és a bemutatott technológia egyik utolsó fennmaradt képviselője az országban. Balra, a szélen áll a mekényei járgányos szárazmalom mása, melyet lovak hajtottak, ezért független volt a vízjárástól. A malmok vezetett túrán látogathatók, mellettük sütiműhely és helyi termékeket árusító bolt is helyet kapott, de néhány méternyire bisztrót is találunk.

A hegytetőn átemelt barlangi patak

Hogy honnan érkezik a víz a malmokhoz, azt hamarosan láthatjuk is, ha a parkon átvágó, a papírmalom mögött folytatódó Vízfő-tanösvényt követjük (a ZT jelzésen). Nyiladékot követ a széles földút, ám hamar megérkezik egy kicsiny katlanba, melynek elsőként szembetűnő eleme egy hatalmas, vázaszerű betonkolosszus a fák szorításában. Az organikus építészet eme drabális bélyegét Csete György (és Dulánszky Jenő) tervezte, az 1970-es évek elején létesítették, és eredetileg a mellette fakadó Vízfő-forrás vizének kivételére szolgált. A föld alatt a vízszintig, két emelet mélyre nyújtózó építmény egészen meghökkentő technológiai megoldást szolgált: segítségével a barlangi patakot gyakorlatilag átemelték a szomszédos völgyek egyikébe. Szivattyúi a vágotpusztai gerincre lendítették a vizet, ahonnan az egy víznyelőn keresztül egyszerűen a Kő-lyuk barlangrendszerébe került. A Nagy-Mély-völgy alsó szakaszán található üregekből meglehetősen természetromboló átalakítások révén, csővezetéken juttatták el a karsztpatak jelentős részét Komlóra, hogy ellássák vele a város megnövelt lakosságát és nehéziparát. Komló hanyatlásával (és egy dunai vízvezeték kiépítésével) a Vízfő bolygatására az 1980-as évek végétől nem volt tovább szükség, így a forrásház 1989 óta csupán használaton kívüli műemlék. Üvegben tetőző kupolája még barlangász pihenőhelyiséget is rejt.

Nem kevésbé érdekes a „figyelemmágnes" épület melletti, borostyánfüggönyös sziklafal tövében fakadó Vízfő-forrás, a hegység forrásainak fejedelme, mely mélyen fekvő pozíciójával szabályos főhajtásra sarkall. A Mecsek legnagyobb hozamú víznyerő helye a délebbre elterülő karsztos és nem karsztos területről egyaránt táplálkozik. A smaragdzölden érkező, kristálytiszta „hegy leve" kis medencében gyűlik fel, mielőtt útjára indul, és nem csupán a meglátogatott malmot és annak hajdani társait hajtotta meg, de az orfűi tórendszert is utánpótlással látja el. A szövevényesnek vélt, főként dolomitban, tektonikus törések mentén kialakult hasadékbarlang-rendszert egyelőre pár száz méteren tárták fel, de kutatói szerint összhossza több kilométeresre is nyújtózhat. Ráccsal védett bejárata egy mesterséges táró, és bár a gépészeti elemek kialakítása miatt régebben robbantásokkal is tágították, betonjárdákat fektettek és kábeleket vezettek benne, cseppköves szakasza is fennmaradt.

A közelben ismeretlen eredetű épületmaradvány nyugszik, amelynek területén egy Árpád kori és két 14. századi romot is feltártak, de eredete bizonytalan: bencés kolostorként és várként is hivatkoznak rá. Utóbbi kevésbé valószínű, bár a falu nevének gyökereivel is összecseng: „Őrfő". Az ösvény a forrásháznak háttal, balra folytatódik (ZΩ jelzés), eléri a kaviccsal felszórt, korlátok közé zárt tanösvényt, amelynek sarkánál balra, hídon kel át a patakon. Visszajutunk a Mecsek Házához, és egy fűz alatt érintjük a Barlangkutatók forrásának foglalatát - amelynek központi eleme egy régi sírkő. A kaszálón át csatlakozunk a Z jelzésbe, amely jobbra a falu főutcájára vezet. Ezen ismét jobb felé fordulunk (S+ jelzés), és perceken belül elérjük a buszmegállót. (Mellette étterem és a strand bejárata található.)