Tengerszemkör a liptói ormok alatt

Itiner

• A Chata Zverovka épületétől a S jelzést (az aszfaltot) követjük az első autóút-elágazásig.
• A elágazásban balra fordulunk, és az aszfalton követjük a P jelzést a Ťatliakova chata épületéig.
• Az épülettől balra indulunk a K jelzésen, amelyet a következő, táblával jelzett kereszteződésig (Rázcestie Smutná dolina) követünk.
• Az elágazásban jobbra térünk a Z jelzésre, amit a tengerszemek mentén követünk az utolsó Rohácsi-tóig.
• A Felső-Rohácsi-tótól (Horné Roháčske pleso) lefelé indulunk a K jelzésen.
• Egy hídnál jobbra kitérőt teszünk a Rohácsi-vízeséshez (Roháčsky vodopád), majd visszatérünk a turistaútra.
• A K jelzést a völgy talpáig, majd tovább, az Adamcuľa nevű elágazásig követjük.
• Az Adamcuľa elágazásnál balra fordulunk a P jelzésre, amely visszavezet a Zverovka-rét előtti elágazásig.
• Az útelágazásban jobbra térünk a S jelzésre, ami már a Chata Zverovka épületéhez vezet.

A túra részletes leírása

A rohácsi hegyek alatt

A túránkat nyitó panoráma párját ritkítja Szlovákiában: a hosszú Rohácsi-völgy (Roháčska dolina) hátterében a tátrai főgerinc északi oldala, ennélfogva meredeken leszakadó, fenséges arca látszik. A jég marta falakkal felszökő havasi hegyvilág képe a következő órákban is velünk marad, csak a völgy díszletei változnak, amint az alján futó aszfaltúton a meredélyek tövébe kapaszkodunk.

Az ország egyik legszebb fekvésű turistaháza, a Chata Zverovka története az 1920-as évekig nyúlik vissza, a mai épületet viszont csak 1951-ben nyitották meg (s ezzel Árva egyik legöregebb turistaháza). A faburkolatú főépülethez néhány kibérelhető faház is tartozik – csak éppen az erdőt vágták ki körülöttük. A népszerű és könnyen elérhető, étteremmel is felszerelt turistaházba általában jó előre kell szállást foglalni, mert a szabad helyek gyorsan elkelnek. A túrát az aszfalton, a S jelzést követve kezdjük el. A sűrű fenyvessel övezett rét mellett hatalmas tarvágások éktelenkednek, amelyek Zuberec (Bölényfalu) felől az autóúton érkezve még inkább szembetűnőek. A völgy erdőségének tetemes része magánkézben, sok esetben külföldi tulajdonban van, és a 2010-es években brutális mértéket öltött a fakitermelés errefelé. A korábban összefüggő rengeteget a nemzeti parki státusz ellenére mára a völgy alsó felében ormótlan tarvágások szabdalják, érdemes egy pillantást vetni napjaink és a 2000-es évek műholdképeire – a különbség kirívó.

Fölfelé azonban az aszfaltcsík ellenére is viszonylag természetes környezetben sétálhatunk. Egy elágazásban balra fordulunk, és sötét fenyvesben, immár a P jelzésen indul az enyhe meredekségű, de hosszas kaptatás. A fenyők csúcsai újra és újra kulisszákként takarják el, majd „képkeretként" tárják elénk a völgyet szegélyező tekintélyes hegyek piramisait. Köztük jobbra a legnagyobb a Baníkov (Bánya-hegy), amely 2178 méterével a Liptói-havasok főgerincének legmagasabb hegye.

Az út elhagy egy panziót, majd a síközponthoz kiágazó aszfaltot, és hosszan, ráérősen kanyarog fölfelé a völgyoldalban, eltávolodva a morajló pataktól. Az erdő néhol tágít az út mellől, a piciny réteken pedig általában valamilyen pihenőhely szolgálja a meglehetősen élénk turistaforgalmat; a Šindľovec tisztásán még egy büfé is működik. A látvány sokáig változatlan, idővel új elem a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč) fák fölé törő sziklamonstruma, amelyet a csúcsát kettéosztó, mély barázdáról és fedetlen, sötétszürke granodioritfaláról ismerhetünk fel.

A jég cirkuszában

Nem sokkal később tőle balra tűnik fel szomszédja, a gyepes lejtőivel és tompa formájával a szelíd óriás szerepében tetszelgő Volovec. Hátán már a szlovák-lengyel határ és fontos vízválasztó is húzódik: az oldalában fakadó patakok a Dunajecen keresztül a Balti-tengert, valamint az Árván és a Vágon át a Fekete-tengert is táplálják. Az utolsó szakaszon szétnyílik a lavinák tépázta rengeteg, és végre egyszerre mutatkozik a katlant övező ormok triója. Érdemes hátrafelé is vetni egy pillantást, feltűnnek ugyanis az erdőtakarós bércek is. Az aszfalt a Ťatliakova chata épületénél fogy el, a visszafogott megjelenésű faháznak pedig drámai díszletet rajzol a hátterében emelkedő Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč) és Plačlivé (Placslivo) párosa. Az árvai turizmus hajdani pionírjáról elnevezett kis szálláshely elődje, az 1963-ban leégett Rohácsi-menedékház helyén áll. Mellőle semmiképp ne induljunk tovább azonnal, hanem sétáljunk ki a ház mögé, ahol a festői fekvésű Fekete-pocsolya (Ťatliakovo jezero) terül el. Beszédes neve a tavacska kis kiterjedésére és sekély medrére utal, ráadásul nem is természetes képződmény, duzzasztással hozták létre.

Túránk innentől magashegységi jelleget ölt, de viszonylag kényelmes, kővel kirakott, enyhén emelkedő ösvényen törünk fölfelé (ezúttal a K jelzést követve) a Rohácsi-hegyek oldalába mélyülő amfiteátrumban, amelynek élővilágát egyébként rezervátum védelmezi. Egykor a gleccser tápláló területe volt ez, és a jég, valamint az aprózódás alakította ki a tekintélyt parancsoló meredélyeket: a körkörös alakjukról cirkusz-, vagy kárvölgyeknek nevezett öblözetek szinte függőleges falakkal szakadnak le a völgytalpig. A felszakadozó fenyőerdő helyét törpefenyves veszi át, amely részben elfedi, „puhítja” a gleccser által szétteregetett, óriási kőgörgetegek púpos halmait. Az alacsony tűlevelűnek fontos szerepe van a gyephavasi táj erdőzóna feletti terepén: ágas-bogas gyökérzetével jól kapaszkodik, és megvédi a vékony talajt a lemosódástól. A havasi legeltetés intenzívebb évszázadaiban a pásztorok tömegesen tüzelték el a törpefenyvest, ami mára újra nagy területeket foglal el, helyenként pedig telepítik is.

Az ösvény, engedve a hegyoldal alakjának, a fal tövében jobbra fordul. Tábla jelzi az elágazást, ahonnan jobbra, a Z jelzésre térünk, és a nyílt lejtőt átszelve patak mellé szegődünk. Csupán néhány méter erejéig, ugyanis a vízfolyás eredete is rögvest elénk kerül: az Alsó-Rohácsi-tó (Dolné Roháčske pleso) 1563 m-en fekvő tengerszem, azaz a gleccserjég által túlmélyített medencét kitöltő tó, impozáns környezetben. A színes, gyep- és törpefenyvesfoltokkal fedett lejtők a völgy felőli oldalon csupán alacsony küszöbbel, szemközt sziklapadokkal tagolt fallal keretezik. Az ösvény a partot követi, és ha visszatekintünk róla, a víztükör hátterében a Hegyes-Rohács és a Volovec sziluettje körvonalazódik. Meredek, de rövid kapaszkodás következik, és felülről is megcsodálhatjuk az imént felkeresett tengerszemet, mielőtt elérjük az aprócska szomszédot. A jóval nagyobb, harmadik tó néhány méteres séta csupán, majd egy hosszabb kaptatás vár ránk a medence oldalában.

Ereszkedés a kárpáti vadonba

Visszafordulva a gyephavasok megunhatatlan látványvilága mutatkozik: a tengerszemek hátterében a Volovec bordázott oldalú fala emelkedik, a lejtőket kőtengerek, gyeptakaró és törpefenyvesek foltjai hintik be. A két kis katlant elválasztó tereplépcső tetejéről már a főgerinc zord leszakadásáig rugaszkodhat a tekintet, és az 1718 m-en fekvő Felső-Rohácsi-tavat (Horné Roháčske pleso) is elérjük, ezzel a túra csúcspontjára jutunk. A víztükör fölött már csak a Volovec csúcsa kandikál, lefelé pedig meredek, köves, kanyargó ösvény indul (K jelzés). Ezt követve búcsút inthetünk a sziklafalaknak, mert hamarosan már a Rohácsi-völgy erdővel bélelt vályújában gyönyörködhetünk. A vadregényes kárpáti látkép középpontjában az U alakban szétterülő teknővölgy rajzolódik ki, amelynek keleti lejtőin lavinák nyomai szaggatják a fenyvest.

A turistaút nagy tekergéssel vezet lefelé, és érint egy smaragdszínű tavacskát is. Ezen a megkapó ponton lépünk újra az egyelőre laza szövetű erdőbe, a közeli pihenőhelyről mégis minden korábbinál szebb körítéssel tárul fel a Liptói-havasok főgerincének nagyszabású látványa. A fenyves hamarosan összezárul, és patakot kerülgetve, kidőlt facsoportok lékjeiről ki-kilátva ereszkedünk egyre lejjebb. Egy elágazásnál hídon átkelve tehetünk mindössze pár perces kitérőt a Rohácsi-vízesés (Roháčsky vodopád) 18 m-es zuhatagához. A ráadást mindenképpen érdemes bevállalni, mert a Liptói-havasok legmagasabb vízesése édeni környezetben, dübörögve zuhan alá, vízzel permetezve mindent és mindenkit maga körül.

Hamarosan leérünk a völgy talpára, ahol a fenyvesben újra rálépünk az aszfaltra, majd egy rövid kaptatással csatlakozunk a P jelzéshez. Ez már a reggel végigjárt völgyi főúton vezet vissza a Zverovka menedékházhoz (Chata Zverovka).