Nagymaros – Kisinóci turistaház (OKT 36. napi túra)

Ha azt gondoltuk a nagymarosi kompon állva, hogy végleg magunk mögött hagytuk a Visegrádi-hegységet, jobb tudni, hogy túránk első része, a Szent Mihály-hegy meghódítása még mindig odatartozik, mivel a „szökevény hegy” geológiailag a Visegrádi-hegység darabkája.

A nagymarosi bélyegzőt a vasúti megálló épületének Vác felőli utolsó oszlopán találjuk – aki vonattal érkezik a főváros felől, annak bónusz lépcsőzést kell emiatt beiktatnia. Bemelegítésnek jó is lesz, hiszen a hangulatos, színes házakkal tarkított nagymarosi utcákat elhagyva a Templom-völgyben már neki is kezdünk a mászásnak.

A völgy a nevét a Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplomról kapta, és a templomhoz vezető utca folytatása. Az 1324-ben már említett, eredetileg gótikus stílusban épített templom a Dunakanyar egyetlen, ma is álló középkori egyházi épülete. Később barokk stílusban építették át, a különböző korszakok emlékeit a laikusok is könnyen kiszúrhatják az épület falán: számos, különböző alakú és méretű ablak látható rajta. A templomot kelet felé tájolták, konkrétan a május 3-i napkeltére néz, mely a Szent Kereszt megtalálásának ünnepe.

A nagymarosi Diófa utcán, majd a Templom-völgyben bő 3 km alatt 340 méternyi szintkülönbséget nyomunk le a Szent Mihály-nyeregig. Maga a Templom-völgy az egész napi szakasz legszebb, legtermészetesebb erdőjét tartogatja: a szűk mélyedésben óriási fák árnyékolják le a legádázabb nyári napsütést is, a sűrű kőrises-bükkös remekül járható turistautat oltalmaz. Az úttal párhuzamosan egy többnyire kiszáradt patakmeder is „velünk tart” a hegy csúcsa felé.

A turistaút hangulata a Sváb-nyeregben változik meg. Az erdő sokkal szellősebbé, az ösvény pedig a Szent Mihály-hegy fölső harmadára jellemző poros, minden irányban ferde, csúszós, nehezen járható csapássá változik. Ez a túra legnehezebb szakasza, de kellő odafigyeléssel biztonsággal teljesíthető – akár a túrabotokat is érdemes lehet ide elhozni. A mászást vadregényessé teszik az esetlegesen bedőlt kőrisfák, melyekből itt sajnos nagyon sok van. A fák gyökerét egy gomba támadja meg, ettől a kőrisek stabilitása annyira lecsökken, hogy könnyedén kidőlnek. Nagyobb szélben nem javasoljuk ezt az útvonalat; a veszély valós.

A Szent Mihály-nyereg a hegy egyik fontos turistaút-csomópontja. A S jelzésű turistaútra fordulva látogathatjuk meg a Szent Mihály-hegy csúcsát, melyet egy csúcskő jelez, de semmilyen kilátást nem kínál, úgyhogy csak a „gyűjtőknek” javasolt a kitérő. De a Remete-barlanghoz vezető, K⩍ jelzésű ösvény is itt ágazik ki a Kéktúrából. Ez nem egy rövid és egyszerű kiágazás, csak az menjen le a barlanghoz, aki tudja, mire vállalkozik! Az út rendkívül meredek és csúszós, és még vissza is kell jönni rajta az OKT folytatásához! Van azonban két kilátópont a közelben, amelyeket érdemes lehet megnézni: az egyik a Kis Sándorné kilátás nevű hely a csúcs mögött, a másik pedig a K⩍ és a S+ jelzésű utak elágazása közelében található, névtelen pont. Mindkettőről Dömös irányába nyílik szép kilátás a Dunára és a díszletet adó Visegrádi-hegységre.

A nyeregben a Kéktúra jobbra fordul a Hegyes-tető irányába, ami a Szent Mihály-hegy másik fontos csúcsa. A főcsúcs 485 m magas, ez 482 m, nem éri nagy hátrány azt, aki csak erre sétál fel. A Hegyes-tetőn álló Julianus barát toronyig még átvágunk egy kisebb réten is, ahol egy átjátszó torony és támogató épülete áll.

Ösvényünk mellett néhány, fakerítéssel körbevett, víznyelőszerű üregre lehetünk figyelmesek. Ezek valójában mesterségesen kivájt kutatóaknák az 1950-es évek elejéről, és még a hírhedt bős–nagymarosi vízlépcső tervei előtt 30 évvel felmerült erőműprojekthez tartoznak. Az akkori tervek szerint egy Nagymarosnál építendő vízerőmű éjszakai pluszenergiáját arra használták volna fel, hogy a Duna vizét a Szent Mihály-hegyen létesítendő, több millió köbméteres tóba szivattyúzzák fel. Energiahiányos időszakban pedig a víz helyzeti energiáját alakították volna vissza árammá. A tervek Sztálin 1953-as halála után szertefoszlottak.

Rövid kapaszkodás után hamarosan feljutunk a Hegyes-tetőre, és a rajta álló ikonikus kilátóra, a Julianus barát toronyra. A kör alaprajzú, kétszintes kőtornyot az Encián Turista Egyesület építtette 1938-ban, nevét az őseink után Ázsiában kutató szerzetesről kapta. A kilátó földszintje esőbeállóként is szolgál, a boltíves átjárón a turistaút is „átbújik”. A kilátóra szűk csigalépcső vezet fel, az első szintje szintén használható esőbeállóként vagy hangulatos pihenőként is, mivel körben pad, középen körasztal van. Mégis a kilátó felső szintje a lényeg, ahonnan az egész ország egyik legjobb panorámája jutalmazza mindazt, aki oda felcaplat. A Duna 270 fokban fogja körbe a Szent Mihály-hegyet, így a kilátásunk Váctól Visegrádon át Helembáig terjed. Szemben velünk a Visegrádi-hegység bércei tornyosulnak, és magára a visegrádi várra is jól rálátunk. Ellenkező irányban pedig ott emelkedik a teljes Börzsöny.

Az Országos Kéktúra bélyegzője a kilátó melletti táblán van. A torony mindkét oldalán padokat és asztalokat találunk.

Julianus barát torony – Törökmezői turistaház

A kilátótól egy meredek, csúszós ösvényen haladunk tovább. Száz méternyi ereszkedés után a Világos-tér elágazásába érünk, ahonnan már szelídebb erdei út vezet tovább a Köves-mező felé.

A Köves-mező még mindig Nagymaros közvetlen közelében terül el, csak éppen jelentősen magasabban: 170 méteres magasságból nézhetünk le még egyszer, utoljára a Dunára és a visegrádi várra. A kissé már benövényesült kilátóponton parkoló és pihenőhely is akad, a tisztáson több asztalt, padot és tűzrakó helyet is találunk elszórva.

A K jelzések a Csapás-réteken át vezetnek tovább a Börzsöny centruma felé. Az észak–déli irányú, szalagszerű rétláncolat marhahajtó útvonal volt egykor Nagymaros és Zebegény között. A rétsáv egy meredek lejtőben végződik, ahol a nagy fák árnyékából hangulatos pihenőhelyre, a Déchy Mór-pihenőhöz érkezünk. Az egyszerű pihenőhelyen egy asztalt és a hozzá tartozó két padot találunk, jól helyezkedve a a Börzsöny magasabb vonulatára is rálátunk – a horizont jobb szélén a Nagy-Hideg-hegy is felbukkan.

A napsütötte rétről erdőbe ereszkedünk. A kezdetben meredek ösvényt már nagyjából szintben továbbhaladó erdei szállítóút váltja, melyen másfél kilométer múlva érkzeünk a Török-mezőre. A Börzsöny legnagyobb legelőjén gyülekeztek a Visegrád ostromára készülő török hadak, később legeltetésre is használták a megszálló erők és utánuk a helyiek is. Tavasszal különösen sok tavaszi hérics virágzik itt, talán akkor a legszebb a sárgába boruló, éledő mező.

A Török-mező túlfelén, már erdei környezetben áll a Törökmezői turistaház, a Kéktúra következő bélyegzője pedig az előtte található táblán csüng. A turistaház mellett mini állatkertet is létrehoztak, de a helyszín a kalandparkjáról is ismert. A ház körül apró fennsíkon, lapos térszínen járunk, melynek geológiai különlegessége, hogy a hegységet kialakító vulkanizmus utáni tengerelöntéskor lerakódott mészkő építi fel. Ebből a rétegből fakadnak a közeli források is.

Törökmezői turistaház – Kisinóci turistaház

Az Országos Kéktúra ismét az erdőbe tér. Újabb lejtős szakasz következik, melynek végén a Malom-völgyi-patakhoz érkezünk. Itt rövid kitérő árán a patak felduzzasztásával létrehozott, takaros Törökmezői-halastóhoz sétálhatunk ki a Z jelzéseket jobbra követve. A némi emelkedést tartogató, következő kilométeren a Békás-rét szintjére kapaszkodunk fel a fák között. A festői tisztásról izgalmas kilátás nyílik mind a Magas-Börzsönyre, mind a Visegrádi-hegységre. A terület egy részén szántóföldi művelés zajlik, másik részét a közeli tanya állatainak legelőjeként, illetve kaszálóként hasznosítják.

A Békás-rét szélétől a Kéktúra újra erdőben folytatódik. A Piroska-hegy megkerülése után ösvényünk keresztezi a kóspallagi közutat a márianosztrai elágazásnál. Ezen a helyen áll a Kóspallag kapuja pihenőhely, ahol számos asztalt és padot, illetve tűzrakó helyeket is találunk. Egy foglalt merítős forrás is táplálja az itt folyó Korompa-patakot, kifolyócső híján azonban használata elég körülményes.

A pihenőhely már jelzi Kóspallag közelségét, ahova a Nagy-Vaskapu elágazásán át érkezünk meg dél felől. A takaros falun végig kell sétálnunk a templomig, majd tovább egyenesen a Kálvária utcán. Kóspallag a Börzsöny legfiatalabb települése, a 18. században, Mária Terézia idején telepítették be főleg német ajkú és tót telepesekkel. A faluban található kőkereszt a napóleoni háborúk idejére emlékeztet, itt volt ugyanis a márianosztrai kolostor hadikórházának temetője.

Kóspallag északi határán nagyjából 50 m szintemelkedéssel érünk fel a kálváriára, ahol szuper kilátás jutalmazza erőfeszítéseinket: újra feltűnik a Visegrádi-hegység és maga a visegrádi vár is egészen piciben, míg alattunk Kóspallag házai állnak. A kálvária túlfelén az Öreg-szikla kerülésével ereszkedünk a Ló-hegyi-patak vadregényes völgyébe. A vízfolyáson átkelve érkezünk meg a Kisinóci turistaházhoz. Ez a Börzsöny legrégebbi turistaháza, több, mint 85 éve áll már a kirándulók rendelkezésére. A háromszintes, kastélyszerű kőépülethez további épületszárny is tartozik, amely közösségi rendezvények megtartására alkalmas. Bár van buszmegálló a turistaház előtt is, ide csak hétvégén érkeznek járatok, hétköznap a szűk 2 kilométerre fekvő Kóspallagon szállhatunk buszra.

A Kéktúra bélyegzője a kerthelyiség kerítésén található.