Kékestető – Sirok (OKT 49. napi túra)

Hazánk legmagasabb pontja, az 1014 méteres Kékes fennsíkján kisebb turistaközpont alakult ki. A tévétoronyban a körpanoráma megtekintésén túl kávézni is lehet – de több éttermet is találunk a hegytetőn. Élelmiszerbolt és szálláslehetőség sajnos nincs a kissé koncepciótlan elrendezésű, funkcióiban szanaszét szakadozott Kékestetőn.

A Kékes jelentőséggel bírt már a magyar természetjárás „hőskorában”, a 19. század végén is, amikor a Mátra Egylet természetjárói kilátót emeltek a hegység tetején. Ekkor még csak a Mátra csúcsa volt – országos ismertséget a trianoni döntés után szerzett, amikor hazánk legmagasabb pontjává vált. Ettől kezdve indult meg a Kékes (és a Mátra egyéb falvainak) „üdülőtelepesedése”. Megépült a szálló (ma szanatórium), a műút, később a tévétorony, mára pedig Magyarország egyik leglátogatottabb kirándulóhelyszíne lett.

A bélyegzőt a központi tisztás sarkán, az északi sípálya pásztájánál álló útjelző oszlopon találjuk. A Kéktúra kelet felé hagyja el a tetőt, egyből bele is veti magát a csúcs gyönyörű bükkösébe. A hegy északi oldalán találjuk a Kékes Erdőrezervátumot, amelyben Magyarország egyetlen „igazi” őserdője terül el. Túránk során ugyan sem a magterületet, sem a védőzónát nem érintjük, de a Szentélyerdő szigetszerűen fennmaradt maradványaival találkozunk: nagyrészt a Kékestető építményei körül, de jóval arrébb, az utunk harmadolópontjánál álló Cserepes-tetőn is egy ilyen erdőfoltba ütközünk.

A Kékes bükkszálerdőjének kényelmes ösvényén hagyjuk el a hegy platóját. A hegytetőre látogatók jellemzően nem errefelé kirándulnak, így hamar magunk mögött hagyjuk a – főleg hétvégén – igencsak nyüzsgő csúcsot. Alákerülünk a Kékes keleti, 1011 m magas kúpjának, és a rajta található meteorológiai állomásnak, majd elhagyjuk a szanatórium területén belül található, üres Csonka-villát.

Csonka László építészmérnök cége építette fel 1926 és 1931. között a kékesi tüdőszanatóriumot, kertjében egy villát is kialakítottak a család számára. A kórházat – a házzal együtt – 1949-ben államosították, ezután Rákosi Mátyás részére tartották fenn, később bölcsőde, óvoda és iskola is üzemelt benne. Az épület ma üresen áll, könnyen megközelíthető a ledőlt kerítésen keresztül.

A villa után az ösvény ereszkedésbe kezd, kőtörmeléklejtőt kerülve vezet le a Sötét-lápa nyergébe. A lápa talajmélyedést, völgyfeneket jelent, a hegyoldal északi részén található területet hívják Sötét-lápának. A nyeregből szép kilátás nyílik dél felé, látszik a Markazi-víztározó, a visontai erőmű és az Alföld végtelenje.

A K jelzések emelkedésbe kezdenek, és jó, ha hozzászokunk ehhez: Sirokig szinte végig a Keleti-Mátra hosszúkás főgerincén haladunk, hegycsúcsok és nyeregpontok váltogatják egymást.

Elhaladunk a Szent Erzsébet-kereszt mellett, amelyet 2000-ben állított a Szentimrevárosi Egyesület. A civil szervezet 1996. óta időről időre „megkeresztel” egy-egy hegyet – az ő munkájukat dicséri az istállós-kői, a prédikálószéki, a nagy-getei, a rakodó-nyeregi, a zuppa-tetői és a Naszályon található látó-hegyi kereszt is.

Még pár méter, és az egyetlen sziklapásztává keskenyedő gerincszakaszt átszelve megérkezünk a Sas-kő csúcsára. A keskeny gerincél észak felé meredeken törik le, így szép kilátás nyílik a Mátralába településeire, a Vajdavár-vidék dombjaira, a távolban a Karancs emelkedik, de tiszta időben Szlovákia hegyei is kivehetőek. A csúcson az I. világháborúban életüket vesztett turisták 1930-ban állított emlékműve áll. Néhány méterrel előrébb dél felé, az Alföld irányába kígyózó völgyre is zavartalanul rálátunk.

A Sas-kő után a Kéktúra rövid időre elhagyja a gerincet: az északi hegyoldalba ereszkedik le, hogy felkeresse a Disznó-kő sziklájának kilátópontját. Rövid kitérővel, a K▲ jelzésen jutunk el hozzá. A panoráma hasonló a Sas-kőjéhez, a térélmény viszont jelentősebb: a merész formájú torony alatt meredeken szakad le a hegy. A két szikla kialakulását tekintve azonos: a délre billent hegytömb meredekké vált északi lejtőin csuszamlások és suvadások nyomán sziklatestek kerültek felszínre, az andezit repedéseiben a jégkorszakban újra és újra kialakuló jég pedig szétfeszítve visszabontotta a sziklát, mígnem jókora falak, tornyok alakultak ki.

Szintező ösvényen, az északi lejtők bükkösét elhagyva érkezünk meg a Markazi-kapu nyergébe. A nyugat-délnyugat–kelet-északkelet irányú főgerincen csak hágókon lehet átkelni, így a nyereg – a később érintett Domoszlói-kapuhoz hasonlóan – tényleg egy „kapu” szerepét tölti be. A keresztező Z jelzés Markazt köti össze Parádfürdővel, rajta hazánk legmagasabb természetes vízesését, az Ilona-völgyi-vízesést is felkereshetjük. A 2,3 kilométeres kitérőt csak abban az esetben javasoljuk, ha nem egy nap alatt tervezzük a szakasz végigjárását.

Újabb hegytetőn haladunk át, majd széles erdészeti útra csatlakozunk rá. Erdőirtásoknak köszönhetően szép panoráma kíséretében haladunk a Hármashatár erdészház irányába: jobbra a Mátraalja, visszafelé tekintve a Kékes tornya és déli gerince látszik. Ösvényre fordulunk, esőbeállóban lelünk rá a Kéktúra következő bélyegzőre. A bivakolásra is alkalmas építmény mellett pad-asztalt is találunk, így erőt gyűjthetünk a még előttünk álló, igen fárasztó hullámzásra.

Hármashatár erdészház – Sirok

Különösen kimerítő a Nagy-Szár-hegyre felkapaszkodni. 600 méter alatt emelkedünk 100 métert, gyakorlatilag a Disznó-kő magasságába kerülünk vissza a girbegurba, öreg tölgyek alatt. A gyepes hegyoldalból, illetve a csúcsról nyíló panoráma alapvetően kárpótol a fáradalmakért: a Kékes tömbjére és a Mátraaljára látunk rá, az ország legmagasabb hegytömbje talán minden kilátóhely közüli nnen tűnik a legnagyobbnak.

Meredek ösvényen ereszkedünk le a csúcsról, és akármennyire nehéz is a túra, örülhetünk, ha nem kelet felől kell végigmásznunk rajta. A Cserepesi-nyeregből látszik a névadó hegy, a Cserepes-tető. Ez az a csúcs, amely még őriz egy darabkát az öreg mátrai erdőkből – sajnos elkerüljük a tetőt, így az idős fákat is, de legalább spórolunk valamennyi szintet.

A következő izgalmasabb csúcs az Oroszlánvár. Ennek nyugati, gyepes oldalából újféle kilátás nyílik: a Kékes északi lejtői felé tekintünk, felbukkan a Galyatető tömbje és az adótorony is. A gömbölyű tetőn középkori vár csekély, alig kivehető maradványai várnak. Az ellipszis alakban körbefutó várárkon túl a csúcs déli oldalán nagyjából fél méter magas falrészlet őrzi az egykori erősség nyomát. A vár utolsó említése 1607-ből való, a török időkben semmisült meg – a romok nagy munkával járó feltárást igényelnének.

Újabb meredek lejtő és újabb nyereg: ezúttal a Domoszlói-kapuba érkezünk. A Hármashatár erdészháznál megismert erdészeti út itt jut át a Mátra északi oldalára, mint ahogy a Mátrai Erőműből érkező nagyfeszültségű vezeték is. Két pad-asztal garnitúra mellett elhaladva kapaszkodunk a Jagus csúcsára, majd impozáns vadászház mellőzésével a Nagy-Zúgó-hegyre. Már csak a Szederjes-tetőre kell felhágnunk: a túrán innentől kezdve jelentős emelkedő nem lesz.

A vizet nem adó Jóidő-kútnál balra térünk, majd rövidesen jobbra fordulunk, elhagyjuk a rövid időre csatalkozó S jelzést. Kilométereken keresztül magasított kerítés mentén haladunk: a Mátra egyik vadaskertje terül itt el. A Remete-tisztás után nem sokkal a Gazos-kő kilátópontjához érkezünk, amely a hegység keleti oldalának egyik legszebb sziklakilátója. Megszilárdult andezitláva oszlopai „tartják” a teraszt, amelyről észak felé nyílik széles panoráma. Sok újdonságot itt sem látunk, csupán a korábban már megismert tájelemeket, de a meredek sziklafal viszonylag különlegessé teszi a Gazos-kőt.

A Gazos-kő elhagyása után szépen, fokozatosan keskenyedik el a gerinc. A Kalapos-tetőt elhagyva délkeletnek fordulunk, ereszkedésünk meredekebbé válik, majd éles balkanyarral hagyjuk el végleg a Kőkútpuszta irányába lefutó bércvállat. Több erdészeti utat keresztezünk, és átvágunk a Sólyom-tisztáson, mellőzzük annak pihenőhelyét. Ide már elhallatszik a közút forgalma, rövid bozótos rész után ki is bukkanunk az aszfaltra. Sirok egyik bélyegzőpontját itt, útjelző oszlopon találjuk.

A Kéktúra elvezet a 2007 óta nem üzemelő Sirok vasúti megállóhely fenyősorral díszített, hangulatos épülete mellett, és átkel a Kál-Kápolna–Kisterenye-vasútvonalon. A túrát az itt található buszmegállóban is befejezhetjük, de a hivatalos végpont Sirok központjában van: 3 km unalmas műúttaposás után érkezünk meg a település centrumába.