Körtúra a Bükk fennsíkjain

Itiner

• Garadnáról a S+ jelzésen indulunk nyugati irányba.
• A mésztufa vízesés után a S jeleken emelkedünk a fennsík aszfaltcsíkjáig.
• Jobbra térve, a P◼ jeleken folytatjuk a Sebesvíz panzió felé.
• A Disznós-forrás után jobbra a P jelekre térünk és Jávorkút, Csipkéskút, Bánkút érintésével a bükkszentléleki bekötőútig túrázunk.
• Maradva a Miskolc felé vezető műúton, 300 métert jelzés nélküli szakaszon gyalogolunk rajta.
• Balra a K+ jelzésre térve, a Látó-kövek szikláihoz teszünk kitérőt.
• Ugyanezeken a jeleken visszaindulva Bükkszentlélekre sétálunk.
• Balra a P jelekre váltunk, és az Arany-lépcső bejáratáig túrázunk.
• S+ jelzésen visszaereszkedünk Garadnára.

A túráról részletesen

Garadna

Kezdőpontunk, Garadna nemzedékek óta a Bükk jelentős kirándulóhelye; hétvégeken ma is nagy számú látogató keresi fel a környéket. Népszerűségének fő oka, hogy itt találjuk a Lillafüredi ÁllamiErdei Vasút (LÁEV) végállomását.

1920-ban kezdődött a Szinvavölgyi Erdei Vasút építése, ami 1929-ben vette fel a ma is használt Lillafüredi Állami Erdei Vasút elnevezést. A szárnyvonalakkal kiegészült hálózat eredetileg a Bükk alapanyagainak fuvarozására készült, de már korán beindult a személyszállítás is. A Palotaszálló átadásával utóbbi igény csak fokozódott, ami aztán a 20. század második felében szintén megmaradt. Ezért a rendszer nagy része szerencsésen elkerülte a felszámolást a teherszállítás megszüntetése után – ellentétben sok más hegyi vasútvonalunkkal. Így napjainkban is van lehetőség különleges módon, erdei kisvasúttal közlekedni a Bükkben, ezért Garadnára vagy Garadnáról elutazva érdemes legalább egyik irányba igénybe venni.

A Sebes-víz mentén

A buszmegállóból Ómassa irányába indulunk a S+ jelzést követve. Elhagyjuk az erdei telep épületeit és a kisvasút végállomását, majd átkelve a patak betonhídján a régi bánkúti aszfaltúton folytatjuk. Rövidesen elérjük a Sebes-víz hídját, ami után balra a völgybe térünk.

Meredek szurdokban kapaszkodunk fel a forrásokig. A Bükk nagy esésű, gyors folyású patakja rövid, vad kanyont vájt a fennsík oldalába, végigmenni benne igazi kalandokat tartogat. A csapadékos időben vagy hóolvadáskor hangos robajjal zúduló víz mellett túrázni maradandó élményt jelent. A lehozott hordalékon átlépve keresztezzük a sziklás medret, és a perem ösvényére térünk. A buja növényzetű völgyben hamar elérjük a Sebes-víz különlegességét: a karsztvízből kivált mésztufa lépcsősort. A patak itt szétterülve, számos ágra válva, kis vízesésekkel zubog lefelé. A darázskőnek is hívott édesvízi mészkő bekérgezi a lehullott leveleket és ágakat, fantasztikus formákat létrehozva.

A zuhatag tetején balra egy hídon átkelhetünk a patak fölött, és a túloldalról is megszemlélhetjük a természet e lenyűgöző alkotását. Innen a S jelzésen caplatunk tovább a forrásbarlangok mellett. Ezen üregek a fölöttünk elterülő Bükk-fennsík nyelőiből érkező vizet továbbítják, ami aztán a Sebes-vízen át a Garadnát táplálja.

A völgyfő szikláin öles léptekkel mászunk át, s igen sűrű, őserdőre emlékeztető szakaszon kőrisfák és bükkök tövében emelkedünk tovább.

Keresztül a Nagy-fennsíkon

Odafönt a jávorkúti aszfaltútra toppanunk, a közeli kereszteződésben pedig jobbra a bekötőút P◼ jeleire váltunk. Duzzasztott horgásztó és gát jelzi a Sebesvíz panzió területének határát. A két részre osztott vízfelület partján, idilli környezetben álló szállás egész évben nyitva tart, éttermében fogyaszthatunk is.

A főépület előtt balra térve földútra lépünk, amin rétes-ligetes szakaszon, bükkök és fenyők között a tavat tápláló Disznós-kút mellett sétálunk el. Egy víznyelő szomszédságában keresztúthoz jutunk, ahol jobbra a P jelzésre fordulunk. Ösvényen, szép bükkösben enyhén emelkedve a Kühne Andor úton járunk. A Borsodi Bükk Egylet egykori vezetőségi tagja évtizedeken át a természetjárás ügyét szolgálta, a hálás utókor nevezte el róla a Sebesvíz-Jávorkút útszakaszt.

Sík terepen talpalunk már, amikor a szürkés törzseket lucos zöldje váltja fel. Villanyvezeték pásztáját keresztezzük, majd a Bolhási-fenyves kiterjedt állományú tűlevelűi között kanyargunk. Balunkon néhány lépésre a Bolhási-zsomboly víznyelő aknabarlangja mélyül a fennsík felszínébe. Az itt lejutó csapadék- és olvadékvizek a Garadnában kötnek ki, miután átfolytak a mészkő járatrendszerén. A kárpáti hegyeket idéző, gyantaillatú erdőrészen az ösvénytől jobbra bújik meg az út névadójának emlékköve, ahová rövid csapás vezet.

Víznyelők a fenyvesben

Rövidesen balra a Szirén-barlang időszakosan aktív víznyelőihez térhetünk ki. A Bükk-fennsík mélybe nyíló nyelőit az 1950-es, 60-as években tárták fel lelkes barlangkutatók, akik azt is vizsgálták, hogy a hegy belsejében merre talál utat a víz, és végül hol kerül újra a felszínre. Ehhez egy különleges anyaggal, a jelentős hígításban is kiváló víznyomjelző fluoreszceinnel dolgoztak. Adott zsombolyba beleengedték a szükséges mennyiséget, és a forrásoknál figyelték, hol jelenik meg akár hosszú órák múlva a jellegzetes fluoreszkáló zöld szín. Így tudták sok évnyi kitartó munkával a belső járatrendszereket és összeköttetéseket feltérképezni. 

A fenyvesek már jó ideje a fennsík képéhez tartoznak. Bár tájidegenek errefelé, a 19. század folyamán az irtásokra és a bükkösök átalakításával jelentős területeket ültettek be tűlevelűekkel. A Jávorkút környéki állomány egyike a híres svéd fenyves, aminek magjait 1887-ben Svédországból hozták.

Sajnos a klímaváltozás miatti egyenetlen csapadékeloszlás, az átlaghőmérséklet növekedése, megspékelve a gyakoribb erős viharokkal nem kedveznek ezeknek a jellemzően egykorú erdőknek középhegységeinkben. Egyelőre még élvezhetjük a suhogó sudár fenyők gyantaillatát, de a jövőben kisebb esélyük várható a túlélésre.

Jávorkút és Csipkéskút

Kis tó szomszédságában érünk ki a jávorkúti rétre, ahonnan feltűnnek a kicsiny telep épületei, pihenőhelyei. Kisétálunk az aszfaltútra, és a névadó forrás kútszerű mélyedéséből vizet vehetünk. A juhar régies szaváról elnevezett csorgó a fennsík igen kevés folyadéklelőhelyeinek egyike. Nem véletlenül épült ide az 1920-as években az akkori miniszterelnök, Bethlen István vadászkastélya, amiben ma étterem üzemel (a többi ház szállásként működik). A 685 méteres magasságban létesült, példásan rendben tartott Jávorkút kiváló hely frissítő pihenőt tartani túránk folytatása előtt.

Továbbiakban is a P jeleket követve az erdészház után letérünk az aszfaltról, és a híres ősfenyvesen át indulunk meg Csipkéskút felé. Az 1876-ban ide telepített 8 hektáros lucosnak még sok példánya áll; lenyűgöző élmény a csaknem 150 éves faóriások társaságában lenni. Telepítésekor elegyes erdőt hoztak létre, ezért méretes bükkök is vegyülnek a zöld ágak közé. Sajnos a fák állapota romlóban van, jelzik ezt a kiszáradás miatt kidőlt törzsek, amelyeken többször is átmászunk a hegyoldalban felfelé haladva.

Magunk mögött hagyva az őserdő jellegű erdőrészt szellősebb szálbükkös szürkés-ezüstös világában bolyongunk. Elérve a hegytetőt a korábbi letermelés miatt kitárul a táj, és jól rálátunk a környék csúcsaira, köztük a gömb alakú katonai radarállomást hordozó Felső-Borovnyákra. Az újulaton átvágva kövesútra lépünk, és egy elektromos légvezeték pásztájának keresztezése után a csipkéskúti csikótelep kerítéséhez érkezünk. A híres lipicai fajtát tenyésztik itt, a Bükk-fennsíkon találták meg ugyanis a lovaknak leginkább kedvező, az eredetihez hasonlító környezetet. A pacik Szilvásváradon születnek a Ménesgazdaság központjában, és 3 éves korukig nevelkednek Csipkéskúton. A hagyományoknak megfelelően a nap nagy részét a szabadban töltik, a környező rétekre is kihajtják az állatokat. Nagyszerű látvány ilyenkor a futkározó-legelésző ménes.

Irány Bánkút

Széles murvaúton emelkedve folytatjuk utunkat, s egy kisméretű mészkőbánya mellett balra ösvényre térünk. A lefejtett követ mészégetésre használták fel a múltban, az erdőaljon láthatóak még a régi kemencék gödrei. Jóval nagyobb és természetes mélyedést is találunk, amikor a Csipkési-víznyelőbarlang katlanához érkezünk. Ez a karsztjelenség az ún. visszafolyó, vagyis egy felszíni vízfolyás végződik a szájánál. Jól látszik, hogy a fentről érkező patakvölgy a barlang szájánál végződik. A szaknyelven búvópatakos vakvölgyeknek (bükki nevén: visszafolyó vagy ravaszlyuk) nevezett sajátos forma úgy jön létre, hogy forrása nem karsztos kőzettestben fakad, ezért kialakul a völgye, azonban amint a patak mészkőfelszínhez ér, a kőzethatáron elnyelődik.

Varázsos bükkösben tovább haladva az út bal oldalán tál alakú töbröket láthatunk. Az ilyen mélyedések legtöbbjét a felszín felől kiinduló oldás alakította ki, helyenként egymást követő sorozatokat létrehozva. Kissé távolabb az alacsony gerincen a Lyukas-gerinci-zsomboly bejárata tátong. Ez az aknabarlang a tető közeli zsombolyok kategóriájába tartozik. Hogy ma már inaktív, annak az az oka, hogy környezetének lepusztulása miatt gerincpozícióba került, és ezért elveszítette táplálóterületét, ahonnan a pleisztocén idején még bőséggel gyűjtötte a vizeket. Mellette a Betyár-barlang nyílik, aminek az akna után lévő szép, cseppkődíszes terme a néphagyomány szerint haramiák rejteke volt.

Keresztezzük a bánkúti aszfaltutat, és lejtmenetben sétálunk el a sípályák tetejénél. A pászták aljában feltűnik a turistaház épülete. Az 1931-ben felépült bánkúti turistaszállásból jelentős felújítással kialakított Fehér Sas panzió mellett érkezünk a hegyi üdülőtelepre. Innen van lehetőség a Z jelzésen 900 méteres kitérővel a Bálvány tetején álló Petőfi-kilátóhoz ellátogatni és a felülről nyíló körpanorámát megtekinteni.

Jobbra fordulva az 1960-as években emelt Bánkúti Turistaház épületét vesszük célba, ahol megpihenhetünk. Közvetlenül mellette csörgedezik a Bán-kút időszakos forrása, ahol ideális esetben vizet vételezhetünk.

A csaknem 900 méteres magasságban létesült Bánkút a téli sportoknak köszönhetően vált országos hírűvé, a műutat is a turizmus miatt vezették fel idáig. A helyszín a Bükk földtana és geomorfológiája szempontjából szintén nevezetes, mert ez a térség alkotja a Nagy- és Kis-fennsík, illetve az Északi-Bükk közötti határterületet. A Garadna- és folytatásában a Száraz-völggyel markánsan kettéválasztott fennsík peremébe itt harapódznak az északi és nyugati irányba lefutó völgyfők, amelyek már az Északi-Bükk részei.

A sípályák aljában vándorlunk tovább a P jelzésen, s a bekötőúton a Miskolcra vezető aszfaltcsíkig ballagunk. Keresztezzük a szilárd burkolatot, és az eddigre megszokott bükkfák után újra fenyvesbe kerülünk.

Keresztül a Kis-fennsíkon

A hegység egyik legszebb erdőjén a Czékus-út vezet keresztül. A Bükk fáradhatatlan természetjárója és föltárója volt Czékus Miklós, akiről kedvenc útvonalát, a Bánkút-Bükkszentlélek szakaszt nevezték el. A Nyárjú-hegy oldalába telepített tűlevelűek mellett ismét kárpáti hangulatban és díszletek között andalgunk, ráadásul könnyű szintúton. Igazi örömtúra ez az etap a bükkel keveredő lucosban.

A Nyárjú-hegy csúcsát délről kerüljük, aztán a túloldalon ereszkedő vár ránk. Egy fiatalabb erdőrészlet fái fölött Miskolc lakótelepei tűnnek fel, és az álláspontunktól 65 km-re emelkedő Kopasz-hegyre, valamint a Tokaji-hegység déli vonulataira kapunk panorámát. A nagyobb sziklák mellett – mint annyi hasonló helyen a Bükkben – felismerhetjük a régi mészégető kemencék mélyedéseit.

Újra a műútra lépünk, majd rövidesen ismét erdőbe hív a jelzés, hogy aztán a Farkas-nyaki elágazás csomópontját megkerülve megint az aszfaltra térjünk. Ez már a Mályinkára vezető mellékút, ami a Bükk közlekedési szempontból jelentős nyergéből ágazik ki.

Jobbra a Csikorgó hegyhátára vezető ösvényre fordulva idős bükkösben bandukolunk. A sziklás, ördögszántásos gerincél helyenként kilátást is ad: a Bükkhát és a Sajó-völgy térségét szemlélhetjük. A gerincszakasz elnevezése a turistaság hőskorába vezethető vissza, amikor a jellemző szöges bakancsok talpa az itteni sziklakibúvásokra lépve csikorgáshoz hasonló hangot adott.

Leérünk a szentléleki műútra, és a következő szakaszon e mentén sétálunk. Bár a jelzés lekanyarodik az üdülőtelep felé, mi még 300 métert maradunk a (jelzetlen) országúton. Megkerüljük a szállást is nyújtó Turista Park területét, és balra a K+ ösvényére fordulunk. Két egymást ölelő, összefonódó gyökerű bükkfa mellett újra az erdőbe lépve ereszkedünk le a Kis-fennsík peremét kijelölő Látó-kövekhez. Felkapaszkodva a sziklaszirt tetejére fenséges kilátásban részesülünk. Alattunk a hegylábi falvakat és az Upponyi-hegység domborulatai között a Lázbérci-víztározót pillantjuk meg. Jól kivehető a Csondró-völgy mély bevágása is az Odvas- és a Kemesnye-kő sziklaormai tövében. A Sajó völgyén túl a Gömör-Tornai-karszt emelkedik, a látóhatárig pedig a Kárpátok egymást követő vonulatsorozata hullámzik. Tiszta időben a Magas-Tátra csipkézett gerince is megmutatja magát.

Szentlélek

Miután kinézelődtük magunkat, a K+ jeleken ellenkező irányban a közeli Szentlélekre túrázunk. A Miskolchoz tartozó, szép fekvésű hegyi külterület legfontosabb nevezetessége a középkori pálos kolostor romja. A rend 1313-ban kapta meg a területet, de már az előző századan is említik az itt élt remetékek és zárdájukat. A kicsiny klastrom hosszú működést követően a török idők elejére néptelenedett el és indult romlásnak. Mivel településektől távol épült, köveit nem hordták szét, ezért napjainkra is jelentős részei maradtak fenn. Érdemes járni egyet a gótikus falak alatt, és elképzelni, milyen lehetett a világtól elvonult szerzetesek élete az akkoriban igencsak vad rengetegben.

Szentlélek már a turizmus korai szakaszában csomóponttá vált. Ide vezetett az első turistaút Diósgyőrből, majd 1932-ben menedékházat emeltek, amit később a polihisztor Herman Ottóról neveztek el. Az épület ma vendégházként, Szentléleki Fogadó néven üzemel; étterme időszakosan látja el a túrázókat.

A P jelzésen a Nyírjes-rét irányába távozunk. A tisztás valaha a kolostor kertje volt, a közelben halastavat is duzzasztottak a barátok. Ma két pusztulóban lévő régi épület vonja magára tekintetünket, miközben megkerüljük a rétet. Fenyvesfolton át folytatjuk a Köpüs-tető oldalában, a kiágazó P● jelzés ösvényén a közeli Köpüs-forrás csorgójához térhetünk ki.

Néhány perc múlva elérjük a Három-kúti-völgy bejáratát, ahol jobbra, a S+ jelzésre fordulunk, és belekezdünk túránk utolsó részébe, a Garadnáig süllyedve.

Arany-lépcsőn Garadnára

Szép bükkösben ereszkedünk meredeken, számos köves részen, sziklakibukkanáson talpalva. A völgyfőnek ezt a részét Arany-lépcsőnek hívják - az elnevezés épp a sziklákkal kapcsolatos. Legendája szerint a szentléleki gróf lánya beleszeretett a fiatal gazdatisztbe. A nemes úr viszont csak úgy egyezett bele a rangon aluli házasságba, ha a fiú színarany lépcsőt épít a Hámori-tótól a kastélyig. A lépcső – igaz, nem aranyból – végül felépült, ma is láthatók a nyomai. Bár a valóságban sem a szentléleki kastély, sem a gróf nem létezett, a szűk, mélyen bevágódott völgy csakugyan olyan, mintha szándékkal rakták volna ki lépcsőzetesen nagyobb szikladarabokkal.

Rövidesen érintjük a Kápa-forrás kifolyóját, s innentől a kicsiny ér mentén haladunk. A Három-kúti-völgynek ez a része korábbi fakidőlések miatt némileg kalandosabb: bozótos szakaszokon, földön heverő törzsek mellett kacskaringózunk. Keresztezzük a medret, majd a balra kiágazó K+ jelzésen az 500 méterre lévő Turista-emlékparkhoz látogathatunk, ahol a magyar természetjárás bizonyos jelentős alakjainak emlékműveit nézhetjük meg.

Végül a patak menti úton leérünk az Garadna mentén vezetett ómassai országútra, amin jobbra fordulva érkezünk vissza kezdőpontunkra. A Mókus Odú büféjében bizonyára jól fog esni némi inni- és harapnivaló. Továbbutazásunkhoz érdemes felülni az erdei kisvasútra, valamint megnézni a Garadna-völgy látnivalóit is (pl. Őskohó, Pisztrángtelep, Hámori-tó, Lillafüred).