Becske – Cserhátsurány (OKT 42. napi túra)

Túránk kezdőpontja a Becske, Posta buszmegálló. A településen két helyen is bélyegezhetünk: a 2026-ban bezárt Mader fagyizó kerítésén, illetve az Ady Endre úton található, mindennap nyitva tartó kisboltban.

Becske a Galga völgyében fekszik, amely fontos észak–déli közlekedési folyosó Balassagyarmat irányába. Az itt vezető vasútvonal is kihasználta a jó természetföldrajzi adottságokat, bár Becskét messze elkerüli, mert építésekor a becskei gazdák nem engedték, hogy a vasutat a földjeiken át vezessék.

A Kossuth úton jobbra fordulunk, irányt tartva K+ jelzések ágaznak ki a becskei sztúpához. Elhaladunk a templom dombja alatt, majd a Kossuth úton sétálunk Becske keleti határa felé. Előttünk magasodik a Péter-hegy félig elbányászott csúcsa, amelyhez hangualtos házak között kerülünk egyre közelebb. Az aszfalt véget ér, utunk vegyes erdőben folytatódik: fenyőcsoportok elegyednek a lombhullató fák közé, bozótos szedrest is mellőzünk. Elkeskenyedő erdősáv mentén érünk ki Szőlőkaljapuszta mezőgazdasági területeire. Már csak a telep neve emlékeztet az egykor itt folyt szőlőművelésre – ma egészen más tevékenység a meghatározó.

Bányák uralják nemcsak a tájhasználatot, hanem a látképet is. Szemben még mindig a Péter-hegy magasodik, amelynek fejtését 1925-ben kezdték meg, jobbra tekintve, a dűnék mögött pedig a Fogacs-hegy bányája „sebzi meg” a tájat. Egykor mindkettőt drótkötélpálya – ezek nyomvonala szépen kirajzolódik a térképeken – kötötte össze Nógrádsipek vasútállomásával, amely mellett feldolgozó üzemet is létesítettek. A Péter-hegyi bánya művelésével a rendszerváltás utáni gazdasági átalakulás során felhagytak, ám 2016-tól újra folyik benne termelés.

Nem sokat töltünk a parlagföld szegélyén, lakóépületnél fordulunk vissza az erdőbe. Már a Péter-hegy déli oldalában járunk, fokozatosan emelkedünk, míg el nem érjük a bánya bekötőútját. Bár csak pár száz métert teszünk meg rajta, legyünk óvatosak a teherautók miatt.

Balra, a hegy andezitjéből rakott szekérúton térünk le a forgalmas murváról, így folytatjuk az emelkedést a kettős csúcsú szandai Vár-hegy nyerge felé. A szabályosan elhelyezett kövek az útvonal életkoráról tanúskodnak: legkésőbb a 18. században már errefelé jártak a Becske és Szanda–Szandaváralja között közlekedők. Az ő nyomaikban járva, sötét erdőben kapaszkodunk fel a vulkáni kúp nyergébe.

A Cserhát alapvetően üledékes kőzetekből felépülő hegység. 10-15 millió évvel ezelőtt andezites vulkánosság jelent meg a területen. A láva egy része a felszínre jutott – ezért találhatunk a környéken kitörés következtében szétszóródott vulkáni bombákat –, egy része megrekedt a földben. Ez utóbbi a puhább kőzetek eróziójával emelkedett ki környezetéből, felépítő anyaga, az andezit pedig igen hasznosnak bizonyult út- és vasútépítésekhez.

A nyeregben a Kéktúra balra tér, de a kiágazó KL jelzésen mindenképpen keressük fel a túra legszebb pontját, a Szandavárat. A Mátrára emlékeztető hatalmas, mohás sziklatömbök kaptatóján érkezünk meg a romhoz. Bár a falmaradványok is igen romantikus látványt nyújtanak, a csúcs valódi kincse a körpanoráma: látszik a Naszály, a Börzsöny, a Cserhát szinte egésze, kelet felé pedig a Mátra tömbje. Ha tiszta az idő, észak felé tekintve az Alacsony- és a Magas-Tátra hegyeit is kivehetjük.

A vár keletkezésének pontos idejét nem tudni, első említése 1301-ből való. Számos gazdája volt a várnak és a hozzá tartozó falvaknak, míg 1546-ban török kézre került. A „pogányfészekből” induló fosztogatásokat megelégelve gyarmati vitézek törtek az erősségre – a legenda szerint titkos alagúton keresztül –, és mind egy szálig levágták a török védőket. A további bitorlás megakadályozására végül felrobbantották a falakat.

A nyeregbe visszaereszkedve a K jelzések az északi hegyoldal hűvös erdőjébe vezetnek. Szekérúton ereszkedünk, majd hirtelen jobbra, ösvényre térünk, így jutunk el a Mária-forráshoz. A bővizű kút völgyfőjében sorakozó padok, egy feszület, illetve egy Szűzanya-kép jelzi, hogy nem csak testi felfrissülést nyerhetnek az ide látogatók.

A forrás vizének a helyiek csodatévő hatást tulajdonítottak, több gyógyulást is feljegyeztek. Így vált kegy- és búcsújáró hellyé a forrás, ahová a mai napig szerveznek zarándoklatokat. A takaros faházikóval védett Mária-szobrot egy szandai lakos készítette, akit a hagyomány szerint a forrás vize gyógyított meg. A kereszt története is érdekes: a II. világháború előtt a zarándoklatok egészen a Péter-hegy tetejét célozták, ahol eredetileg ez a feszület is állt. A lakosság akkor hozta lejjebb, amikor a folyamatosan növekvő bánya már veszélybe sodorta.

Pihenőhely mellett érünk ki az erdőből, ugaron hagyott földek és kivadult gyümölcsösök között lejt az út Szandaváralja felé. Elérjük a Szandához tartozó településrész szélső utcáját, mely levezet a Szandaváraljai-patak völgyébe. Hídon kelünk át a vízfolyáson, majd a tájház takaros épülete előtt balra fordulunk. Oromzatos kontyteteje és homlokzata elé nyúló terasza klasszikus palóc vonás – a Kéktúra mentén ez az első ilyen. Itt érkezünk meg Palócföldre, ezért a következő településeken rengeteg hasonló épülettel fogunk találkozni. A buszfordulóban, egy kéktúrás infótáblán találjuk a következő bélyegzőt.

Szandaváralja – Cserhátsurány

Szandaváralját a Jókai utcán hagyjuk el, érdemes visszafordulni, megkapó látványban lehet részünk: a település házait a Vár-hegy és a Péter-hegy csúcsai közvetlen közelről „őrzik”. A Hucskó-hegy – 328 méteres magasságával inkább csak domb – felé homokos úton emelkedünk, ami cserháti vándorlásunkra szinte végig jellemző lesz. A túra Terényig tartó 4 kilométerén ne sok árnyékra számítsunk: jellemzően szántók és erdők határán vezetnek a jelzések, de legalább a Cserhát hullámaiban gyönyörködhetünk.

Ahogy a Kéktúra cserháti szakaszának többi települése, Terény is patak völgyében fekszik, így oda is „klasszikus” út vezet: a két falu közötti legmagasabb pont elérése után szántók között ereszkedünk Terényig.

A település közlekedési szempontból zsákfalunak tekinthető, amely erősen meghatározza képét és mindennapjait is. Viszonylagos „eldugottsága” miatt központjának eredeti, zegzugos utcaszerkezete és vályogházai megmaradtak, a későbbi építkezések a peremterületeken történtek. Az oromzatok füstlyukainak díszítése tanúskodik az építtető család vallásáról és a családfő foglalkozásáról.

A román stílusú katolikus templom mellett fordulunk jobbra, elhaladunk egy gyermektábor és a csipkemúzeum mellett, majd hamarosan a főtéren találjuk magunkat. A kisbolt és az üresen álló művelődési ház mellett fordulunk balra, és átkelünk a Szanda-patakon. Érdemes megfigyelni, hogy a település széles sávot hagyott a patak két partján, amely egykor ártérként is funkcionált. A vízfolyáson több mesterséges tavat alakítottak ki, amelyekkel szabályozni tudják vízhozamát, így e területek átalakultak: kisüzemi növénytermesztés folyik a kis parcellákon.

A temetőhöz vezető Mikszáth Kálmán úton hagyjuk el Terényt, de még mielőtt a kapuhoz érnénk, jobbra, ösvényre térünk. Szekérúton jutunk fel a Hrabina erdős csúcsára, majd újra nyílt terepen haladunk. Korábbi utunkkal ellentétben itt nem szántók nyitották szét az erdőt: a felszínen található homokkő csapadék hatására könnyen megcsúszik, azaz lesuvad, így mezőgazdasági művelésre alkalmatlan, de természetes növényzet is nehezen marad meg rajta.

Széles szekérúton, nyílegyenesen haladunk észak felé, ahol erdő van, ott sem ér össze a lombkorona. A Dobrák csúcsán magányosan álló, idős akác fogad, majd innentől kezdve régi legelőn ereszkedünk Cserhátsurány felé. Bodóvölgy gazdasági épületeitől aszfalt vezet a település főútjára, amelyen – illetve a párhuzamos Alkotmány utcán – még 1 kilométert haladunk, mígnem megérkezünk a központba. A bélyegzőt a Petőfi úton pár lépést megtéve, infótáblán találjuk.

Csethátsurány egyik legérdekesebb épülete a bélyegző lenyomatán is látható katolikus templom, amely a község déli részén áll. Érdemes (rövid) kitérőt tenni hozzá, és megfigyelni nyolcszögletű tornyát, gótikus, csúcsíves ablakait, illetve azt, hogy mai szentélye eredetileg a 14. századi épület főhajója volt.