A Bükk-fennsík kaszálórétjein

Itiner:

• Ómassáról indulunk a K, majd a S jelzésen a Vadász-völgyben Csipkéskútra.
• A csipkéskúti ménes közelében a S kerékpáros jelzésen érünk fel a fennsíkra az aszfaltúton.
• A fennsíkon a párhuzamosan haladó Z jelzést is követhetjük a Nagy-mezőig.
• A Nagy-mező közepétől a S kerékpáros jelzést követjük Szilvásvárad irányába egy darabon.
• A K jelzésen kanyarodunk vissza északnak az aszfaltúttól a Faktor-rétig.
• A Faktor-réttől röviden a S+jelzéssel bekapcsolódunk a S jelzésre, amin Bánkútra jutunk.
• Bánkútról kitérőt teszünk a Bálvány csúcsára a Z+ jelzés kíséretében a Petőfi-kilátóhoz.
• Bánkútról a S+ jelzésen megyünk le a Száraz-völgyön át Ómassára.

A túráról részletesen:

Vadászok ösvényén Ómassáról a fennsíkra

Ómassa központjából, a buszfordulótól indulunk a K, majd S jelzés mentén a falu egyetlen utcáján. Ómassa, ahogy azt a neve is mutatja, a bükki vasgyártás történelmi helyszíne. Még Fazola Henrik alapította meg a főként felvidéki szláv favágó munkásokra és német eredetű szakemberekre alapozott vasgyártást itt a 18. században. Ómassán építette fel első kohóját, massáját a würzburgi szakember, aki az akkor használatos technológia szerint a Bükk-fennsík fájával felfűtve, a Garadna-patak vízienergiájára telepített fújtatókkal izzította vassá a közelben bányászott vasércet. Ez alapozta meg a völgyben később egyre lejjebb, Újmassára, majd Diósgyőrbe költöző vasgyártást, ami a magyarországi viszonylatban a legjobb minőségű és legnagyobb mennyiségű vasat produkálta a maga idejében.

A falu takaros kőtemploma mellett kezdjük kapaszkodásunkat, melynek első kilométere a falu aszfaltos utcáján vezet, ahol a szint egy jelentős részét megtesszük. Balra az első házak után leágazik a „Bükki Kék”, ami mentén egy perces kitérővel megnézhetjük a frissen megszülető Garadna-patak sebes folyását. A falu hangulatos utcáján, a kertek végében beköszönő bükkösökkel és néha csak az aszfaltútnak helyet hagyó sziklás szűkületekkel hamar kiérünk a hegyi községből. Sziklás oldalakkal szegélyezve lépünk be a bükki vadonba a Vadász-völgy mélyen bevágódó, sötét szurdokában. Az első szakaszon még egyértelmű dózerúton kapaszkodunk, mivel a falu vízbázisához és a Jávor-hegyre itt vezet az erdőgazdasági út. Pár száz méter után az egyre zártabb völgyben már csak az időszakos patakmederben halad az ösvény, kidőlt fák között kanyarogva.

A 2017-es áprilisi szeszélyes idő közel fél méteres hóréteggel lepte be a már lombjukat bontó erdőket ebben a magasságban. Feljebb még rügyeztek a fák, lejjebb eső esett, így pont itt sérült legjobban az erdő. A Vadász-völgy, de még a szomszédos, Bánkútra vezető Száraz-völgy is szinte járhatatlan volt a 2010-es évek végén.

Az egyre sziklásabb, meredekebb völgyben, sötét szurdokerdőben haladunk a patak időszakos folyását felfelé követve. A legmeredekebb sziklás részen nehezíti kapaszkodásunkat a legtöbb bedőlt fa is. A köves hegyoldalban nehezen megkapaszkodó, egykorú bükkösben dominószerű dőlések alakulnak ki a szélsőséges időjárásban. A beszűkülő völgytalpon, a köves patakmederben haladó ösvény felett egyre közelebb kerül a fennsíkra tartó dózerút. Egy rövid szakaszon követjük is a széles erdőgazdasági utat, ami a patak és a turistajelzés keresztezésével követi a völgy kanyarulatát. Mi azonban leágazunk róla a sűrű bükktörzsek csarnokában, a szemben lévő hegyoldalt megcélozva. Szerencsére egy régi út nyomvonalát követi a S jelzés, így a meredek kapaszkodást viszonylag könnyen és hamar letudjuk. A bükkös túloldalán, a völgy egy magasabb szintjén beérkezünk Csipkéskútra, a lovarda épülete mellé, a fennsíkra vezető aszfaltútra. Itt még keresztezi a lovarda melletti erdőt egy rövid szakaszon a jelzés, de hamar rátérünk a málladozó aszfaltútra, amit innentől követünk a fennsíkra.

Az út megkerüli a ménesnek fenntartott, körbekerített rétet, ahol jó időben láthatjuk a csikókat legelni, kergetőzni a bozótoson túl. Ezt a területet a világhírű lipicai ménes hazai állományának hagyták meg, hiszen a hegyvidéki és nemesvérű lovak keresztezéséből kitenyésztett fajta egészséges nevelkedéséhez elengedhetetlenek a hegyi körülmények. Egy időben a Monarchia déli végéből, a horvát Karszt-hegységből kimenekített lovak az alföldi (bábolnai) tenyészeten kényszerültek időzni, de a kényelmes, síkvidéki körülmények között testesedni kezdett az állomány. Az eredeti tenyésztési körülményeknek a Bükk-Fennsík kaszálói feleltek meg a legjobban, így egy bő fél évszázadig a Nagy-mezőn vágtattak a növendék lipicai csikók. A taposás miatt és az etetéssel, trágyázással befolyásolt Nagy-mező flórájának érdekében betiltották a lovak szabad vágtázását, így már csak itt, Csipkéskúton láthatjuk a ménest a szabadban.

A fennsíki rétek láncolatán

A lovarda rétjét magunk mögött hagyva lekanyarodik a S jelzés egy sziklaszoroson keresztül Bánkút irányába, de mi itt a műúton baktatunk tovább az alig felfedezhető S kerékpáros jelzésen. Egy nagy visszafordító kanyar után, a Csengő-lápa meredélyét letudva kiérkezünk a Bükk-fennsíkra a bánkúti út elágazásánál. Jobbra tartunk az aszfaltos úton a Nagy-mező irányába, amit az út szélén öreg bükkök csoportjával ligetes füves térség nyit déli irányban. A Veres-sár-bérc alatti völgyben vezető út végig öreg facsoportok és füves tisztások váltakozása között halad. Rövidesen bekapcsolódik a Z jelzés is Bánkút felől egy fával jobban benőtt részen, ami aztán az úttal párhuzamos ösvényen vezet. Ha vizes a fű, havas a táj vagy egyéb körülmény miatt nehezen járható az ösvény, érdemes az aszfaltos úton maradni, mert szinte ugyanoda, a Nagy-mezői hármas elágazáshoz vezet az is.

Fokozatos átmenettel egyre szélesebbre nyílik az útszéli facsoportok közötti füves völgytalp, és egy ponton túl határozott hegyi rétté, messzire hullámzó virág- és fűtengerré válik. Balra a műút felett, az erdő szélénél áll a régi istálló, ahonnan a csikókat kihajtották reggelente a Nagy-mező füves, töbrös laposára. Eredetileg hegyvidéki bükkösök éltek ezen a területen, csak az erdőirtásokkal keletkező tisztások összeolvadásával, a hegység peremén élő lakosság marha- és juhnyájainak fenntartott legelők összefüggő rétté kapcsolódtak. A fennsík mélyedéseiben jelenleg is hegyi rétek láncolata húzódik a Szilvásvárad feletti Olasz-kaputól a Hollóstető melletti Lusta-völgyig, illetve a Lillafüred feletti Létrás-tetőig. A hagyományos állattartás megszűnésével jelenleg a nemzeti parknak kell fenntartani, kaszálni a füves területet, az erdő térhódítását megakadályozva.

A hármas elágazás mellett érkezünk ki a Nagy-mezőt kettészelő aszfaltútra, amin balra, Olasz-kapu, Szilvásvárad irányába megyünk tovább. Borókacsoportokkal pettyezett réten haladunk a töbröket kerülgető aszfaltcsíkon délnyugat felé. A Z jelzés pár száz méter után délre leágazik az útról, és keresztülvág a réten a fokozottan védett, körbekerített terület mellett. Ez egy lehetséges bővítése a túrának, amivel a hegyi kaszáló legmélyére juthatunk - de az alap nyomvonal praktikusan folytatja az aszfalt mentén, immár a nyomokban fellelhető S kerékpáros jelzésen.

Az útszéli fenyves és a rét határán érkezünk ki a nemzeti park őrházához, ahol az újabb elágazásnál szintén jobbra kanyarodunk, immár a sűrű fenyvesben. Ezek a fennsíki tűlevelű erdők a 20. századi nagy erdőirtások utáni telepítések termékei. A fenyvest akkoriban gyors növése, egyenes fája miatt előszeretettel telepítették a hűvös, hegyvidéki klímára, ahol a fennsíki völgyekben jól is érezte magát, egészen a 21. századig. A forró és csapadékmentes nyarak megviselték őket itt is; a legyengült faállomány a szúinvázió melegágyává lett. Ennek felszámolására szinte mindenütt termelésbe kezdett az erdészet, fokozatosan vágják a fenyves erdőt.

Pár száz méteres szakaszon még követjük az aszfaltot nyugatnak, majd jobbra a K jelzésre váltva folytatjuk a menetelést a Faktor-rétig, a Bükk-fennsík északi részéig. A K jelzésen észak felé kanyarodunk a füves szekérúton, a Mély-sár-völgy rétjének szélét követve. Rendkívül hangulatos szakaszához érkeztünk túránknak, itt már kisebb kaszálóréteket, erdei tisztásokat érintünk főként fenyő- és bükkerdők között. Enyhén kapaszkodva érjük el a Mély-sár-völgy felső részén a dózerutat, ami egészen a Faktor-rétig kanyarog a K jelzéssel együtt.

A Faktor-rét szélén keresztezzük az egykori vasúti töltést, amit a fennsíki faszállító kisvasútnak építettek - itt vitték az erdők anyagát a Kukucsó-völgyi siklópályához, a Szalajka-völgyi vasúthoz. A Faktor-rétnél jobbra, Bánkút-felé találjuk az erdei munkások Mária-képét a képesfán, ami most is megannyi fohászt fogad. A rétszéli öreg kőrisfák között egy rövid szakaszon követjük az átkötő S+ jelzést a rét túloldalára, hogy csatlakozzunk a S jelzéshez. Eleinte dózerúton, majd a rét alsó felénél egy ösvényen leágazva, balra az Ablakos-kő-völgy felé a rét legalsó pontján érjük el a szurdokvölgy bükkösét. Az északi letörés peremén oldalazva egy dózerúton harántolunk a csurgói réthez. A sokat látott Csurgói erdészház mellett halad el az út, ami a Bálvány déli oldalában a szánkópályához kapaszkodik fel. Itt a régi bánkúti turistaház mellett (ami ma Fehér Sas Panzióként üzemel) érjük el Bánkutat.

Kitérő a Bálványra, a hegység legmagasabb kilátópontjára

Ha a fennsíki hangulattal már beteltünk, és szeretnénk jobban kitekinteni a hegységből, a legjobb helyen járunk, ugyanis alig pár száz méterre Bánkúttól a Bálvány csúcsán érjük el a legmagasabbra nyújtózkodó kilátópontot, a Petőfi-kilátót. Ehhez a Z+ jelzést kell követnünk észak felé, az aszfalttal párhuzamosan.

Egy sziklás kiszögelésen felérkezünk a Bálvány köves gerincélére, amit nyugatnak követünk a hegy legmagasabb pontjáig. A gerinc kis hullámát meglovagolva az utolsó rövid kaptatón felérkezünk a fenyők, kőrisek és bükkök fedte csúcsra az átjátszó toronyhoz és a kilátóhoz. A Petőfi-kilátó több szintes - amennyiben nincs tériszonyunk, érdemes a középső deszkapadozatról az utolsó létrán is felkapaszkodni, mivel innen, a legmagasabb részről tárul fel igazán a kilátás. Körülöttünk a Bükk hegység tömege tarkán, rétekkel szabdalt erdővel borítva. Északra a meredeken leszakadó gerincek a mélyen bevágódó völgyek sűrű erdőtakaróba vesznek el. A legmélyebb völgyrendszer pont alattunk nyugati irányban az Ablakos-kő völgye, amit nemrég érintettünk. Felette a távolban a nyugati látóhatárt a Mátra szegélyezi, melytől északra megannyi dombtetővel hullámzik a palóc dombvidék, a Heves-Borsodi-dombság, a Karancs-Medves vulkáni vonulatai. Északra a Kárpátok felvidéki szakasza látszik jó időben egészen az Alacsony-Tátra havas bércekben tetőző szalagjáig, tőle jobbra a Magas-Tátra sziklacsipkés koronájáig.

A kilátótól ugyanúgy a Z+ jelzésen ereszkedünk vissza, ahogy felfelé is követtük, viszont a Fehér Sas Panzióval szemben, a parkolón túl bevágunk a sípályák felé a nyeregből az éppen megszülető Száraz-völgyben a S+ jelzésen.

Ereszkedés Ómassára

A sípálya szélén, a bükkösbe vágott hosszanti réten kezdjük meg hosszú ereszkedésünket vissza Ómassára. Balra a Bán-kút mellett találjuk a síházat, ami jelenleg hegyi fogadóként üzemel, ahol mi is megszállhatunk vagy felfrissülhetünk egy leves, üdítő mellett. A sípályák már egyre kevesebb havas nappal rendelkeznek, különösen szerencsés években lehet csak több héten keresztül itt síelni. Az északi fekvésű réteken értékes flóra és védett lepkék, hüllők, bogarak közössége alakult ki, ami végig a Borovnyák-hegy északi oldalába vágott sípályarendszeren terjedt el. A hosszú völgyfeneket követő sípályáról a S+ jelzés bevált a párhuzamos völgytalpi ösvényre, ahol végig a sípálya aljáig oldalazunk az erdőszegélyen. Bő száz méter szinttel a síház alatt, a legalsó felvonóknál átvág az ösvény a sípálya alján. A völgyfenéken vezető aszfaltos úton megyünk pár száz métert a bánkúti vízműig. Az egyre meredekebb, összefüggő erdővel fedett hegyoldalak a vízmű után beszorítják a szurdokká záródó völgyet.

A vízmű épületéhez a bánkúti útról is becsatlakozik egy aszfaltsáv, illetve lefelé, Ómassa felé is tart egy régi, málladozó aszfaltos út, de ezek nagy kerülővel vezetnek le a hegyről. A S+ jelzés az ómassai út mellett, az időszakosan csordogáló patak bevágásán keresztül, a bozótos völgytalpon halad. A nagyobb esők során lezúduló víz folyamatosan átrendezi itt a terepet, így a turistaút sokszor görgeteges, sáros ösvényen vezet. A mély, sziklás völgy alján ereszkedünk eleinte sűrű erdőben, majd egy kilométer után nagyobb erdei tisztás mellett haladunk el, amit sűrű lapuszőnyeg borít. A vizenyős rét alján becsatlakozik balról egy kis patak. Egy sziklaszoroson át újabb lapos térséghez érünk; itt volt régen Ómassa focipályája, amit az erdő egyre hatékonyabban foglal vissza. Egy másik sziklaszoroson át beérkezünk a Száraz-völgy legvadabb, legmélyebb részére. A patak rendszerint eltűnik a köves völgyfenéken; a kidőlt, mohás fatörzsek között az ösvény is éppen hogy felfedezhető.

A Száraz-völgy egyesül a Farkas-nyaki-völggyel, és közösen délkeletnek fordulnak. A szentléleki vezeték oszlopai alatt beérkezünk Ómassára; épp a Vadász-kocsma, buszmegálló, templom alkotta központba, túránk végpontjára.