Tátrai hangulatok az erdőhatár fölött

Itiner

• A vasútállomástól a K jelzést követjük a Csorba-tó (Štrbské Pleso) partjáig.
• A tóparton jobbra, a P jelzésre váltunk, amit innentől majdnem egész nap követünk a Rázcestie pod Slavkovským Štítom nevű elágazásig, ami már Ótátrafüred (Starý Smokovec) fölött található.
• Az elágazásban jobbra fordulva, a K jelzésen ereszkedünk le a település vasútállomásáig.

A túra részletes leírása

Túránk három eltérő jellegű szakaszra osztható: a Csorbatótól (Štrbské Pleso) az Oszterva-nyeregig (Sedlo pod Ostrvou) tartó etap a hegység centrumára tekint, míg a későbbiekben a Magas-Tátra külső lejtőin gyalogolunk. A Sziléziai-házig (Sliezsky dom) kanyargó, második szakasz döntően kietlen kőtengereken hullámzik, melyeket végül Ótátrafüredig (Starý Smokovec) törpefenyves és romantikus lucfenyves vált fel.

Morénatótól tengerszemig

Csorbató (Štrbské Pleso) vasútállomása a tátrai turizmus forgalmas csomópontja. A helység idegenforgalmának története a 19. század végére nyúlik vissza, amikor is a korábban fenyőolajkészítésnek otthont adó, és vadászok által keresett hegyi telepet elérte a fogaskerekű pályája - bő két évtizeddel a lejjebb futó kassai fővonal átadása után. A Tátrai villamosvasút (TEŽ) közlekedése másfél évtizeddel később indult meg, a szerelvények pedig ma (is) túrázók tömegeit szállítják a Tátraalján. (A fogaskerekűt egyébként lecsökkent jelentősége miatt az 1930-as években felszámolták, majd az 1970-ben rendezett sívilágbajnokságra építették újjá.) Az állomásépületből kilépve a K jelzést követjük a település házai között. Egymás mellett jelenik meg az elmúlt 130 év minden építészeti stílusa, amely elérte az üdülőközpontot, és bár Csorbató egyre jobb hangulatot áraszt, a szocializmusban lepusztult, elhanyagolt (majd a 2004-es szélvihar által letarolt erdőpalástból „kitakarózott") részleteket még nem mindenhol sikerült elfedni, illetve a későbbi időszak is hagyott maga után néhány tolakodó megjelenésű épületet.

A Grand Hotel Kempinski parkolója kilátást nyit a Poprádi-medencére és az Alacsony-Tátrára. Az épületet megkerülve érjük el a P jelzést, amelyet jobb felé fogunk követni, de a Csorba-tó (Štrbské pleso) partja nem ereszt egyhamar - igaz, az általában jellemző tömeg azért nem is marasztal sokáig. A hegység szlovák oldalának talán legjobban ismert, legtöbbet fotózott látványa tárul itt fel: a tó fölött erdős lejtő, hátterében festői sziklavilág magasodik középen a Pátria (Patria) tömbjével. A morénató a Magas-Tátra második legnagyobb tava, és az utolsó jégkorszakban idáig nyújtózott gleccser által tolt hordalék, azaz moréna sánca mögött, a jég elolvadása után keletkezett. Jelentős felszíni hozzáfolyása (tápláló patakja) nincs, így főként csapadékvíz tölti fel. A 19. században majdnem lecsapolták, hogy legelőt alakítsanak ki a helyén, ám ezt szerencsére a terület akkori birtokosa, Szentiványi József megakadályozta. Inkább vadászházat épített a helyszínen (ez ma a Kempinsi része), amit rövidesen a turisták számára is elérhetővé tett, így nem csoda, hogy az 1875-ben a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) által felhúzott turistaház a József-menedékház nevet kapta. Napjainkban a tó kényelmesen körbesétálható, és a csónakkölcsönző szolgáltatását igénybe véve a vízen ringatózva is megcsodálhatjuk a panorámát.

A P jelzésen hagyjuk el a parti sétányt, és rövid erdei séta után átkelünk a főúton, hogy aztán az aszfaltnak búcsút intve bevehessük magunkat a tátrai fenyőerdőbe. A 2004-ben pusztított szélvihar viszonylag kegyes volt a Menguszfalvi-völgyhöz (Mengusovská dolina), így ezen a területen széles sávban, dús formában maradt meg az erdőség. Amint ezt hamarosan láthatjuk is: a köves ösvény meredek, de kurta emelkedés után, a Trigan (Bástya-hát) magaslatát elérve veszi fel magasságát a Pátria (Patria) oldalában, és szintben kanyarog. A hegyoldal fagy aprózta kőtengerei megritkítják a fenyvest, és egyre szélesebbre tárul a panoráma az Oszterva (Ostrva), a Menguszfalvi-völgy (Mengusovská dolina) alant ellaposodó torkolata és az Omladék-völgy (Zlomisková dolina) mélye felé.

Az ideális fekvése és könnyű járhatósága miatt sűrűn, tömegesen felkeresett turistaút leereszkedik, hogy átkelhessünk a patakon, majd a fenyvest keresztülszelve érkezik meg a Poprádi-tavi menedékház (Horský Hotel Popradské Pleso) faburkolatú épülete alá. A jókora kapacitás ellenére kihasznált, népszerű épület a környék túráinak bázisa, és méretes étteremmel is rendelkezik. 1961-ben nyitották meg, de nem ez volt az első turistaház a tóparton: a néhány méterre álló, historikus küllemű Majláth-menedékház (Majláthova chata) első elődje 1879-ben, az MKE fáradozásának eredményeként épült fel (nevét a szervezet alelnökéről, az építkezés egyik ötletgazdájáról kapta). A hegyi szálló előtt elsétálva (vagy a teraszon étkezve) kitekinthetünk a Porpádi-tóra (Popradské pleso) is: a gleccser által túlmélyített teknőben felgyűlt tó túloldalán a völgy kijárata, illetve az Oszterva (Ostrva) északi leszakadása látható, rajta a Magistrála szerpentinjével, temérdek fölfelé araszoló túrázóval. Nevét a Poprádi-tó nem a közeli városról, hanem a folyóról kapta, mivel ez hivatalosan a belőle kilépő, és a Menguszfalvi-völgyből érkező patak egyesülésénél kezdődik.

Alpesi élmények a hegyek szoknyáján

A P jelzés ösvénye átszeli az Omladékvölgyi-Jeges-patakot (Ľadový potok), és a táblánál nekivág az Oszterva-nyereg (Sedlo pod Ostrvou) könyörtelennek tetsző szerpentinjének. (Előtte még érdemes a táblától egy pár méteres kitérőt tenni a tóparton, mert festői kilátás nyílik a menedékházra és környezetére.) A kőtengereket, törpefenyvesfoltokat, füves lejtőpásztákat átszelő ösvény oda-vissza cikkcakkozik, és leküzdése nem is olyan nehéz, mint amilyennek alulról nézve tűnhet. Az éles kanyarok közti egyenesek ugyanis mérsékelt meredekségűek, a csapás jól karbantartott, a panoráma pedig szédítő. Az alpesi hangulatú, csipkézett gerincekkel keretezett (Zlomisková dolina) Omladék-völgybe csak az alsó szegmensből látunk be, följebb érve viszont egyre magasabb szögből gyönyörködhetünk a Poprádi-tó, a két menedékház és a sűrű fenyves, valamint a sziklafalakkal rámázott, dús vegetációjú völgy együttes, jellegzetesen tátrai látványában. A hegység szlovák oldalának egyik legismertebb tájképe a hágóba (mintegy egy óra kapaszkodás után) érve is megmarad, azonban ellenirányban a Poprádi-medence és a túloldali hegyvidék, no meg alant Csorbató környéke is feltárul.

Az Oszterva-nyereg (Sedlo pod Ostrvou) a túra utolsó „csúcsélménye", hiszen innentől hegytömbök lejtőit keresztezzük. Először a Tompa-hegy (Tupá), majd a mögötte 2500 m fölé törő Koncsiszta (Končista) oldalát vesszük célba hatalmas kőtengereken át. A legenda szerint hajdanán egy óriást zavart a hegyek mérete, ezért nekiállt szétrombolni azokat. A csapásainak ellenálló Tompa-hegy, valamint az Oszterva csúcsait üllőjére, a Koncsiszta tetejének sziklájára helyezte, hogy kalapácsával zúzza szét őket. Ezért ilyen alacsony és lekerekedett e két hegycsúcs, szétmorzsolt köveik pedig az Omladék-völgyben hevernek. A valóságban az óriás az utolsó jégkorszak, pörölye pedig a fagy okozta aprózódás volt, a „hiányzó" csúcsok pedig az enyhe meredekségű déli lejtőkön, hatalmas kőtengerekké széttördelve hevernek. Ezért a túra leginkább alpesi jellegű, kietlen, mégis izgalmas szakasza következik. Az ösvény enyhén emelkedik, elhagyja a törpefenyveseket és a havasi gyepeket, végül kiér a végeláthatatlan kőtengerre. Könnyen haladhatunk előre, mert a szürke granodiorit tömböket kellő alapossággal „összefésülték" - lényegében főleg kézi erővel, rudak segítségével, amikor az 1930-as években már meglévő, de különálló utakat összekötve kialakították a „Magisztrálét". A Klínt (Klin) megkerülve a sekély Stólai-völgybe (Štôlska dolina) kanyarodunk, ahol kissé szelídül a táj, amint újra megjelennek a gyepekkel szaggatott törpefenyőfoltok.

Kis kapaszkodással kerüljük a Koncsiszta (Končista) meredek tömbjét; a keskeny csapás egy éles balkanyar után lejteni, majd ismét emelkedni kezd. Összekaristolt, gömbölyded, dél felé sima felülettel hajló sziklatömbök közé érkezünk: a Batizfalvi-völgy (Batizovská dolina) rövid kis gleccsernyelve itt lépett ki tápláló fülkéjéből, és mozgása közben kőhordalékával összekarcolta, egyben legyalulta e kőtáblákat. Közben maga alatt túlmélyítette a terepet, így elolvadása után kis medence maradt hátra, amelyet most a Batizfalvi-tó (Batizovské pleso) tengerszeme tölt ki. A katlant magas csúcsok keretezik, a hosszúkás tó kifolyása pedig délkeleti csücskében található, amit a turistaút is átszel.

Kiterjedt törpefenyvesben, gyengén ereszkedve araszolunk a Kárpátok és a Magas-Tátra legmagasabb tömbje, a Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovský štít) oldalában, felettünk annak jellegzetes „krátere" tátong. A hegy lejtőjének magas fekvésű mélyedésében a jégkorszakban megindult a jég felhalmozódása, ami kivéste a katlant, de csak kisebb jégár lépett ki belőle. A bércet körbefaragó jég a csúcsrégiót nem érte el, így az Alpoktól északra nem található magasabb csúcs Európában. A 2655 m-es hegyet még nem is tekintették a legmagasabbnak, amikor 1834-ben Still János alsóerdőfalvai tanító egy öt fős csapat élén elsőként jutott fel rá. Ösvényünk viszonylag egyveretű szakasszal szakítva, a Gerlach keleti letörése alatt fordul be a Felkai-völgybe (Velická dolina), először kilátást nyitva a szemközti vízesésre, majd elérve a Sziléziai-házat (Sliezsky dom). A közeli réten állt Hunfalvy-menedékkunyhó kiváltására húzta fel az MKE 1895-ben, és több bővítésen is átesett már, mire 1962-ben leégett, így a mai hotelépület ennek modernebb, 6 évvel később emelt utódja. Egyszerre két kategóriát képvisel: a turistaszálló és a hotel, valamint ezek éttermei bent elválnak egymástól. A Felkai-tó (Velické pleso) tengerszeme rögtön a ház mellett, egy vízeséssel ékesített sziklafal aljában terül el.

A legzöldebb szakasz

A szép fekvésű völgynek és a háznak hátat fordítva vesszük célba a keleti falat. A tövében, törpefenyves szorításában közelítünk a sziklavilághoz, amely egy éles kanyarban az útvonal legmarkánsabb formájaként villan meg: függőleges sziklakiszögellést kerülünk ki egy szűk párkányon, majd kisebb tereplépcsőn ereszkedünk le. Innen még visszatekinthetünk a Gerlachfalvi-csúcs háromszög alakú tömbjére, tövében a hotellel, míg tovább baktatva az Alacsony-Tátra és keleti szomszédai felé fordulunk. Hátrapillantva azonosíthatjuk a túloldali hegység legmagasabb csúcsát, a Gyömbér (Ďumbier) sziluettjét is. Szemközt a Király-hegy (Kráľova hoľa) gyephavasi háta adótornyáról ismerhető fel, kelet felé fürkészve pedig erdős középhegységek uralják a látványt. Alant a Tátraalja tekintélyes erdősége a 2020-as évek elejére ismét kezd erőre kapni. 2004-ig egyveretű lucfenyves borította a Magas-Tátra lejtőit, ám ekkor egy hatalmas szélvihar tarolta le a rengeteget. A monokultúrás lucos ebben a magasságban emberi kreálmány, hiszen 19. századi ültetése előtt egyéb fajok (bükk, gyertyán, kőris) is tarkították az erdőséget. A lucfenyő sekély, szétterülő gyökérzete nem kapaszkodik túl erősen a talajban, így az erős szél viszonylag könnyen kidöntheti. A brutális erdőpusztulás után, tanulva a múlt hibáiból, a Tátraaljára elsősorban vegyeserdőt telepítettek, amely összetétele miatt ellenállóbb a viharokkal és kártevőkkel szemben - igaz, lassabban nő, mint a fenyves.

Szintben haladó ösvényünk megközelíti az aprócska Szalóki-tavakat (Slavkovské plieska), tükrüket azonban elkendőzi a törpefenyves (egyikük pedig már fel is töltődött). Fölöttük a kerekded Nagyszalóki-csúcs (Slavkovský štít) domborodik, oldalán festékként „folynak le" a zöldbe nyújtózó törmeléknyelvek. 1878-tól néhány évig állt itt egy menedékkunyhó (az MKE jóvoltából), mígnem magával ragadta egy lavina. A növényzet alól az ösvény „csomagolja ki" a kőtengert, miközben egyre ereszkedve elérjük a fenyőerdők zónáját. Egy darabig a szélvihar pusztítása előtti Tátraalja romantikus képét idézi a fenyves ösvénye, de aztán helyébe lép az elpusztult, megtépázott erdő. Ezen a folton jutunk a Rázcestie pod Slavkovským Štítom nevű elágazásba, ahol jobbra, a K jelzésre váltunk. (Aki marad a P jelzésen, mintegy 20-30 perc alatt sétálhat be Tarajka/Hrebienok telepére.) Sok emlékezeteset nem tartogat már az ösvény, amíg bekanyarog Ótátrafüredre (Starý Smokovec). Ma ez a Magas-Tátra szlovák oldalának turisztikai és adminisztrációs központja, de sok épület őrzi a 19. század végén elterjedt, patinás svájci stílust. A sikló állomását elhagyva megjelennek a 21. század épületei is, amelyek környezetükbe passzoló, mégis modern réteggel gazdagították a település megjelenését. Éttermeket és szállásokat gyakorlatilag minden irányban találhatunk. A jelzés a vasútállomásra vezet, ahol túránk véget ér.