Szurdokokon át Liptó rejtőzködő hegyvidékén

Itiner:

• A K jelzésen túrázunk fel a Prószéki-völgyben (Prosiecka dolina), érintjük Veľké Borové-t, ami után a Kvacsányi-völgybe (Kvacianska dolina) követjük a jelzést az Oblazy elágazásáig.

• A P jelzéssel jutunk le a Kvacsányi-völgyön (Kvačianska dolina) a falu felső végéhez.

• A S jelzésen túrázunk vissza a Prószéki-völgy (Prosiecka dolina) bejáratához.

• A K jelzésen jutunk vissza Prószékre (Prosiek).

A túra részletes leírása:

A Prószéki-szurdok kalandos sziklavilága

Prószékről (Prosiek) indulunk el a K jelzésen a falu felvégének határában húzódó hegyek felé. A hazánkban alig ismert Kócs-hegység vonulata szabályos sávba rendeződik a Liptói-havasok folytatásaként, a magashegységek között terpeszkedő Liptói-medence peremén. Bár mészkőhegyei (a főcsúcs kivételével) csak kevéssel haladják meg az ezerméteres magasságot, a vonulatba merőlegesen vágódott szurdokvölgyek miatt komoly hegyvidék benyomását kelti. E völgyek vezetik le Felső-Liptó magasabb térszínéről a felszíni vizeket, melyek látványos sziklafalakkal kísért szurdokokat szelnek a mészkővonulatba. Hamar elérjük a hegyek lábát a tisztásszéli pihenő és tanösvénytábla mellett, ahol az ösvény is betér a bezáródó völgybe.

Eleinte még csak éger- és fűzfaligetek között kanyargunk a patak folyásirányával szemben, de a völgy egy ponton élesen megváltozik, utunkat állják a zord mészkőfalak, hogy csak a patak talál magának utat a függőleges sziklabevágásban. Leleményesen kialakított deszkapalló vezet át a drámai szűkületen, ahol testközelből vizsgálhatjuk a patak felszínformáló tevékenységét. A szürke mészkőfalakat öblös mélyedések tagolják, hiszen a víz örvénylése helyenként kimélyítette a patak medrét keretező sziklasikátort. Valójában nem is a víz oldó hatása, hanem a patak szállította kőtörmelék koptatja apránként a falakat. Ezért látunk a mederben mindenütt kerekre csiszolt köveket, amik csak az áradások során görögnek a vízzel együtt lefelé, közben folyamatosan egymáshoz és a szurdok oldalához koccanva.

A sziklaszoros legszűkebb része alig pár tíz méteres, aminek túlvégén a palló átvezet a túlpartra egy kis izgalmat tartogató láncos szakasz erejéig. Itt egy sziklapad felduzzasztja a Prosiečanka patakot, ami zajos tajtékkal zúdul át a kőgáton, medencét mélyítve magának a túloldalon. Ahogy átérünk ezen az alig százméteres szűkületen, a völgy fokozatosan kitágul és az eddig karnyújtásra lévő falak tisztes távolságba hátrálnak a pataktól, helyet engedve a szurdokerdő kibontakozásának. Az örökké párás, árnyas völgytalpon vastagon borítja a moha a szilárd és nyugodt felületeket. Körülöttünk vízigényes fák és lágyszárú növények alkotnak dúsan burjánzó közösséget, jellemzően páfrányok és füzek sűrű zöldje zárja tölti ki a teret, amin a kiszélesedő ösvény keresztülfúrja magát. A patakot számos ponton keresztezzük, ebben főként a nagyobb, lekerekedett kőtömbök nyújtanak segítséget, de hóolvadáskor, záporok idején meggyűlhet a bajunk a medret kitöltő áradattal. Ahogy egyre feljebb érünk a völgyben, lassan eltávolodunk a pataktól, és felkapaszkodunk a hegyoldal törmelékén.

Egy nagyobb sziklafal alatt aztán átkelünk a patakon és a szurdok elágazásához érkezünk. Innen ellátogathatunk a völgyrendszer legmagasabb vízeséséhez, a közel tízméteres Vodopád Červené piesky (Vöröshomok-vízesés) zuhatagához, ami egy bő 10 perces kitérőt jelent balra az oldalvölgyben (láncos szakaszon ereszkedve). A Prószéki-patak (Prosiečanka) fővölgye északkeletre tart, csak erre tudunk kijutni a szurdokból, ráadásul a legizgalmasabb részek még csak most következnek. Így innentől az eddigieknél is jobban oda kell figyelnünk a lépéseinkre, főként, ha a patak még árad is, bár ezek a sziklalépcsők már többnyire szárazak. A törmelék ugyanis feltölti a keskeny sziklamedret, és a víz a kövek között folyik tovább. A sziklafalak a legalsó szakaszhoz hasonlóan összezáródnak, alig pár méteres, keskeny folyosó nyílik meg, amiben ráadásul egy magasabb tereplépcső is utunkat állja. Ezt az akadályt egy fémlétrán tudjuk leküzdeni, efölött pedig láncok segítségével kapaszkodunk ki a kalandossá váló szurdokból. Itt, a felső szakaszon nagy sziklaüstök formálódtak a mederben, amiket szintén az alábukó víz forgatta kavicsok koptattak ki a kőzetből. Bő 50 métert kell a szurdok szűkületén át mászni, míg végül megenyhül a környezet, és már nincs akkora szintkülönbség, így a fenyőerdő meghódíthatja a völgytalpat is. Az eddigi sziklás, kavicsos ösvény egyre kényelmesebb, puha úttá változik, magunk mögött hagyjuk az izgalmakat, és a fennsíki kaszálókon kellemesebb élmények várnak ránk.

Felső-Liptó birkatermő rétjein

A környező fenyőerdő szinte egy csapásra véget ér, ahogy a fennsíkra érünk, alig pár fenyőcsoport töri meg a lapos térszínen terpeszkedő legelőt. A hegyek koszorújában fekvő rétek elegendő csapadékot kapnak, hogy az egész nyári szezonban zöldellve legelőként szolgálják a lakosság állatait. Ezért is irtották itt ki az erdőt, majd hagyták meg legelőnek a lankásabb térszíneket.

Ahogy keleti irányban lassan felkapaszkodunk a hágóba, elérjük utunk legmagasabb pontját, ahol egy kereszt áll az út mellett. Itt lehetőségünk nyílik útba ejteni egy remek kilátópontot, amihez a K jelzésről északi irányba kell jelzetlen szekérútra térnünk, a szemközt magasodó hegy oldalába. Alig egy kilométer a jelzetlen úton, és a Diel réttel nyitott gerincére érkezünk. Ha a látási viszonyok megfelelőek, innen remekül rálátunk a Liptói-havasok nyugati, sziklás hegyvidékére, ami alig 10 kilométerre, szemközt emelkedik a Kócs-hegység erdős csúcsai felett.

Ha nem teszünk kitérőt a turistaútról, a szomszédos hegytetők sajnos kitakarják a havasokat, de így is pazar kilátásban van részünk a hágóból, amikor rálátunk az alattunk nyíló rétekre, Veľké Borové (Nagyborove) sorba rendezett házaira, és a környező erdős csúcsokra. Egy karámnál el is érjük a falut, aminek trágyaszag jelzi a közelségét, és mivel a szocializmusban állami szintre emelték az addig jól működő paraszti gazdaságokat, hatalmas karám épülete mellett haladunk el. Lassan a házak is beköszönnek a csúcsponton a Bufet Gorállal – itt, a túra felénél pihenőt tehetünk, a kulturált teraszon helyi ételeket, italokat fogyaszthatunk. Ha nyitva találjuk a büfét, nem érdemes kihagyni a pompás alkalmat a pihenésre és feltöltődésre. Pár jellegzetes szlovák gerendaházat is érintünk a falu déli végénél, amit hamar magunk mögött hagyunk, és rátérünk a Borovianka patak szurdokába vezető murvaútra. Eleinte még csak a szomszédos hegyek húzódnak egyre közelebb, fölénk emelkednek, de egy ponton már a település rétjeit is elhagyjuk, és belépünk a tűlevelű erdőbe.

Ereszkedés a Kvacsányi-völgyben, majd a hegylábi réteken vissza Prószékre

A sebesen szaladó Borovianka patak nyitja meg előttünk az utat a sziklás hegyvidék belsejébe, pontosabban szekérutat követünk a patak mellett a völgytalpon, a mind mélyebbre vágódó vízfolyással párhuzamosan. A völgy lehetőséget adott a környék lakosainak átjutni a Liptói-medencébe, így már egész régóta létezett itt ösvény, de a lovas forgalom csak a 19. század közepén kezdődött, amikor az orosz cár erre vonult az 1948-49-es szabadságharc során, hogy segítséget nyújtson a császári csapatoknak. Akkor szélesítették ki a völgyben vezető utat, amit később a lakosság is tovább bontott, így lehetővé téve a szekér-, majd később az autós forgalmat a völgyön át. Így aztán  erre szállították a terményeket Liptóba és a völgyek „kereszteződésében”, a Borovianka, a Ráztocký és a Kvačianka patakok találkozásánál lévő malomba őrölni.

A Borovianka és a Kvačianka patak torkolatánál a köves völgytalpon egy pár gerendavázas parasztház áll, az alsó és a felső malom épülete, amik a 20. század végi restaurálás óta  a régi világ hagyatékának bemutatóhelyszínei. Bent működés közben láthatjuk a vízenergia forgatta kerekeket és szíjakat, de kiállítottak jópárat a régi használati tárgyakból is. A 20. század eleji fénykorban terményőrlő és fűrészmalom is üzemelt itt, de később betiltották a termelést, ami ezután titokban működött tovább egy darabig.

A malomhoz táblák mutatják az utat, a jelzés ugyanis csak átvág a völgyön, és a túloldalon felkapaszkodik a lankásabb térszínre. Innen a P jelzés a völgytalp szurdokát elkerülve vezet tovább. Egy ponton azért áthatolunk egy sziklaszűkületen, ahol a Roháč bérckiszögellése mögött átütötték az utat. Ösvény is vezet a Roháč sziklatornyának oldalában, ahonnan rálátunk a mélyen bevágódott völgyre, valamint a környező meredek, erdős hegyoldalakra.

A sziklaszűkület után meredeken ereszkedünk, érdemes odafigyelni lépteinkre, ugyanis az útbevágás a csupasz sziklafelszínen halad. Az eddig lankás út itt hirtelen bő 100 méter szintet veszít, de még mielőtt a patak szintjére érkeznénk, újabb kilátópont adódik, ezúttal kényelmesebb megközelíthetőséggel. Egy ösvény vezet ki a patak fölé tornyosuló sziklaszirtre, amire kilátóteraszt építettek fémrácsos járdával, korláttal, így bátran kihajolhatunk a leszakadás fölé. Egészen szürreális ez a perspektíva, ahogy a patak pont a lábunk alatt zúgva mélyíti medrét a sziklafalak közötti szurdokban. Közel 50 méterrel alattunk fehérlik a völgytalp a szétszóródott mészkőkavicsoktól.

Ezután már a sziklák alá tart az út, leérünk a patak szintjére, amit a malomnál hagytunk el jó 100 méterrel magasabban. A völgy itt szűkül össze a legjobban, de a sziklafalak alatti szurdokerdő kőtörmeléke biztos haladást kínál a keskeny szorosban. Hamarosan a völgy elején található parkolóhoz érünk, ahol a látványosabb részek véget érnek.

Akár be is fejezhetjük a túrát, ha tömegközlekedéssel jöttünk, és már nincs kedvünk visszasétálni kiindulópontunkhoz, hiszen az alattunk elterülő faluból, Kvacsányból (Kvačany) ugyanúgy van tömegközlekedés Liptószentmiklósra (Liptovský Mikuláš), mint Prószékről. A kezdőpontra visszavezető útvonal azonban tartogat pár szép panorámát a Liptói-medencére és a szemközt húzódó Alacsony-Tátra vonulatára, illetve részben kibukkannak a Liptói-havasok bércei is, így jó időben érdemes megtenni ezt a pár kilométert.

A parkolóból a S jelzés vezet tovább a falu felé, majd párszáz méter után keresztezi a patakot, és felkanyarodik a ligetekkel tagolt hegyoldalra. Innentől fenyvesek és tisztások váltakoznak, köztük pár igazán remek kilátópont sorakozik. Bő 100 méter szintet kapaszkodunk fel a lejtőn, majd egy szekérúthoz csatlakozva lankásan ereszkedni kezdünk. Felettünk található az a kőbánya, ahol bronzkori leleteket, eszközöket és szobrokat fedeztek fel a régészek.

A túra utolsó szakaszán közel szintben oldalazunk a rétek és a meredekebbé váló hegyoldal erdőjének határán. Tekintetünket a Szentmáriai-víztározó szélesen terpeszkedő víztükre, a Vág folyó duzzasztásából keletkezett hatalmas tó vonzza, ami számos falu feláldozásával nyerte meg magának a szükséges területet. Az elöntött falvak eredeti építészeti elemeket és berendezési tárgyakat tartalmazó, rekonstruált épületeit a Pribylina mellett található skanzenben láthatjuk. Végül az út nyomvonala egy sövény mentén erősebben ereszkedni kezd, és visszatérünk a Prószéki-völgy bejáratához, ahonnan már ismert útvonalon, ismét a K jelzésen sétálunk le a faluba.