Szurdokok útján – Mályinkáról a Kis-fennsík köveihez

Itiner

• Mályinkáról a Csondró-völgyben vezetett K+ jeleken a Mária-forráshoz kapaszkodunk.
• A S jelzésen balra fordulva az Örvény-kő alatti kereszteződésig emelkedünk.
• A S▲ ösvényén az Örvény-kő sziklájára látogatunk, majd ugyanerre vissza is jövünk.
• A S+ jelzést követve az Arany-lépcső elágazásáig bandukolunk.
• Jobbra tartva a P jelek mentén a Köpüs-forrás letérőjéhez sétálunk.
• A P● jelzésen a Köpüs-forrás pihenőhelyéhez kanyarodunk, majd ugyanerre vissza is jövünk.
• A P jeleken Szentlélekre vándorlunk.
• A K+ jelzés útján a Látó-kövek érintésével a Mária-forráshoz ballagunk.
• A S jelzésen a Vár-völgy bejáratáig ereszkedünk.
• A K jelek mentén visszatérünk Mályinkára.
• A túra kiindulópontjához a K+ jelzéseken jutunk.

Túraleírás

Mályinka

Az Árpád-korban létesült Mályinka határából kőkori eszközök is előkerültek, amelyek mutatják, hogy a Bükk északi hegylába régóta csábítja a letelepülőket. A Bükkhát és az Északi-Bükk határmezsgyéjén már a bronz- és vaskorban is erődítéseket emeltek, majd a 13. században felépült a dédesi erősség, amelynek birtokához tartozott Mályinka is. A török idők alatt megcsappant lakosságot gömöri szlovákokkal pótolták, akik aztán néhány nemzedék után beolvadtak. A népesség nagy részének az erdő adta a megélhetést; fával és szénégetéssel foglalkoztak, ami mellett szőlő és gyümölcs termesztésében (főleg alma és szilva) jeleskedtek. Az itteni pálinkák napjaikban is híresek. A község lakói hamar áttértek a protestantizmusra, a legértékesebb műemlék a református templom és mellette a fa harangláb. Utóbbi országos jelentőségű, ugyanis fémszegmentes megoldással épült a 18. század végén. 

Bevezetés a Csondró-völgybe

A kezdőpontunkat jelentő buszfordulót és a falut a K+ jelzések mentén hagyjuk el. Az erdő irányába emelkedünk; visszanézve jó rálátást kapunk Mályinka környékére. A fák közé lépve a Bükki Nemzeti Park védett területén folytatjuk utunkat a feketefenyővel elegyes pagonyban. Ahogy a Kemesnye-hegy oldalában fordulunk, ösvényünk alatt megjelenik a Csondró-patak völgye; innentől ezt követjük egészen a forrásáig. A bükkök szürkés-ezüstös törzsei átveszik az uralmat, ahogy előre haladunk, s egyszer csak a szurdok bejáratánál állunk.

Az előttünk nyíló szűk völgy a Bükk egyik természetes kapuja évezredek óta, amin keresztül a hegység belsejébe juthattak el őseink. Az ehhez hasonló átjárók legtöbbjét idővel kiépítették, kiszélesítették - lásd pl. a Szinva-, a Hór-, a Barát-völgy szorosait -, illetve a hagyományos patakvölgyi közlekedési folyosókat a 20. századtól kiegészítették a hegyoldalakban kanyargó utak.

A Csondró-völgyben viszont ma is a természet az úr, ezért megközelítőleg átélhetjük, milyen élmény lehetett a régi időkben a Bükk belsőbb részeire elindulni. A szurdok és tágabb környezete fokozottan védett – minimalizált az emberi beavatkozás –, ezért a klímaváltozás miatt gyakrabban lezúduló viharos villámáradások esetenként nehezen járhatóvá változtatják. Az ilyenkor előforduló fadőlések és a víz átalakító munkája jóval kalandosabbá tehetik az amúgy sem unalmas átkelést. A komolyabb fadöntések után az erdészet tisztítja meg újra az utat.

Az Északi-Bükk hosszú, kanyargós szurdokaiban hűvösebb mikroklíma uralkodik. A zárt és mély völgyekbe csak kevés fény jut be, lassabban melegszenek, és a hó is tovább megmarad. A kevéssé háborgatott kanyonokban speciális növényzetet találunk. Több völgyben jellemző a reliktum jellegű társulások jelenléte, ezek mellett olyan fajok is kedvelik, mint a havasi turbolya, az erdei holdviola, a hegyi gólyahír vagy a fehér acsalapu. A páratelt, nyirkos környezet a mohák, gombák és páfrányok számára is éltető. A faállományt a bükk mellett juhar, kőris, szil és hárs egyedei színesítik. Több védett csigafajnak és a látványos megjelenésű foltos szalamandrának szintén élőhelye a Csondró szűkülete. A feltűnő ruházatú kétéltű a hegység nagy részén előfordul, de legjelentősebb állományai az Északi-Bükk völgyeiben találhatóak. A lárvákból kifejlődő egyedek 4-5 hónapos korukban hagyják el a vizet, s térnek át a szárazföldi életformára. Ekkorra jelenik meg az igen fotogén, jellegzetes sárgás vagy narancsvörös rejtőszínük, amivel a nedves avarban tudják jól álcázni magukat. Alapvetően éjszakai életet élnek, de borongós, csapadékos időben nappal is kimerészkednek az erdőaljra. A tűzgyíknak, vagy Székelyföldön targyíknak is hívott kétéltűhöz régebben sok hiedelem kapcsolódott, amelyek nem voltak éppen kedvezőek számukra. Egyik szerint hideg és nedves bőrét nem fogja a tűz, ezért előfordult, hogy próbaképpen vagy tűzoltásnál a lángok közé dobták példányait, és az alkimisták is kísérleteztek az állattal. A szalamandra ma már védett: ha találkozunk vele túráink során, ne háborgassuk, főképp pedig ne érintsük, mert bőrének váladéka az ember nyálkahártyájával érintkezve irritatív hatású.

Szurdokon át a forrásig

Belépve a völgybe összezárul a környezet, s a mederrel párhuzamosan emelkedőbe kezdünk. Már itt, az alsóbb szakaszon tapasztaljuk, ami feljebb kerülve csak fokozódik: a sűrű aljnövényzetet és a víz által lehozott fák, ágak tömkelegét. A meredek hegyoldalak kidőlt törzsekkel és sziklakibukkanásokkal tarkítottak.

Egészen a csobogó patakhoz szorul utunk, amikor az Odvas-kő hatalmas fala alá érkezünk. Itt van lehetőség egy balra kiágazó, jelzés nélküli csapáson az odvas-kői barlangszálláshoz és még feljebb, a fal kilátópontjához kitérőt tenni, ahonnan felülről is megnézhetjük a völgyet és környezetét.

Néhány tucat lépés, és az Ámor-forrás foglalásánál pihenhetünk és kortyolhatunk egyet. A völgy legvadabb szakasza innentől kezdődik. Áthajló, alámosott sziklafal alatt a mederbe kényszerülünk (ez nagyvíz esetén különösen izgalmas), majd a hordalékfákon és a bedőlt törzseken átmászva a partoldalban folytatjuk. Alattunk a patakon zúgók és kisebb zuhatagok váltják egymást. A Csondró is úgynevezett mészlerakó víz: a karsztterületen átfolyó patakból helyenként kiválik az oldott mésztartalom, és ebből alakulnak ki mésztufa lépcsők, amiken a mini vízesések jönnek létre.

A sziklaszoroson átvágva magunkat szélesebb völgyrészletben talpalunk tovább, többször is keresztezve az immár szelídebb arcát mutató szurdokot. Szépséges örökerdő bükkösén át jutunk a Cakó-kő mészkőszirtje melletti szűkülethez. Irányt tartva a meder feletti K+ jeleken a patak eredetéhez, a Mária-forráshoz tartunk. A Kelemen erdészháznál ered a hegység egyik bő vízű csorgója; utánpótlását a felette terpeszkedő fennsíkról kapja. A történet szerint ez, valamint a közelben fakadó Szilvia- és Ágnes-források egy erdész három lányáról kapták elnevezésüket. A padokkal, asztalokkal kiépített pihenőhelyen erőt gyűjthetünk a további útra.

Kohászok útja

Eddigi útvonalunk része egy hosszú távú túrának, a Kohászok útjának. Az elnevezés abból az időből származik, amikor Észak-Magyarország a nehézipar fellegváraként az ország dinamikus régiója volt. Mára ez gyökeresen megváltozott, a nagymúltú kohászati és acélgyártó üzemek megszűntek. Amikor még minden működött, vetődött fel az ötlet túramozgalom alapítására, hogy a turisták megismerjék a kohász városokat és az útba eső természeti értékeket, nevezetességeket. Így született meg az a 130 km-es útvonal, ami egymásba kötötte a térség legnagyobb iparvárosait (Miskolc, Ózd, Salgótarján). Mintegy tisztelgésként a borsodi vasgyártás kezdeteinek, az útvonal Alsó- és Felsőhámort, valamint az újmassai őskohót is felfűzi. A túra ma is rendelkezésre áll, végigjárhatjuk önállóan, illetve szervezett körülmények között is, miközben megemlékezhetünk a térség több mint 250 éves kohászati múltjáról.

"Az urak „Pogányoltár”-nak, a parasztok Örvény-kőnek híjják azt a csúcsot." (Jókai Mór)

A S jelzésen hagyjuk el a Mária-forrást, és emelkedő térszínen az Örvény-kő alatti elágazásig baktatunk, elérve ezzel a Bükk-fennsík szélét. A csúcsra vezető maradék szakaszt a S▲ csapásán, helyenként vén bükkök és sziklakibukkanások között kanyarogva tesszük meg. Pár perc gyaloglást követően megpillantjuk a hófehér mészkősziklát. Itt egy jól kijárt, de jelzetlen ösvényen kis kitérőt tehetünk, hogy a sziklamászók által is kedvelt falat alulról megszemléljük. Az Örvény-kő a Kis-fennsík egyik északi letörése, teteje barázdált, ördögszántásos orom. Csúcsáról a felnövekvő erdő korlátozott kilátást enged, de így is príma panorámában gyönyörködhetünk északi irányba. Látni az Upponyi-hegységet, lábánál a Lázbérci-víztározó vize csillan, s azon túl a Sajó völgyét szemlélhetjük. A kilátást az Északnyugati-Kárpátok magas vonulatai keretezik.

A tetőn kőobeliszk állít emléket Jókai Mórnak, aki 1849-ben a hegylábi Tardonán bujdosott a szabadságharc leverését követően. Az író sokat járta a környékbeli hegyeket, és az Örvény-követ is többször felkereste. Később úgy nyilatkozott, hogy innen 8 vármegyére nyílik kilátás: „Ez volt rendesen a kóborlásaim végcélja. Fél nap oda, fél nap vissza, délben tüzet rakni targallyból a szikla lonkáján, pirított kenyérrel, szalonnával fejedelmi lakomát csapni, s aztán kiülve a szédületes szikla párkányára, megküzdeni a lehetetlen (nekem lehetetlen) festői feladattal. Lábam alatt, az előtérben, a bükkfák koronáiból alkotott sötétség, s ahol ez végződik, egy mosolygó zug, középen a kis Tardona füstölgő kéményű, elszórt házikóival, körülvéve sárguló szőlőkertek kockáitól, zöld vetések csíkjaitól tarkálló dombokkal, melyek fölött a Bükköt folytató kormos-zöld hegyek emelkednek elő, e hegysor fölé tódul azután a gömöri hegyek csoportja; ezeknek az árnyéklata már lilaszínekbe játszik, de rajtuk is uralg a trencséni, turóci hegység láncolata; ez már felhőkék, s ezek fölé emelkedik, mint egy fata morgana, a szepesi Kárpátok fejedelmi sora…”

Üljünk le kicsit, hallgassuk a természetet, bámuljuk a tájat!

Szentlélek hívása

A kilátásnak búcsút intve visszatérünk a S▲ jeleken az elágazásba, s innen a S+ jelzést követjük egy darabig. Átkelünk a miskolci műúton, és az Arany-lépcsőnek hívott völgy kereszteződésig ereszkedünk. Jobbra átváltva a P jelzésre a Köpüs-tető oldalában szintútra fordulunk. Szép bükkösön át ballagunk a hegycsúcs alatti forráshoz vezető P● jelzés elágazásáig, majd balra kanyarodva a Köpüs-forráshoz látogatunk, ahol esőházat és tűzrakót is találunk. A míves forrásfoglalás és a pihenőhely kiépítése az MVSC természetjáróinak köszönhető. A pihenő elnevezése (Kiszela-pihenő) egyik tagjukra emlékeztet. A kis tisztás padjain leülhetünk, és a kulacsainkat is feltölthetjük friss karsztvízzel.

Visszatérve a P jelekre fenyvesen át folytatjuk utunkat Szentlélek irányába. Elérve a Nyírjes-rét szélét hirtelen kinyílik a táj. A tisztás valaha a szentléleki kolostor kertje volt; a közelben halastavat is duzzasztottak a barátok. Ma két, pusztulóban lévő régi épület vonja magára tekintetünket.

A rét megkerülése után érkezünk be Szentlélekre. A szép fekvésű hegyi üdülőtelep legfontosabb nevezetessége a középkori pálos kolostor romja. A rend 1313-ban kapta meg a területet, de már az előző században említik az itt élt remetéket és zárdájukat. A kicsiny klastrom hosszú működést követően a török idők elejére néptelenedett el és indult romlásnak. Mivel településektől távol épült, köveit nem hordták szét, ezért napjainkra is jelentős részei maradtak fent. Érdemes járni egyet a gótikus falak alatt, és elképzelni, milyen lehetett a világtól elvonult szerzetesek élete az akkoriban igencsak vad rengetegben.

Szentlélek már a turizmus korai szakaszában csomóponttá vált. Ide vezetett az első turistaút Diósgyőrből, majd 1932-ben menedékházat emeltek, amit később a polihisztor Herman Ottóról neveztek el. Az épület ma vendégházként Szentléleki Fogadó néven üzemel. Étterme időszakosan áll a túrázók rendelkezésére.

A Látó-kövek környékén

Az üdülőteleptől a K+ jelzésen, műúton indulunk fölfelé, és annak éles bal kanyarjában ösvényre váltunk. Keresztezzük a bánkúti aszfaltutat, és két egymást ölelő, összefonódó gyökerű bükkfa mellett újra az erdőbe lépünk, majd leereszkedünk a fennsík peremét kijelölő Látó-kövekhez. Felkapaszkodva a sziklaszirt tetejére fenséges kilátásban részesülünk. Alattunk a hegylábi falvakat és az Upponyi-hegység domborulatai között a Lázbérci-víztározót pillantjuk meg. Jól kivehető a Csondró-völgy mély bevágása is az Odvas- és a Kemesnye-kő sziklaormai alatt. A Sajó völgyén túl a Gömör-Tornai-karszt emelkedik, a látóhatárig pedig a Kárpátok egymást követő vonulatsorozata hullámzik. Tiszta időben a Magas-Tátra csipkézett gerince is megmutatja magát.

Szép bükkösön át érkezünk vissza a korábban már érintett Örvény-kő alatti elágazásba, majd rövidesen újra a Mária-forrásnál találjuk magunkat. A S jelzésre váltva elhagyjuk a két egykori uradalmi erdészházat, és kényelmes kocsiúton megyünk tovább a Csikorgó-rét mentén. Visszapillantva a korábban meglátogatott Látó-kövek szikláját nézhetjük, szemben a Kerek-hegy emelkedik. Keresztezzük a mályinkai aszfaltutat (itt jobbra kiágazik a S▲ jelzés, amin a Kemesnye-kő kilátópontjához tehetünk kitérőt), a túloldalán erőteljes ereszkedésbe kezd ösvényünk. A hegyoldalban széldöntés követeztében kifordult fákat és nagyobb ágakat kerülgetünk.

Lefelé a Baróc-patak szurdokán

Hamarosan völgyfőhöz érünk, és bekanyarodunk az egyre mélyülő Recem-völgybe. Alattunk a Baróc-patak csörgedez idilli környezetben; innen jó darabon a vízfolyás mellett gyalogolunk. Egy szakaszon újabb kidőlt erdőrészen megyünk keresztül - a fatörzsek mellett a sűrű bozót is nehezíti a haladást. Átvágva magunkat a vendégmarasztaló területen, közvetlenül a patak mellett folytatjuk erdészeti szállítóúton. Elsétálunk a fák fölé nyúló Mártus-kő mészkősziklájának tövében, majd a Vár-völgy bejáratához érkezünk. A kereszteződésből kiágazó K● jeleken a közeli Vár-forráshoz mehetünk kulacsainkat feltölteni.

K jelzésre váltunk a völgyben, melynek ezen szakasza a dédesi várról kapta elnevezését. A nagy múltú hegyi sasfészek romjai a felettünk magasodó csúcson találhatóak. A bástyaként akadályt álló Pirító-kő falát kanyarogva kerüli meg utunk. Itt kiléphetünk a patakpartra, hogy teljes pompájában csodálhassuk meg a lepusztulás által kifaragott, méretes sziklaképződményt.

Rövidesen búcsút intünk a vízfolyásnak, ugyanis a völgytalp fölé emelkedve gyalogolunk tovább a szurdok oldalában. Elérve egy bükkösbe vegyült fenyvesfoltot a balra kiágazó jelzetlen úton a Szőlő-kő kilátópontjára tehetünk látogatást. A sasbérc oldalából a Dédes-várhegyekre és a Baróc-patak szurdokára kapunk rálátást.

A mályinkai országút alatt, azzal párhuzamosan vezet tovább jelzésük, és hamarosan rá is lépünk a szilárd burkolatra. Következő kanyarjából megpillantjuk a Mályinka fölé épített Begyeleg-kilátó fatornyát. Fellépcsőzve tetejére a község környékére és az Upponyi-hegység kiemelkedéseire nyílik panoráma, a horizonton pedig a Gömör-Szepesi érchegység hosszú vonulata nyújtózik.

A K jeleken beereszkedünk Mályinka szélére. Elmegyünk a pisztrángtelep felduzzasztott tava mellett, aztán már a falu utcáin át érkezünk be a központba, ahol a klasszikus, vegyesbolttal egybeépített presszóban öblíthetjük le az út porát. A buszmegállóhoz a K+ jelek vezetnek vissza.