Görbeország kapujában: séta Szanda várához

Itiner:

• Szandaváraljáról a K jelzésen jutunk a vár alatti nyeregbe.
• A KL jelzés visz fel a várba, majd onnan a ZL jelzésen ereszkedünk a hegy délkeleti lábához.
• A Z jelzésen kerüljük meg a várhegyet délről.
• A K jelzésen jutunk vissza a nyeregbe, majd Szandaváraljára.

A túráról részletesen:

A Szandához tartozó Szandaváralja széléről, a buszfordulótól indulunk a K jelzésen a Madách úton délkelet felé, majd a Dózsa György úton jobbra, azaz délnek fordulunk a Várhegy irányába. A szinte kihalt település végén a kertek alatt érünk a falu feletti kaszálórétekhez, ahol lankás úton haladunk a Mária-forrás-felirattal jelzett úton, a szabadon álló gyümölcsfák között, a legelőkön át. A legfelső, Gyurinka-rétnél balra lekanyarodik az út az erdőszélre, ahol az öreg fák között megtaláljuk a Szandaváraljai-patak eredetét, a Gyurinka forrást. Az egykor itt tanyázó betyár nevét őrző víznyerő helyet újabban Mária-forrásként emlegetik, mivel a felettünk álló hegyen hajdanán elhelyezett fogadalmi keresztet és gyógyulást hirdető Mária-képet ide helyezték át.

A világháború előtt búcsújáró hely volt a Szanda feletti Péter-hegyen, ahol csodatévő kút és templom is állt egykor. Szandáról Péter-Pál napján fehér ruhás hajadonok vitték fel Szűz Mária szobrát a hegy tetejére, ahol keresztutat jártak; ekkor a betegek a helyi csodatévő kút vizével megtisztálkodtak. A Péter-hegy nagy részét a csodatévő kúttal együtt lebányászták a háború után, de a tetején álló keresztet a Mária-forráshoz menekítették. A kétezres évek végétől a helyiek felélesztették a búcsújárás hagyományát, de már csak félútig, az átkeresztelt Gyurinka-forrásig zarándokolnak fel. A búcsúk kézzelfogható eredményeként a forrás körüli padoknál tudunk az árnyas völgyfőben pihenni, és a forrás is kitisztítva, állandó hozammal oltja az erre járók szomját.

A víznyerő hely felett rácsatlakozunk a széles erdőgazdasági útra, és árnyas öreg erdőben kapaszkodunk az egyre meredekebb hegyoldalban. Az eddigi lankákat ugyanis a hegylábat felépítő puha üledékek, az egykori tengeri környezetben lerakódott homokkövek, agyagkövek építik fel, míg magát a Várhegyet az üledékbe benyomuló andezittömb alkotja. A nyereghez közeledve egyre több vulkanikus tömb jelzi ezt a geológiai múltat.

A vár alatti nyeregből egy kisebb körrel járjuk be a szűken vett várhegyet. Először a KL jelzést követve kapaszkodunk fel az egyre sziklásabb, cserjékkel sűrűn behatárolt úton a Várhegy tetejére. Amint kiérünk a sűrű erdőből, jobb kézre régi vaskorlát mögött találunk egy érdekes földtani feltárást, mely a vulkanikus múltba enged bepillantást. A kihűlő lávafolyás itt lassan dermedt meg, így látványos, hatszög keresztmetszetű orgonák formálódtak a hűlési síkok mentén. Sajnos a feltárás elég elhanyagolt, de a hatszögletű andezit orgonák geometriai pontossággal lekövetett éleit jól megfigyelhetjük egymás mellett a sziklafelszínen.

A hegy tetején végül feltűnik a Szandavár utolsó megmaradt részlete, az öregtorony 7 méter magas falmaradványa. A toronycsonkhoz sziklás oldalban kapaszkodunk fel, míg végül az észak felé függőleges falakkal letörő, andezittaréj tetején találjuk magunkat, ahol egykor a vár is állt. Keletkezésének pontos idejét nem tudni, első említése 1301-ből való. Számos gazdája volt a várnak és a hozzá tartozó falvaknak, míg 1546-ban török kézre került. A "pogányfészekből" induló fosztogatásokat megelégelve gyarmati vitézek törtek az erősségre - a legenda szerint egy titkos alagúton keresztül -, és mind egy szálig levágták a török védőket. A további bitorlás megakadályozására berobbantották a falakat, így innentől már csak az enyészet tenyészett a romok között.

Pazar a rálátásunk a környékre: körülöttünk szántókkal, tanyákkal, falvakkal pettyezett, erdős hátakban tetőző hegyes-völgyes vidék hullámzik. A Budai-hegységtől a Pilis, Visegrádi-hegység és Börzsöny tömbjén át a felvidéki hegyekig töretlen a kilátás. Kivételesen tiszta időben a Tátrát is látni, míg kelet felé a Karancs–Medves-vidék és a Mátra zárják a horizontot.

A várból a déli oldalon a sziklák alatt szerpentinező ösvény vezet le a hegy rendkívül meredek, délkeleti gerince mentén a ZL jelzésen. A göcsörtös tölgyerdőben megenyhülő lejtő rövidesen kifut a hegylábi réthez, ahol élesen visszakanyarodunk a lankás oldalban harántoló erdőgazdasági úton, csatlakozva a Z jelzéshez. Évszázados tölgyek csoportjával büszkélkedő erdőben haladunk. A közelben található Cservölgypuszta felett áll a terebélyes Jankó-fa, ami alatt az egykori betyár tanyázott rendszeresen, mígnem egyszer fellógatva találták rajta.

A dózerút elágazásánál beérkezik a K jelzés, amin mi is visszakapaszkodunk a vár alatti nyeregbe, végül a már megtett úton visszafelé, a forrás és a falu feletti réteken keresztül visszaérünk a faluba.