Jókai nyomán a Bükkben

Itiner

• A P jelzésen az Odvas-kő alatti elágazásig menetelünk.
• A P▲ jeleken az Odvas-kő kilátópontjára kapaszkodunk.
• A csúcsról a K▲ jelzésen a Csondró-völgybe tartunk.
• A patak mellett balra, a K+ jelzésen folytatjuk.
• A Mária-forrást követő kereszteződésben balra a K jelzésű útra váltunk.
• A Buzgó-kőre a K▲ jeleken térünk ki, majd ugyanerre vissza is jövünk.
• A K jeleken a Harica-patak gázlója utáni elágazásig ereszkedünk.
• Balra a K+ jelzésen megyünk tovább Tardona széléig.
• A községbe a már ismert P jelzés kövesútján érkezünk vissza.

A túráról részletesen

„Egy nyáron, egy ősszel, egy télen bujdostam én ezekben az erdőkben...” – Jókai és a Bükk

Túránk Jókai Mór bujdosásának térsége, az általa felkeresett bükki helyszínek közül többet is felfűz. Mielőtt útra kelünk, érdemes felidézni a „nagy mesemondó” életének ezt a korszakát.

A világosi fegyverletételt követően Haynau rémuralma szabadult az országra. Jókai joggal tartott személye elleni megtorlástól, hiszen a forradalmi ifjak egyik vezetője volt, komoly szerepet vállalt a március 15.-ei eseményekben, s egy ideig Kossuth belső köréhez is tartozott. Gyűléseken és a nemzetőrségben szolgálta a szabadságharc ügyét, politikai kiadványokat, újságokat írt, szerkesztett. 1849 augusztusának utolsó napjaiban szekéren érkezett Tardonára, ahol Csányi Benjámin földbirtokos és Rácz Endre lelkipásztor pártfogolta és bújtatta. Az ekkor mindössze 24 éves forradalmár, író csalódottan és keserűen vette tudomásul a szabadságharc leverését, az országban uralkodó állapokat. Mind fizikailag, mind egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetben és ugyanakkor veszélyben is volt. Az eseményekről ezután alig értesülve, magába zárkózóan teltek napjai, amíg felesége, Laborfalvy Róza közbenjárására sikerült számára egy Klapka-féle menlevelet szerezni. Jókai összesen 4 hónapot élt Tardonán, a világtól elzárva.

„Egy nyáron, egy ősszel, egy télen bujdostam én ezekben az erdőkben, üldözöttje a hatalomnak. Házigazdám a derék Csányi Béni, nemes úr volt… Álnév alatt rejtegettek. Tudta mindenki, hogy bujdosó vagyok; senki sem árult el. A falut Tardonának hívták.” – írja A barátfalvi lévita című művében.

A Bükkben töltött gyászos harmadév közben íráshoz nem volt kedve, a közelmúlt eseményeinek feldolgozásához erőtlen volt. Ebben a helyzetben mentőövnek bizonyult a falu elhelyezkedése: a hegy, az erdők közelsége. Jókai sokat járta a környéket, elmerült a természetben, közben rajzolt és festett. Az író rajzkészsége, képzőművészeti tevékenysége kevéssé ismert, azonban fiatal korában számos alkotást készített – ezek közül néhány a tardonai Jókai emlékszobában megtalálható.

Mivel ideje és késztetése volt, gyakran felkapaszkodott a falu feletti csúcsokra és a fennsíkra is. Nem egyszer látogatta meg az Örvény-, a Buzgó-, az Odvas-követ, a Látó-kövek sziklataraját, de felment a dédesi várba, és a szentléleki kolostor romjaihoz is elzarándokolt. Ezen kirándulásain a tetőkről lefestette az elé táruló tájat, átszellemülve pihent a természetben. Később mindig elismeréssel írt a környék szépségéről az itteni erdők gyönyörűségéről. „Én pedig csak jártam azontúl is, tájképeket festeni a Bükk rengetegeiben. Az akkor festett képeimet még most is tartogatom. Milyen gyönyörű motívumok; ha azokat tanult művész keze ragadná meg!”

A tardonai emlékek és lelkiállapotok rányomták bélyegüket Jókai későbbi munkásságára, több regényében is megjelennek a bükki helyszínek, szereplők, érzések, tapasztalatok. Az itt töltött hónapok olyan mély nyomokat hagytak benne, amelyek sokáig kísérték. „Én Tardonán bujdokoltam. Áldottak legyenek azok a szép bükkfák, amik bennünket elrejtettek, de még áldottabb legyen a nép, mely titkunkat megőrizte, a veszélyt elhárította rólunk, házát vendégszeretettel nyitá meg előttünk, akkor mikor a vendéglátás tilalmas volt, s szeretetével enyhíté bánatunkat. Holtomig emlékezetes marad rám nézve ez a szép vidék” – mondotta 1883-ban, miskolci látogatása alkalmával.

Miután az író hitvese a biztonságot jelentő menlevéllel 1849 december végén megérkezett, elhagyták Tardonát, és Pestre utaztak. Szinte azonnal legendák, történetek kezdtek terjedni a környéken. Ezeknek egy része arról szól, hogyan segítette, rejtette a lakosság a bujdosót, mikor zsandárok jártak, másik részük a Jókai által felkeresett helyeket nevesíti (pl. Jókai fája Tardonán és Bánfalván, ami alatt a bujdosó szívesen üldögélt; a Hársas-forrás vizét Jókai víz néven palackozták egy időben). Azonban tény, hogy sem a visszaemlékezésekből, sem más forrásból nem derül ki, hogy a hatóság a négy hónap alatt kereste volna.

A tardonaiak és a szomszédos falvak lakosai is lelkesen ápolják kultuszát. „Gyertek Tardonára emberséget tanulni!”- emlegette később előszeretettel. A mondás persze a mai napig él a helyiek emlékezetében. Minden év tavaszán megszervezik a Jókai emléktúrát, ami egy körtúra, és az író által felkeresett bükki helyszíneken vezet keresztül. A visszaérkezőket Jókai bablevessel várják a faluban.

Tardonától az Odvas-kőig

Tardona a Bükk északi előterét alkotó, Bükkhátnak nevezett kistájon a hasonló nevű patak mentén települt. Ennek völgyében a P jelzésen kezdjük túránkat. A buszfordulóból a sportpálya mellett elhaladva hamar kiérünk a községből, és széles kövesúton haladunk a hegység hívogató magaslatai felé. Szemben kiváló rálátásunk van a Kis-fennsík déli peremére, a Bükk falszerűen emelkedik előttünk. Legmagasabb pont az Örvény-kő csúcsa. Jókai elé is ez a látvány tárult, amikor elindult kirándulásaira. „Kijönni a faluból is csak ugyanazon az úton lehet, mert egy völgykatlanban fekszik, amiből csak nyaktörő ösvények vezetnek át a hegység túlsó oldalára, ami már egy másik világrész”. Az út hamarosan elágazik. Korábban a Tardona-patak mentén vezetett fel a jelzés, azonban az utóbbi idők áradásai nehezen járhatóvá tették a völgyszakaszt, ezért a P jelzés nyomvonala most már a vízfolyás feletti gerincen halad az Odvas-kőhöz.

Megindulva a Kapi-hegy oldalában emelkedőbe váltunk. Visszatekintve Tardona házait és a falut rejtő medence környékét szemlélhetjük, balról pedig a Koponya- és a Szalasznya-tető vonulata kísér; ebből az irányból érkezünk majd vissza túránk végén. A község feletti hegyoldalakon kaszálók és legelők nyílt mezői terülnek el, tarkítva némi gyümölcsössel. Egykor szőlővel ültették be ezt a területet, de ma már jóval kevesebb a tőke, inkább csak az elszórtan álló présházak emlékeztetnek a régi gazdálkodásra. Érdekes belegondolni, hogy az 1920-as években kisvasút pálya kanyargott ide Nagyvisnyóról, ami a Koponya-hegy oldalában néhány évig működött szénbánya termékeit szállította el.

Átvágva a réteken egy lucfenyves szélén megyünk el, majd szekérutunk a Bükki Nemzeti Park határához kanyarog. Mielőtt az erdőbe lépnénk, érdemes alaposan visszanézni, mert ebből a magasságból már széles panorámát kapunk. Balra a Csondró- majd a Bán-patak mélyületét vesszük észre, amelyeket az Upponyi-hegység kiemelkedései őriznek. Észak felé a Sajó-völgy nyitja meg a messzeséget tekintetünknek: a Gömör-Tornai-karszt mögött a felvidéki Gömör-Szepesi-érchegység 1000 méter fölé nyúló vonulata keretezi a horizontot.

Átlépve a védett terület határát jelentősen megváltozik a környezet. Zárt erdő tölgyesében emelkedünk tovább, rövidesen azonban már termetes bükkfák tövében járunk. Az Odvas-kő előtti kis nyeregbe érve jobbra, egy jelzetlen ösvényen kilátópontra és az Odvas-kői barlangszállás üregéhez tehetünk kitérőt. 250 métert megtéve ezen a csapáson a Csondró-patak szurdokának letöréséhez érünk, ahol a vízfolyás bevágódásának köszönhetően kipreparálódott mészkőszikla tetejéről vizslathatjuk a sűrű erdővel borított völgy környezetét és a Bükk-fennsík szegélyét. Jól kivehető a lombkorona fölé magasodó Odvas-kő fehér sziklája, ami következő állomásunk. A kilátóponttól lefelé kanyarogva a híres Odvas-kői barlangszálláshoz ereszkedhetünk. A természetes karsztüreget 1967-ben a kazincbarcikai természetbarátok építették át szabadon használható szállássá. Amikor Jókai itt járt, még nem tették ablakokkal, fekvőhelyekkel, kályhával komfortossá a barlangot.

A P jelzésen utolsó lendületet véve néhány perc alatt a P▲ jelzés elágazásához emelkedünk, ahol az Odvas-kőre vezető csúcsjelzés mentén a sziklákhoz trappolunk. Innen kis mászást követően jutunk az Odvas erősen gyűrt mészkőtarajára. A sziklagyepes sasbércről remek kilátás nyílik a Kemesnye-kő szikláira, a Csondró- és a Kemesnye-völgyre. Másik irányban a Látó-kövek és az Örvény-kő kiemelkedései jelölik ki a fennsík peremét. A csúcs Jókai egyik célpontja volt Tardonáról, többször is felkereste a sziklát, s lerajzolta a látványt.

A Mária-forrás és a Buzgó-kő

Miután megpihentünk és kinézelődtük magunkat, a K▲ jelzésen a Csondró-patak szurdokát vesszük célba. Összefüggő bükkösben ereszkedünk le a völgy felső szakaszába, és a Cakó-kő szirtje melletti szűkületben érkezünk a víz mellé. Átváltunk a K+ jelekre, és a patak mentén annak eredetéhez, a Mária-forráshoz tartunk. A Kelemen erdészháznál fakad a hegység egyik bő vizű csorgója, ami utánpótlását a felette terpeszkedő fennsíkról kapja. A történet szerint ez, és a közelben fakadó Szilvia- és Ágnes-források egy erdész három lányáról kapták elnevezésüket. Padokkal, asztalokkal kiépített pihenőhelyen erőt gyűjthetünk a további útra.

Folytatva a K+ jelzésen a Teri-Bikk-erdő keresztútjához kapaszkodunk. Innen két kitérőt is beiktathatunk a közeli kilátópontok meglátogatásához. Jobbra térve a K jelzésen 500 méter után a Látó-kövek tetejéről bámulhatunk a tájba, míg ha a S, majd a S▲ jeleken 1 km-t megteszünk, az Örvény-kőről nyíló panorámában gyönyörködhetünk és a Jókai emlékoszlop táblájánál tehetjük tiszteletünket.

Az elágazás túránk szintprofiljának választópontja; innentől az ereszkedők dominálnak. Balra a K jelzésre fordulva megindulunk az Örvény-kő nyugati oldalában. A K jelzésről a legtöbb turistának az Országos Kéktúra jut eszébe, azonban most egy regionális vándorútra léptünk, az Eger és Miskolc között 72 km hosszan kanyargó Bükki Kék nyomvonalára. Szép szálbükkösökben ballagunk lefelé az ezüstös-szürkés fatörzsek mellett, s fokozatosan ereszkedünk be a Harica-patak völgyfőjébe. Egy helyen széles szállítóútra váltva kerülünk meg egy korábbi széldöntés miatt járhatatlanná vált szakaszt, majd a Buzgó-kő gerince alá érkezünk. A balra kiágazó K▲ jelzés ösvényén tudunk az 576 méter magas csúcsra felkapaszkodni.

A nyílt, sziklagyepes térszínből markánsan emelkedik ki a tető karrosodó, ördögszántásos mészkőbástyája, ahonnan príma panorámát kapunk északias irányba. Látni a hegység előterének falvait, köztük Tardona házait és az Upponyi-hegység domborodásait. A látványt az Északnyugati-Kárpátok magas ormai keretezik, a vonulatok egymás után hullámoznak a tájban. Ideális látási viszonyok esetén a Magas-Tátra bércei is megmutatkoznak. A Bükk szomszédos részeiből a Kemesnye-kő szikláit, az Örvény-kő oldalát és a Harica-völgyet szemlélhetjük. Talpunk elé tekintve pedig az értékes sziklagyeptársulás fajaival szemezhetünk; nyílik itt csillagőszirózsa, aranyfürt és harangcsillag is.

Jókai a Buzgó-kőre is többször ellátogatott. A Bükk sziklaletöréseinél töltött időről így ír: „Ez volt rendesen a kóborlásaim végcélja. Fél nap oda, fél nap vissza, délben tüzet rakni targallyból a szikla lonkáján, pirított kenyérrel, szalonnával fejedelmi lakomát csapni, s aztán kiülve a szédületes szikla párkányára, megküzdeni a lehetetlen (nekem lehetetlen) festői feladattal. Lábam alatt, az előtérben, a bükkfák koronáiból alkotott sötétség, s ahol ez végződik, egy mosolygó zug, középen a kis Tardona füstölgő kéményű, elszórt házikóival, körülvéve sárguló szőlőkertek kockáitól, zöld vetések csíkjaitól tarkálló dombokkal, melyek fölött a Bükköt folytató kormos-zöld hegyek emelkednek elő, e hegysor fölé tódul azután a gömöri hegyek csoportja; ezeknek az árnyéklata már lilaszínekbe játszik, de rajtuk is uralg a trencséni, turóci hegység láncolata; ez már felhőkék, s ezek fölé emelkedik, mint egy fata morgana, a szepesi Kárpátok fejedelmi sora…”

Farkasgödör, végállomás

Visszaereszkedve és folytatva a K jelzés útján alulról csodálhatjuk a Buzgó-kő sziklasorát, amikor elsétálunk a tövében. Rövidesen balról megpillantjuk a Harica-patak forrásai közül az elsőt, az Örvényes-forrást. A következő kilométereken útvonalunk a vízfolyás mentén vezet. A Harica-völgy egyike az Északi-Bükk jellegzetesen hosszú szurdokainak, amelyek a völgyfők hátrávágódása miatt egészen a fennsík pereméig beleharapództak a kőzetekbe. Az egyre mélyülő kanyonban nemsokára egy tisztás nyitja meg az erdőt a patakparton, amelyen a Farkasgödri Kulcsosház áll. Az épület eredetileg erdei munkások szállásaként üzemelt, de már évtizedek óta a turistákat szolgálja.

Elsétálunk egy vadászház mellett, és néhány perc múlva patakparti kiépített pihenőhelyhez érkezünk, ahol a Harica medrében megfigyelhetjük az édesvízi mészkőkiválásokat, amelyek kis lépcsőket alkotnak. A kárpáti hangulatot idéző, de szebb napokat is látott míves forrásfoglalás és a nagyobb társaságok elhelyezésére is képes pihenő az ide kisvasúton érkező kirándulókat szolgálta ki elsősorban - LÁEV egyik szárnya ugyanis egészen idáig húzódott az 1990-es évekig.

A K jelzésen átvágunk az egykori állomás nyílt, bozótos területén. A működése idején jelentős forgalmat bonyolító Farkasgödör-Örvénykő nevű végállomás létéről ma már csak a megmaradt rakodó beton íve és néhány rövid sínszál tanúskodik.

1920-ban kezdődött a Szinvavölgyi Erdei Vasút építése, ami 1929-ben vette fel a ma is használt Lillafüredi Állami Erdei Vasút elnevezést. A vonalhálózat eredetileg a Bükk alapanyagainak fuvarozására készült, de már korán beindult a személyszállítás is. A Palotaszálló átadásával ez az igény csak fokozódott, ami a 20. század második felében szintén megmaradt. Ezért a rendszer nagy része szerencsésen elkerülte a felszámolást a teherszállítás megszűntetése után – ellentétben sok más hegyi vasútvonalunkkal. Így napjainkban is van lehetőség különleges módon, erdei kisvasúttal közlekedni a Bükkben. A Farkasgödör-Örvénykő végállomásig tartó szárnyvonal 1948-ban készült el, összesen 17 km hosszan kanyargott hegyen-völgyön át a miskolci Papírgyártól idáig. A teherfuvarozás megszűntét követően az utolsó menetrendszerinti személyszállító vonat 1994-ben járt itt, majd az enyészetnek adták át a vonal utolsó szakaszát. A folyamatos sínlopások miatt az erdészet 2006-ben felszedette ezen a felépítmény megmaradt részeit, azóta csak Mahócáig van vonatközlekedés. Érdekesség, hogy épp a farkasgödöri szakasz megszűnésének korszakában merült fel az ötlet a vasút Tardonáig való meghosszabbításának. Bár a tervek elkészültek, és a nyomvonalat is kijelölték, természetvédelmi okokból végül elvetették bővítést.

A Harica mentén vissza a Bükkhátra 

Az állomás maradványainak megszemlélése után a töltés korhadó talpfáin teszünk néhány lépést, majd a jelzés a patak mellé irányít. A következő néhány száz méteres szakasz széldöntés és a sűrű aljnövényzet miatt kalandosan járható, de ha sikerrel átvágtuk magunkat, csodálatos szálbükkösben folytatjuk a csobogó Harica szélén. A klímaváltozás hatására az utóbbi években megszaporodtak a hirtelen nagy mennyiségű csapadékot hozó erős, viharos zivatarok, amelyek az erdőt is megtépázzák, és extrém áradásokat okoznak. A Bükk-fennsík felől levezető patakokon ezért előfordul, hogy annyi vizet vezetnek le, ami a hegylábi községeket is részben elönti - ahogy legutóbb 2019 kora nyarán történt. Ilyen felhőszakadások után a völgyek felsőbb szakasza szintén károkat szenved, a jelentős hordalék mellett az utak és a gázlók is megsérülnek, ami a turista előrejutását izgalmasabbá teszi. A következő szakaszon látni is fogjuk a villámáradások hatásait, a korábbi kiöntések, partalámosások és csuszamlások nyomait. A völgy kanyarjai a térség igen változatos kőzetösszetételének törés- és tolódássíkjaihoz alkalmazkodtak. 

Ahogy ereszkedünk a Bükkhát irányába, fokozatosan veszi át az uralmat a tölgy és a gyertyán, helyenként fiatal rudaserdőben járunk. Többször is átkelünk a Haricán, és egy mellékpatakot is keresztezünk, miközben a Tizes-bérc kiemelkedését kerüljük meg. A hegy túlsó oldalán a patak bal partjára térve érkezünk ki a Tardonára vezető széles kövesútra.

A kereszteződésben balra, a K+ jelzésre váltunk, és a Román-bérc oldalában emelkedünk a falu irányába. Egy rozsdásodó fémsorompó után elérjük a Koponya-tető nyergét, ahol a jelzés jobbra irányít a Bangó-dűlő egykor szőlővel beültetett oldalába. Innen nyílt terepen, az erdő szélén ereszkedünk be a Tardonai-medencébe, majd a hegy alatt újra a kövesútra lépünk. Amennyiben ezt a szakaszt benőve, nem kitisztítva találjuk, maradjunk csak a szállítóúton, és azon sétáljunk le a falu határába. A hegyoldalba bújva fakad a Hársas-forrás, ahol Jókai gyakorta oltotta szomját. Érdekesség még, hogy ez a vízfakadás önálló hidrológiai egységet alkot.

Elérve újra a Tardona-patakot a túra kezdetéről már ismert P jelzésre váltva gyalogolunk vissza kiindulópontunkra, a buszfordulóba.