Edvi Illés kávéház és falusi vendégasztal
Terény a Cserhát lankái által körülvett település, közepén a Szanda–patak csordogál. Az itt, az Országos Kéktúra útvonalán található Edvi Illés portán előre megbeszélt időpontban helyi palóc ételek fogyasztására van lehetőségünk.
Az Edvi Illés kávéház és falusi vendégasztal is kedvezményekkel várja a Természetjáró Kártya tulajdonosokat. Tudj meg többet a Természetjáró Kártyáról (TEKA), a kedvezményekért kattints ide!
Hogy mi is az a falusi vendégasztal? Amikor a kistermelő a gazdaságába látogató turistákat házi élelmiszerekkel, családias és közvetlen környezetben látja vendégül. Tanácsos kipróbálni, ha lehetőségetek nyílik rá utatok során. Itt a portán a remek ételek mellé üdítőként házi szörpöket, házi rostos gyümölcsleveket és forrásvizet kínálnak, befejezésül pedig finom kávék nagy választékából választhatjuk ki a számunkra legfinomabbat. Belekóstolhatunk a helyi pitypangszirupos italspecialitásba, az Edvi-Illés tejeskávéba. Külön program lehet a vendéglátónkkal közös sütés-főzés, például megtanulhatjuk hogyan készül az igazi krumplilaska. Ezt a hagyományos palóc ételt a forró vaslapon sütötték szép kerekre, majd liba, kacsa vagy disznózsírral megkenve, sózva, melegen fogyasztották. Különleges élmény közösen elkészíteni és saját ízlésünk szerint a háziak gyógy- és fűszernövényeivel, friss tejföllel, házi sajttal és pörkölttel ízesíteni, vagy éppen az édes ízeket kedvelők a házi levárt is választhatják. Rossz idő esetén harmincan, jó idő esetén az udvaron is ülve akár ötvenen is helyet tudnak foglalni, de már 1 főt is szívesen vendégül látnak. Laskasütés 6 fő jelentkezése esetén lehet. A vendégasztalnál, a hagyományos házias ételek mellett, palóc gulyást, haluskát, tócsnit és vad ételeket kóstolhatunk.
Ha ízlettek a finomságok, akkor a házi lekvárokból, szörpökből, gyümölcslevekből, savanyúságokból akár vásárolhatunk is.
Látnivalók a környéken:
- Terény, Csipkemúzeum
- Terény, Szlovák Tájház
- Hollókői vár
- Szanda vára
- Kőtár (Bér)
Nyitvatartás
Egész évben, előzetes bejelentkezéssel.
Árak:
Étkezések ára (egy adag leves és egy adag főétel)
- 1500 Ft/fő,
- 10 év alatt fél adagot fél áron biztosítanak
Krumplilaska sütés masinán : 800 Ft/fő, 1,5-2 órás program.
Minden szolgáltatás árából 20 % kedvezmény jár a Természetjáró Kártya tulajdonosok számára.
Az adatok csak tájékoztató jellegűek, és a 2018 áprilisi állapotot tükrözik. Érkezés előtt mindig tájékozódj a szolgáltatónál, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!
Tömegközlekedéssel
- Autóbusszal Balassagyarmatról Terény, Petőfi út 2. megállóig.
Megközelítés
- A vendégasztal a buszmegállótól délkeletre, az Arany János utcán található, kb. 250 méterre.
Parkolás
- Terény közúton kizárólag északnyugat felől, Cserháthaláp irányából, valamint dél felől, Szanda irányából közelíthető meg.
- Parkolni a portánál lehet.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
Hazánk egyik legeldugottabb szegletében járunk a Palócföld kapujában, a Cserhát központi, girbegurba vidékén. A hullámzó dombok lábánál megbújó ...
A Cserhát látványosabb részére érkezik a Kéktúra. A lankásan hullámzó erdős hegyhátak közt tágas legelők alján nyújtózkodnak az évtizedekkel ...
Nógrád lankái nem tartoznak az ország sűrűn látogatott hegyvidéki túracélpontjai közé. Pedig nem hiába alakítottak ki geoparkot ezen az eldugott ...
Túránkon a Zsunyi szurdokvölgyét fedezzük fel, ami nemcsak a természet szépségét, hanem kihívásokat is tartogat. A lombsátorral borított, lankásan ...
Geológiai látványosságok, várrom, sziklaszirtes panoráma, sztúpa, és az egész napot végigkísérő tarka tavaszi pompa: ez mind egyben az Andezit ...
Közepesen nehéz futás, ahol a fő attrakció maga Hollókő, valamint a Felsőtold irányában található Kéz-kilátó. A kör maradék kilométerein pedig ...
Kevés olyan remek kirándulóhelyünk van, ami annyira kiesik az átlag turista látóteréből, mint a Cserhát délkeleti gerince. Öreg tölgyesekkel ...
A Cserhát minden báját felvonultató körtúra Hollókő mellékén, melynek során felkeressük a környék legmagasabb pontján álló kilátót, belevetjük ...
Mutass mindent
Edvi Illés kávéház és falusi vendégasztal
2696 Terény
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
Legyél te az első hozzászóló!
A közösség fényképei