Pásztormennyország a Liptói-havasok központjában

• Az Úzka dolinában (Szűk-völgy) a K jelzés vezet fel a Račkova dolina (Racskó-völgy) elágazásáig.
• A Račkova dolina (Racskó-völgy) torkolatától a Z jelzés vezet a gerincen a Jakubinán át a Hrubý vrch (Vastag-hegy) elágazásáig.
• A Hrubý vrch (Vastag-hegy) elágazásától a P jelzést követjük jobbra, a lengyel határ mentén a Račkovo sedlo (Racskó-hágó) nyergéig.
• A hágótól a S jelzés vezet le a Račkova dolinán (Racskó-völgyön).
• Az Úzka dolina (Szűk-völgy) már bejárt szakaszán, a K jelzésen térünk vissza kiindulópontunkhoz.

A túra részletes leírása

Lépcsőzetes kapaszkodás a Jakubinára

A Racskó-völgyi autóskemping (Autocamp - Račkova dolina) felett, az egyöntetű falként magasodó hegyekbe rést ütő Úzka dolina (Szűk-völgy) bejáratánál indulunk hosszú vándorlásunkra kezdetben széles dózerutat követve a K jelzésen. Rögtön a völgytoroknál óriási fabábu, piros pulóvert és sapkát, hátizsákot viselő turista négyméteres szobra fogad. A turistaút kezdeténél tanösvény is indul, ami a Račkova dolina (Racskó-völgy) pásztormúltját mutatja be az eredeti helyszíneken régi képekkel, leírásokkal. Az előttünk magasodó hegyek és völgyek havasi rétjei a közeli falu marha- és birkaállományának nyári legelői voltak.

A völgy remek felkészítés a hosszú túrára, kényelmes erdészeti útja enyhén emelkedik, bemelegítve végtagjainkat a kapaszkodáshoz. A sűrű erdőtől árnyas, keskeny völgy felénél masszív kőgát áll, ez Szlovákia legnagyobb patakra épített árvízvédelmi gátja. 1935-ben a hóolvadások és gyakori esőzések megindította árhullámok fékezésére építették. A falu legényei faragták és hordták a követ a környező hegyoldalról, és pakolták 2 méteres vastagságban, 10 métert meghaladó magasságban. A gát mögött tágas területet hagytak szabadon víztárolásra, itt sekély tavacska gyűlik a patak vizéből. Az erdészeti út keresztezi a patakot, és némi kanyargás után, a Szűk-völgyben tett alig 2 kilométeres sétával megérkezünk a Jamnícka és Račkova dolina elágazásához.

Itt egyébként is kinyílik a szűk völgy, de az erdőgazdálkodás ütötte lék miatt is megváltozik a táj és az út hangulata. Jobbra térünk a Račkova dolina (Racskó-völgy) irányába induló Z jelzéssel, de a turistaút hamar el is hagyja a kényelmes völgytalpat, és befordul a szemközti hegyoldal erdőjébe. Egy csapásra megindítjuk ostromunkat a hegytető bevételére. Az erdőből hamar kiérünk, ugyanis a keleti hegyoldalt tarra „pucolták” a favágók, pár gyökerestől kitépett fa csonkja látszik csak az egyébként kopár, füves hegyoldalban. A kitaposott ösvény jól követhető, bár jelzést ezen a szakaszon nem találunk. Pár száz méterrel feljebb újra visszatérünk az erdőbe, és helyenként bedőlt fákon kell átmásznunk, vagy kikerüljük a törzseket.

Egy lendülettel kaptatunk fel a bő 700 méteres szintet tartalmazó felszökésre, majd megérkezünk az első tetőpontra. A Nižný Ostredok 1714 méteres, törpefenyvessel fedett csúcsa valójában csak egy laposan kifutó gerincszakasz, ahonnan kis hullámon át újraindul a kapaszkodás. Még négy ilyen hullámot, csúcsot kell „megmásznunk”, mire a gerinc legmagasabb pontjára, a Jakubinára érünk. Látványos változás azonban a táj kitárulkozása, ahogy a felritkuló erdőből kilátunk a környező csúcsokra, így tekintetünket a nyugaton emelkedő Baranec tömbje vonzza. Jobbra tőlünk, a keleti oldalán sziklássá válik a lejtő, illetve a gerincen haladó út is egyre határozottabb sziklataréjon kapaszkodik.

Következő célpontunk a Nižná Magura kétszáz méterrel felettünk tornyosuló orma, ami már jóval sziklásabb, különálló csúcsra emlékeztető hullám a gerincen. A kevésbé meredek nyugati lejtőn kapaszkodunk, míg a keskeny taréjként felboltozódó csúcsról már határozottan belátunk a Račkova dolina felső szakaszára, a keleti szomszéd Bystrá tömbjére, mely a legmagasabb hegy a Lipóti-havasokban.

A Nižná Magura 1920 méteres csúcsáról kissé ereszkednünk is kell, keskeny, sziklás nyakon kapaszkodunk át a következő felszökéshez, ami már csak 150 méteres kaptatót tartogat. A gerinc legsziklásabb részére, az Ostredok meredek letörésekkel bástyázott ormára érkezünk. Maga a hegytető viszonylag lapos, de a környező hegyoldalak meredeken, közel 1000 méteres falakkal ereszkednek a két oldalt futó völgyekbe. Az első valódi csúcson érdemes kicsit nézelődni, mert remek körpanoráma bontakozik ki, már át is látunk a környező gerincek felett a hegyvidék magasabb csúcsaira. Balra szemközt sorakoznak a hegység legsziklásabb bércei, köztük a hírhedt Ostrý Roháč (Hegyes-Rohács), amelyen a Liptói-havasokban ritkának számító láncos út vezet keresztül. Feltűnik a főgerinc is, a lengyel határvidék, ami összefüggő, füves vonulatával két tenger vízválasztója. Alattunk a patakok még a Vágba és a Dunába folyva a Fekete-tengerbe érkeznek, míg a túloldalon már északnak, a Balti-tenger felé szaladnak a vizek.

A csúcs hosszan elnyúló, sziklás háta mögött elkeskenyedik a gerinc, és mi is útkeresésbe kezdünk „hegymászásunk” legtechnikásabb szakaszán. Sok sziklabordát, törmelékhalmot keresztezünk, az ösvény főként a nyugati lejtőn traverzál, illetve kerülgeti a hullámzó gerincívet, mire pár száz méter után újabb határozott emelkedésbe kezd, és a Vyšná Magura ormára hág. Innentől már megszelídül a gerinc, és főként füves hátakon, néhol törmeléksávokat keresztezve túrázunk. Kapaszkodásunk célpontja, a gerincen legmagasabbra boltozódó Jakubina csúcsa is feltűnik, ami mindenképp hálás tény a hosszú, lépcsőzetes emelkedő közben.

Tágas réten érkezünk a csúcspontra, a 2194 méter magas Jakubinára, ami a Bystrá után a második legmagasabb hegy a Liptói-havasokban. Magával ragadó, ahogy a sziklás és füves hegyvidék megannyi csúcsa hullámzik körülöttünk. Ha különösen szerencsések vagyunk, a keleti láthatáron feltűnik a Magas-Tátra is, bár a szokatlan perspektívából nehéz felismerni a csúcsokat. A távlatok hatalmasak, és hazánkkal ellentétben itt éppen az északi láthatár felé, a Beszkidek lapos, erdős hátainak irányába alacsonyodik a táj. Délen az Alacsony-Tátra egységes hegyvidéke keretezi a láthatárt, míg kelet-nyugati irányban vadul hullámzó gránithegyek kavalkádja teszi mozgalmassá a panorámát.

A Jakubinától élesen nyugatnak fordul a gerinc, és az utolsó különálló hegyet is magába olvasztja. A Hrubý vrch (Széles-hegy) már csak hab a tortán: piramis alakú ormáról kezdjük hosszú ereszkedésünket a határ mentén, nagy ívben kanyarodva rá a Racskó-völgyre (Račkova dolina).

Ereszkedés a pásztorok birodalmába

A határkövet a Hrubý vrch meredek északi lejtőjén, kevéssel a csúcs alatt érjük el, itt jobbra, a P jelzésre váltunk. Az egyöntetűen ereszkedő gerincbe néhol sziklás folyosók vágódnak, érdekes ez a rovátkolt gerincszakasz: a hegyet alkotó gránittömb a hosszanti repedések mentén feltöredezett, és rétegesen elmozdult. Utunk legészakibb pontján még a Končistá (Koncsiszta) alig 2000 méter alatt maradó csúcsát érintjük, ahonnan az utolsó teljes körpanorámával búcsúzunk a gerinctől. A hegy keleti oldalán ugyanis elérjük a völgyből érkező utat, amin a S jelzéssel tartva, irányba állva, nagy lendülettel ereszkedhetünk le dél felé, a Račkova dolina (Racskó-völgy) katlanjába.

Meredek, füves lejtőn veszítünk rögtön 300 méter szintet alig egy kilométeren belül, így a Jakubina északi oldala alatt „kuporgó” katlanba érünk. E sziklás hegyoldalakkal határolt cirkuszvölgy a jég formálta táj egyik leglátványosabb eleme, itt gyűlt össze az a gleccserek „motorjának” számító hómennyiség, ami összetömörödve jéggé szilárdult, és elindította a völgyet mélyítő jégfolyamot. Ahogy ez a kristályos kőzetek cirkuszvölgyeiben lenni szokott, a katlan alján tengerszemek ülnek, a Racskó-tavak (Račkove plesá), amiket foltokban törpefenyves és havasi rét szegélyez. A tavakat távolabbról kerüljük, csak egy kisebb vízfelület mellett haladunk el, viszont a belőlük eredő Račková patak innentől kísérőnk lesz lefelé vezető utunkon.

A tavak alatt újra nagyobb szintcsökkenés következik: a patak lépcsőzetes vízesések rendszerét alkotva szalad az ösvény mellett. A szomszédos völgy torkolatánál kissé megenyhül a meredekség, kiszélesedik a völgy, és a Racskó- valamint a Gábor-patak (Račková és Gáborov potok) közötti földnyelven kunyhóhoz érünk. A Koliba pod Klinom volt a pásztorok nyári szállása, körülötte júliustól szeptember közepéig legeltették nyájukat. Az 1430 méteren található pásztortanya az egyik legmagasabban fekvő Szlovákiában, a 400 birkából álló nyájat a környező havasi legelőkön tartották a nyári szezonban. A völgyben a hóolvadással fokozatosan felfelé vándorló nyáj végső nyári szálláshelye volt itt; a kunyhóban a régmúlt idők pásztorainak arcképei köszönnek ránk széles mosollyal.

A réteket innentől erdők tagolják, eleinte még csak törpefenyő és kisebb facsoportok jelennek meg, ahogy az ösvény keresztezi a patakot. Sűrű törpefenyvesbe vágódik a turistaút, a gránitköveket tipró ösvény lendületesen ereszkedik a völgyben. Egy újabb tisztásnál pihenőhely fogad, ahol a tanösvény táblája szerint másik pásztorszállás állt. Innentől egyre sűrűbb fenyvesben halad a kiszélesedő ösvény.

Ahogy elérjük a széles erdészeti utat, a táj is drámaian megváltozik: az egyveretű fenyveseket az erdőgazdaság a völgy középső szakaszán letermelte. Körülöttünk tágas tarvágások nyílnak, lehangoló képet alkotva az egyébként idilli hegyvidéken. Az erdő hiányának egyetlen előnye, hogy rálátunk a magas hegyoldalakra, miközben az utat a faszállítás nyomai barázdálják. Kilométereken keresztül haladunk a favágók nyomán, és ahogy a völgy lomha ívvel kanyarodik a felettünk húzódó gerinc alá, lassan elérjük az utunk elején érintett elágazást, majd a Szűk-völgyet (Úzka dolina). Itt megtudjuk, hogy a völgyek torkolatánál állt a legalsó pásztorszállás, ahova a nyár elején először érkeztek a hegyekbe induló nyájak. Utunk végén a K jelzésen, sűrű fenyvesben futó, lankás dózerúton térünk vissza kiindulópontunkra, amivel 20 kilométeres túránk véget ér.