A Visegrádi-hegység esszenciája

Itiner

• Dobogókőről a K↺ jelzésen induljunk el, amíg az aszfaltút vége után erdei elágazásba érünk!
• Az elágazástól a P▲ jelzésen ereszkedünk le a Király-kúti-kunyhóig.
• Onnan szintén a P▲ jelzést követjük a Prédikálószékig.
• A Prédikálószéktől a P▲ jelű úton jutunk le a Szőke-forrás-völgybe.
• A Szőke-forrás-völgyben bal felé követjük az aszfaltutat vagy a fák alatt párhuzamosan kanyargó Z jelzést.
• A Z jelzésen lekanyarodunk jobbra és végigmegyünk a Rám-szakadékon.
• A Rám-szakadék után a S jelzésen térünk vissza Dobogókőre.

A túráról részletesen

Dobogókőről a Király-patakig

Dobogókőn az első lépteink a kilátóteraszra vezetnek: páratlan látvány a Duna kanyarjának erdős hegyek szegélyezte vidéke, a Visegrádi-hegység sugarasan lefelé futó völgyeinek és gerinceinek rendszere. A kilátás egy természetes sziklateraszról nyílik, mely a hő hatására összesült vulkáni törmelékből épül föl, és kemény, ellenálló mivolta miatt kipreparálódott környezetéből.

Miután megcsodáltuk a mindig népes seregek által látogatott panorámát, induljunk kelet felé a K↺ jelzésen! Hamarosan elérjük a sípálya gyeppásztáját, ahonnan szűk kilátás nyílik következő útszakaszunkra, a Prédikálószék gerincére. Amikor a TV-adóépületet is hátunk mögött hagyjuk, belépünk a fák alá. Göröngyös ösvényen lépdelünk lefelé a 2014. év végi jégkár által látványosan megtépázott erdőben. A talpunk alatti (P▲) csapás néhol dózerútra vált; lankásan ereszkedünk, csak a Király-völgy előtti utolsó lejtő meredek. Rálépünk az aszfaltútra, és jobbra, hamarosan megérkezünk a Király-kúti-kunyhó mellé. A takaros épület előtt információs táblát találunk, mellette padok várják a fáradt vándort. Az ösvény itt balra fordul, tovább ereszkedik a patakhoz. Elhaladunk a Király-kút időszakos forrása mellett, ahonnan az ösvény meredek szerpentinen közelíti meg a patakot. Egészen szurdokszerű az élmény; a kimászás a túlparton nem is olyan egyszerű - kezünkre és lábunkra is szükség van a falszerű, csúszós talajú ösvényszakaszon.

A Király-pataktól a Prédikálószékre

Rövidesen aszfaltot érünk. Ezen pár métert haladunk jobbra, majd a balunkon a P▲ jelzés ösvénye a fák közé fúrja magát. Hosszú, kimerítő emelkedő veszi ezzel kezdetét. A szép tölgyesben helyenként sűrű bozótba gázolunk, míg végül (úgy félóra után) elérjük a hegygerincet. Itt balra térünk a dózerútra, maradva eddigi jelzésünkön. Jobboldalt ki-kilátunk a Dunakanyarra és a Szent Mihály-hegy tömbjére. Mérsékelt emelkedőn haladunk, míg végül egy erdészeti út elágazásához érkezünk. Itt még egyenesen (a bal ág felé) tartunk, de a második ilyen lehetőségnél válasszuk a dózerutat, és térjünk le a jelzésről jobbra! A rövid kitérő végén feledhetetlen panoráma fogad: a Hubertus vadászház betonkockájának teraszáról azonnal feltűnik a Duna tükre. A korláthoz sétálva lényegében a Dunakanyar fölött állunk, láthatjuk a Szent Mihály-hegy mögött a Börzsönyt, a visegrádi várat és az alant húzódó, a folyó futását követő településeket.

Ha visszatérünk a jelzésre, már csak két kisebb emelkedőt kell legyűrnünk; közben az öles bükkök megjelenéséből sejthetjük, hogy közeledünk a csúcshoz. A 639 méter magasságú Prédikálószék a Dunakanyar szűken vett környezetének legmagasabb pontja, ennek megfelelően legteljesebb panorámája is. A fagerendás kilátóból szemből szemlélhetjük a Duna kanyarját, a sziklás, felárkolt oldalú Szent Mihály-hegyet (jóval alattunk), és jobbra fordulva a Visegrádi-hegységet. Jól látszik a vulkáni szerkezetből fakadó sugaras vízhálózat uralta völgyrendszer: hosszú sorban futnak a hegyvidék gerincei egymás mögött - köztük mély, meredek völgyek, mind-mind a Duna irányába. A háttérben pedig a Börzsöny vonulata emelkedik a 900 méter fölé nyúló Csóványosig, jobb felé a Naszály részben elbányászott mészkőtömbjét is felismerhetjük.

A Vadálló-kövek gerincén

Amikor továbbindulunk, meseszép bükkösbe érünk. Sokáig nem élvezhetjük a természetesnek ható erdő látványát, de az élményt valami méginkább lenyűgözőre cseréljük: egyszercsak kilépünk a Vadálló-kövek hajmeresztően meredek falú sziklasora mellé. A vulkáni felépítményről olykor hatalmas törmelékárak zúdultak a mélybe, ahol összesülve ellenálló kőzetté formálódtak az akkori hegység talpánál, illetve völgyeiben, majd betemetődtek. Később az erózió lepusztította a tűzhányó-struktúrát, és kipreparálta a kemény andezitblokkokat a puhább környezetből, ma pedig a szirtsorozat szédítő magasságban áll őrt a Szőke-forrás-völgy fölött. A murvás-köves, meredek, csúszós ösvény figyelmet igényel, vigyázzunk lépteinkre! Komoly sérüléseket is összeszedhetünk, ha nem vagyunk elég óvatosak, vagy nincs meg a szükséges felszerelésünk.

Nem csak a terep miatt nehéz haladni: alighanem az ország legvadregényesebb ösvényszakaszát tapossuk itt: a nevekkel is felruházott sziklaóriásokat kerülgetvén fantasztikus panoráma vesz körül, az erdős visegrádi-hegységi táj és a távoli Börzsöny tölti ki látóterünket.

Újra az erdőbe lépve igen meredek, kellemetlenül göcsörtös csapáson haladunk. Néhol egy-egy  kapaszkodólánc is indokolt lehetne e szakaszon, különösen eső után. Ennek hiányában térdet próbáló ereszkedésre kényszerülünk, amíg a kis mellékgerinc egészen el nem keskenyedik két patakvölgy közt. Leereszkedve elvégződésén megérkezünk a Szentfa-kápolnához, mely mellett stabil vízhozamú forrás és kellemes kialakítású pihenőhely fogad.

A Rám-szakadék sziklaszurdokában

Átkelünk a hídon, és balra, betonúton követjük a Z jeleket. Nagyjából negyedórát teszünk meg a nyugis útszakaszon, amikor az információs tábláknál és pihenőnél jobbra kell fordulnunk. A patakátkeléssel neki is kezdünk az ország egy páratlan természeti csodája, a Rám-szakadék meghódításának. Bár mindenhol azt olvashatjuk róla, hogy nehéz és veszélyes túraút, valójában csak a szokásosnál kicsit nagyobb körültekintésre és megfelelő lábbelire van szükségünk. Az egyre szűkülő szurdokban hamarosan elérünk a patak mellé, ahol kapaszkodókorlát segíti a haladást, a nagyobb vízeséseknél pedig létrákon küzdhetjük le a szintkülönbséget. Közben tényleg mesés világban járunk: a sötét, helyenként mohalepte sziklafalban a vulkáni robbanások során tengerbe szórt kőzetdarabokat látunk. A dácittufába a vízfolyás véste, fűrészelte a szűk folyosót, munkája napjainkban is tart. A patak örvénylésével néhol kisebb zúgókat és üstöket alakított ki. Az élmény monumentális és kalandos egyben, különösen, ha sikerül esős időszak vagy hóolvadás után érkeznünk, amikor a víz dörgő robajjal vágtat végig keskeny szurdokán.

Vissza a Dobogó-kőre

Kijutva a szakadékból egy lépcsőn érkezünk következő pihenőhelyünkhöz. Innentől a S jelzésen meredeken kapaszkodunk vissza Dobogókőre. (Ennél a pontnál érdemes vállalni egy rövid kitérőt a Rám-szikláig: balra fordulva rátérhetünk a Z◼ jelzésre, egészen a Z▲ csatlakozásáig. A szirten közvetlen környezetünk fölött állunk ugyan, de a hegyvidék magasabb régiói jól érzékelhetően fölénk nőnek. Ettől a kettősségtől, és mert nem látunk települést, elzárt, méretes hegyvidéken érezhetjük magunkat. Láthatjuk a már felkeresett Vadálló-kövek szirtsorát a Prédikálószék oldalában, de jobbra tekintve felkutathatjuk a fák közt Dobogókő sziklakilátóját is.)

Hosszú, meredek, fárasztó kaptató tesz próbára a túra végén. Közel 2 km után érjük el a P jelzés csatlakozását, amin megérkezünk a Dobogó-kő hosszú hegyhátára, a hegység legmagasabb területére. A turistaút felkeresi a Rezső-kilátó korláttal biztosított panorámateraszát, ahonnan a dobogókőivel megegyező látványban részesülhetünk, csak éppen jóval nyugodtabb körülmények közt - ide valamivel kevesebb turista jut el.

Alig 1 kilométer már csak Dobogókő és a Pomázra induló buszok megállója a hegytető szép, idős bükkösében. Lassan egyre több épített elem lakja be az erdőt, és az általános gulyásleves-illatt mellett megjelenik a turistaház sziluettje is. Dobogókőre visszaérve a Visegrádi-hegység legszebb körtúráját, az ország legvadabb túraútját zárjuk le.