Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Galyatető Turistacentrum Gerecse50 A kéktúrázás napja
nyelv kiválasztása
Túra tervezése ide
Egyházi létesítmény

Megvilágosodás-sztúpa, Becske

· 1 értékelés · Egyházi létesítmény · Cserhátvidék · 268 m
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • /
    Fénykép: Cserhát Naturpark, funiQ.hu
Magyarország hetedik sztúpája a becskei Csiga-hegyen álló, kilenc méter magas Megvilágosodás sztúpa. Egy buddhista vallási építményhez érkezve háromszor szokás körbejárni azt az óramutató járása szerinti irányban, miközben pozitív gondolatokat, jókívánságokat fogalmazunk meg magunkban.

Sztúpákat több ezer éve állítanak Ázsiában, mára azonban Európában is több buddhista vallási épületet emeltek, Magyarországon ez szám szerint a hetedik.

A buddhisták nyolc fő sztúpaformát tartanak számon, amelyek mindegyike egy-egy jelentős eseményt jelenít meg Buddha életéből. A becskei Csiga-hegyen 2008-ban épült sztúpa Buddha 35 évesen elért megvilágosodását jelképezi. A kilenc méter magas építményt eredetileg Hamburgban akarták felállítani, ám a város vezetősége az utolsó pillanatban visszavonta az építési engedélyt, így kapta meg a lehetőséget az egyik hazai buddhista közösség.

Láma Ole Nydahl kérésére és Serab Gyalcen rinpocse, nepáli buddhista tanító támogatásával kapott engedélyt Becske a sztúpa felépítésére. Mivel későn derült ki, hogy Magyarországon épül fel a Megvilágosodás-sztúpa, a becskei buddhista közösségnek mindössze kilenc hét állt a rendelkezésére, hogy felépítsék a vallási épületet. 

Egy sztúpa látszólag nem egy nagy és bonyolult építmény, felépítése mégis hosszú és aprólékos folyamat, mivel különféle ereklyéket, vallási szövegeket és kis Buddha szobrokat is beleépítenek. Laikusként a sztúpa csak egy szépen díszített építmény, de a buddhisták úgy tartják, hogy a mindannyiunkban rejlő tökéletességet szimbolizálja.

A sztúpák építésének a fő célja az, hogy segítsenek a lényeknek megtisztítani a tudatukat a negatív benyomásoktól, és pozitív benyomásokat gyűjteni, ami így végső soron a megvilágosodáshoz segíti őket.

A különböző sztúpaformák közül a Megvilágosodás-sztúpa a buddhista gyakorlás célját szimbolizálja. Azt, hogy megszabadultunk a szenvedés forrásaitól, a zavaró érzelmektől, valamint teljesen kibontakoztattuk a bennünk rejlő tökéletes képességeket.

Látogatásának módja: egy sztúpát jobb kéz felé, tehát az óramutató járásával megegyező irányba kell háromszor megkerülni, mialatt jókívánságokat, jó szándékú gondolatokat fogalmazunk meg magunkban. Szokás ilyenkor egyfajta felajánlást is tenni, ami lehet egy gyertya- vagy füstülő meggyújtása, esetleg egy pár szál virág elhelyezése. A sztúpa köré kilógatott kék, fehér, piros, zöld és sárga imazászló-sorokon lévő tibeti feliratok békét, jólétet és teljes boldogságot kívánó imákat tartalmaznak.

A sztúpa látogatásához nem szükséges buddhista vallásúnak lenni, vagy a Buddha tanai szerinti életmódot folytatni, de itt is be kell tartani a megszentelt helyeken szokásos viselkedési formákat (pl.: nem szabad a sztúpánál dohányozni).

Nyitvatartás

A sztúpa az év minden napján látogatható.

Árak:

Ingyenes.
funiQ profilképe
Szerző
funiQ
frissítve: 2019-04-05

Tömegközlekedéssel

  • Tömegközlekedéssel a sztúpát legegyszerűbben helyközi busszal közelíthetjük meg: a Becske, nógrádkövesdi elágazás megállóig utazzunk.

Megközelítés

  • A buszmegállótól továbbhaladunk észak felé a Fő úton, majd száz méter múlva jobbra fordulunk az Európa-közbe (zsákutca). Balra fordulunk a Petőfi Sándor utcán, és 1 km múlva érjük el a Sztúpát.
  • Az Országos Kéktúra Becskén áthaladó szakaszától oda-vissza 1,8 km-es kitérőt jelent.

Parkolás

  • A Petőfi Sándor utca végén tudunk parkolni.

Koordináták

DD
47.916119, 19.382780
DMS
47°54'58.0"N 19°22'58.0"E
UTM
34T 379168 5308243
w3w 
///szöcske.kiváló.boldogul
Navigáció Google Térképpel

Környékbeli ajánlatok

Többnapos gyalogtúra · Cserhátvidék
Becske - Mátraverebély (OKT-19)
ajánlott túra Nehézség közepes Szakasz 19 nyitva
Hossz 72,9 km
Időtartam 22:20 óra
Szintemelkedés 2 370 m
Szintcsökkenés 2 400 m

A Cserhát látványosabb részére érkezik a Kéktúra. A lankásan hullámzó erdős hegyhátak közt tágas legelők alján nyújtózkodnak az évtizedekkel ...

6
Szerző: Dömsödi Áron,   Magyar Természetjáró Szövetség
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 6,7 km
Időtartam 2:15 óra
Szintemelkedés 326 m
Szintcsökkenés 326 m

Hazánk egyik legeldugottabb szegletében járunk a Palócföld kapujában, a Cserhát központi, girbegurba vidékén. A hullámzó dombok lábánál megbújó ...

15
Szerző: Német-Bucsi Attila,   Magyar Természetjáró Szövetség
Teljesítménytúra · Cserhátvidék
Cserhát-geotúra extrákkal (teljesítménytúra)
ajánlott túra Nehézség közepes nyitva
Hossz 29,5 km
Időtartam 8:06 óra
Szintemelkedés 744 m
Szintcsökkenés 700 m

Geológiai látványosságok, várrom, sziklaszirtes panoráma, sztúpa, és az egész napot végigkísérő tarka tavaszi pompa: ez mind egyben az Andezit ...

Szerző: Péter Lánczi,   Magyar Természetjáró Szövetség
Gyalogtúra · Keleti-Cserhát
Geotúra a béri andezitömlés körül
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 5,3 km
Időtartam 2:00 óra
Szintemelkedés 201 m
Szintcsökkenés 201 m

Nógrád lankái nem tartoznak az ország sűrűn látogatott hegyvidéki turistacélpontjai közé. Pedig nem véletlenül alakítottak ki geoparkot ezen az ...

12
Szerző: Dömsödi Áron,   Magyar Természetjáró Szövetség
Gyalogtúra · Cserhátvidék
Panorámás körtúra Alsópetényből
ajánlott túra Nehézség könnyű nyitva
Hossz 10,6 km
Időtartam 3:05 óra
Szintemelkedés 298 m
Szintcsökkenés 298 m

A cserháti lankák között megbújó bájos kis faluból indított túra első szakasza kétféle, merőben eltérő panorámával kecsegtet. Először úgy látjuk az ...

45
Szerző: Szabó Eszter,   Magyar Természetjáró Szövetség

Mutass mindent

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

5,0
(1)
György Ádám
2020-10-31 · Közösség
Megvilágosodás Sztúpa
Fénykép: CC0, Közösség

A közösség fényképei

Megvilágosodás Sztúpa

Megvilágosodás-sztúpa, Becske

 Becske

Tulajdonságok

Ajánlott látnivaló Családoknak
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
2D 3D
Utak és térképek
  • 5 Közeli túrák
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp