Az óriások kertjében

Itiner

• A Kétbükkfa-nyeregtől a Z+ jelzésen indulunk el fölfelé.
• Egy erdei elágazásban jobbra fordulunk a Z▲ jelzésre, amin kitérőt teszünk a Fekete-kőre.
• A Fekete-kőtől visszafelé a Z▲ jelzés másik (jobbunkra eső) ágát követjük a Pilis-nyeregig.
• A Pilis-nyeregtől a S jelzésen baktatunk a Kapisztrán-kunyhó közelében lévő elágazásig.
• A kunyhó után balra fordulunk a Z+ jelzésre.
• A Kémény-sziklára a Z▲ jelek vezetnek ki.
• A Kémény-sziklától a Z▲, majd a Z+ jelzésen visszatérünk az elágazásba.
• Balra, lefelé indulunk a S jelzésre, ami Klastrompusztára vezet.
• Klastrompusztát a KΩ jelzésen hagyjuk el, és ezen keressük fel a Legény-barlangot.
• A barlangtól a KΩ jelzésen térünk vissza az utolsó elágazásig.
• Jobbra váltunk a PΩ jelzésre, hogy ellátogassunk a Leány-barlanghoz.
• Visszaereszkedünk a turistaút-csomópontig, ahonnan jobbra követjük a P jelzést.
• A Nagy-Bodzás-hegy oldalában a P+ jelzésre, jobbra térve kapaszkodunk föl.
• Fölérve balra váltunk a Z jelzésre.
• Egy elágazásban egyenes irányt tartva a Z+ jelekre váltunk, amik visszakalauzolnak a Kétbükkfa-nyeregbe.

A túra részletes leírása

A fennsík árnyékában

Az üledékes kőzetek felépítette Pilist és a vulkáni származású Visegrádi-hegységet elválasztó vonal legmagasabb része, a Kétbükkfa-nyereg túránk kezdő- és végpontja. Az út ma már elrejti, de hajdan tisztás fedte a hágót - ezen állt a névadó, két vén bükk. Ahogy a Z+ jelzésen enyhén kaptatva bevesszük magunkat a fák alá, éppen e fafaj lesz domináns, és ez így is marad túránk csaknem egészében. Átszelünk egy léniát, majd rövidesen, egy elágazásban jobbra váltunk a Z▲ jelzésre, ami már a Fekete-kő felé terel.

Az erdő fenséges hangulata itt teljesedik ki igazán: átláthatatlan, öreg bükkös fedi a platót és lejtőit, magasan záródó lombplafonján csak bátortalan pászmákban merészkedik át a fény. A félhomályos árnybirodalomból rövidesen a szikla háta mögé érkezünk, ahol elfogy a hegyhát, és keskeny nyelvvel kapcsolódik a lombok közt feltűnő dolomitoromhoz. Fenséges, karcsú élű szirtként mered a Pilisszentléleki-medence fölé, hátáról a Kétágú-hegy és a Maróti-hegyek felé tekinthetünk ki, a Visegrádi-hegység alacsony hátai mögött pedig széles lepényként magasodik a Börzsöny. A szabdalt szirt oldalában ösvény kanyarog le az egyik toronyra. Végigjárása nem veszélytelen, ezért csak olyanoknak ajánlott, akik magabiztosan mozognak kitett környezetben. A szikla nehezen magyarázható elnevezése mellett szlovákul is ismert (hiszen a környék falvaiban nagy számban éltek és élnek a mai napig szlovákok): Hrebeň, azaz hegygerinc. A Pilis legvadabb orma ez, számtalan torony és él alkotja, alatta félelmetes a mélység. Vad hangulatát csak az alant kanyargó autóút sosem szűnő zaja tompítja.

Visszatérünk a bérc mögé, ahol ezúttal a Z▲ jelzés jobb ágára térünk rá. Természetes, háborítatlannak tetsző bükkösben kanyarodik lefelé utunk, egy sekély árok szűk ösvényén haladunk. A szokatlanul buja erdőkép nem szelídül, amikor a Pilis-nyeregbe érünk: az ellaposodó terepen esőbeálló, tűzrakó és padok, valamint asztalok nyújtanak lehetőséget a felfrissülésre. Az emlékoszlop a II. világháború végnapjaiban itt zajlott véres küzdelmekre irányítja a figyelmet.

Balra, a S jelzésen folytatjuk vándorlásunkat. Nem szűnően szép, de kisebb meredekségű terepen vezet az ösvény, mely egy vízmosást követ. Érintjük a Pilis-nyergi-víznyelőt is - a mészkősziklákon tátongó, hűvös szellőjű lyuk a hegység központi részét átjáró barlangrendszer felé nyit utat. A Kétbükkfa-nyereg felől, a vékonyan fedett mészkőfelszínről lefolyó csapadékvizeket gyűjti össze, és juttatja a mélybe; 40 m mélységig tárták föl. Az ösvény tovább kanyarog a sok fakorhadékkal fedett talajon, és ha valaki nem érné be a pazar erdőképpel, annak sem kell sokáig unatkoznia: jobbunkon kis gerendakalyiba tűnik föl: a Kapisztrán-kunyhó. Az egykori favágómenedék sokakat védett már meg a nyári záporoktól, de a bevállalósabbakat egy teljes éjszakára is befogad. Néhány méterrel előrébb egy dózerút élesen balra, fölfelé hajlik: ezen teszünk kitérőt a Z+ jeleket követve. Gyengén hullámzó felszínen, továbbra is bükkök dominálta erdőben araszolunk.

A Pilis kéménye

Jobbunkon egyszer csak szétnyílik kissé a növényzet, és a Z▲ jelzés vékony törzsű fák közt talál utat a Kémény-szikla szirtjéhez. Szinte lépcsőn ostromoljuk meg a „mészkővárat", amiről bámulatos látvány tárul föl: túlfelén valósággal eltűnik a szikla, és függőleges kéményként tornyosul Klastrompuszta utcái fölé (innen a név). Döbbenetes, egyenes vonalú letörés jelöli ki a Pilis-tető, észak felé pedig a Kétágú-hegy oldalát - kis híján átmenet nélkül, elvágólagosan adják át helyüket a Pilis hegyei a Dorogi-medencének. Jól látszik a Gerecse vidéke, és a Budai-hegység hátai is feltűnnek.

A szemlélődés végeztével térjünk vissza a S jelzésre, amin balra folytatjuk vándorlásunkat. Soron következő célpontunk Klastrompuszta, amihez lefelé kell lendülnünk. Szűk, szurdoki elemekkel is tűzdelt völgyfőn ereszkedünk, az úton elteregetett lösz jelzi, hogy kiadós esők idején a turisták mellett a víz is itt talál utat magának a hegyek tövébe. A szirtek alatt érünk be a faluba - a főutca hátterében romantikus látványként rajzolódnak ki a lombtakarót áttörő sziklák, köztük korábbi kilátóhelyünk tömbje. Klastrompusztán menedékház is várta a turistákat egykor, ez ma nem működik.

Felsőbb erők és belső erők

Klastrompuszta legfontosabb pontja a hajdani pálos kolostor romegyüttese, melynek köveiben találkozik a természet és az emberi történelem. A 13. században Özséb esztergomi kanonok lemondott rangjáról és vagyonáról, majd remeteségbe vonult. Pilisi üregében ülve látomása támadt, minek hatására összegyűjtötte a közeli barlangok védett nyugalmát élvező remetéket, és a közösség alászállt a hegyről a forrásvíz mellé, hogy templomot emeljen. Később kolostort is létesített (innen a név: Klastrompuszta), mely a pápai elismerés után az egyetlen magyar rend, az Özséb vezette pálosok központja lett. Egészen a 14. század elejéig az is maradt (akkor a központ Budára került), végül 1526-ban feldúlták a törökök. Ezt követően a növényzet és az építkező lakosság szó szerint eltüntette a romokat, a feltárások pedig csak az 1960-as években kezdődtek meg.

A KΩ jelzésen veszünk búcsút Klastrompusztától, amelynek szélén a Boldog Özséb tiszteletére állított pálosfa áll (egy forrásház szomszédságában). Az ösvény balra terel, és enyhén emelkedik, mígnem eléri a P jelzés kereszteződését. Ezt keresztezzük, és a túloldalt rögvest változik a tájkép: szélárnyékos, sötét bükkös útját rójuk, az avarba keveredő kőtörmelék sejteti, hogy magasabban sziklafalakat rejt az erdő. Holtfák és mészkőbörc vadítják a meredek ösvényt, végül a Legény-barlang hatalmas csarnoka állja utunkat. A fák fölött kilátni a Gerecse felé, emellett az egyszeri túrázónak a méretes, mégis légiesen ívelő sziklakupola tartogatja az élményt. Ám a helyszín a régészek és barlangászok számára ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír.

Minthogy a barlangrendszer a Pilis-tető rögének szegélyén helyezkedik el, ahol a kőzetblokkok elmozdulása zajlott, megannyi tektonikus hatásnak kitett zónában fekszik - mai kijáratainak meglepő, magaslati helyzete is a függőleges elmozdulások következménye. A korábban meglátogatott Csévi-barlanghoz hasonlóan eleinte itt is a mélyből fölfelé áramló hévíz alakította ki az üregrendszert, ami aztán a felszín felől beszivárgó csapadékvizekkel is kapcsolatba került. A törések mentén kifejlődött, ezért szerfelett szövevényes, sokszorosan elágazó járatokat ettől fogva részben karsztvíz nyitotta és tágította. A bonyolult Ariadne-barlangrendszer hosszával a 3. hazánkban, járatai összesítve meghaladják a 15 kilométert. Ez a szám még növekedhet, hiszen kutatása ma is zajlik. Régészetileg a 20. század elején Bella Lajos és Kadic Ottokár kezdte feltárni a felszíni üregeket, és sok egyéb mellett kimutatták az előember egykori jelenlétét is. De a belső erők hatására magasba emelkedett barlangok oltalmazták a felsőbb erőket e békés tájon kereső remetéket is.

Aláereszkedve az ösvényre, már a P⩍ jelzés jobb ága vezet át a Leány-barlanghoz. A vad sziklákat és gyökérkígyókat kerülgető csapás lépcsőbe torkollik, és az előzőnél első ránézésre kisebb barlangnyílásban végződik. Ennek bejáratánál szépen kirajzolódik a kibillent mészkőrétegek dőlésszöge, ami beljebb is látványos eredménnyel jár: egy felszínre nyíló kürtőnek köszönhetően feltárul a szerkezeti törések szerepe a járatképződésben. A víz ugyanis ezek repedéseiben hatol előre, közben lassan tágítja üregét - végeredményben a törések irányait követő járatok fejlődnek. A terem előtt szinte járdát építettek a barlangászok a meddőből, ennél azonban érdekesebb, hogy a szembenső, függőleges falon milyen gazdag mintázatot rajzolnak ki a hévizek (néhol patkó alakú, máshol gömbszerű) oldásformái. A Leány-barlang a Legénnyel összefüggő rendszert alkot - a kapcsolatot 1997-ben találták meg. Lejáratait a közeli, nehezen hozzáférhető lejtőkön térképezték fel: akadt köztük, amit a mélyből áramló, a havat elolvasztó levegő buktatott le, a Vacska-barlangot pedig egy vadmacskát követve lelték meg a kutatók.

A hegység rögei a térképeken is jól követhető, szinte egyenes futású vetővonal mentén emelkedtek a magasba, és mintha Lego-darabokként szöktek volna környezetük fölé, extrém meredekségű letörések határolják el őket környezetüktől. A kitett helyzetbe került, fedetlen mészkőbércek néhol elvesztették alátámasztásukat, elhasadtak, az események nyomában pedig nyers sziklafalak maradtak hátra. Éppen ilyen területre merészkedtünk, amikor a Pilis-tető „hátsó udvarában" sorakozó Csévi-szirtek meglátogatásával.

Vissza a Pilis háta mögött

Az ösvényen visszatérünk a P jelzésre, amin jobbra nekiveselkedünk a meredek lejtőnek - nem csak a jelzés, hanem az út neve is Vörös egyébként. Bár a II. világháború végén véres harcok zajlottak itt, az elnevezés a vörösagyagból ered. Szép, elegyes bükkös tekergőző gyökerei törik át a talajt, amint mélyutunk a szélárnyékban lerakódott lösz több méter vastag takarójába vág. Kisvártatva megenyhül a lejtő, és kiágazik a Kémény-sziklához vezető jelzés. Egyenesen folytatjuk a túrát, de nem sokáig: a jobbra kitérő, P+ jelzés ösvényén, meredeken bevágódott, síri hangulatú árokban veselkedünk neki a Nagy-Bodzás-hegy oldalának. A szigorú lejtőviszonyok nem tartanak ki sokáig, hiszen feljutunk a Pilis-tető platójának peremére, ahol balra lendülünk (Z jelzés). Érintjük a hegység egyik hosszú múltra visszatekintő nevű helyét is: a Simon halálát. A talányos elnevezést több történet is magyarázni próbálja. Kettő szerint egy Simon nevű remete halála köthető az erdőséghez - az egyikben a török végzett a lerombolt kolostorból menekülő baráttal, a másik egy helyieket segítő, majd hálából ide temetett szerzetest idéz fel. De gazdag történeti kincset ihletett a helyszín: szólnak legendák Gertrudis királyné gyilkosának kivégzéséről, valamint turista, vadász, vagy erdész haláláról is.

Nincs már sok hátra: könnyű séta veszi kezdetét, amint a Z jelzés bükkbirodalmában tapossuk a hegyhátat. A következő elágazásban egyenes irányt tartunk a Z+ jelekkel tartva, melyek a pilis-tetői, aszfalburkolatú utat lentről követve kalauzolnak vissza a Kétbükkfa-nyeregbe.