A Kékes vadregényes arca – körtúra az ország tetején

• A kékestetői parkolótól a K jelzést követjük a Disznó-kő elágazásáig.
• A Disznó-kőre a K▲ jelzésen teszünk oda-vissza kitérőt.
• A Disznó-kőtől a K jelzést követjük röviden, a következő erdei elágazásig.
• Balra térünk a S jelzésre, amit a rózsaszállási elágazásig követünk.
• Az elágazástól egyenesen folytatjuk az utat a S● jelzésen a Pisztrángos-tóig.
• A Pisztrángos-tótól a K+ jelzést követjük, ami a gerincet elérve csatlakozik az Országos Kéktúrához.
• A gerincen jobbra fordulunk, és a K jelzésen sétálunk fel Kékestetőre, majd a parkolóhoz.

A túra részletes leírása

Túránk az ország „tetején", Kékestetőn indul, ahol a tévétornyot elhagyva betérünk az erdőbe a K jelzésen. Itt veszi kezdetét a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Kékes tanösvénye is, amit egy darabon követünk. Kékestető ma az ország egyik legnépszerűbb hegyi kirándulócélpontja, de Trianon előtt jelentéktelen, kevesek által ismert helyszín volt. Amint az ország legmagasabb pontjává lépett elő, autóutat, szállót, sípályákat és fakilátót építettek rá. 

Vadregényes Szentélyerdő, páratlan panoráma

Hamar magunk mögött hagyjuk a kékestetői bazársort, és bevetjük magunkat az erdőbe. Már az első lépéseknél más világba érkezünk: a gyönyörű idős bükkök némelyike már 160 évnél is öregebb, rajtuk kívül egy-két óriási tölgy, juhar és mohos andezitsziklák szegélyezik utunkat. Leereszkedünk a Sötét-lápa nyergéig, ahonnan a Kékes tanösvény balra vezet, mi viszont haladunk tovább a K jelzésen. Elhaladunk az Erzsébet-szikla mellett álló Szent Erzsébet-keresztnél. Érdemes hátra is nézni, mert innen épp rálátunk a kékestetői tévétoronyra.

Hamarosan elérjük túránk méltán híres kilátópontját, a 898 m magas Sas-kőt, amelynek északi sziklafala meredeken szakad a mélybe. A Sas-kő sziklateraszáról Siroktól Parádsasvárig azonosíthatjuk be a Mátra északi lábánál fekvő falvakat, de látszik a Karancs, a Medves-fennsík, a Bükk hegyei, tiszta időben az Alacsony-és a Magas-Tátra is. Ha átmegyünk a keskeny gerinc másik oldalára, az Alföld nyújtózkodik előttünk, a közelben pedig a Markazi-víztározó vize csillog és a Mátrai Hőerőmű eregeti fehér párafelhőit. A Sas-kő neve valószínűleg arra utal, hogy a környék egykor bővelkedett sasokban és sólymokban, de a mélybe szakadó, meredek sziklafalon régen még fakó keselyű is költött. A Sas-kő hátán kőből rakott építmény áll, amely az I. világháborúban elesett turisták emlékét őrzi. Az emlékművet 1930 júniusában ugyanazon a napon avatták fel, mint Mátraháza híres menedékházát, a Pagodát.

A Sas-kő környékén négy erdőrészlet terül el, amelyek öreg, 140-170 éves fákból állnak, ezért a WWF Szentélyerdői közé sorolták őket. Összesen mintegy 25 hektárt fednek le, leginkább bükkösök, kisebb részben gyertyános–tölgyesek. A gerincet is borító bükkerdő fáin jól látszik a sekély talajú, szélfútta termőhely próbatétele: görbe, szoborszerű formák, tépett koronák, felszínen kapaszkodó gyökerek, alacsonyabb termet jellemzi őket. A gerinctől kissé lejjebb már a megszokottabb, sudár, szürke törzsek katonás rendjét látjuk, ebben a magassági övezetben szinte nem is keveredik a bükkök közé más fafaj. A sziklák közvetlen környezete kivétel csupán, ott hársak, berkenyék, kőrisek veszik át a bükk helyét.

A Sas-kőtől a Pisztrángos-tóig

A Sas-kőtől vadregényes erdőben gyalogolva, alig fél óra alatt érjük el a Disznó-kő fölötti elágazást. Útközben számos kisebb-nagyobb kőgörgeteget láthatunk a fák között, és érintjük a Kis-Sas-kő oldalában található kilátóhelyet is, ahonnan a Karancsra, illetve a Galya-tető és a Kékes tömbjére látunk rá. Következő panorámapontunk a Disznó-kő, amire a K▲ jelzésen sétálhatunk ki, és ahonnan a Mátra északi előterére látunk rá, a távolban pedig a Karancs–Medves- és a Vajdavár-vidék, még távolabb, ha kellően tiszta az idő, az Alacsony-és a Magas-Tátra hegyei látszanak.

Innen ismét az erdő az úr, bár egy szakaszon a szeder is megmutatja magát, megnehezítve kissé a kényelmes haladást az ösvényen. Egy erdei elágazásban balra fordulunk a S jelzésre, ami eddigi útirányunkhoz képest visszafelé fordít, csak lejjebb vezet, és alulról kerüli a Disznó-kőt. Ismét az északi lejtőt fedő bükkösbe kanyarodunk, majd hosszú idő után feltűnik az első épület is, a Rózsaszállási erdészház.

Innen az aszfaltos erdei feltáróút (S●) egyenesen a tóhoz vezet. A 13 km-es, 680 méteres magasságig felkúszó Hurok út az 1950-es években készült el azért, hogy megkönnyítsék a fakitermelést a Kékes északi oldalában. Korábban ez a környék a Károlyi család birtoka, egészen pontosan a kerítéssel körbekerített Vadaskertjük része volt, ahol ebben az időszakban fakitermelés nem folyt. A Hurok út megépítésével, a 2. ötéves terv keretében aztán jelentős erdőrészletek estek a fakitermelés áldozatául, és csak a mai Kékes Erdőrezervátumként ismert terület maradt meg őserdőként.

A kétéltűek és a kirándulók kedvelt helye

A Kékes északi oldalában 667 méteres tengerszint feletti magasságban, Parád közigazgatási határán találjuk a Pisztrángos-tavat, amely a környéket járó túrázók egyik kedvenc pihenőhelye. Ezen túl pedig természetvédelmi szempontból is nagy jelentősége van, ugyanis a tó fontos kétéltű-szaporodóhely. A fedett építményeket, padokat és asztalokat is tartogató helyszínen érdemes kicsit megpihenni, hiszen különösen szép pontról van szó.

A tónak otthont adó lapos térszín csuszamlás nyomán jött létre, de magát a tómedencét már mesterségesen mélyítették ki haltenyésztés céljából a 20. század elején. A Pisztrángos-tóban – nevével ellentétben – ma már nem találunk halakat, a kétéltűek, például a ritka és fokozottan védett alpesi gőte, a foltos szalamandra, a gyepi béka és a pettyes gőte számára azonban a tó fontos szaporodóhely. Mivel a Mátrában kevés természetszerű állóvíz található, ezért a Pisztrángos-tónak különösen nagy jelentősége van. A tó mellett gyönyörű és értékes égerlápot is láthatunk, érdemes körbesétálni a területet. Pihenőhelyek is vannak itt, így minden adott egy kis lazuláshoz. Annál is inkább érdemes kihasználni ezt a lehetőséget, mert túránk hátralévő részén kemény emelkedők várnak ránk.

Moha, páfrány, kőtenger

A tótól a K+ jelzésen indulunk el a Kékes oldalának sötét bükkösében, ami a 772 méter magasan található Gabi halála nevű helyig tart. A név valószínűleg egy itt elhunyt favágónak állít emléket, aki valamikor az 1900-as évek elején lezuhant lovaskocsijával. A Gabi halálától továbbra is a K+ jelzésen haladunk, ami egyben a Kékes tanösvény nyomvonala is. Innen 2 km-en 250 méteres szintemelkedés vár ránk Kékestetőig, amire érdemes lélekben felkészülni. Ezt az ösvényt Wiltner útnak is hívják Dr. Wiltner Willibald, a Kékes tető egykori főorvosa után.

Jobbra, valamivel följebb, a csúcs meredek lejtőjén terül el Magyarország egyetlen igazi őserdője. A WWF Szentélyerdői közé is besorolt erdőrészlet 170 éves kort is elérő fái több, egymástól elkülönülő területen találhatók, nagyrészt bükkösök, kisebb részben tölgyesek és sziklaerdők, amik összesen 80 hektár kiterjedésűek. Védett és fokozottan védett részeik is vannak, az őserdő pedig erdőrezervátum is. 1959-ben nyilvánították védetté, ekkor még a 400 hektárt is meghaladta az őserdőfolt mérete, de ez néhány évtized múlva, a védelem feloldása után 54 hektárra zsugorodott, mert a nagy részét letermelték.

Útközben kisebb-nagyobb kőtengereket láthatunk. Ilyen nagy kiterjedésű sziklamező a misztikus nevű Sötét-lápa is, amely keletkezését tekintve vegyes eredetű, kialakulásában omlásos folyamatok mellett a fagy okozta aprózódás is szerepet játszott. A Kékes északi lejtőjén a hűvös, párás mikroklíma következtében sajátos növényvilág is kapcsolódik a sziklamezőkhöz. A szürke andezittömbökön mohák, közöttük páfrányok zöldellnek, de találkozhatunk itt a nálunk ritkának számító és védett fürtös bodzával és havasi ribiszkével is.

A K+ jelzés a gerincet elérve beletorkollik a túra elejéről más ismert K és S jelzésekbe, amelyeken visszajuthatunk Kékestetőre.