Bazaltcsúcsok és bányászati emlékhelyek mentén

Itiner:

• Salgótarján vasútállomásától indulunk a S jelzésen, a Pécs-kő alatti elágazásig
• Innen a P▲ jelzésen rövid kitérőt teszünk a Hurka-Pécskő kőbányájáig
• A kitérő után a S jelzésen folytatjuk, majd a S▲ jelzésen feljutunk a Pécs-kőre, és leereszkedünk róla
• Innen ismét a S jelzésen haladunk tovább.
• A P+ jelzésen végigmegyünk a Somlya gerincén, aztán a túloldalán leereszkedünk
• A P jelzést balra követve visszatérünk a Kohászok útjának kereszteződéséig
• Innen a Kohászok útja K jelzésén megyünk le Inászó elhagyott bányásztelepüléséig, majd tovább, a Kazár, Inászó bányai elágazás buszmegállójáig

A túra részletes leírása

A salgótarjáni ipartörténelem emlékeinek nyomában

Salgótarján nevében a Salgó a közeli Salgó várára utal, amelynek neve a „salgó” (ragyogó, fényes) melléknévből származik. A területet a 10. század első évtizedében a belső gyepűvonal védelmére idetelepített Tarján törzs birtokolta. A Tarján ótörök eredetű szó, a jelentése fejedelem, alkirály. A város a Tarján-patak és a Zagyva vízgyűjtőjének szűk, Y-alakot formázó völgyeiben fekszik.

1847-től Hyeronimus Morsbrugger bécsi vállalkozó Weber Alajos mérnökkel szén után kutatott a közelben, és 1850-ben találtak is barnakőszenet. Ezután beindult a bányászat, majd az arra alapuló ipar, így a település is gyors fejlődésnek indult. Az 1860-as évek végén megalakult az akkori idők egyik legnagyobb társasága, a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. A másik meghatározó cég, az acélgyár, 1871-ben kezdte meg működését, de munkáskolóniájának első házait már 1865-ben elkezdték építeni. Salgótarjánt 1867 óta köti össze vasút az ország többi részével. Az 1956-os forradalomban itt, a városban adták le a legvéresebb sortüzet, a halálos áldozatok száma 46 és 131 fő közé tehető. Az 1960-as évektől jelentős lakótelepek épültek, ám a bánya 1970-ben bezárt. Ma az egyik belterületi vájat helyén, az egykori József lejtősakna egyes szakaszainak felhasználásával bányamúzeum működik.

Túránk a város központjából, a salgótarjáni vasútállomástól indul a S jelzésen. Rögtön át is kelünk a vidáman kifestett és fotókiállítással élhetőbbé varázsolt aluljárón a vasútállomás alatt. A Rákóczi utat elérve balra kanyarodunk, majd az Acélgyári úton belépünk az acélgyári kolónia területére, amelynek bejáratánál, a jobboldalon áll a figyelemre méltó, art deco stílusú, de a gótikát is idéző, ferences rendi Szent József-templom. Mellette érdemes még meglátogatni a kohász kaszinót. Itt nyilvánították 1922-ben várossá Salgótarjánt, és itt működött az Acélárugyár olvasóegylete, amelyet Móricz Zsigmond is többször meglátogatott. Ide úgy találunk el, hogy amikor a S jelzés az Acélgyári útról jobbra kanyarodik a Dózsa György útra, ott a Dózsa György úton balra felmegyünk a Salgó útra. Az épületet kb. 100 méterre találjuk jobb felé.

„A salgótarjáni kolónia épített környezetének meghatározó elemei voltak a szabadidő eltöltésének terei. A vállalat a századfordulóra felépítette az Olvasót, vagy más néven Munkás Kaszinót és a Tiszti Kaszinót. Utóbbiból nőttek ki a sportegyesületek, míg az Olvasó tartotta fenn a könyvtárat, zenekart, dalárdát és a műkedvelők színjátszó csoportját is. A zöld terek, a parkosítás szintén nem elhanyagolható törekvése volt a vállalatnak. A Dolinka elnevezésű pihenőpark kialakítására az első világháború után került sor. A fenyvessel és akácossal betelepített pihenő park és játszótér gondozását az acélgyári kertészet látta el” - írja Várkonyi-Nickel Réka „A salgótarjáni acélgyár munkás-lakóházai (1871−1945)” című tanulmányában.

Lebányászott bazaltcsúcsok

A kolónián áthaladva a S jelzés átkel a Salgó-patakon, majd balra fordulva keresztezi a vasúti sínt. Hamarosan eléjük a Szojka Ferenc Stadiont, melynek névadója az 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett magyar csapat balfedezeti posztján játszott. A stadionnál jobbra felfelé kanyarodik az út, és hamarosan eléri a Dolinka pihenőparkot. Ezen átvágunk a játszótér és a sütögető helyek között, majd egyenesen felkapaszkodunk egy akácoson keresztül. Rövidesen feltűnik egy gyertyános, itt a kettős jobb-bal kanyar előtt balra kell felmennünk az ösvényen (a jelzést kitakarhatják a levelek). A villanyvezeték alatti irtáson emelkedünk tovább, délnyugat felé több helyről kilátás nyílik.

Mielőtt a Pécs-kőre érnénk, belefutunk a P▲ jelzésbe, amely balra lefelé tartva, egy rövid (kb. 500 méteres) kitérővel elvezet minket a vulkanikus főcsúcs oldalában keletkezett parazitakrátert kitöltő bazaltból kialakult Hurka-Pécskőhöz, és az ennek a maradékán található kőbányához. Az úton a bányaleszakadás tetején „Vigyázat, szakadék!” tábla jelzi, hogy valóban nem árt óvatosnak lennünk. A bányába jobb felé kerülve, meredeken ereszkedünk be. Odalent áthaladunk két bazaltfal között, és alulról is megszemlélhetjük a fejtést. A sziklás szurdok az eredetileg kimagasodó bazalttömb robbantásos bányászatával keletkezett 1923 körül. Az oldalfalban fekvő bazaltoszlopok láthatók, amelyek a környéket borító üledéken áttörő, 1000-1200 fokos bazalt kihűlése és zsugorodása során jöttek létre. A 5-6-7-szögek a hűlési felszínre merőlegesen alakulnak ki, itt ez vízszintes. Az elbányászott bazalt limonitsávos homokkőrétegeken keresztül tört a felszínre. Az üledékbe bejáratot véstek, most ezen vezet át a jelzés. Az oldalfalon finom rajzolatokat formálnak a sárga-rozsdabarna rétegek, az alattuk 100-120 méterrel elhelyezkedő széntelepek bányászata során megtalálták az üledéket áttörő parazitavulkán bazaltját is.

Visszatérve az elágazáshoz a S, majd a S▲ jelzésen érjük el az 544 m magas Pécs-kőt. Füst Antal történelmi meséjében Árpád vezér magyarította a szláv eredetű pecska, azaz kemence szót pécskőre. A vulkánja 5 millió évvel ezelőtt, két ciklusban tört ki, a kúp fő tömege az első törmelékszórásból épült fel. Az anyaga szürke színű, különböző méretű vulkáni bombákból, lávafoszlányokból, salakos bazalttufából és agglomerátumokból tevődik össze. Ezeket a második szakaszban lávabazalt törte át a hasadékok mentén. Az erózió hatására felszínre került a krátert tápláló csatorna is. A főcsúcson két bazalt telér volt, amelyek bányászata során egy rézkori telepet fedeztek fel. Az 1930-as években 6 bányaudvar volt itt, a kiszolgálásukra egy keskeny nyomtávú vasutat is kiépítettek.

A kopár csúcsra az ösvény mellett kifeszített kötél segíti a feljutást, de nélküle is elboldogulhatunk. Viszont vigyázni kell, mert a bányaudvarok miatt több váratlan leszakadás is van a csúcs környékén. Ettől függetlenül érdemes felmenni, hiszen a tetőről 360 fokos panorámát csodálhatunk meg: látszik a Mátra a Kékessel és a Galya-tetővel, illetve nyugat felé a Börzsöny, sőt tőle balra még a Pilis is feltűnik. A völgyekbe benyúló város felett a Karancs uralkodik, a jobb oldalán tiszta időben megpillanthatjuk a Magas-Tátrát is. A csúcsra a rézkorban kisebb erődítményt építettek (ennek mára nyoma sem látszik), függőleges északi falába pedig kaptárfülkéket véstek.

A Somlya gerincének szép erdőiben

A csúcsról leereszkedve továbbra is a S jelzést követjük, amely hamarosan elvezet két tetővel, asztallal, paddal ellátott pihenőhely mellett. További ereszkedést követően, az üdülőtelepek szélénél keresztezzük a Kohászok útja K jelzését. Innen köves úton haladunk tovább mindaddig, amíg a P+ jelzés el nem ágazik jobbra – ezután ezt követjük a Kis-Somlyán keresztül az 584 m magas Somlyáig, figyelemre méltóan szép erdőkön át. A tölgyesekben időnként megpillanthatunk hatalmas, magányos fákat, és elsétálunk talán még náluk is nagyobb óriások kidőlt, korhadó tönkjei mellett. Elképzelhetjük, mekkora fák nőttek itt, valamint egész Európa-szerte, mielőtt megkezdődött a tervszerű erdőgazdálkodás. A gerincen több helyen elszórt bazalttömbök között kanyarog az, ezek nyáridőben remek, árnyas pihenőhelyet kínálnak.

A Somlya lapos, kilátást nem adó csúcsára érve egy hatalmas, kidőlt fa mellett rövid ösvény vezet ki jobb felé a térképen síremléknek jelzett, vörös csillagától részben megfosztott szovjet katonai emlékoszlopig, amelyet a Nógrád megyei vízmű KISZ alapszervezete állított 1975-ben.

Miután leereszkedünk a Somlyáról egy erdészeti úton, ismét találkozunk a P jelzéssel. Ezen balra fordulunk, és észak felé haladva visszamegyünk rajta egészen a korábbi elágazásig, ahol a Kohászok útjának K jelzése futott. Itt ezen, a magányos tölgyfánál jobbra térünk, és megkezdjük a gyaloglást Inászó felé egy bükkösökkel borított oldalban.

A bányászat korhadó gyökerei: Inászó

Közel 2 kilométer és egy patakmeder keresztezése után aszfaltúthoz érünk, ahol jobbra sorompó zárja el az utat a gépjárműforgalom elől. A vadkerítés sarkánál balra 150 métert sétálunk a jelzetlen úton, hogy megtaláljuk Inászó vadvirágokkal benőtt, pusztuló temetőjét.

Visszatérve az aszfaltútra haladjunk tovább a K jelzésen kelet felé mintegy 500 métert. Így eljutunk Inászó volt központjába, ahol már csak egy útszéli tábla mutatja be az egykori település szerkezetét. Inászó a 13–15. században mezőváros volt, majd a huszita háborúk idején teljesen elpusztult, 1478-tól már pusztaként említik. A következő biztos pont a korabeli iratok között 1848-ból való, amikor az Ó-Mária táróval, és annak 2,2 méter vastag, jó minőségű széntelepének feltárásával elsőként itt kezdődött meg a Salgótarján környéki szénbányászat. Ezt követően jelentős bányásztelepülés létesült ezen a helyen, a 20. század első évtizedeiben kb. 2300 lakossal.

A területen 24 szénbánya működött, ezekből 1968-ig 53 millió tonna szenet termeltek ki. Az első bánya megnyitásának 150. évfordulójára, az 1998-as bányásznap alkalmából a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet kialakított egy emlékaknát Inászón. Az emlékhelyet megtalálhatjuk egy rét szélén, ha a tájékoztató táblától kicsit visszafelé lekanyarodó földúton bemegyünk, majd jobbra fordulunk. Minden év szeptember első vasárnapján rendezik a bányásznapot, ekkor itt is elhelyeznek egy a hálakoszorúit.

Innen már csak 1 kilométert kell gyalogolunk a K jelzésen, hogy elérjük túránk végpontját, a Kazár, Inászó bányai elágazás buszmegállót.