Katalinpuszta – Felsőpetény (OKT 39. napi túra)

Túránk kezdőpontját és első bélyegzőjét Szendehely központjában, a Szepi fogadó előtt álló infótáblán találjuk. Átellenben az általános iskola épülete áll, amelynek homlokzatán csillogó „Grundschule” felirat jelzi a község német gyökereit. Szendehely egyáltalán nem ősi település: a túlnépesedett Berkenye sváb lakói alapították 1753-ban – eredeti neve Szenthely volt, utalva a váci püspökség uradalmi területére. A község határában a mai napig szőlők húzódnak, melyek – az erdőművelés mellett – a népesség fő megélhetési forrását biztosították; nem véletlenül jelennek meg hangsúlyosan Szendehely címerében is.

A Kéktúra a település Ófalujának utcáján kezd ereszkedésbe, bár a porták jelentős része már itt sem őrzi egykori rusztikus arculatát. Lejtős kerékpárúton érkezünk meg a Lósi-patak völgyében vezető erdészeti útra, amelyen jobbra fordulunk, így érjük el a népszerű Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola játszóterét, állatparkját, majd magát a főépületet is. Mivel itt is találunk bélyegzőt, innen is nekivághatunk a túrának.

A számos attrakciót és programlehetőséget kínáló látogatóközpont főleg hétvégén bonyolít hatalmas forgalmat, jellemzően tele parkolók és rengeteg, főleg kisgyermekes kiránduló fogad ilyenkor. Vonzó lehet az innen induló három tanösvény, a kerti vasút, a sportpályák és tisztások pedig remek piknikezőhelyként szolgálnak. Hétköznap a komplexum erdei iskola „lába” az erősebb: interaktív erdei foglalkozásokkal, tanulási lehetőségekkel várnak gyermekcsoportokat az erdészet munkatársai. A látogatóközpontban büfét és kávézót is találunk.

A K jelzések hídon vezetnek át a Lósi-patakon, majd áthaladunk a Gyadai tanösvény kapuja alatt – rajta Hangya Dani integet. Jobbra a K+ jelzés ágazik ki, ezen bő fél kilométert megtéve kereshetjük fel Rockenbauer Pál kopjafáját, amelyet az ismert ismeretterjesztő holttestének megtalálása helyén állítottak. Lépcsősoron térünk jobbra, s kezdjük meg a Naszály meghódítását. Utunk első pár kilométere a Gyadai tanösvény útvonalán halad, így a fokozatosan, de szelíden emelkedő szakaszon elég sűrű a forgalom. Több, a hegyről lefolyó víz által mélyített, száraz árkot is metszünk, majd elérünk a legjelentősebbhez, amelyen függőhíd ível át. A Kéktúra jobbra tér: innentől kezdve „magunkra maradunk”, érezhetően megcsappan a kirándulók száma.

Mellőzzük a Bik-kutat és kissé lepukkant pihenőhelyét, majd szintben vezető, néhol szelíden emelkedő ösvényen folytatjuk az utat. Megjelennek a bükkök: jobbunkon fenyegetően magasodik a Naszály meredek hegyoldala, ami beárnyékolja az északi lejtőket, így viszonylag alacsony magasságban is meg tud telepedni ez a hűvőset kedvelő fafaj. Szekérútra érünk ki, amelyen nekikezdünk a szintvonalak átvágásának, a meredek kaptató után köves-sziklás ösvényen folytatjuk a Naszály-oldal kacskaringóját.

Nyeregbe érve szelídül meg a domborzat és az erdő is. A délről sütő nap fényében kialakult dús aljnövényzetű erdőrészlet fogad, körülöttünk víznyelők és töbrök sorakoznak. Mészköves, könnyen karsztosodó alapkőzet tipikus felszínformái ezek, de számos barlangot is találunk a Naszályon, amelyek közül egyet érintünk is majd túránk során.

A Naszály földtani szempontból egészen különleges: noha földrajzilag az Északi-középhegységhez, azon belül is a Cserháthoz tartozik, geológiai értelemben a Dunántúli-középhegység része. Fő felépítő kőzete ahhoz hasonlóan triász kori mészkő, csupán a későbbi tektonikai mozgások „szakították le” a kőzetlemezről, illetve a Duna túlpartján lezajlott vulkanizmus termékei fedték be Visegrád és Pilisszentkereszt árka között. Így járt még többek között a csővári Vár-hegy is – ezeket a hegyeket Duna-balparti rögök néven ismeri a szakirodalom.

A Vaditató-tó lefolyástalan töbörben összegyűlő csapadékvize után a K▲ jelzés ágazik ki jobbra. Mindenképp tegyük meg a kényelmes, 400 m hosszú kitérőt a Látó-hegy kilátópontjára, amely a Naszály déli oldalának sziklagyepéről nyújt csodálatos panorámát. A környezetéből kiemelkedő hegytömb körül semmi nem akadályozza a kilátást, dél felé Vác, a Duna szalagja és Budapest, illetve a végtelennek tűnő Pesti-síkság látszik. Kissé jobbra a Visegrádi-hegység szigorúbb hegyeit szemlélhetjük, még tovább fordulva pedig a Börzsöny déli nyúlványai sorakoznak. Részlegesen látunk rá a Naszály tájsebére, a sárgásvörös sejcei mészkőbányára.

A nyeregbe visszatérve rövid, de intenzív emelkedő vár ránk, amely világos, dús aljnövényzetű erdőben vezet fel a Naszály 652 m magas csúcsára. Itt találjuk a túra következő bélyegzőjét, illetve a hivatalosan nem látogatható geodéziai tornyot, amelyről csodás kilátás tárul fel. Fentről a Börzsönytől a Mátráig, illetve a szlovákiai Kárpátokig szemlélhetjük a hullámzó tájat.

Naszály – Ősagárd

Keskeny gerincösvényen ereszkedünk le a Naszály csúcsáról. Az alacsony fák itt-ott megritkulnak, sziklagyepükről gyönyörű panoráma nyílik észak és kelet felé: rálátunk a Börzsönyre, a Cserhátra, háttérben a Mátra és a Bükk – gyakorlatilag hosszan követhetjük szemünkkel a Kéktúra útvonalát. A Kárpátok felé is akadálytalan a kilátás, jól kivehető a selmeci Szitnya jellegzetes alakja, de tiszta időben a Nagy-Fátra és az Alacsony-Tátra is kitakarózik a párából.

Elérjük a KΩ leágazását, amely rövid, de igen kellemetlenül ereszkedő ösvényen vezet a Násznép-barlanghoz. A Naszály harmadik leghosszabb barlangjának három hatalmas terme szabadon és – az agyagos talaj csúszásveszélyét leszámítva – biztonságosan látogatható, és szinte biztosan találunk benne denevéreket. A barlang egykor a karsztvíz szintjén feküdt, időről időre „megcsapolta” azt, így forrásbarlangként funkcionált, majd a hegytömbbel együtt több száz métert emelkedett, így került mai helyére. Nevét több legenda is magyarázza: az egyik szerint tatárok vagy törökök által megzavart lakodalom népe keresett benne menedéket, egy másik titokban itt megesküvő párról szól.

Hosszan ereszkedünk a Naszályról, leérve róla pedig már nem csak földrajzi, hanem „hangulati” szempontból is a Cserhátban járunk. A tájegységen javarészt erdős-szántós dombokon hullámvasutazva vezet át a Kéktúra. Így fordulunk Ősagárd irányába, majd a település határában szántóra érünk ki. Hamarosan befutunk Ősagárdra, hangulatos, patakparti pihenőhely és egy játszótér mellett elhaladva érkezünk ki a főútra, a bélyegzőhöz. Mellette buszmegálló, illetve egy vízvételi lehetőséget jelentő közkút található.

Szendehellyel ellentétben Ősagárdon kevés új beköltöző van, így az újabb beépítések is ritkák. Hagyományos falusi településkép jellemzi, egy-két épületen már a Palócföldre jellemző oromzatos kontytetők is felbukkannak. Mellőzzük a vegyesboltot, majd az evangélikus templom előtt térünk balra. Bár a település Árpád-kori – nevét is a királyok vadászkutyáit tenyésztő agarászokról kapta –, a török korban elpusztult, és evangélikus szlovákok építették újjá a 18. században.

Ősagárd – Felsőpetény

Romos TSZ-épületek és a temető mellett hagyjuk el Ősagárdot, a határában elterülő szántók mentén haladunk tovább. Fiatal akácosba fordulunk, amelyet egy-egy idős, magas fa színesít. Jellegtelen úton vágunk át Felsőpetény mezőgazdasági parcelláin, amelyekről szép kilátás nyílik a környező dombokra. Lassacskán a végpont is feltűnik, a jelzés komótosan ereszkedik irányába, majd a település szélső utcáján vezet át, hogy elérje az Almásy-kastély kerítését, a szakasz utolsó bélyegzőjét.

Az 1902-ben emelt épület és parkja 2025 májusában felújítás alatt áll, nem látogatható. A kastély főleg arról nevezetes, hogy 1955 novembere és 1956 októbere között itt raboskodott Mindszenty József – innen kísérte fel egy rétsági zászlóalj a forradalmi Budapestre. 1992-ben emléktáblát helyeztek el az egykori hercegprímás tiszteletére az akkor gyermekotthonként működő épület falán. A 2010-es években magánkézbe, vadásztársaság birtokába került a kastély, a tervek szerint a közeljövőben látogatható lesz: kulturális és természeti élményközpontként hasznosul.

A kastélytól visszafordulunk, és a Felsőpetény, orvosi rendelő buszmegállóig sétálunk.