Az Olasz-kapui tanösvény – körtúra a Bükk-fennsík szívében

Majdnem végig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Olasz-kapui tanösvényét, a K/ jelzést kell követnünk.

• Az Olasz-kapu parkolójától a K/ jelzést követjük a Zsidó-rét utáni, Keskeny-réti elágazásig.
• A Három-kő kilátópontjára a Keskeny-rét végéről kell kis kitérőt tennünk a Z▲ jelzésen.
• A Keskeny-rétről ismét a K/ jelzést követjük a Tar-kőn, az Őserdőn és a Káposztáskerten át egészen a Káposztáskert-lápa elágazásáig.
• A Káposztáskert-lápa elágazásnál jobbra térünk a K+ jelzésre, amit csak röviden követünk az első kiágazásig.
• Az elágazásból jobbra teszünk kitérőt a K+ és K/ jelzésen, utóbbin kapaszkodunk fel a Kőrös-lyukhoz, majd ugyanerre ereszkedünk vissza.
• Újra a Fekete-sár erdészház alá, az elágazáshoz érve jobbra fordulunk a K+ jelzésre, amit a Fekete-sár rétjéig követünk.
• A Fekete-sár réten balra fordulunk a K/ jelzésre, ami az Olasz-kapun át visszavezet a parkolóhoz.

A túra részletes leírása

Hullámzó réteken

Utunkat az olasz-kapui parkolónál kezdjük, és az Olasz-kapui tanösvény K/ jelzését követjük. Az Olasz-kapu sziklaátvágását eredetileg az itt közlekedő teherszállító kisvasút pályája számára alakítottak ki 1918-ban. Nevét onnan kapta, hogy a munkát Thurzó Gáspár irányításával 18 olasz hadifogoly végezte. A fennsíkon az 1940-es évekig közlekedett a teherszállító kisvasút, amelynek régi nyomvonala sok helyen ma is látszik.

A túránk kezdeti szakasza keskeny műúton vezet, amit tavasztól őszig virágos rétek szegélyeznek jobbról és balról is, mögöttük pedig bükkösök és telepített lucfenyvesek magasodnak. A fenyvesek telepítése a 19. század első felében indult meg a Bükkben a növekvő puhafaszükséglet kielégítése érdekében.

Utunk a fennsík legnevezetesebb kaszálórétjei közé tartozó Fekete-sár–Zsidó-rét-Keskeny-rét vonalon vezet keresztül, ami tavaszi és nyári virágpompájában elképesztően gyönyörű. A rétek helyén eredetileg erdő állt, amit azonban a 18–19. századtól letermeltek, mert az üveghuták és vashámorok működtetéséhez, majd a két világháborút követő ország-újjáépítésekhez nagy szükség volt fára. Az irtások helyét később kaszálni és legeltetni kezdték, így az erdő már nem újult fel.

A laikus szem számára is feltűnőek a réteken látható, kerekded mélyedések. Ezek a töbrök a karsztvidékek legjellegzetesebb felszínformái, amelyek mérete a néhány métertől a több száz méterig is terjedhet, és a környéken elég sokat láthatunk belőlük. A töbröket a terepet egykor fedő, puha vulkáni réteget átfűrészelő patakok vize alakította ki, amint víznyelőket oldott a mészkőbe.

Szélesvásznú panoráma

A Zsidó-rét hullámzó, zegzugos, itt-ott sziklás felszínét elhagyva következik a Keskeny-rét, amelynek végén kis kitérővel, a Z▲ jelzésen érjük el a bükk-fennsíki „kövek vonulatának" legkeletibb, záró tagját, a Három-kő nevű sziklaletörést.

A Nagy-fennsík déli peremét szegélyező,  8-900 méteres „bükki kövek" (Három-kő, Tar-kő, Vörös-kő, Pes-kő, Őr-kő, Bél-kő) fehér szikláikkal már messziről jól látszanak, tetejükről pedig páratlan panoráma nyílik. A „kövek" vonulatának csaknem függőleges mészkőrétegei alatt palás kőzetek helyezkedtek el, amelyek gyorsabban pusztultak, kikoptak a mészkő alól, annak hatalmas tömege pedig leomlott. Ennek nyomát őrzi ma is ez a gyönyörű, fehér sziklabércsor. 

Ha a látóköveken járunk, a panoráma mellett érdemes a közvetlen környezetünkben is körülnézni, ugyanis fajgazdag mészkősziklagyepek, sztyepprétek, gyöngyvessző- és mogyorócserjések váltják egymást. A sziklagyepek és sztyepprétek egyenesszárnyú rovarokban, szöcskékben és sáskákban különösen gazdagok, a sziklafalakon pedig olyan fajok tűnnek fel, mint a hajnalmadár, a holló vagy a vándorsólyom. 

A 904 méter magas Három-kő a legszélesebb panorámát kínálja a „kövek” közül. Rálátunk innen a Bükk déli részére, a szomszédos Tar-kőre, a háttérben a Kékes is megmutatkozik, keleten pedig (tiszta időben) a tokaji Nagy-hegy sziluettje is kirajzolódik.

A Három-kőről visszatérünk a tanösvényre, és a napsütötte, virágos rétek után az erdőben, emelkedve folytatjuk a túrát. Hamarosan elérjük a „bükki kövek” következő és egyben legmagasabb tagját, a 950 m magas Tar-kőt, ahonnan ismét megcsodálhatjuk az előttünk elterülő Déli-Bükköt, és ha nem túl párás a levegő, még a Tisza-tó víztükre is megcsillan a távolban. A Tar-kőn olyan értékes fajok élnek, mint a leánykökörcsin, az erdei szellőrózsa, a kövér daravirág vagy a pikkelypáfrány. Az egyenesszárnyú rovarok közül mindenképpen meg kell említeni a fűrészlábú szöcskét, ami az ország legnagyobb rovarfaja: csápja hegyétől a tojócső végéig akár 15 cm is lehet a mérete.

Bár az alant terpeszkedő tarvágások nem sejtetik, körülöttünk terül el a hegység egyik legnagyobb kiterjedésű Szentélyerdője: a Bükk-fennsík déli peremén és az alatta húzódó, nehezen átjárható meredélyen nagyszerű épségben maradt meg az idős erdőtakaró. Főként bükkösök, gyertyános–kocsánytalan tölgyesek és hársas–kőrises sziklaerdők alkotják, sokféle elegyfajjal. A 140-200 éves fákból álló öreg erdők láncolata a terepviszonyokat követve a Bél-kőtől a Tar-kőn át a Bánya-hegyig húzódik. A faanyagtermelést nem szolgáló és a vágásos üzemmódú kezelés nagyjából fele-fele arányban oszlik meg az erdőrészletek között.

Pillantás az Őserdőre

Ahogy az erdőben lefelé ereszkedünk a Tar-kőről, néhány méter átmérőjű gödrök tűnnek fel itt-ott: ezek egykori mészégető kemencék nyomai. A mészégetés tudományát (ahogy a szőlőtermesztést és a pisztrángtenyésztést is) Bélapátfalva térségébe valószínűleg a IV. Béla által behívott ciszterci szerzetesek hozták a 13. században. A mészégetés során először a ma is látható gödröt ásták ki, majd a kemence falát az erdő talaján álló vagy ott megbújó mészkővel rakták ki. A belső teret aztán telepakolták mészkővel, és ahogy haladtak egyre feljebb, úgy rendezték el a köveket, hogy azokból igluszerű képződményt alakítsanak ki. A kemence alján nyílást hagytak, amelyen keresztül folyamatosan táplálták a tüzet. A mészkőből 900-1000 °C fokon, 3-4 nap alatt távozott el a szén-dioxid és a szennyezőanyagok, és lett belőle égetett mész. 

A Tar-kőről leereszkedve az útvonal a fennsík központja felé fordul, és érinti a Virágos-sár-hegy oldalában található, híres Őserdőt, ami a hazai magashegyi bükkösök egyik legszebb és legidősebb állománya. Mivel az Őserdő egyike a hazai erdőrezervátumoknak, turistaút nem halad át rajta, csak a széléről láthatjuk, milyen is az az erdő, ahol már régóta nincs semmiféle erdőművelés.

A terület 25 hektáros részén még a 19. század elején hagytak fel a fakitermeléssel, majd 1942-ben Pallavicini őrgróf az Őserdő teljes mai területét kivette a gazdálkodásból, és tudományos kutatási céloknak rendelte alá. Tehát nem egy igazi őserdőről van szó, de mivel az erdőfoltot már jó ideje nem alakítja emberi kéz, mostanra a természetes erdőképet idézi. A WWF Szentélyerdői közé sorolt faállomány döntő részben bükkös, kisebb, magas kőris uralta foltokkal. A legidősebb bükkök kora meghaladja a 200-220 évet, erdőgazdálkodás nem folyik a területén. Az Őserdő az ország egyik legszebb erdőfoltja: legidősebb bükkjei a mélyebb talajú, kevésbé meredek termőhelynek köszönhetően talán még impozánsabbak, mint a Kékes tényleges őserdőjében, aljnövényzete a mészkő alapkőzeten kialakuló tápanyagdús talaj miatt jóval fejlettebb és fajgazdagabb.

A terület kerítése mellett először felkapaszkodunk, majd annak nyugati kapujához ereszkedünk. A következő, enyhén emelkedő, völgyi szakaszon az egykori kisvasút nyomvonalán járunk, amely a Tótfalusi-völgyben futó, a platóhoz facsúszdával, majd siklóval kapcsolt vonalon szállította a fát.

Még egy látványos barlang a végére

Már nincs messze a túra vége, de látnivaló még vár ránk a sötét erdőben, néhol fenyvesben kanyargó, szűk ösvényen. A Káposztáskert-lápa előtt óvatosan bekukkanthatunk a Káposztáskerti-beszakadásba. A 12 m mély, zsombolyszerű, függőleges üreget 1995 és 1999 között tárták fel. Figyeljünk arra, hogy csak óvatosan nézelődjünk, mert nincs korlát a barlanggá vált víznyelő tátongó, mély szája körül.

Nem messze innen egy másik barlang is nyílik, ahová a tanösvény is elvezet, és amit mindenképpen érdemes megnézni. Ha utunkat folytatjuk a töbrökkel tarkított völgyben, hamarosan elágazáshoz érünk, amin egyenesen visszatérhetünk az Olasz-kapui parkolóhoz, vagy tehetünk egy kitérőt a tanösvény útvonalán a Kőris-hegyre, ahol az ország legmagasabban elhelyezkedő forrásbarlangja bújik meg. Ehhez térjünk át a K+ jelzésre (jobbra), amiről röviddel előrébb forduljunk jobbra az erdészeti utat követő K/ jelzésre. Bükkösben emelkedünk, végül a feltáróutat elhagyva ösvényre váltunk, amely egy látszólag jellegtelen mélyedésbe vezet.

A 932 m magasan található Kőrös-lyukból vagy Kőrös-barlangból kívülről csak egy gyönyörűen ívelt bejáratot látunk a széles sziklafal aljában, azonban amint belépünk, hatalmas ablakon át „néz le ránk" az erdő. A barlang fokozottan védett, de szabadon látogatható. Fejlámpa jó, ha van nálunk, hogy a kisebb és sötétebb belső üregekbe is benézhessünk. A régóta kutatott, méretes belső teremmel rendelkező üregből barlangi oroszlán és barlangi medve csontjai is előkerültek, de a régészeti leletanyag szerint az újkőkorszak embere is menedékre lelt benne.

Ha kigyönyörködtük magunkat, a barlangtól már csak szűk negyedóra kell, hogy visszaérjünk kiindulópontunkra. Ehhez előbb visszaereszkedünk a K/ jelzésen, majd a K+ jelzésen (jobbra) sétálunk el a Fekete-sár erdészház alatt. A hangulatos épület szerepelt a régi idők kemény teleit és a Bükk-fennsík elszigeteltségét bemutató, Simon Menyhért születése c. filmben is. Az erdészeti utat követve rövidesen visszaérünk a Fekete-sár rétre, ahol ismét a tanösvény K/ jelzésére (balra) fordulva jutunk vissza az Olasz-kapuhoz. A Bükk-fennsík szimbolikus, mégis valódi kapuján átlépve érjük el a parkolót.