Körtúra a vulkánok kincseihez a Kassa feletti utolsó bástyán

Itiner:

• A Z+ jelzésen jutunk Telkibányáról a Telki-völgyön át Pányokra és tovább, Kékedre. 
• Kékedről keletre a S jelzésen kaptatunk fel a Hálisten-tetőre.
• Egy elágazástól jobbra, a Nagy-Kopasztó alatt oldalazunk a P+ jelzésen.
• A Nagy-Pál-hegy alatt csatlakozunk a P jelzéshez (jobbra), amin visszatérünk Telkibányára.

A túra részletes leírása:

Telkibánya felett a Telki-völgyben

A falut a nyugati végén hagyjuk el a Z+ jelzésen, az utolsó házaknál a patakot keresztezve, a fűrészüzemen átvágva. A folyton megújuló farakások között, a frissen vágott fa illatával és a monoton zakatoló szalagfűrész kattogásával kísérve kanyarodunk nyugat felé. Az egykori ércőrlőket mára a fűrész váltotta fel a vidék másik természeti kincsét, az örökké megújuló erdőket kiaknázva. A világháború után jelentkező fahiány megoldására a Kárpátok rengetegét elveszítő ország az alacsonyabb hegyvidékek erdőit termelte le kisvasutakat is bevetve. Kevéssé köztudott, de Telkibánya környékét is elérte az erdőket felemésztő vasút Gönc felől, a Nagy-patak völgyén keresztül - kopár hegyoldalakat hátrahagyva.

A völgytalpra telepített fenyvesben kezdjük lankás kapaszkodásunkat a Telki-völgyben. Hamarosan vegyes ligetekben, patakparti éger, fűz, vadcseresznye és vadkörte tarkította tölgyes és fenyves erdőfoltokon vágunk keresztül. Az elvadult gyümölcsfák és az egyre nagyobb, mára már elbozótosodott kaszálók a régi tanyasi életforma emlékei. A völgy felső végén állt ugyanis a Zöldmáj tanya, melynek romosodó épületeit a legfelső, legnagyobb rét szélén találjuk. Elsőként a beomlott tetejű istálló tűnik elő jobbra, majd felette a pajta, míg az út túloldalán a kőház falai maradtak meg a legépebben. A hegységben több hasonló hegyi tanya romja is fellelhető, bár legtöbbjüket már csak a zsugorodó kaszálórétek jelzik.

A széles pányoki és kékedi határban

A rét szélén tekintélyes öreg tölgy- és magfák között lépünk vissza az erdőbe, és vágunk át a két völgyfő közötti hágóban, hogy a túloldalon lankásan ereszkedve, bozótos fenyőerdőben érjünk ki Pányok határába. Az ösvény egy széles szekérútra vált, melyen a falu körüli megművelt területek érhetők el. Egy kis gyümölcsös, a vidékre jellemző gönci barackos mellett elhaladva egyre jobban kitárul a panoráma a tágas Hernád-völgy felett. Karnyújtásnyira alattunk a kassai olvasztó örökkön füstölgő kéményei jelzik az ipar pillérét. Az acélmű a Gömör-Szepesi-érchegység nyersanyagával, később import orosz gázzal és érccel fejlődött a tágabb térség meghatározó iparegyüttesévé. Részben a diósgyőri acélgyártás végnapjai is a konkurenciát felvásárló kassai cégóriásnak tudhatóak be.

Pányok csendes településére egy sekély völgyecskében ereszkedünk, bár éppen csak pár házat érintünk a hagyományosan megmaradt falukép egy jellemző szeletével. Pányok (ahogy Kéked és még pár Hernád-parti település) fejlődése megtorpant a világháború után meghúzott új határ hatására, mely leválasztotta a térséget az éltető nagyvárosról, Kassáról. A schengeni határok változtattak csak az elöregedő falu demográfiai jellemzőin, amikor a túloldalinál olcsóbbnak számító határ menti magyar falvakba kezdtek költözni a kassaiak.

A falu feletti dombháton, szántók között vágunk át Kékedre, amely Felsőkékeddel együtt hazánk legészakibb települése. Központjában áll a Kékedi család pompás középkori eredetű kastélya, amit a felvidéki szász Melczerek birtokoltak évszázadokon át. A Zombory család építtette át a 19. században, mai képét ekkor nyerte el.

Kéked alsó végére kanyarodik be a Z+ jelzés, melyről a falu központjában a S jelzésre pártolunk át, hogy aztán az utolsó házaknál balra befordulva, a patak túloldalán hagyjuk el a települést. Felettünk az egykor szebb napokat látott Kékedfürdő termálforrás táplálta fürdőházai állnak. A helyi néphagyomány szerint még Mátyás király is megmártózott a vízfakadás vizében vadászatai után. Annyi bizonyos, hogy a 19. században virágzott itt a fürdőélet, 30 vendégszobával és melegített kádas fürdővel várták a vendégeket. A létesítmény a világháború alatt megrongálódott, majd az új határ fő közönségétől, a kassai polgárságtól elválasztotta - ennek ellenére felújították, és a megyei tanács üdülőjeként üzemelt még évekig. Jelenleg a kénes gyógyvíz a patakba folyik, gyógyhatása kihasználatlan.

Vissza a rengetegbe

A fürdő melletti rét szélén elhagyjuk a települést, és belépünk a sűrű erdőségégbe, amely innentől a túra végéig, Telkibányáig borítja utunkat. Eleinte még a délnyugati fekvésű, bozótos tölgyesben kaptatunk, de a falu feletti vízműnél bekanyarodunk a Hosszú-völgybe. Egy bő kilométeren keresztül a Kéked és Hollóháza közötti országutat követjük. Amkor az aszfalt tekergőző kapaszkodásba kezd a hegyoldalban, mi maradunk a völgytalpon, és dózerúton folytatjuk a beszűkülő völgyben. A zárt erdő a sziklás oldalból aláhullt görgetegekkel telik meg két mellékvölgy találkozásánál. Itt találjuk a Radácsi-követ, melyen középkori birtokjelzésre lehet figyelmes a kutató szem. Felettünk ugyanis a Nagy-Pál-hegy, tőle délre a Kánya-hegy ormai magasodnak, ahol a középkorban intenzív bányászat folyt. Károly Róbert király idejében pedig határjelzésekkel rendezték az addig tisztázatlan birtokviszonyokat.

A völgyfőben magunk mögött hagyva a patakot egyre meredekebb térszínen kaptatunk fel a Hernád és a Bodrog közötti vízválasztó gerincre, a Hálisten-tetőre. Ott (jobbra) átváltunk a P+ jelzésre, mely dél felé kanyarodva a Kis- és Nagy-Pál-hegyek között kapcsolódik a Rákóczi úthoz és a Szent Erzsébet-zarándokúthoz. A hegység belső vidékén együtt haladó vándorutak a térség középkori várait köti össze Sárospatak és Füzér között Solymos, Regéc és az Amadé-vár érintésével, míg Füzértől a zarándokút a határ túloldalán folytatódik Szent Erzsébet kassai sírjáig. A Hollóháza feletti oldalban, a P jelzésen (jobbra) visszakanyarodunk Telkibánya irányába. A Nagy-Pál-hegy oldalában zárt bükkösben vezet a széles dózerút, majd a Hármashatár fenyveseiből áttérünk a Kánya-hegy tölgyesekkel lankás nyugati oldalára.

A Rákóczi úton vissza Telkibányára

A P jelzés a lankásan ereszkedő dózerutat követi öreg tölgyesekben, végig a Kánya-hegy lábáig. Az arany- és ezüstércet őrző hegybe tárókat mélyítettek a középkor végén, hogy mind mélyebbre hatolva férjenek hozzá az értékes telérekhez. A sűrű erdő a Mária-bánya lepusztult maradványait rejti, de a tárók faácsolatát, a meddőből halmozott teraszokat még felfedezhetjük a mind meredekebbé váló felszín peremén, pár perc sétára a dózerúttól.

A turistaút Telkibánya határában ligetek közé ér; a tisztásokkal kitárulkozó tájban feltűnnek a délre magasodó vulkánok csúcsai, a Tokaji-hegység sűrű erdőkkel fedett belső vidékei. A dűlő tágas rétjein már murvaúton caplatunk. A P jelzés pár száz méter után balra lekanyarodik a Hegyköz és a Hernád-völgy között átvezető országútra. Bő kilométert bandukolunk az aszfalt szélén, mire elérjük Telkibánya első házait. A református templom alatt elsétálunk az egykori porcelángyár épülete mellett, mely manapság a település ipartörténeti emlékeit és történelmét mutatja be látványos életképek, középkori és újkori használati tárgyak, fotók és dokumentációk felhasználásával.

A beszűkülő erdős völgykatlant elhagyva, a református templom után csatlakozik az Ósva tágas völgye, mely a Tokaji-hegység belső vidékeinek vizét vezeti le a Hernád felé. A kiszélesedő patak partján érkezünk vissza a falu központjába, a községházához és a katolikus templomhoz, ahol hosszú körtúránk bezárul.