Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
nyelv kiválasztása
Túra tervezése ide
Templom

Korláti református templom

Templom · Sajó-Hernád-medence · 167 m
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • Református templom, Korlát
    Református templom, Korlát
    Fénykép: Abelovszky Tamás, Magyar Természetjáró Szövetség
Korláton a falu közepén tekintélyes méretű, fehérre meszelt templom fogadja az arra járókat – közelebb érve az is látszik, hogy különleges épületről van szó.

A csúcsíves, mérműves ablakok rögtön elárulják, hogy gótikus stílusban emelt építményről van szó, a 15. században épült a templom. A középkori építésről árulkodnak a támpillérek is, de a templomba belépve is igen látványos tanújeleit láthatjuk az akkor uralkodó építési irányzatnak: a nyolcszög három oldalával záródó hosszúkás szentély fölé bordás csillagboltozat borul.

Mivel református templomról van szó, belül is fehérre vannak meszelve a falak, azonban tudható, hogy a mészrétegek alatt falfestmények rejtőznek (feltárásuk még várat magára). A templombelső éke a szentély boltozata mellett a szószék faragott koronája. A templomból kilépve a kapu 1816-os évszámot rejtő kő kapukerete érdemel további figyelmet, illetve a torony, amely eredetileg fából volt, de miután egy szélvész ledöntötte, 1925-ben kőből építettél újjá.

Nyitvatartás

Hivatalos nyitvatartási ideje nincs a templomnak; a kapun olvasható telefonszámot kell hívni a bejutáshoz.

Árak:

Ingyenesen látogatható
Abelovszky Tamás profilképe
Szerző
Abelovszky Tamás
frissítve: 2021-08-11

Tömegközlekedéssel

  • A helyközi autóbuszjáratokról Korlát, Községháza megállóhelyen célszerű leszállni.

Megközelítés

  • Korlát, Községháza megállóhelyen leszállva a Kossuth Lajos utcán kb. 150 métert kell sétálni a templomig délkeleti irányban.

Parkolás

  • A templom környezetében, a Kossuth Lajos utcán lehet megállni.

Koordináták

DD
48.377761, 21.243310
DMS
48°22'39.9"N 21°14'35.9"E
UTM
34U 518016 5358316
w3w 
///cukornád.erőd.műszaki
Mutasd a térképen
Navigáció Google Térképpel

Környékbeli ajánlatok

Kerékpártúra · Eperjes-Tokaji-hegyvidék
Vártól várig a Zemplénben
ajánlott túra Nehézség nehéz
Hossz 89,4 km
Időtartam 7:10 óra
Szintemelkedés 1 711 m
Szintcsökkenés 1 695 m

A cím elsősorban várakat ígér – akad is három az útvonalon –, de talán senki nem fogja bánni, hogy gótikus templomok, csendes falvak, sűrű ...

Szerző: Abelovszky Tamás,   Magyar Természetjáró Szövetség

Mutass mindent

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

Írd meg az első hozzászólást!

Legyél te az első hozzászóló!


A közösség fényképei


Korláti református templom

Kossuth Lajos utca 26.
3886 Korlát
Telefon +36 46 387 278

Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló Rossz időben is ajánlott
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
2D 3D
Utak és térképek
  • 8 Közeli túrák
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp