Csőszpuszta – Bakonykúti (OKT 21. napi túra)

A szétágazó utak közötti Alba Regia Barlangkutató Központ bejáratánál találjuk a bélyegzőt. A kutatóállomást a Tési-fennsík karsztos platójába mélyülő víznyelőbarlangok tanulmányozására hozták létre. A barlangászok épületének laboratóriumi és kiállítási helyiségeiben megismerhetjük a környékbeli természeti értékeket, de ehhez előzetes időpont-egyeztetés szükséges.

A kutatóállomást elhagyva, a kék pecsét jelzést követve keresztezzük a Szápárra vezető országutat, majd a K jelzésre lépve (jobbra) széles, murvás erdészeti úton, fák lombjai alatt haladunk a Tési-fennsík északkeleti peremén. Jobbunkon a Galamb-berki-dűlő szántói engednek teret a tekintetnek – a Tési-fennsíkot ugyanis a jégkorszaki szelek lösszel borították be, így talaja növénytermesztéshez ideális.

Mielőtt a bükkösben kanyargó út elérné a Hamuházat, jobb kéz felé kiágazik a KΩ jelzés, ami a Bakony leghosszabb, legmélyebb, hazánk negyedik legmélyebb barlangjához, az Alba Regia-barlanghoz vezet. Lezárt járatainak látogatásához engedély és barlangászgyakorlat szükséges, így a laikusok számára föld alatti élményeket nem tartogat.

Már bükkösben érünk a térképeken is feltüntetett Hamuházhoz, amely egykor vadászlak volt, majd évtizedekig kulcsosházként üzemelt. A jellegzetes, faverandás épületet 2025-ben elbontották, hogy új formában építsék újra. A ház neve eredeti funkcióját őrzi: évszázadokkal ezelőtt az üveggyártáshoz, szappanfőzéshez és salétromkészítéshez elengedhetetlen hamuzsír feldolgozásának egyik szakasza folyt itt. A Hamuháztól oda-vissza 600 m kitérő a KL jelzésen a Csiklingvár alig felismerhető romja. A meredeken lefutó vízmosás oldalának kissé kiugró pontján egykor kis erősség falai magasodtak. A közeli Királyszállás neve alapján feltételezhető, hogy az épület kisebb vadászkastély lehetett, amelyben a környéken vadászó királyok és nemesek alkalomadtán megszálltak.

A Hamuháztól eltávolodva magunk mögött hagyjuk a Tési-fennsík töbrös karsztplatóját, és bevesszük magunkat a szép szálbükkössel fedett Tűzköves-völgy hepehupái közé, majd az erdészeti út aszfaltjának érintését követően rövid kanyargással ereszkedünk egy pihenőhöz, illetve geológiai látványossághoz. Az esőbeállóval, padokkal és tűzrakóval bíró erdei pihenő szomszédságában látványos sziklaalakzat vonzza a tekintetet. A mohos, páfrányokkal tarkított, pados sziklák egyike méretes ammoniteszfosszília lenyomatát őrizte meg az utókornak – de több mint 100 ammonitafajt írtak le innen, közülük több tucatot először a világon. A sziklák felett pár métert továbbkutatva a Kígyó-völgyi 2. számú barlangra is rálelhetünk.

Folytatva az utat rövidesen erdei szentélyhez, a kisgyóni bányászok egykori imahelyéhez érünk. A kereszt előtt padok nyújtanak kényelmet az imához vagy pihenéshez. Innen a völgyben futó úton balra indulunk. A Kisgyóni természetbarát telepnél elágazásba érünk, ahol egy bányászszobor állít emléket egy letűnt kornak. A szobor előtti tisztáson padokat és tűzrakót is találunk.

Az egykor bányászcsaládoknak otthont adó, néhány házból álló Kisgyónra aszfaltúton érkezünk meg. Itt a Kéktúra nyomvonala jobbra vezet, mi azonban dönthetünk, hogy a pecsétért kis kitérőt teszünk (kb. 50 m) a lezárt Gyöngyvirág kulcsosházhoz, illetve a szomszédságában fekvő pados pihenőhelyhez, vagy továbbhaladva a K jelzésen, 300 méter múlva egy nagy elágazásban, a Kéktúra információs táblájánál bélyegzünk. Kisgyón egyébként falu volt egykor, a törökjárás idején elnéptelenedett, majd fűrésztelepként „éledt újjá”. A 20. század elején szenet találtak itt, rövidesen megindult a kitermelés, és a század közepére már kisvasút szállította el a felhozott nyersanyagot, a telepnek még iskolája is volt. 1972-re elfogyott a szén, a bánya bezárt, a kisvasút megszűnt, de a házak egy része később is hasznosult: 1980-tól kulcsosházként. A 2010-es évek vége óta a telep felújításra vár.

Kisgyón – Bakonykúti

Túránk során idáig jóformán csak ereszkedtünk, a pecsételést követően viszont szakaszunk első és gyakorlatilag egyetlen emelkedője következik. Nincs szó komoly kaptatóról, mindössze a 315 m magas Dóri-hegyre kell feljutnunk, ahol fiatal bükköseiben, majd gyertyános-tölgyeseben haladunk. A magaslatról jó ideig szintben haladunk tovább, majd a Köves-dombnak nevezett lanka már fenyvesek és rétek láncolatán vezet keleti, később déli irányba. Az erdőszéli részleteknél csodás kilátást élvezhetünk a Bakony keleti, utunk során addig még nem látott, kopasz bérceire.

Utunk e része napverte, poros földutakon vezet, ami nyáron izzasztó menetet jelent. Padokkal, asztalokkal szerelt pihenőt mellőzve, távvezeték alatt átkelve érkezünk meg az alattunk húzódó, vadregényes Burok-völgy fenyős peremére. Kanyargó, ligeteket átszelő ösvényünkről időnként rálátunk a mélyen bevágódott szurdokra, melyet őserdő jellegű, erdészeti kezelésből kivont rengeteg bélel. Bár lent, a vadont idéző környezetben jelzett turistaút vezet (P jelzés), a bedőlt fák miatt kifejezetten nehéz benne a haladás.

A K jelzés 2 kilométeren át kíséri a Burok-völgyet, majd kifordul a Páskum-dűlő panorámás síkjára. Innen már nemcsak a Keleti-Bakony jellegzetes magaslata, az adótornyos Baglyas-hegy kopasz orma látszik, hanem a végállomásunkat jelentő Bakonykúti is. Pár lépést követően a Szabadság utcáról szemlélhetjük a kedves kis zsákfalu mutatós portáit. Több helyen díszes faragások és csodás faszobrok díszítik a kevesebb mint 150 lelket számláló települést.

Bakonykútiban a bélyegzőt a Polgármesteri Hivatal és a buszmegálló mellett, oszlopra erősítve találjuk.