Szép kilátás: Boszorkányos túra a Medves-fennsíkon

Itiner:

• a Tatárárok Sportcentrum parkolójából a Z jelzésű turistaúton indulunk
• felérve a hegyre, Salgóbánya előtt pihenőhely, itt tesszük meg a két rövid, egyenként oda-vissza szűk egy kilométeres kitérőt a PL jelzésen : egyet északnak, a Salgóvárhoz, egyet délnek, a Boszorkány-kőhöz.
• visszaérve róluk, folytatjuk az utat Salgóbányán át a Z jelzésen a település határáig
• a települést elhagyva újabb, kb egy kilométeres kitérő S● jelű úton a Zagyva-forráshoz és vissza
• ezután ismét tovább a Z jelzésen, ki a füves Medves-fennsíkra, egészen Somoskő határáig
• Somoskőnél véget ér a Z jelzés, onnan délnek fordulva a P+ jelű, majd a sima P jelű turistaúton vissza lehet csatlakozni a Z jelű turistaút elejébe a hegyen, és onnan visszacsorogni rajta a parkolóig, ahonnan indultunk

A túra leírása:

A város észak-keleti határán, a Tatárárok Sportcentrum parkolójában tesszük le a kocsit, és vágunk neki a Medvesi Zöldnek. Az ösvény egy egyre szélesedő árok mentén halad, a túloldalán vele párhuzamosan terepbringaút húzódik. Kb. 200 méternyi szintet kaptatunk felfelé, jobbára bükkösök árnyékában, amikor nagyjából felérünk a hegy széles platójának a szélére. Itt még az erdő az úr, legfeljebb egy-egy kisebb tisztáson haladunk át. Az egyiken fanyúl figyel minket.

Közeledünk az elágazáshoz, ahol a Medvesi Zöldről balra térve Salgó várához, jobbra pedig a Boszorkány-kőhöz lehet kisétálni. Az ösvény itt már kényelmes erdei úttá szélesedik, és megnő a kirándulók száma is, akik a közeli eresztvényi vagy a salgóbányai parkolókból sétálnak főleg a Medves nagy attrakciójának számító Salgó várához. Először mi is arra vesszük az irányt. 300-400 méter gyaloglás után ott is vagyunk a várnál, ahol egy tábla tájékoztat mindenről, amit a várról tudni kell:

A várat források először 1341-ben említették. Építettője a környék birtokosa, a Kacsics nemzetség őse lehetett. A török elleni végvári harcokban volt a legnagyobb jelentősége. 1554-ben csak elfoglalták (a trükkös Kara Hamza bég cseléről a Szép kilátás blog korábbi posztjában lehet olvasni), de szerencsére 1593-ban már vissza is foglaltuk. Sajnos az ostromágyúk rendesen leamortizálták a falait, tornyait, amiket nem építettek vissza, mert a környező magyarkézen levő várak (Somoskó, Fülek, Ajnácskő) átvették a stratégiai szerepét. 1845-ben a vár mellett vándorolt el Petőfi Sándor, és nagy megindulásában egy verset is írt róla Salgó címmel.

A várhoz lépcső visz fel, és egy kis csúcsíves kőkapun lehet belépni az udvarára. A teraszról is nagyon jó a kilátás, főleg Salgótarján és a Karancs felé, de a 625 méter magasan meredező toronyból tényleg teljes körpanoráma élvezhető. Jól látszik északra a magyar-szlovák határ mellett álló Somoskő vára is. Ha kinézegettük magunkat, elindulunk visszafelé, hogy megnézzük a Salgóvártól délre eső 571 méter magas Boszorkány-kő csúcsot, ahonnan szinte páholyból nézhetjük és fotózhatjuk a szemben álló várat.

A Salgóvár óriási bazalttömbökön áll, és a Boszorkány-kő csúcsa szintén egy látványos módon, rétegesen lekopott bazaltcsúcs. Ez a két kiemelkedés tanúhegyként jelzi előre az erre járónak a Medves-fennsíkot átlagosan 50 méteres vastagságban borító bazalttakarót. Az innen 2 kilométerre kezdődő fennsík gyepszőnyege miatt nem látszik ez a különleges réteg, de jó tudni, ha már fölötte vagyunk, hogy Európa legnagyobb területű, majdnem 13 négyzetkilométeres bazaltplatóján bóklászunk.

De maradjunk egyelőre a Boszorkány-kőnél, amely korábban a kevésbé misztikus Kis-Salgó névre hallgatott. Drexler Szilárd helyi kutató blogja szerint valószínűleg egy közeli szikláról vándorolhatott át a csúcsra az elnevezés, ami most már annyira mérvadó lett, hogy a helyszíni információs táblára is azt költötték: a legendák alapján a fura bazaltlapon valaha boszorkányok szoktak táncolni. A kilátás szintén 360 fokos, nem is akar lemászni róla az ember.

A Boszorkány-kőről visszatérünk a Medvesi zöldre, ami innen bevisz a kelet felé található Salgóbánya kistelepülésre. A szerencsés helyen fekvő falu épp a a hegyi szabadidős pihenőhellyé alakulás második hullámát éli. Az első hullámnak olyan mementói vannak, mint a kívülről elég avíttasnak, elkopottnak tűnő Medves Hotel, de látszik a falun, hogy át tud lépni ezen az örökségen. A szálloda mellett kénytelenek vagyunk elmenni, ha úgy döntünk, hogy megnézzük a Zagyva 500 méterre található forrását. Elég ritka ugyanis, hogy egy nagyobbnak számító folyó (a Zagyva azért benne van a hazai TOP10-ben) Magyarországon eredjen. A forrás egyébként nem különösebben látványos, korrektül kiépített foglalással, vasas ízű vízzel. A kitérő után folytatjuk az utat a Medvesi zöldön a füves fennsík felé, amit hamarosan el is érünk.

Értem én, hogy Salgó vára, meg emelem a kalapom a Boszorkány-kő előtt, de ami igazán megfog a Medvesen, az a lágyan hullámzó fűvel borított zöld fennsík. Az egyértelműen érződik, hogy magasan vagyunk: bár első blikkre szinte olyan, mint az Alföld, azért jó 500 méterrel feljebb van. A távolban félhegyek sziluettje rajzolódik ki, még a Kékesnek is csak a csúcsa tűnik fel. Egy pontról látni a bükki Bél-kő jellegzetes formáját is.

Eleinte még találkozunk pár túrázóval, de beljebb érve már alig jár valaki. A fennsík sztyepprétjén ezernyi virág bólogat a szélben, bogarak zümmögnek, madarak csiripelnek - az egész egy túlrajzolt Szinyei Merse Pál festményre emlékeztet a maga derűsen bukolikus hangulatában. A Medves-fennsíkon nagy kiterjedésű erdők nincsenek, csak foltokban fordulnak elő tölgyesek, bükkösök, ligeterdők. Lágyszárúakban gazdag ez a terület, többek között fekete kökörcsin, odvas keltike, ikrás fogasír, tavaszi lednek, erdei galambvirág, bársonyos tüdőfű is van erre. Sokfelé található még tarka nőszirom, sarkvirág, zsálya, terebélyes harangvirág lengedez - írja az internetes közlexikon.

A névadó barna medve Magyarország mai területéről az 1850–1860-as években kipusztult; az ezt követő másfél évszázadban csak egy-egy esetben fordult elő, 2014 elejétől azonban újra állandóvá vált a jelenléte. Találkozunk is egy figyelmeztetéssel valahol az erdőben, hogy nem kell meglepődni, ha esetleg felbukkan.

Innen még hosszabb menet vár ránk Somoskő felé. Észak felé néhány pontról jó messzire ellátni, a távolban kibontkozik a Nagy-Fátra egyik csúcsa, a Krizsna. Somoskőhöz és a szlovák határhoz közelítve nagyon jó pontokat találni a vár fotózásához. Ehhez a túrához nem tartozik hozzá, de fakultatíve meg lehet látogatni a közeli Somoskő várát, ami plusz egy óra, de aki még nem járt itt, ne hagyja ki!

A Medvesi Zöldnek Somoskőnél vége . Onnan a széles úton, a P+ jelzésen legaloppozunk Eresztvényig, majd onnan tovább a P jelzésen a Medvesi Zöld már megjárt részéig, ahol a fanyúl üdvözöl minket újra. Onnan már csak pár kilométer lefelé Tatár-árok és a parkoló, ahol a kocsit hagytuk.

Konklúzió: A Medves-vidék ma már könnyen és gyorsan elérhető kocsival. Aránylag szűk területű kistáj, de meg van szórva szép erdővel, látványos bazaltcsúcsokkal, várakkal, bányaudvarokkal-tavakkal, és persze a nagyszerű füves fennsíkkal, szóval van mit nézni errefelé. A túránk 20 kilométer hosszú, mintegy 500 méteres össz-szintemelkedéssel, ami azért nem nevezhető túl nehéznek, igaz, kisebb gyerekekkel érdemes szakaszolni. Aki egész hétvégére maradna, az mind Salgóbányán, mind Somoskőn találnhat szállást bőven, a Kádár-kort megidéző erdei hotelekről nem is beszélve.