Cserhátsurány – Hollókő (OKT 43. napi túra)

Cserhátsurány mind lakosságszáma, mind látnivalói tekintetében kissé kiemelkedik a környező települések sorából. A legérdekesebb közülük a Kéktúra-bélyegző lenyomatán is szereplő katolikus templom, amely a község déli részén áll. Érdemes kis kitérőt tenni hozzá, és megfigyelni nyolcszögletű tornyát, gótikus, csúcsíves ablakait, illetve azt, hogy mai szentélye eredetileg a 14. századi épület főhajója volt.

A településen találunk még egy templomot, három kastélyt és két vegyesboltot – ezek közül majdnem mindet érinti a Kéktúra. A Petőfi utca végén, egy infótáblán található bélyegző beütése után észak felé indulunk, elhagyjuk a Coopot, majd a Jánossy-kastélyt is. Utóbbi meglepő formáival már messziről vonzza a tekintetet: fehérre meszelt falai, hagymakupolás sarok- és őrtornyai és a pártázatos kerítését őrző oroszlánszobrok miatt feltűnő a műemlék épülettegyüttes. Magánkézben van, nem látogatható.

Az evangélikus templom és a másik vegyesbolt elhagyása után kiérünk a településről is. Rosszul jelzett Y-elágazásban térünk jobbra, szántó és erdősáv határán haladunk, míg végül össze nem érnek a fák – a tájegység nevének megfelelően javarészt tölgyek. Szelíd, de meglepően hosszú és – különösen esőzés után – igen fárasztó emelkedésben vagyunk, míg el nem érjük a Hegyes-hegy közel 400 m magas csúcsát. Innen aztán folyamatosan ereszkedünk Nógrádsipek szántóiig, amelyekre újfent felkapaszkodunk, és a település katlanjára nyíló szép kilátással kísérve, hurkokat leírva érkezünk meg a főutcára. Ezen dél felé haladva, a faluközpontban találjuk az egyik nógrádsipeki bélyegzőt.

A település egykori földbirtokosának, a Balás családnak két kúriája is áll – a balra, zöldterület túloldalán található elhagyatott, le is van zárva, ám a másik szépen felújítva könyvtárként, művelődési házként és iskolaépületként is funkcionál. A Kéktúra a katolikus templom mellett is elvezet, majd hosszan a zsákfalu végén található buszfordulóhoz navigál. Útközben lecsatlakozik a K pecsét jelzés, amely a Korona presszóba, másik bélyegzési lehetőségünkhöz vezet.

A túra településein érdemes megfigyelni a palóc építészet jellegzetes házait, az oromzatos konytetőket, amelyeknek függőleges síkját gyakran díszítették a családfő vallására, foglalkozására utaló szimbólumokkal, esetleg monogramokkal. Kémény híján a kemence füstje is a nyitott padlástérből távozott.

Nógrádsipek – Hollókő

Nógrádsipeket a Rimóc-Sipeki-patak völgyében, majd az annak szegélyén vezető ösvényen hagyjuk el. Jobbra a K● jelzés ágazik ki a Dobos-kút bivak- és pihenőhelyéhez, a Kéktúra irányt tartva, fokozatosan kapaszkodik fel a Pusztavár-hegy nyergébe. A balra kiágazó KL jelzésen nagyjából 1 kilométeres kitérővel kereshetjük fel Sztrahora várának csekély romjait – emiatt nem feltétlen éri meg a kitérő, de kilátás is nyílik a csúcsról.

A Kéktúra a Remete-hegy nyergébe ereszkedik, ahonnan újabb kalandra indulhatunk: a S, majd a S▲ jelzéseken a Dobogó-tető csúcsán álló geodéziai toronyhoz juthatunk el. Hivatalosan tilos rá felmászni, de fizikailag lehetséges, a létrák megvannak. A Börzsönytől a Mátráig látszik a táj, északon a Kárpátok is feltűnik. A következő 3 km viszonylag eseménytelenül telik – egészen addig, míg ki nem érünk Sós-pusztára, amelynek domboldaláról széles kilátást kapunk. A hangulatos látvány hátterében tiszta időben az Alacsony-Tátra gerincének központi, magas része emelkedik.

Erdős hegyháton átvágva, majd patakvölgybe ereszkedve közelítjük meg a hollókői várat, amelyhez több úton is felkapaszkodhatunk. A legegyszerűbb, ha jobbra, a PT, majd a K● jelzéseken a Várkút-forrás érintésével jutunk fel. Az erődítmény 1990-es évektől kezdve helyreállított romja romantikus látvány a Cserhát lankáin, de egyébként története hasonló megannyi hazai váréhoz. A tatárjárás után épült, bővítették, végvárként a török kezére került, majd a Rákóczi-szabadságharc után lerombolták. Belépőjegy váltása fejében látogatható.

A romtól a KL jelzésen ereszkedünk vissza a Kéktúrára, amelyre már a hollókői Ófaluban csatlakozunk rá. A világörökségi helyszín mai formáját több mindennek köszönheti, így például az 1909-es tűzvésznek, amely után egységes, palóc stílusú házak épültek. Ezek közül ma 67 védett, néhányban szolgáltatás működik (étterem, műhelyek, bemutatóházak), de a legtöbb lakófunkciót lát el – ennek az „élő” hagyományőrzésnek is szerepe volt abban, hogy 1987-ben felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Az Ófalu utcáján végighaladva érkezünk meg az autóbuszmegállóba, amely mellett egy infótáblán találjuk a túra utolsó bélyegzőjét.