Hegytetőről hegygerincre a központi vadonban

Itiner:

• Regécről a K jelzés vezet fel a Bekecs-kerthez.
• A Bekecs-kerttől hosszan követjük a Z jelzést Telkibányára.
• Telkibányáról a P jelzés mentén indulunk vissza Regécre.
• Az Amadévárhoz a kiágazó, majd visszacsatlakozó PL jelzésen teszünk kitérőt.
• A P jelzést követjük tovább a Sólyom-kő elágazásáig.
• A Sólyom-kőre a jobbra kiágazó, majd a P jelekbe visszacsatlakozó P▲ jelzéseken teszünk kitérőt.
• Regécre a P jelzésen ereszkedünk le.

A túra részletes leírása:

Fel a hegyekbe Regécről

Az egyutcás falu, Regéc felső végéből, a Háromhutára tartó útelágazástól indulunk el a K jelzésen. Hamar elhagyjuk az álmos kis falut a Puskás-patak sekély völgyében sorakozó ligetek felé. Az út kőszórását újrarakták, mely miatt bokaforgató ez az első, rövid szakasz. A hegyoldal kaszálóiról feltűnik mögöttünk a környéket uraló regéci vár, a tágabb térség történelmi központja. Bár az erősséget már a három részre szakadt ország csatározásainak idején, a 17. század végén lerombolták a császári csapatok, a közelmúltban az öregtorony megmaradt falaira alapozva újraépítették a vár északi végét, mely büszkén trónol a meredek sziklabérc tetején.

A patak felső folyásánál egyre meredekebbé válik az ösvény. Mohás kőtömbök és andezittornyok között, egy sziklaszoroson áthatolva a Torintás enyhén lejtő, fennsíkszerű, tágas terepére érkezünk. Egykor a falu kaszálói egészen idáig felhúzódtak, de ezeket már jórészt visszafoglalta az erdő. A megmaradt ligetek, apró erdei tisztások azonban igen hangulatos, zegzugos vidéket alkotnak a patak forrásterületén. A Puskás-patak és a Gönci-(Nagy-)patak völgye közötti nyeregben találjuk a legtisztábban megmaradt kaszálórétet, mely után rákanyarodunk a sűrű erdővel takart, meredek hegyoldalra. Az eddigi fokozatosan adagolt szintemelkedés itt rákapcsol: a csúcsrégióba egy lendülettel kapaszkodunk fel a gyertyános-bükkös erdőben. Az utolsó szakaszon a szekérút mélyen bevág a köves hegyoldalba, a görgeteges talajon pedig nehézkessé válik a terepviszonyok leküzdése.

Megpróbáltatásaink feloldozást nyernek a Dorgó- és a Kerékkötő-hegy közötti nyeregben: innentől hosszasan 700 méter körüli magasságban, hozzávetőlegesen szintben haladunk a Telkibánya feletti letörésig. A Bekecs-kert irtásai elnyelték a korábbi sötét erdő hangulatát, amikor nagy területen kivágták a környező fenyő- és bükkerdőket. A 20. század elejének nagy erdőirtásait előszeretettel telepítették újra fenyővel, mely akkor értékesebb faanyagnak számított a bükknél. Ezt a hagyományt törte meg a következő század gyorsan változó klímája, és vele együtt a hosszú szárazságok, hőhullámok miatt legyengült fenyvesek szúfertőzöttsége. Az Európa-szerte komoly problémát jelentő faromlást itt megelőzték: a tűlevelűek nagy részét kivágták, így a hajdani, híres dorgói fenyvesnek már csak hírmondóit láthatjuk az út szélén meghagyott néhány fenyőfa képében.

A Dorgói-nyereg alatt, a Bekecs-kertben a Z jelzésre (balra) váltva, de az eddigi dózerúton a Hosszú-kő-gerincet követve folytatjuk utunkat észak felé. A Suta-patak forrásvidéke, a tál alakú völgyteknő kopárra vágva kíséri utunkat, bár a felsarjadó és újratelepített fiatal bükkös feltehetően nagy vonzerőt jelent a terület rőtvadállományának táplálkozás és rejtőzködés tekintetében. A Gönci-(Nagy-)patak elzárt vízgyűjtő területére a térség őshonos nagyragadozói egy bő évszázados kihagyás után újra visszatelepültek. Stabil állománya él itt a farkasnak és a hiúznak, és évtizedek óta bizonyítottan szaporodik is, de ritkán a medve is átjár látogatóba a felvidéki hegyekből.

A Hosszú-kő-gerinc alatt hosszan oldalazunk, majd a Z jelzés felkapaszkodik a Bohó-hegy oldalán - az eddig követett szekérút tovább halad a Gyertyán-kúti-rétek felé a Z● jelzéssel. Itt nekünk is érdemes egy rövid kitérőt tenni a Gyertyán-kúthoz, ahol friss hasadékvizet vehetünk a gyertyánliget szélén fakadó forrásból. Érdemes megpihenni az öreg fák árnyékában, hiszen padok és asztalok nyújtanak puritán kényelmet a hangulatos helyszínen. A szomszédos tisztások sora a hegység és hazánk különösen értékes és látványos hegyi kaszálórétjei közé tartozik. Az öreg hagyásfák között húzódó kaszálókon értékes kárpáti növényflóra és a hozzá kötődő törékeny életközösség alakult ki. A terület épp ezért fokozottan védett, belépni csak a kutatóknak és a nemzeti park embereinek szabad. (Nyugati peremén pedig a Nagy-Sertés-hegy Erdőrezervátum központi zónája található.)

A Z jelzésen a Bodó-hegy felé kerülünk. Ez az ösvény is látványos: az öreg bükkök között juhar-, gyertyán- és nyírfák színesítik az erdőt. A sziklás hegygerinc egy kis ligetet érint a csúcson, ahonnan az északi lejtőn ereszkedünk le a gyertyán-kúti rétsor túlfelére. Egy öreg bükkfától balra követjük az erdőgazdasági utat, mely a Hemzső- és a Reszelt-bércek alatt oldalaz a lankásan hullámzó bükkösben. Bár mindkét hegytetőre visz fel jelzés, a sziklás csúcsok sűrű erdővel takartak, kilátás nem adódik. (Igaz, a lejjebb elhelyezkedő Hemzső-kőről egészen a füzéri várig és a Nagy-Milicig nyílik meg a táj.)

A Z jelzés a Magas-tér oldalában éri el a nagy átlagmagasságú hegyhát északi végét. Itt a ligetes, vegyes erdőben oldalazó út ereszkedni kezd, és a Fenyő-kő nyergétől bevág a meredek, görgeteges északi hegyoldalba. A következő bő kilométeren jelentős szintet veszítünk a bükkösök között kanyargó erdőgazdasági úton, amely a Kis-Bikk-kútnál érkezik meg a Hatvanas-nyeregbe. A középkorban innen látták el ivóvízzel a mélyen alattunk fekvő Telkibányát a huszita harcokban megsemmisült rézcső vezetéken keresztül. A Hatvanas-nyeregből lehetőségünk adódik rövidíteni a túrán: lefordulhatunk a Potácsházhoz a Z◼ jelzésen. De ha már idáig eljutottunk, érdemes ezt a vargabetűt beiktatni, és leereszkedni a gazdag történelmű, „aranygombos” Telkibányára.

Telkibánya és a pálosok gönci kolostora

A Z jelzés jobbról kerüli a Kis-kerek-hegyet a lankásan ereszkedő dózerút bevágásában, alattunk egyre közelebb látszanak Telkibánya épületei. A temető feletti lejtőn útelágazáshoz érkezünk, ahol csatlakozik a P jelzés. Innentől közösen ereszkedünk vele az Ezüstfenyő Hotel aszfaltos útjára, melyen besétálunk a falu központjába. Az egykor bányavárosi rangot is viselő település ma álmos hétköznapjait éli. A gazdagságot és hirtelen felemelkedést hozó, arannyal hintett kvarctelérek pár évszázad alatt kimerültek. A település fénykora Károly Róbert uralkodásától Zsigmond király időszakáig tartott a 14-15. században. Rákóczi fejedelem újrakezdte a kitermelést a mélyművelésű bányákban, hogy a Habsburgok elleni háborút pénzelje - ezek a tárók a 19. század végéig működtek. A világháború utáni kutatások mélyebbről sem mutattak ki gazdaságosan fejthető ércvagyont, ezért a 20. századra megmaradt a terület a hagyományos erdei gazdálkodás központjának.

Az egykori fénykorát már csak az emlékeiben megélő falu főterére érkezünk. A buszmegálló, bolt, templom háromszögben kocsmát is találunk egy frissítő elfogyasztására, erőt gyűjteni a folytatáshoz. Számos lehetőség kínálkozik az éjszakázásra is, ha meg akarjuk szakítani a túrát, de érdemes időt szakítani az ipartörténeti kiállításra is, mely a falu keleti végében találunk.

A Z és P egyesült jelzésen visszakapaszkodunk a már megtett úton, de most az öreg tölgytől a P jelzésen haladunk tovább. Felkapaszkodunk a Bizsóka és Ökör-hegy közötti nyeregbe, ahonnan egy vízmosást keresztezve ereszkedünk alá a Potácsházhoz. Hosszú ideig hamuzsírt főztek, a szappan és üveggyártás hamuból előállított alapanyagát főzték itt, innen a neve. Egy mázsa hamuzsírhoz 60-70 köbméter fát kellett elégetni és kilúgozva kifőzni, amihez a bükkfahamu volt a legmegfelelőbb. A faigényes alapanyaghoz így a hegység belsejében, a bükkerdőkkel körbevett gönci Nagy- és Kis-patak találkozásánál juthattak hozzá legkönnyebben, nem kellett a fát a hegyek közül kivonszolni. Az első világháború utáni faínségben azonban ezt is megoldották: keskenynyomtávú vasúti pálya épült Göncről egészen az Ósva- és Kis-patak felső folyásához, ezzel lerabolták a környező hegyeket, elszállították a hegység belső vidékeinek öreg erdőit.

A ház mellett keresztezzük a Gönci-(Nagy-)patakot, és a gerinc elvégződésén átvágva érkezünk a Kis-patak völgyébe. Itt fiatal tölgyesben kapaszkodunk, mígnem az öreg hagyásfák ölelésében feltűnik a pálos kolostor romja. Az Árpád-kor után, a 14. században pálos rendi szerzetesekl étesítették a kolostort, melyet Nagy Lajos idejében említenek először. A Telkibányán ispotályt is működtető közösség a 15. századi fénykor után elszegényedett, végül feltehetően a husziták zaklatása miatt hagyta hátra a kolostort. Az egykori barátlakások, a feltételezett kerengő már csak összedőlve, az egyenetlen felszín alatt sejthető, de a templom meglepő épségben dacol az idővel. Díszített oszlopfőket, faragott pilléreket, íves mennyezetet és kapumaradványt, valamint a rózsaablak helyét is láthatjuk a közel 30 méter hosszú épületben. A közel nyolc évszázados templom romjaiban is áhítattal tölti meg a helyet.

Az Amadévár és a Sólyom-kő, a hegység jeles kilátópontjai

Fiatalos tölgyesben oldalazunk a P jelzésen egy szekérutat követve, amely a Kis-patak mélyen bevágódó folyásához érkezik. Ahol az útbevágás elkeskenyedik, ott hatolt be a vasút is a völgybe. Innentől erdei ösvényen, sűrű, árnyas erdőben követjük felfelé a vízeséseken, zúgókon lebucskázó patakot. A hegyszoros kanyarjának kőgörgetegei elmaradnak, és egy fenyvest átszelve érkezünk a kiszélesedő völgytalp kaszálórétjére, melyet szekérúton szelünk át. A hangulatos erdei tisztás túloldalán találjuk az Amadévár gerincére fordító elágazást.

A merész szirt, melyen egykor a vár állt, jó 200 méterrel van felettünk; a hegyoldal meredeksége is számottevő. Egy régi irtás fiatalosa, majd öreg bükkök között kapaszkodunk a lejtőn. A Kis-Amadé-hegy gerincére kiérve ideiglenesen megenyhül a meredekség, és már öreg bükkösben kígyózunk tovább a Nagy-Amadé-hegyre. A köves orom alatt pár sáncot, sziklatömböt kerülünk, majd az utolsó pár méteren a PL jeleket követve érkezünk ki a vár felső részére, a keleti szegély természetes falait alkotó sziklabércre.

A panoráma, bár behatárolt, jellegzetes képet mutat a Tokaji-hegység központi vidékéről. Hosszan belátjuk a Gönci-(Nagy-)patak völgyét a pálos kolostor környékétől a forrásterületig. A szemközti erdős hátat kereszteztük túránk első felében; jól kirajzolódik a fennsíkszerű vonulat. Északon, a Telkibányát szegélyező réteken túl a Nagy-Milic masszív tömbje trónol, tőle balra a Kassai-medence, szegélyén a Kárpátok hegyvonulatai kéklenek.

Az alattunk leszakadó, meredek sziklafal a jégkorszaki klíma hagyatéka, mely kifaragta a hegy oldalából a keményebb, kővé vált andezitláva réteget. E kifagyási forma iskolapéldája a gerinc teljes hosszában, valamint a Téglás-kő túloldalán a Sólyom-kő sziklafala.

További utunk a sziklás, köves gerincélet követi őserdő jellegű, öreg bükkösben. A gerinc nyugati oldalát leirtották, így a fák között rálátunk a szomszédos Borsó-hegyre és a Hernád völgyére. Bő kilométert kapaszkodunk a Téglás-kő északi előcsúcsáig ezen a vadregényes terepen - a hegytető laposabb hátán már erdőgazdasági tájon, tarvágásokkal és ültetett erdőkkel övezett nyiladékon haladunk. Éles kanyarral, szintén tűzvédelmi nyiladékon ereszkedik alá nyugatnak a P jelzés; majd a Téglás-kő és a Borsó-hegy közötti nyeregben érintjük a Cicés-rét idilli hegyi kaszálóját. A hegysége jellemző ez a nyír- és fenyőcsoportokkal ligetes, vegyes erdővel körbevett kaszálórét; talán ezek a területek idézik leginkább a kárpáti hangulatot. A rét túloldalán ismét éles kanyart teszünk, ezútta dél felé. Alig száz méter múlva, a bükkerdőben kiágazik a jobbra a P▲ jelzés, melyen leírunk egy rövid hurkot. A csúcshoz közelítve ritkul az erdő, végül sziklás leszakadás peremére érkezünk. Több andezittorony is remek kilátást kínál, ez az andezitbástya-sor a Sólyom-kő természetes erődítménye.

Amit nem láttunk az Amadévárból a mögöttünk húzódó hegylánc miatt, azt az irányt fedi most le a délnyugati tájolású sziklafalról feltáruló panoráma. A hegység nyugati végeinek impozáns vulkánja, a Gergely-hegy és a mellette sorakozó apróbb kúpok határozzák meg a tájképet. A Szerencs-patak forrásvidéke húzódik alattunk sűrű, vegyes erdőivel egészen Hejcéig, ahonnan a Hernád-völgy tágas, lapos térsége nyújtózik a látóhatárig. Tiszta időben a Bükk ferde platója is felismerhető a délnyugati horizonton, míg a Hernád völgyének túloldalán a Cserehát és a gömöri dombvidék, a lapos, karsztos, erdős hátak felett vész el a tekintet. A 700 méteres hegytetőről kitekintő panorámapontnak markáns hangulata van, mintha páholyból néznék le az alant húzódó világra. Igéző innen a naplemente: az erdős, dombos vidék hátterében, éppen szemközt ereszkedik alá a vöröslő korong.

A sziklasort követve a déli oldalon kanyarodik vissza az ösvény a dózerútra, ahol ismét csatlakozunk a P jelzéshez. Innen a sziklás, köves hegyoldalban, a Fekete-kő alatti szálbükkösben ereszkedünk a fehér-kúti vadászházhoz. Az épület melletti kaszálóréttől bal felé követjük a nyeregbe tartó dózerutat, amely egy nagyobb kanyarral, tekintélyes bükkök csarnokában érkezik a hegység belső területeire vezető hágóba.

Ereszkedés Regéc vára alá

A széles erdőgazdasági út nagy ívben kerüli a Bán-hegyet irtások, fiatal sarjerdők és még talpon álló öreg bükkök között. Kényelmesen ereszkedünk, de a hegy túloldalán, a Lapu-patak meredek forrásvidékéhez érve ismét kaptatásra kényszerülünk - igaz, utoljára. Az ellaposodó nyereg mögött egy rövid, meredeken alábukó szakasz vár ránk, majd egyre lankásabban fordulunk rá a Nagy-Szár-kő oldalára. Felettünk, a sűrű erdőn túl a csúcs egy látványos sziklafal feletti réttel bukik alá déli irányban. A tisztás a hegység egyik legszebb kilátópontja, ahonnan mint terepasztal tárul fel a regéci vár környéke: megmutatkoznak a széles kaszálók és a várromot övező hegykoszorú tagjai. Egyes szakemberek szerint a Regéci-medence a hegység legegyértelműbb kalderája, vulkáni beszakadása, maga a Várhegy pedig a tűzhányó központjában megmaradt lávakürtő kővé dermedt dugója. Ez a látvány innen tárul fel teljes pompájában. (A panorámapont jelzésen és úton sem érhető el.)

Az aláereszkedő P jelzés határozott ívvel fordul rá Regécre, a csúcsrégió bükköse az alacsonyodó magassággal tölgyre vált; a falu felett pedig már erősen ligetes, tisztásokkal tagolt a hegyoldal. A Kovács-domb lejtőpihenője után ismét meredekebbre vált a terep, így egy utolsó erőfeszítéssel ereszkedünk le a falu kaszálóira. Impozáns látvány a medencéből előtörő, kúp alakú andezitszirt, melynek tetején az újjáépített vártorony trónol.

A falu északi végén, körbekerített legelők mentén érkezünk a házak közé, ahol az induláskor már megismert K jelzés is feltűnik, visszanavigálva minket kiindulópontunkra.