Szárliget – Dorog (OKT-11)

Gerecsei szakaszunkat Szárliget vasútállomásáról kezdjük, ahonnan keleti irányban keresztezzük a Hajagos tömbjét. Ha jut rá időnk, érdemes a Zuppa-tetőre felmászni a P vagy a K▲ jelzésű ösvényen: jellegzetes ördögszántás és karsztbokorerdő fogad szelíd vértesi panorámával. A túloldalon leereszkedve áthaladunk az autópálya felett, majd Nagyegyháza érintésével megérkezünk a somogyi hangulatú halastavakhoz. Elsőként a Négyes-tó közelében haladunk el, majd jön a Kettes- és az Egyes-tó is. A vízfelületekre nincs nagy rálátásunk, a Kéktúráról nézve a fák közül kikandikáló nádas utal egyedül vizes élőhelyre. A tavak mellett változatos utak vezetnek: kezdetben szép, fákkal övezett sétányon, majd szűk ösvényen sétálunk, végül a szántóföldek közti földúton érünk vissza az erdőbe. Az útvonal szép környezetben halad, több szép kilátást is kapunk a környező domboldalakra.

Irtásfoltokon vágunk át, meleg mikroklímájú, napsütötte erdőkön keresztül, a csúcsot kerülve érünk a Somlyóvár kulcsosházhoz. A hangulatos környezetben álló, leromlott állapotú kis épület kiváló pihenőhely - mindig nyitva álló, fedett verandája az éjszaka eltöltésére is alkalmas. A magas feketefenyők ligetes csoportja alatt álló faház a nyaralóövezetek víkendházainak buherakultúrájából is hordoz egy adagot, és jelenlétének köszönhetően a hegy széles, lapos természetes „terasza” otthonos, hangulatos táborhely. A bélyegzőhely a kulcsosház bejáratánál található.  

Somlyóvár – Koldusszállás

A pecsét beverése után újabb kitérőt javaslunk: a PL jelzéseket követve sétálhatunk ki a 400 méterre levő Kis-Somlyón álló Tarján várhelyére. A helyszínen ma már csupán a sáncárok emlékeztet az őskori erősségre, ahonnan röviden továbbhaladva szép kilátást kapunk kelet felé, így a Kecskés-tóra, és a partján sorakozó házikókra. A várból visszatérve a tisztáson két kilátópontot is találunk, amelyekhez jól kijárt ösvények vezetnek a fűben. Ezekről a kopáros letörésekről a Héreg–Tarjáni-medencére látunk rá, a háttérben pedig a 633 m magas Nagy-Gerecse tömbje uralkodik a tájon. Balra tekintve a Pes-kő-hegy látványos sziklaformációit is megnézhetjük a távolból – a Kéktúra alatta vezet majd el.

A Kéktúra nyomvonalára visszatérve a Somlyó csúcsa felé már csak rövid emelkedés vár ránk, és mivel maga az OKT nem érinti a csúcsot, a K▲ jelzésű ösvényen pár perces kitérővel érdemes meglátogatni. A helyszín az olykor derékig érő, szavanna jellegű gyeptől izgalmas, amelyhez hasonlót ezen a túrán már nem fogunk látni, de a kilátás is meggyőző: szinte teljesen körbenézhetünk a Gerecse határán magasodó hegy tetejéről.

A Somlyóról a Szénégető felé meredek úton, a csúcs alatt még öreg, girbegurba erdőben, majd murvás úton ereszkedünk le Tornyópusztára. Itt feküdt a 20. század elején a Szárligetről Bálintháza-tanyán, Mesterberek-pusztán, Tornyópusztán, Tarjánon és Vértestolnán át Héregig a Gerecsét feltáró keskeny nyomtávú gazdasági vasút, amelyen elsősorban fát szállítottak. Részben aszfaltúton, egy óriási tölgyfa aljában álló kőkeresztet és kedves hangulatú pihenőt is érintve jutunk el a Tatabánya–Tarján közúthoz. Az Országos Kéktúra nyomvonala itt 200 méteren a főút mellett vezet Tarján irányába, majd balra fordulva folytatódik erdészeti utakon az erdőben. A kis szintkülönbségű út gyertyános-cseres erdőben, a Tarjáni-malomárkon át vezet el Koldusszállásra, ahol két bélyegzőt is találunk. Az elsőt az aszfaltos erdészeti feltáróúthoz tették ki (és pihenőhely is tartozik hozzá), a másik a tóval ékesített vadászház mellett, egy póznán lóg.

Koldusszállás – Bánya-hegyi erdészház

A név eredetét legendának hangzó történet magyarázza: a 18. században egy fát lopó gazdát rajta kapott az erdész, büntetésül 10 évig a helyszín melletti tisztáson kellett élnie. Magánya enyhítésére szívesen látott vendégül koldusokat. A név erre ugyan már nem emlékeztet, de eredetileg pásztorszállás állt itt, később erdészház lett belőle, az I. világháború után pedig gazdasági kisvasút is járt ide Bánhidáról (amely ma Tatabányához tartozik).

Pecsételés után röviden még a földúton indulunk el, majd hamar jobb kanyart veszünk, ahol a túra diszkrét emelkedőben folytatódik. Gyertyános-tölgyes erdő vesz minket körül, és érdemes megfigyelni, mi van a lábunk alatt: a szállítóút köveiben megjelenik az a vöröses színű mészkő, amelyet tardosi vörös márványként ismerünk, és a közeli bányáknak hála számtalan budapesti épület belterében ráismerhetünk – elsősorban díszítőkőként.

A következő kilométerek a Gerecse egyik legvadregényesebb szakaszát rejtik: a Pes-kő sziklás oldalának bükköse a Bükk erdőinek hangulatára emlékeztet. Vértestolnát csak megközelítjük, de a barlangot és sziklapárkányt rejtő hegyet jelzetlen utakon fel is kereshetjük – ha van rá időnk, a panorámáért is megéri. Egy mező széléről rálátunk a hosszú, keskeny szerkezetéről felismerhető falura, ellenkező irányban pedig felbukkan a Nagy-Gerecse hegyének bálnaszerű alakja.

A Pörös- és a Bánya-hegy közti kanyargós útszakasz a túra legszebb része, ösvényünket mindkét oldalról kisebb sziklatömbök övezik. A tölgyekkel elegyes gyertyános erdő sűrűn fedi a hegyet, így csak a térképet olvasva tűnhet fel, hogy tőlünk balra található a Bánya-hegy kőbányája. Bent a köznyelvben vörös márványként ismert kőzetet fejtik, amely valójában nem is márvány, csak nagyon tömör, kemény mészkő. Az évszázadok során rengeteg építményhez, szoborhoz, síremlékhez használták fel itthon és külföldön egyaránt (pl. a krakkói Wawelhez, az óbudai és a visegrádi királyi palotákhoz, az esztergomi Bakócz-kápolnához stb.). Kitermelésének fénykorát a dualizmus évtizedei jelentették, amikor óriási mennyiségben szállították, elsősorban fővárosi építkezésekhez. Napjainkban már csak a Tardos feletti Bánya-hegyen fejtik. A Bánya-hegyi erdészházzal szemben elterülő réten tűzrakó helyet találunk; a Kéktúra bélyegzője az út mellett, egy faoszlopon lóg.

Bánya-hegyi erdészház – Gerecse üdülő

Már a terület névadó tömbjének, a Nagy-Gerecsének az oldalában járunk, jobbra egykori kisvasút felismerhető töltése kísér az erdőben, még hídromot is találunk rajta. A K jelzés nem kapaszkodik fel a geodéziai mérőtornyot is hordozó csúcsra, hanem észak felől, a hegylábon megkerüli azt. Változatos, itt-ott sziklakibukkanásokkal tarkított erdőben, az ízlésesen díszes egykori hercegprímási nyaraló, a Serédi-kastély kerítésén találjuk a következő bélyegzőt. A kastély csak előzetes egyeztetéssel látogatható, mellette (szintén előre foglalandó) turistaszálló működik.

Gerecse üdülő – Pusztamarót

A K jelzés egyenesen vezet tovább, de erősen ajánljuk a balra induló, jelzetlen ösvényt, amely a Tűzköves-barlang és a Jura-zsomboly érintésével a felhagyott kis-gerecsei kőfejtő kilátópontjához kanyarodik, ahonnan a szlovákiai Tribecs és Madaras hegységekig látunk el. A kilátóponttól visszakapaszkodhatunk a Serédi-kastély csomópontjába, de jobban járunk, ha kelet felé vesszük az irányt, és a Kis-Gerecse fő bányaudvarának impozáns sziklafalai mellett térünk vissza a Kéktúra nyomvonalára.

A meredeken ereszkedés közben a sziklás hegyoldalban sűrűn bukkannak ki fehér dolomitkövek, az egyikben Mária-kegyhelyet is kialakítottak, mellette padokon pihenhetünk meg. Nemsokára leérkezünk a Vízválasztó nyergébe, ahol újra metsszük a hajdani kisvasút nyomvonalát, majd kátyús-aszfaltos erdészeti úton sétálunk be Pusztamarótra. Bélyegzőt a temető melletti táblán, illetve a Sólyomszem büfé falán találunk.

Egykor falu állt e helyen, de történelmi szerepéről híres a kis erdei tisztás: a mohácsi csata után menekülő magyar sereget semmisítette itt meg a török haderő.

Pusztamarót – Péliföldszentkereszt

A Vaskapu völgye felé folytatjuk sétánkat; közben lényegében el is búcsúzhatunk a gerecsei erdőélményektől - innentől csak kisebb erdőfoltokon vágunk át. A szurdokkerülést követően hosszan taposunk egy távvezeték gazos folyosóján. Egy útkeresztezés és újabb erdei ösvény után Péliföldszentkereszt irtásainak szegélyén emelkedünk egyre feljebb, majd enyhe ereszkedéssel, a végén aszfaltozott úton érjük el Péliföldszentkereszt kis templomának feljáróját. Irányt tartva a Gerecse Natúrpark Látogatóközpontot kereshetjük fel, amelynek büféje mellett találjuk az egyik bélyegzési lehetőséget; a másikat a rendház mögötti pihenőnél, közvetlenül utunk szegélyén.

Mivel Péliföldszentkereszt templomában őriznek egy – a hagyomány szerint Krisztus keresztjéből származó – faszilánkot, a 18. században búcsújáróhellyé nyilvánította Eszterházy Imre hercegprímás. Ez után épült meg a kolostor, amelyben kezdetben templomosok, majd nazarénusok és pálosok éltek. 1913-ban került a szaléziak kezébe, akik az államosítás 42 éve után 1992-ben kapták vissza a rendházat és környékét.

Péliföldszentkereszt – Mogyorósbánya

A Kéktúra megkerüli a hangulatos épületegyüttest, majd a rendház mögött jobbra fordul. Murvás, kerekesszékkel is járható út vezet a Szent-kúthoz, amelyen az „örömutat” vagy a „fény útját”, a Via Lucist alakították ki. A kálváriáához hasonlóan 14 stációból álló, ám a Krisztus feltámadása utáni bibliai történéseket megörökítő „keresztút” üzenete pozitívabb és egyértelműbben a jövőbe mutató, mint a Krisztus megfeszítésével záruló „hagyományos” kálváriák.

Szántóföldek határán vesszük az irányt a bajóti Öreg-kő felé. A hegy lábánál található pihenőhelytől a balra kiágazó K▲ jelzésen, hosszú, fárasztó lépcsősoron tehetünk kitérőt a fenti panorámapontra, ahonnan félkörívben láthatjuk a tájat a Kisalföldtől a Börzsönyön át a Budai-hegységig.

Az Öreg-kő közötti sziklafalaiban a mélyből felszivárgó forró vizek hatására barlangok alakultak ki, ezek egy része szabadon látogatható. A leglátványosabb minden bizonnyal a felszakadt tetejű Jankovich-barlang. A meredek, kemény dolomitfal sziklamászók kedvelt célpontjává is teszi az Öreg-kőt.

A hegyet elhagyva leereszkedünk a Duna egykori folyóteraszán elterülő Mogyorósbányára, amelynek központjában buszmegállót és a bélyegzőt is találjuk. A település neve eredetileg Mogyorós volt, határában 1825-ben fedeztek fel a kőszenet, amely annyira identitásképző erővé vált, hogy 1907-ben a község neve megkapta a „-bánya” utótagot.

Mogyorósbánya – Tokodi pincék

Elhagyva a települést egyre feljebb haladunk a Kő-hegy oldalában. Ahol a K jelzés lefelé indul, kilátóhelyet rejt az erdő által bújtatott sziklafal: kicsit térjünk balra, hamarosan látni fogjuk a lapos tetejű mészkőpadokat, a Kősziklát. Parádés a kilátás a Gerecse keleti rögeire, utunk további szakaszára, azaz a Hegyes-kőre és a Nagy-Getére, illetve a Duna fölé tornyosuló, hatalmas Börzsönyre. Egyre vadabb látványok tűnnek fel a Kéktúra mentén: ahogy a Dunakanyarhoz közelítünk, fokozatosan magasabb, kiterjedtebb hegyvidékek emelkednek a távolban.

A tető után ereszkedni kezdünk Tokod pincéinek völgyében. A Balaton-felvidékre emlékeztető hangulatú dűlőúton haladunk, és az útszéli fedett pihenőhely után néhány méterrel találjuk a bélyegzőt. 

Tokodi pincék – Tokod

Az országúton átkelve rövid, de megerőltető kaptató következik, majd szép, füves hátra, a Kis-kőre érünk, ahonnan minden irányba gyönyörű a kilátás. A Hegyes-kő alá érve mindenképpen kapaszkodjunk fel a csúcsra! A kopár, megbillent rétegek felépítette bércről körpanoráma nyílik: egyik oldalt a hullámos gerecsei táj hegycsoportjai, a másik égtáj felé pedig a Börzsöny és a Duna uralja a látképet. Tokodra ereszkedve még jó darabig csodálhatjuk a panorámát, miközben kikerülünk egy fenyvesfoltot. A faluban a dohánybolttal szemben találjuk a bélyegzőt. Itt mindennel feltankolhatunk, szállást is találunk, továbbá buszra is szállhatunk, ha megszakítanánk a túrát.

Tokod – Nagy-Gete

A falu után különösen megterhelő emelkedő következik. A hatalmas kúpként ég felé szökő Nagy-Gete sziklás-murvás ösvénye nemcsak meredeksége, hanem csúszós talaja miatt is igénybe veszi kitartásunkat. Izzasztó kaptatás végén érjük el a hegytetőn álló, több méter magas fakeresztet. A csúcs tisztásairól emlékezetes panoráma nyílik a rögökkel szabdalt gerecsei tájra – a szomszédos sasbércek apró, sziklás oldalú domboknak tűnnek innen. A kereszt mellett, az útjelzőoszlopon találjuk a bélyegzőt. A Getén egyébként a II. világháborúban bunkert építettek, de ennél is érdekesebb, hogy a lejtőin rendezték Magyarország első szervezett síversenyét 1908 januárjában.

Nagy-Gete – Dorog

A Nagy-Getéről Dorogig hosszan ereszkedünk kezelt, kihasznált erdőkben, majd elhaladunk a Miklós-akna mellett, ahol emlékkő és tábla regél a helyi szénbányászat kiterjedt méretéről és jelentőségéről. A sok ipartörténeti emlék és a városkép miatt Dorogról és környékéről még sokáig a barnakőszén fejtése fog eszünkbe jutni, holott a környék utolsó bányaüzeme 2003-ban bezárt. Az országos jelentőségű bányaipar főként a 20. században határozta meg a környék gazdasági és társadalmi képét, de az itt élők identitására máig nagy hatással van a büszke múlt, amely nem is oly rég még családok ezreinek jelentett megélhetést, illetve erős közösséget.

Domboldali városrész utcájára érünk, és egy éles kanyar visszafordít a Panoráma útra, amely a dombhátra kanyarodik. Murvás utcán, ritkásan sorakozó házak között kapaszkodunk a Kálvária-hegy csúcsa felé. A tetőponton áll az Aknatorony-kilátó, amely korábban bányaüzemeket szolgált ki, 1981-ben szállították a hegytetőre, hogy mementóként híresztelhesse a város bányászmúltját. A tornyot 2025-ben alakították kilátóvá, rácshálós felső szintjéről Dorog hátterében a Pilis hosszú vonulatát szemlélhetjük Esztregomtól a Pilis-tetőig, de látszik a budai-hegységi Nagy-Szénás csoportja is. Az esztergomi bazilika mögött a Börzsöny magasodik a táj fölé.

A K jelzés a kálvária stációit követve ereszkedik le a városba. Az utcákon átvágva érintjük a régi Reimann-altáró közelében kialakított Reimann Bányászattörténeti Miniverzumot, ahol a környék ipari múltját ismerhetjük meg igényes bemutató formájában. A Dorogi-medence szénbányászata a 18. század végére nyúlik vissza, eleinte Csolnokon, majd a környék többi jó minőségű barnakőszén-lelőhelyén is elkezdődött a termelés. A 19. század végére elkészült a vasútvonal, megindult a nagyipari bányászat, rövidesen felépült a dorogi hőerőmű is, közben a népesség is felduzzadt. A II. világháború után államosított dorogi bányák az ország széntermelésének 13-14%-át szolgáltatták, és egyre-másra nyíltak az újabb aknák; a csúcs az 1960-as évekre esett. A fokozatosan veszteségesssé váló fejtéseket 1992-ben egy kivételével bezárták, kizárólag a Lencse-hegyen maradt meg egy bánya 2003 októberéig.

Végül a vasútállomásra érkezünk, ahol a bélyegzőt a gyalogos aluljáró állomás felőli lejáratának falán találjuk.