Dorog – Piliscsaba (OKT-12)

Mielőtt nekiindulnánk a Pilis lábánál kanyargó útvonalnak: a dorogi vasútállomás épülete mellett, a vasúti alagút lépcsőházának falán találjuk a Kéktúra dorogi bélyegzőjét.

A K jelzések a vágányok alatt indulnak Piliscsaba felé. Bár Dorog ősi település, neve mégis a 19. században megindult szénbányászattal fonódott össze, ami a város rohamos fejlődésében és mai képének kialakulásában is fontos szerepet játszott.

A városszélre érve jobbunkon jól kivehető az egykori homokvasút töltése, amely a Dorog és Esztergom közötti homokbányákból – ezek helyén alakult ki a környék népszerű strandhelye, a Palatinus-tó – szállította a dorogi, csolnoki és sárisápi aknák felé a kimerült járatok tömítésére szolgáló kőzetet.

A K jelzések balra vezetnek, a Kenyérmezői-patakon a „Szivárványhídon” kelünk át, amely elhunyt házi kedvencek emlékhelye: pórázokat, állatjátékokat találunk a korlátra erősítve.

Ösvényünk fiatal akácosban kanyarog, majd átkelünk a 117-es számot viselő dorogi elkerülő úton, s máris Kesztölc szélső utcáján találjuk magunkat. A Kéktúra kikerüli a település központját, elég jellegtelen, unalmas útvonalon vágunk át a község nyugati részén.

Doroghoz hasonlóan Kesztölc életében is fontos szerepet töltött be a bányászat. Bár a dorogi bányavállalat csak 1971-ben kezdte meg a lencse-hegyi barnakőszén kitermelését, a falu lakosságának évszázadokra visszamenőleg nyújtott munkát a Kétágú-hegy nyugati oldalába „harapó”, közel 2000 m² területű kőfejtő. A település címerében a bányászatra utaló ék-kalapács és a Kétágú-hegyre utaló zöld dombok mellett két szőlőtőke is található, hiszen Kesztölc hagyományosan bortermelő falu is: pincesort, illetve számos pincét is találunk a a neszmélyi borvidékhez tartozó településen.

Kesztölchöz kapcsolódik az 1956-os forradalom talán legabszurdabb története, amelyről érdemes hosszabban is olvasni. A falu forrongó lakossága nem elégedett meg a helyi párttitkár elfogásával, még a független kesztölci köztársaságot is kikiáltották, rendeleteket hoztak, sőt az esztergomi katonaságtól egy elakadt T-34-es harckocsit is sikerült vásárolniuk némi pálinkáért.

A K jelzések átvágnak a Cseresznyés-hát egykori szőlőhegyén, melynek legmagasabb pontján feltárul előttünk a Kétágú-hegy tömbje, a fehér mészkősziklák áttünedeznek a lombok között. Toronyiránt haladunk tovább felé – egy kisebb völgybe leereszkedve a pálos rend és a Kesztölci Borklub által fenntartott gyógynövénykertet hagyjuk el, majd újra emelkedésbe kezdünk, immár a hegy szoknyáján.

Egy elágazásban a Z jelzés irányt tartva veti be magát a hegy két „ága” közötti nyeregbe, a Kéktúra elkerüli a szirtet: jobbra fordul. Bár csupán 330-340 méteres tengerszint feletti magasságon vagyunk, a hegy szoknyájára felkúszó egykori szőlők és szántók miatt nincsenek fák, amik akadályoznák a kilátást, így jobb kéz felől a Dorogi-medencére és a Gerecse vidékére nyíló csodás panoráma kíséri utunkat. Balra a Kétágú-hegy sziklái, szemben a Pilis-tető platója látszik. (Kényelmes tempóban, pihenővel együtt egy óra alatt megjárható oda-vissza az Öreg-szirt kitérője: a fent látható sziklaszirtről kiteljesedik a panoráma a környékre és a Gerecse irányába.)

Ha rápillantunk a Pilis térképén a Kétágú-hegy–Klastrom-szirtek–Pilis-tető–Hosszú-hegy vonulatra, feltűnhet, hogy egymáshoz geomorfológiailag nagyon hasonló tömbök sorakoznak szinte egy vonalban. Ez természetesen nem véletlen: a Pilis mészkövét és dolomitját a földtörténeti mozgások kiemelték, megdöntötték. Itt is egy északnyugat–délkeleti irányú vető húzódik, amely mentén a rétegfejek emelkedtek ki – ennek eredménye a hegyoldalak meredek délnyugati fala.

Betérünk az erdőbe, majd Klastrompuszta bekötőútjára, és hamarosan meg is érkezünk a Kesztölchöz tartozó üdülőtelepre, a Klastrom-szirtek és a Csévi-szirtek alá. Bélyegzőt a Tölgyfa büfé és vendégház kerítésén és a pálos kolostor romjai melletti útjelző táblán is találunk.

Klastrompuszta az 1960-as évektől vált felkapott üdülőhellyé, kezdetben főleg a dorogi szénbányák dolgozói jártak ki ide, akik társadalmi munkában építettek utat, turistaszállót és TSZ-üdülőt, illetve alakították ki a kis tavacskát is. Szintén ekkor kezdődött meg a pálos kolostor feltárása, amelyből ezen időpontban semmi nem látszódott – csak a puszta neve őrizte az épület emlékét. Nagyjából egy évtizeddel később parcellázta fel a kesztölci tanács a környező területet, amelynek üdülőházai ma is meghatározzák Klastrompuszta látképét.

Klastrompuszta – Piliscsaba

A hajdani pálos kolostor romegyüttesének köveiben találkozik a természet és az emberi történelem. A 13. században Özséb esztergomi kanonok lemondott rangjáról és vagyonáról, majd remeteségbe vonult. Pilisi üregében ülve látomása támadt, minek hatására összegyűjtötte a közeli barlangok remetéit, és a közösség alászállt a hegyről a forrásvíz mellé, hogy templomot emeljen. Később kolostort is létesített (innen a név: Klastrompuszta), mely a pápai elismerés után az egyetlen magyar rend, az Özséb vezette pálosok központja lett. Egészen a 14. század elejéig az is maradt (akkor a központ Budára került), végül 1526-ban feldúlták a törökök. Ezt követően a növényzet és az építkező lakosság szó szerint eltüntette a romokat, a feltárások pedig csak az 1960-as években kezdődtek meg.

Rövid, de igen meredek, fárasztó kitérővel felülről is megcsodálhatjuk Klastrompusztát: a Kémény-szikla függőleges, valóban kéményszerű szirtjére érdemes felkapaszkodni. 

Az üdülőtelepet dél felé hagyjuk el, s szinte azonnal elágazásba botlunk: balra a KΩ jelzésen tehetünk kitérőt a Pilis-tető nyugati oldalának sziklafalában nyíló Legény- és Leány-barlangokhoz. A nagyjából 900 m hosszú úton jelentős a szintemelkedés, viszont a hegytömbbel együtt magasba emelkedett egykori forrásbarlang párkányán állva Dorog felé kitárul a táj, jól kivehető a Nagy-Gete tömbje is. A törések mentén kifejlődött, ezért szerfelett szövevényes, sokszorosan elágazó járatokat a mélyből érkező vizek alakították ki, majd a felszínről lefolyó karsztvizek is formálták. A bonyolult Ariadne-barlangrendszer hosszával a 3. hazánkban, járatai összesítve meghaladják a 15 kilométert. Régészetileg a 20. század elején Bella Lajos és Kadić Ottokár kezdte feltárni a felszíni üregeket, és sok egyéb mellett kimutatták az előember egykori jelenlétét is. De e barlangok később remetéket is oltalmaztak.

Idős, látványos fa őriz egy nyeregpontot, amelyen átkelve már Piliscsév dűlőin ereszkedünk a település felé. Szép kilátás nyílik a Csévi-szirtekre, Piliscsévre és a mögötte magasodó piliscsabai Nagy-Kopaszra is. A Kéktúra sajnos elkerüli a hangulatos Pincefalut, egyenesen bevezet Piliscsév takaros központjába, a katolikus templomhoz. A kultúrház és könyvtár szlovák nyelvű felirata a település múltjának többnyelvűségéről, a szovjet katonai temető a II. világháború intenzív pilisi harcairól tanúskodik. Utóbbinál térünk le a főutcáról, s közel 2 kilométernyi belterületi vándorlás után kiérünk Piliscsévről.

A túra utolsó szakasza hasonlít az előzőhöz: szelíd emelkedés a nyeregpontig, majd kényelmes lejtő, ám most dűlők helyett kissé jellegtelen erdőben haladunk, amelyet helyenként fenyvesfoltok színesítenek. Széles utunk évszázadokon keresztül a Piliscsév és Piliscsaba közötti forgalom fő nyomvonala volt. Elhagyjuk a K● és a K+ leágazását is, s hamarosan már a Piliscsabához tartozó Klotildligeten járunk.

A 18. század óta a Habsburg–Lotaringiai-házhoz tartozó Piliscsaba már korábban is a család előkelőinek kedvelt pihenőhelye volt. József nádor fia, József Károly főherceg volt az, aki a Budapest–Esztergom-vasútvonal 1895-ös átadását követően telkeket parcellázott fel, s az így kialakított villanegyedet feleségéről, Kloltildról nevezte el. A Kéktúra az egykori villanegyed nyugati, kevésbé patinás részét szeli át, de így is kellemes, rendezett környezetben érkezünk meg a vasúttal párhuzamosan futó, az állomás közvetlen közelében található Kálmán király útjára, ahol a bélyegzőt találjuk.