Pécs hátországa, a Mecsek mészkőbirodalma

Itiner

• A Remete-réten át a K jelzést követjük.
• Az esőbeálló pavilon mögött a Z+ jelzésre váltunk.
• Egy éles kanyar után jobbra fordulunk a Z▲ jelzésre, amely a Sós-hegyen át az útkanyarban álló Honfoglalás-emlékműhöz vezet.
• Az emlékműtől a S jelzésen gyalogolunk a Tubesen keresztül.
• Kitérőt teszünk a Kis-Tubesre a S▲ jelzésen, amelynek hurka visszacsatlakozik a gerincútba.
• Jobbra, a S jelzésen sétálunk el a Misinára, majd le, a sípálya utáni első elágazásig.
• Balra térünk a S+ jelekre, amiket a sípályáig követünk.
• A sípálya szélén, jelzetlen ösvényen ereszkedünk az első keresztútig.
• Balra, a P jelzésre váltunk, amiket egészen a nagy-mély-völgyi Kő-lyuk barlangig követünk.
• A Kő-lyuknál balra térünk a Z jelzésre, ezen haladunk a Zsidó-völgyben, majd abból kifelé.
• Egy erdei elágazásnál jobbra, a K jelzésre váltunk, és a Büdös-kút érintésével ezt a jelzést követjük a Remete-rétig.

A túra részletes leírása

Pécs házihegyein

A Remete-rétet fontos szereppel ruházza fel, hogy itt bukik át a Pécset Orfűvel összekötő műút, illetve innen ágazik le a hegység központi részének hátán átkanyargó aszfalt is. Emellett temérdek turistaút csomózódik a forgalmas tisztáson; a Mecsek központi részének lényegében bármelyik zuga felfedezhető innen kiindulva és ide visszaérkezve. Ahogy túránk is a Remete-rétről startolva mutatja be a Pécset határoló hegységrész attrakcióit. Maga a tisztás a mecsekszentkúti pálos kolostor szerzeteseinek egyikéről, Török Antalról kapta a nevét, aki gyakorta járt fel imádkozni a kis kaszálóra. A jellegzetes esőbeállót a K jelzésen kikerülve, mögötte a Z+ jelekre váltva vágunk neki a mecseki erdők sűrűjének, és egy szűk, harántoló ösvényen „kerítjük be" a Tubes oldalát. Egy éles szerpentinkanyar után jobbra, kaptatóra térünk a Z▲ jelzésen, és ha felemeljük tekintetünket a köves sétány akadályairól, kibontakozik a lombok közt a Sós-hegy erődítményszerű kilátója. (Jelenleg, 2021 júliusában felújítás alatt áll.) Alakját a közeli Castrumnál felfedezett római őrtorony-romok ihlették (amiket a műútépítés eltüntetett), felső szintjéről pedig elsősorban a szomszédos Tubes tornyait és Pécs házait pásztázhatjuk végig. A fenyőfkkel tarkított tisztásról széles, tölgyesbe fúródó sétány mutatja az utat, mígnem kilépünk a mecsekháti aszfaltúra. Kanyarjában áll a honfoglalás 1100. évfordulójára emelt Millenniumi-emlékmű, amely a hét törzs szövetségét a hegység hét alkotókőzetének felhasználásával jeleníti meg. Helyén korábban a Lapisi-vadászház foglalt helyet, melyet 1956-ban rombolt le a szovjet haderő egyik tankja. (Lejjebb pedig megtekinthetjük a Lapisi-keresztet, mely Rábay Gyula erdőmérnöknek, pécsi erdőmesternek állít emléket, aki a Mecsek Egyesület elnökeként számos turistaút kialakításában részt vállalt.)

Innen a korábbiaknál szélesebb és kövesebb erdei sétányon, a S jelzésen kaptatunk fel a Tubes 611 méteres tetejére, amely a Mecsek nyugati részének legmagasabb pontja is. Neve a tuba, azaz galamb szóból ered, de régebben Mecsek-csúcsnak nevezték, sok másik Pécs fölötti, kopár tetővel egyetemben. Rajta katonai adótornyokkal és épületekkel osztozik a János-kilátó, melyet civil kezdeményezésre építettek, és 2001-ben adtak át. Megjelenése emlékeztet az eredeti panorámatoronyra, amit Rauch János tervei alapján épített a Mecsek Egyesület a 20. század legelején - ám ezt 1981-ben, leromlott állapota (és a katonai tornyok emelése) miatt elbontották. A 2000-es években az eredetileg a Zengőre szánt, ám civil ellenállásra elvetett NATO-radarállomás is ide épült volna, de a heves és kitartó tiltakozások megakadályozták az építkezést. A kilátó felső szintjéről tágas a panoráma, gyakorlatilag a Dunántúl déli részének nagyja szemügyre vehető tiszta időben. Délen a Villányi-hegység és a horvátországi Papuk uralja a Pécs mögötti látóhatárt, nyugaton a Jakab-hegy erdős háta emelkedik, északon pedig az orfűi Pécsi-tó, illetve a balatoni tanúhegyek (közülük könnyen azonosítható a Badacsony) színesítik a horizontot. A Zengő és a Keleti-Mecsek is tisztán kivehető a hegység lealacsonyodó, bányászlétesítményekkel foltozott középső szakasza mögött.

A Tubest a S jelzésen hagyjuk el, és igen kényelmes erdei úton, gyengén hullámzó háton sétálunk a Pécs fölötti vonulat sűrű és természetesnek ható rengetegében. Sajátos társulást, tetőerdőt szelünk át, melyben a melegkedvelő molyhos-tölgyesek, és a sziklakibúvásos, árnyas talajszint bükkösökre jellemző fajai élnek együtt. A hangulatos környezetben egy ponton jobbra invitál a S▲ jelzés, ami kiutat mutat a lombok alól. A sziklagyepes tisztás letörésén áll a Kis-Tubes panorámaterasza, melynek előreugró bástyájáról főként Pécsre és annak déli szomszédságára tekinthetünk le. Itt viszonylag meredeken törik le a hegygerinc, ezért jól érzékelhető a magasság, és már a közelben látszik a Misina TV-tornya. A hurkot leíró S▲ jelzés visszakanyarodik a S jelzésre, amelyen jobb felé előbb metsszük a Rotary-körsétányt, majd rövid ereszkedés után átkelünk a misinai autóúton, mígnem egy rövid kaptatással végül kibukkanunk a hatalmas toronyóriással szomszédos épülettorzó mellett. Érdemes rövid kitérőt tenni a TV-toronyhoz, és jegyváltás után meglátogatni a panorámaéttermet és a kilátószintet, hiszen ebben az esetben Magyarország legmagasabb (összesen 197 méteres) épületéről tekinthetünk körbe. A csúcson már a 20. század elejétől kilátó állt, mellette egy időben vendéglő üzemelt - ezek a funkciók az 1970-es évektől felköltöztek az új TV-toronyba.

Keresztül a Mecsek hátán

Egyelőre nem tágítunk a S jelzéstől, amely kavicsos úton a mészkősziklás északi oldalba hív. A Nyugati-Mecsek rétegei aszimmetrikusan billentek meg, ezért a déli lejtők meredekebbek, míg a hegység északon komótos fokozatossággal simul a dombsági tájba. A Misina-Tubes-gerincet azonban mély patatakvölgy választotta el a „hátországtól", ezért mindkét oldalán meglehetősen meredek. Ezt a domborzati adottságot használja ki a sípálya is, melynek tetejéről, a síház teraszáról letekinthetünk a Lámpási-árok oldalvölgyébe, egyben felmérhetjük az előttünk tornyosuló erdős hátakat is. A Mecsek klímájának sajátossága, hogy az Adria felől télen is érkező párás légtömegek, illetve a Kárpát-medencét gyakorta elérő száraz, sarkvidéki eredetű levegő keveredése intenzív havazások kialakulásához vezethet. Ezért a pécsiek számára már a 20. század elejétől épültek sí- és szánkópályák; az északi lejtő hótartó képességeit kihasználó, mai pászta pedig 1958 óta szolgálja a lesiklókat.

A fokozatosan ereszkedő S jelzésről rövidesen balra, a S+ jelekre váltunk, amelyek visszatérítenek a sípályára. Itt hagyjuk el a jelzést, és a felvonó mentén ereszkedjünk le a következő ösvényig, amely a P jelű turistautat hordozza. Visszatekintve még búcsút vehetünk a TV-torony betontömegétől, ellenkező irányba pillantva észlelhetjük a hatalmas Karolina-külfejtés teraszos bányasebeit. Balra tartunk, és egy erdősáv átszelése végén kibukkanunk a Kis-rét hangulatos foltjára, ahol esőbeálló, tűzrakó helyek és padok nyújtanak komfortot. A pécsi sísport fénykorában központi szereppel bírt a kis tisztás; nem csupán lesiklópálya végződött itt, de síugrósánc is állt a szomszédos lejtőn. Most sűrű erdőben hagyjuk el a szélvédett zugot, és kissé emelkedő szállítóúton lendülünk át a Lámpás-völgy fejezetéhez. Ez onnan kapta nevét, hogy a legenda szerint szénkibúvásai vonzották a helyieket, akik lámpásaikkal az éjszakának is nekivágtak, hogy beszerezzenek a fűtésre alkalmas, izzó kőből. Itt magasodik a Kantavárat hordozó csúcs is, melyen a sáncárok mellett egy 13. századi eredetű lakótorony (mentsvár) maradványai hevernek.

Tovább követve a széles utat, rövidesen letérhetünk a Kantavári-forráshoz, mely mellett a 20. század elejétől sokáig menedékkunyhó állt: a turistaút, melyet taposunk, ugyanis már a 19. század végétől átszelte összekötötte a Pécset Mánfával, a lakatlan területet átszelő útvonalnak pedig fontos pihenőpontja volt a vízfakadásnál. Viszonylag eseménytelen erdei úton kaptatva jutunk el az egykori erdőmesterről elnevezett Rábay-fához. Percek múlva elérjük a műutat hordozó hegyhátat, aminek túloldalán vár a bükkösök homálya, amint megkezdjük ereszkedésünket az ország egyik, sőt, talán legszebb völgyébe.

A mecseki karszt ékköve

A szálbükkösből egy régi irtás szélén fiatalosba vezet az ösvénnyé keskenyedő turistaút, majd ennek sötét, alagútszerű takarásából kilépve a Nagy-Mély-völgy fejezetében ereszkedünk. A harántoló, helyenként letaposott és bokaforgató csapás természetes állapotú, elegyes erdőségbe fúródik, szerte a talajon kidőlt törzsek hevernek. Láthatóan régóta háborítatlan a rengeteg, ami meglepő módon részben a komlói nehézipar kiépítésére vezethető vissza: a hirtelen megnövelt lakosságú város erről a karsztterületről kapta a vizet (amint azt lejjebb látni fogjuk), így annak tisztaságát, védelmét biztosítani kellett. Ezért a fakitermelés elkerülte a piciny völgyrendszert, aminek következtében ma életerős, pazar állapotú természeti paradicsomban túrázhatunk. A meredek völgyoldalak és az északi fekvés, no meg a lejjebb bőségesen fakadó karsztvíz hűs klímát „lehel" a völgybe, amelynek élővilága is tartogat érdekességeket: a mediterrán hangulatú, piros bogyójáról felismerhető szúrós csodabogyó érdekessége, hogy hegyes „levelei" valójában csak kiszélesedő szárak, mégis ezek végzik a fotoszintézist. A néhány milliméteres magyar vízicsigácska bennszülött faj, kizárólag e völgyrendszer barlangi vizeiben fordul elő. Sok más különlegesség mellett szerencsés esetben a méretes, sárga-fekete színezetű hegyi szitakötőre is felkaphatjuk a fejünket, mely Magyarországon csak itt és az Őrségben talált otthonra.

Ahogy beereszkedünk a völgytalpra, néhány évszázados bükkfa tövében, a felcseperedő hajtások előterében rejtőzik a Mariska-forrás, amelytől a sűrű választ el egy klasszikus, leromlott állapotú pihenőhelyet. Szinte szigeten foglal helyet, hiszen minden oldalán patakárkok mélyülnek (igaz, a Mariska-forrás felőlit mesterségesen mélyítették, hogy elfolyhasson a csermely), amiből már látható, hogy itt kérlelhetetlenül tör a felszínre a karszt vize. A Kánya-forrás folyamatos zubogásával vonja magára a figyelmet, belőle rögvest patak születik - elkél a három vaskos kifolyócső, hiszen hóolvadás után percenként 500 liter is ömölhet belőle. A felszín alatt ugyanonnan táplálkozik, ahonnan a Mariska-forrás, és a háttérben, sötét sziklafalba fúródó barlang mélyének vize. Utóbbit is érdemes meglátogatni, a látványosan rétegzett, áthajló mészkőkaréjban 61 méter hosszú járat indul - a leletek tanúsága szerint a kalandos hangulatú, védett zugban az ősember is megtelepedett.

Innentől a völgy képét a patakban megjelenő karsztos formakincs határozza meg. A vízből kiváló édesvízi mészkő a természetes erdőkép és az összezáródó lejtők miatt megannyi lehullott növényi akadályt kérgez be, ezzel lépcsőket, apró gátakat (tetaratákat) alkot, amelyeken zúgókkal és kisebb vízesésekkel bucskázik át a patak. Átküzdjük magunkat egy bozótos szakaszon, és jobbunkon fel is tűnnek az első mésztufalépcsők, amikből előrébb még számos másikat láthatunk. Ahol a völgy oldalai közé csak a patakmeder ékelődik, ott a mészkőbordák és a kőgörgetegek, valamint a fahulladék torlaszai is akadályokat képeznek. Olykor kidőlt törzsek alatt bújunk át, és páratlanul vadregényes szakasz végén csatlakozik jobbról a Petnyák-völgy.

A meredek lejtők szorítása nem enyhül, előrébb egy fahíd ível a sziklafallal párhuzamosan, mögötte pedig megjelennek a komlói ipar számára elvégzett beavatkozások első jelei: hordalékfogó küszöbök, no meg a vízvezeték, ami a városba szállította a karszt levét. A mesterséges, gyepes szélű patakárok egyébként hangulatos látvány, és az igazán drasztikus átalakítások nem is itt, hanem a hegy gyomrában történtek. Egy vízműnél (és pihenőhelynél) elérjük a Kő-lyuk barlangját, melynek masszív, sötéten tátongó szádájába mély sziklafolyosó hívogat. Csapadékos időszak vagy hóolvadás után a jobb oldali meredélyen látványos vízesés csobog. A ráccsal zárt, természetes barlangszáj mellett ajtó rejti el a fúrt tárót, amely a bent fakadó Gyula-forráshoz vezet - ennek vizét csöveken juttatták ki. Az 1950-es évektől odabent robbantásokkal járatokat tágítottak, járdákat és betongátakat, támfalakat építettek, valamint az egyenletes ellátás céljából 1500 köbméteres tározót alakítottak ki. Ám az igazán meghökkentő megoldás az 1970-es évektől működött: miután festési vizsgálatokkal felmérték a vízgyűjtő határait, az orfűi Vízfő-forrás vizét a szomszédos gerincre szivattyúzták, ahonnan egy természetes víznyelőbe folyatva a Kő-lyukba engedték azt. Midőn az 1980-as évek végére a komlói nehézipar jelentősége csökkent, és a várost a Duna felől is el tudták látni, az itteni vízkivétel megszűnt. (Régebben a barlangot egy legenda nyomán Király likaként ismerték.)

Erdős eldorádóból az autóút mellé

Amilyen sokan keresik fel a Nagy-Mély-völgy alsó szakaszát, olyan elhagyatott, gyakorlatilag teljesen járatlan a barlang előtt kiágazó Zsidó-völgy. A Z jelzés a pihenőhelynél indul, de a táró előtt, a rácshoz felmászva is rákanyarodhatunk. Valóságos erdei eldorádóba vezet a keskeny vályú aljára szegődő ösvény: az őserdő jellegű, bükkök dominálta rengeteg kidőlt fái, megroppant törzsei a lejtőkön és a völgytalpon hevernek, talajba „olvadó" testük a napfényért nyújtózó újulatot élteti. A száraz árok mészkövének hasadékain elszivárog a csapadék, ráadásul nagyobb forrás sem táplálja - ugyanakkor víznyelői a Kő-lyuk mélyére továbbítják a vizet, ezért is kímélték meg erdőségét hosszú évtizedek óta. Az akadályokkal tarkított, néhol nehezen áthatolható völgy végül kiszélesedik, és egy kis tisztáson erdei útra lépünk. Itt már bolygatott az erdő, viszont jobbról-balról megjelennek a töbrök zárt mélyedései. Éppen ott, ahol a szomszédos gerincen az Orfűről felszivattyúzott patak víznyelője helyezkedik el, a Z jelzés balra fordul, és kimosott, bozótos ösvényen kényszerít meredek kaptatóra.

Széles szállítóúton, eseménytelen kilométereken folytatódik a túra. Egy elágazásban jobbra fordulunk a K jelzésre, ami az előző, élménydús kilométerek után ingerszegény erdei környezetben vezet. Némi hullámvasutazás után érkezünk meg egy favágónak emléket állító kereszthez, ahonnan bal felé beereszkedünk a Büdös-kút katlanjába. A fenyőkkel és idős erdővel árnyékolt, lejtős tisztás fölött barátságos kulcsosház áll (mely erdészházként kezdte karrierjét), aljában pedig pavilonnal fedett pihenőhelyet alakítottak ki. A Büdös-kútnak semmi szaga, nevét egy legenda ihlette, amelyben egy vitéz legyőzte a kút mélyén rejtőzött sárkányt, melynek teste visszahullott a mélybe - ettől megbüdösödött a víz. A ház mellett, a Mecsek Egyesület egykori elnökéről elnevezett (Baronek) Jenő hídjától balra érdemes behatolni a piciny völgyecskébe, mélyén nem csak hangulatos környezetben fakadó forrásokat lelni. (Szinte vizet izzad itt a föld: a forrásmező a kiterjedt karsztterület és egy homokkőpikkely találkozásának köszönhető.) Itt található ugyanis a pezsgő mecseki túrasport emlékhelye, a Baranya Megyei Természetbarátok Panteonja is.

A Dél-dunántúli Kéktúra kikanyarodik a kis katlanból, röviden dózerutat követ, majd arról keskeny harántösvényre vált. Bár a párhuzamos műút zaja folyamatos, az idős, buja bükkös átszelése látványos levezetése a túrának. Alig emelkedve, néhol kis horhosokat kerülve érkezünk vissza a Remete-rétre, ahol a kör bezárul, és a buszmegállótól leereszkedhetünk Pécsre, vagy az orfűi tavakhoz.