Magyarkúti kiskör Verőcén át
Ha csak pár óránk van, és nincs kedvünk (vagy lehetőségünk) komolyabb túrafelszerelést ölteni, Verőcéről tehetünk egy kellemes körsétát a település két jellegzetes üdülőövezetébe, Magyarkútra és Aranyoskútra. Utunk többnyire hétvégi házak között, széles föld- vagy aszfaltúton vezet, csak egyetlen helyen, az aranyoskúti kilátóhely után tér keskenyebb ösvényre, úgyhogy nem igényel különleges ruházatot.
Magyarkúton, az Irma-forrásnál megpihenhetünk egy kicsit, feltöltődve a Kocsma a pipáshoz nevű vendéglő kerthelyiségében, aztán elsétálunk az 1930-as években épült Gonzága Szent Alajos turistakápolna mellett. Túránk fénypontja azonban kétségkívül az aranyoskúti kilátóhely: a sziklák pereméről szokatlan szögből csodálhatjuk meg a Dunakanyart, akadálytalanul rálátva a visegrádi fellegvárra, valamint a Visegrádi-hegység mögötte húzódó hegyeire.
A szerző tippje
- Magyarkúton, az Irma-forrásnál pótolhatjuk az elégetett kalóriákat a Kocsma a pipáshoz nevű egyszerű, családias hangulatú vendéglőben, amelynek a kerthelyiségében is elüldögélhetünk, ha szép az idő.
- A Borbély-hegy kilátóteraszát magasan körbenőtte a növényzet, ezért nem látunk ki róla. Ha mégis felsétálunk hozzá a P▲ jelzésen, kb. 100 méterrel előtte letérhetünk az ösvényről bal felé, mert 50 méterrel feljebb, egy romos épület mellől megpillanthatjuk a Dunakanyart.
- Ha lehet, vigyünk magunkkal távcsövet! Az aranyoskúti kilátóhelyről nagy élmény végigpásztázni vele a panorámát.
- Amennyiben többet sétálnánk, és vadregényesebb, erdei környezetben, válasszuk a túra hosszabb, a Nagy-kő-hegyre felvezető változatát! Az majdnem teljes egészében magába foglalja ezt a magyarkúti kiskört.
Úttípusok
Szintprofil megjelenítéseHasznos linkek és ötletek
- A magyarkúti Kocsma a pipáshoz vendéglő honlapja
Kezdőpont
Végpont
Útleírás
Itiner
-
A Csattogó-völgyből a Gyöngyök útja jelzését követve, kelet felé sétáljunk el a P jelzésig!
-
A P jelzésre rátérve kövessük azt észak felé, a Les-völgy mentén, egészen Magyarkútig.
- Miután átértünk a Gimpli-patak fölötti hídon, forduljunk jobbra a K ◼ jelzésen, amelyet kövessünk az Irma-forrásig, illetve a Kocsma a pipáshoz című vendéglőig!
- Az Irma-forrástól sétáljunk vissza a Fő úton a K ◼ jelzésen, aztán térjünk át a P ◼ jelzésre bal felé! Ezt követjük a Gonzága Szent Alajos kápolna mellett, majd Magyarkútról kifelé Aranyoskút tetejéig az aszfaltúton.
- Aranyoskút felső részén, a Kilátó utcánál érdemes tennünk egy rövid kitérőt balra, a sziklák tetején lévő kilátópontig.
- Utunkat megint a P ◼ jelzésen folytatjuk.
- A P▲ jelzésen jobbra tehetünk egy újabb kitérőt a Borbély-hegy egykori kilátóteraszáig, ahonnan azonban sajnos nem látunk semmit, mert körülnőtte a növényzet.
- A sétát ismét a P▲ jelzésen lefelé folytatva beérünk Verőcére.
- A Bereg utcán jobbra térve talpaljunk el a P jelzésig!
-
A P jelzésen jobbra térve hamarosan visszatérünk oda, ahol a Gyöngyök útja balra kiágazik. Azon térhetünk vissza a Csattogó-völgybe.
Részletes leírás
Túránk érdemi része a Les-völgy mentén kígyózó P jelzésen kezdődik, amelyen észak felé sétálunk ki Verőcéről. Kerékpárral is jól járható, köves földúton haladunk kutyaugatástól kísérve, jobb-rosszabb állapotban lévő víkendházak között. Közben jobbra megpillanthatjuk az innen nézve piramisszerűen magasodó Borbély-hegyet, amelyre túránk vége felé majd felkapaszkodhatunk – igaz, egy olyan kilátóteraszhoz, ahonnan manapság már sajnos nem látunk semmit. Ha nyáron érkezünk, egy szakaszon sárgálló aranyvessző-tengert szelünk át; ezt az invazív fajt dísznövényként is termesztik, de mivel nem igényel gondozást, sok helyen gyomként szaporodott el. Egyébként gyógynövényként is ismert, többek között gyulladáscsökkentő és görcsoldó hatása van.
Hamarosan beérünk a közigazgatásilag Verőcéhez tartozó, meghitt hangulatú Magyarkútra, egyelőre csak a településrész nyugati oldalát érintve. Egy hídon átkelünk a mókás nevű Gimpli-patak fölött, majd a K ◼ jelzéssel együtt jobbra térünk. Ezt követjük a Dalos utcán, majd a Fő úton az Irma-forrásig, vagyis az övezet névadójáig, a tekintélyt parancsoló foglalású, iható vizű Magyar-kútig. Közvetlenül mellette van a Kocsma a pipáshoz, amely valójában egyszerű kínálatú, de barátságos hangulatú vendéglő is kerthelyiséggel – érdemes leülnünk legalább egy italra, a napernyők alatt élvezve a nyugodt környezetet.
Az Irma-forrástól Aranyoskútig
Az Irma-forrástól a K ◼ jelzésen, a Fő úton visszatérünk oda, ahol a P ◼ jelzés balra kiágazik, átvezetve minket az Orgonás útra. Mostantól sokáig ez a jelzés lesz a kísérőnk. A nagy kanyarban, a jobb oldalon találjuk az ifjúság védőszentjének tiszteletére 1933-ban felszentelt, a MÁV Gépgyári Sportkör Turista Osztálya által épített Gonzága Szent Alajos turistakápolnát. A huszártornyos építményt közvetlenül egy Árpád-kori templom maradványai mellé tervezték, szentmisét évente egyszer, június 15-én tartanak benne.
Ezt követően túránk legunalmasabb részén kell túlesnünk: a Papsom-árok melletti aszfaltúton kell felsétálnunk Verőce egy másik üdülőövezetébe, Aranyoskútra. Közben lassan, de biztosan újra leküzdünk mintegy 100 méternyi szintkülönbséget, mielőtt a településrész tetején, még mindig a P ◼ jelzést követve élesen jobbra fordulunk. Előtte, a kaptatón érdemes megállnunk, és hátranéznünk, mert megpillanthatjuk a Csóványos egyre távolabbi csúcsát.
Csodálatos panoráma a Dunakanyarra
Az éles forduló után végre megszabadulunk az aszfalttól, hétvégi házak között, hangulatos kis utcán talpalunk. Legyünk résen, mivel egy bal kanyar után nem sokkal ki lesz táblázva az aranyoskúti kilátóhely, ahová nem vezet el a jelzés, csak a Kilátó utca, holott a panoráma kihagyhatatlan.
A sziklák peremétől tisztes távolságot tartva elérjük azt a pontot, ahonnan meglepő közelségből pásztázhatjuk végig a Duna vonalát: a folyón terpeszkedő Szentendrei-szigetet, szemközt Dunabogdányt, az alattunk elterülő Verőcét. A legimpozánsabb látványt azonban a visegrádi fellegvár nyújtja; innen nézve nyilvánvaló, hogy stratégiailag milyen tökéletes helyre épült. Balra fölötte kiszúrhatjuk a Mogyoró-hegy kilátóját, távolabb a Prédikálószéket, mögötte pedig még a Dobogó-kő hosszan nyújtózó gerincét is. A Duna kanyarulatának bal partját a Szent Mihály-hegy tömbje uralja, alatta a 2018-ban felújított nagymarosi Szent Kereszt felmagasztalása-templom tornya fehérlik.
A kilátás nélküli kilátó
A P ◼ jelzésre visszatérve a túra egyetlen keskeny ösvényén ereszkedünk – ha ez nem lenne, bármilyen bringával is simán teljesíthetnénk a kört –, magunk mögött hagyva Aranyoskút házait. Rövidesen megpillantjuk a Verőcéről látott, a Börzsöny egykori, 15 millió éves ősvulkáni krátergyűrűjének peremét jelző Borbély-hegy csúcsa felé kiágazó P▲ jelzést. A 283 m magas tetőn szintén a MÁV Gépgyári Sportkör Turista Osztálya épített korláttal védett kilátóteraszt még az 1930-as években, mivel azonban elburjánzott körülötte a növényzet, mára sajnos semmit nem lehet látni róla a környező tájból. Ha mégis megtesszük miatta a kétszer 400 méteres kitérőt, kicsit lejjebb, bal felé kisétálhatunk egy épület romjához, ahonnan kapunk némi kilátást, az aranyoskúti panorámának azonban ez sem érhet a nyomába.
Innen nincs más hátra, mint a P▲ jelzést tovább követve, a Magyar-máli-dűlő oldalában lesétálni Verőcére. A turistaút a szebb napokat látott Magyarkút-Verőce vasútállomásnál ér be a településre. Ha a Csattogó-völgybe szeretnénk visszatérni, a jelzésről a Bereg utcára célszerű lekanyarodnunk, amely átvisz minket közvetlenül a P jelzésre. Ezen jobbra fordulva hamarosan elérjük a bal felé a völgybe vezető Gyöngyök útját, és így meg is érkeztünk sétánk kiinduló-, azaz egyben végpontjára.
Tömegközlekedéssel
Tömegközlekedéssel elérhető
-
A túra kezdő- és végpontját a Budapest-Vác-Szob között közlekedő vonatokkal érhetjük el. A szerelvényről Kismaroson vagy Verőcén kell leszállni. A Csattogó-völgy pár száz méteres sétával mindkét településről kényelmesen megközelíthető.
Megközelítés
-
A verőcei vasúti megállóhelytől a P turistajelzést követve északi irányba tartunk. Egy kilométert megtéve, a település határában (balra) rátérünk a Gyöngyök útja turistaútra, amely a Csattogó-völgybe vezető széles földút. A tájékozódást jelzések, illetve kihelyezett táblák is segítik.
-
A kismarosi vasúti megállóhelytől kezdetben a S és a Z turistautakat követjuk, de ahogy elhagyjuk a kisvasút végállomását, az ABC-nél jobbra fordulunk, és pár száz méteres sétával a Gyöngyök útja jelzései mentén, valamint a kihelyezett navigációs táblák segítségével érjük el a Csattogó-völgyi táborhelyet.
-
Ha vonattal érkezünk, a vasútállomástól a P jelzést követve, a Faluföle utca mentén elindulva közvetlenül is be tudunk csatlakozni a túra nyomvonalába anélkül, hogy a Csattogó-völgyig ki kellene sétálnunk.
Parkolás
-
A túra kezdőpontja a Vácot Szobbal összekötő 12-es út közelében található.
-
A településen több helyen is ingyenesen parkolhatunk. A legpraktikusabb a Zentai utcában, a P jelzés mentén hagynunk az autónkat.
Koordináták
A szerző által ajánlott kiadványok:
- Börzsöny és az Ipoly völgye turistakalauz (Cartographia)
A szerző által javasolt térképek:
A régióról szóló kiadványok:
Felszerelés
Ez a séta nem igényel speciális túrafelszerelést. Jól tapadó talpú cipő, ivóvíz ajánlott, a navigáláshoz pedig Természetjáró app.
Statisztika
- 2 Útpontok
- 2 Útpontok
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
A közösség fényképei